Érik ​a gyümölcs 90% 381 csillagozás

Vannak habos könyvek, vannak könyvek amik édesesek mind a csokoládé nem tudod abbahagyni s a végén még gyomorrontást is okoznak, mások véresek mint egy médium steak vagy éppen csepegnek és ragacsosak mint egy érett őszibarack, és van Steinbeck ami olyan mint egy falat kenyér.
Most nem arról a felfújt kicsit édes fehér cipóról beszélek amit mostanában lehet kapni, hanem az igazi savanyúszagú fekete rozskenyérről amit Petőfi anyja is kínált a fiának. Amiről érzed hogyan épül be az izmaidba, tudod most megkaptad az a táplálékot amivel több és jobb lehetsz, ami elveri az éhedet, mert benne van a paraszt verejtéke, a föld szeretete és az élet íze.
Ez egy ilyen könyv!

Egyértelműen ez is kedvencem lett :) Nem tudom mit tud ez az amerikai fickó,de engem mindig elvarázsol a történeteivel.
A jobb megélhetés reményében családok ezrei kelnek útra Kalifornia felé. Egy család,Joadék viszontagságos utazását,boldogulását követhetjük nyomon.
Különösen tetszett,hogy bármilyen gond,baj adódott az út során, közösen összefogtak és megoldották. Szegény családot még az ág is húzta.
Kaliforniában igyekeztek munkát találni,hogy álmaikat megvalósíthassák,de rá kellett jönniük,hogy ott sem kolbászból van a kerítés. Annyira olvastam volna még, szurkoltam nekik nagyon.

Az 1929-es gazdasági összeomlást követő vilagválságban amerikai családok milliói szegényedtek el. A nincstelenek nem tudták a bérlakást megfizetni, a városok körül gombamód szaporodtak a szegénytelepek, amelyet az emberek az amerikai elnök után Hooverville-nek neveztek. A legdöbbenetesebb, hogy még New Yorkban, a Central Parkban is bádog és fabódék nőttek ki a földből, hogy valami fedelet biztosítsanak a szegényeknek.
Oklahoma állam környékén megjelent egy természeti jelenség, melyet Dust Bowl-nak neveztek el. A hosszan tartó szárazság és a mélyszántás miatt, mely kiirtotta a mélyen gyökerező fűfajtákat (melyek összetartották a talajt) a préri földje egyszerűen szálló porrá alakult. Általánossá váltak a porviharok, melyek során 1 méter alá csökkent a látótávolság. Emellett használhatatlanná vált föld, valamint az új gépek megjelenésével kevesebb munkás kézre volt szükség. A farmerek eladósodtak, földjüket elvette a bank, és hajléktalanná váltak. Akkoriban Kaliforniában gyümölcsszedő munkásokat kerestek. Ezrével kerekedtek fel tehát az otthontalanná vált oklahomai farmerek, és végig az ikonikus 66-os úton Kaliforniában igyekeztek, hogy új életet kezdjenek. Igen ám, de megérkezéskor derült csak ki, hogy a meghirdetett állásokra 10-20-szoros túljelentkezés van, így a bérek nagyon alacsonyak. A „migráns”-okat táborokba költöztették, ahol a rendőrök és a munkaadók önkényeskedéseinek voltak kitéve. Nagyjából egymillió nincstelen vándorolt Oklahoma környékéről Kaliforniába, és még saját gúnynevet is kaptak, ők voltak az „Okie”-k. Egy ilyen „Okie” családról, a kilátástalanságról, a legmélyebb nyomorról szól ez a könyv.

Van tökéletes könyv? Nem tudom, de ha van, az Érik a gyümölcs helye ott van a tökéletesek klubjában.
Mi az időtálló művek titka? Fogalmam sincs. Azt mondják, az egyik az, hogy olyat tudnak az emberről, ami minden korban és minden időben érvényes. Ha ez igaz, akkor az Érik a gyümölcs elkeserítően szomorú mű. Mert olyat mond el az emberről, ami túl nő a cselekmény által behatárolt téren és időn: a gazdasági válság sújtotta oklahomai pusztán, és a Kalifornia felé araszoló gazdasági menekültek karavánjain. Túlnő, és hozadéka máig is fájdalmasan aktuális.

Pedig szép is. Gyötrelmesen szép, amit Steinbeck ebből a modernkori népvándorlásból megmutat: a nyomor és az éhhalál elől menekülő emberek szépre, jóra törekvő vágyait; a szolidaritást, az egymás támogatását a legkilátástalanabb ínség idején, az Embert az embertelenségben. Az Embert …, embereket, akik gyarlók és bűnösök, megbotlanak tudva vagy tudatlanul, mégsem veszik ki belőlük az emberség. Csak élni szeretnének. Dolgozni, jóllakni, tisztes munkával fölnevelni a gyerekeiket. Élni és boldogulni.
Az ember elidegeníthetetlen joga a boldogulásra törekvés –, állítja az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozata. Gyászosan ironikus felhangot kap ez a mondat a regényre vetítve. Steinbeck megmutatja, miként veszik el a nyomor vámszedői a törekvés jogát az emberektől, megvetett és kirekesztett páriákká, okikká nyomorítva a kisemmizetteket.
„(…)és az emberek szemében ott izzik minden törekvésnek a bukása; s az éhezők szemében ott izzik a növekvő harag. Az emberek lelkében nőnek és nehezednek, s várják a szüretet a harag gyümölcsei.”

Az embert nem lehet legyőzni –, mondja nem sokkal később egy másik amerikai klasszikus. Van remény, suttogja halkan Steinbeck is. Döbbenetes a befejezés. Ha más írta volna, azt mondanám érzelgős hatásvadász toposz Itt nem az. Itt helye van. De nem könnyű feldolgozni.

Kivételes mű, mégsem tudtam megnyomni a „kedvencem” gombot. Nem értettem miért. Végül az értékeléseket olvasva rájöttem. Valaki arra intette a „empatopatákat”, hogy csak óvatosan fogyasszák, mert megüli a lelket. Az enyémet megülte. És nem értem, hogyan tarthat a világ ott, ahol tart, miután Steinbeck megírta az Érik a gyümölcs -öt.

Nem véletlenül kapott a szerző irodalmi Nobel-díjat, és az sem véletlen, hogy ez a regénye felkerült az 1001 könyves listára.
Keserves sorsokat ismerünk meg Steinbeck regényéből. Az 1929-33-as gazdasági világválság hatásairól tanult és/vagy olvasott a magamfajta átlagolvasó, de többnyire inkább az európai, azon belül is főleg a magyar emberek életére való hatását ismertem. Ebből a regényből aztán kiviláglik, hogy bizony az amerikai farmereket sem kerülte el a válság. A mezőgazdaság gépesítésével családfenntartók tömegének szűnt meg a munkája, sőt, a tőkeerős ügyeskedők kivásárolták a szegény embereket a házuk körüli farmukból is.
Biztatták ugyan őket, hogy át kell menni a nyugati partra, ahol jó pénzt lehet keresni gyümölcsszedéssel, mert ott még mindig kell a kézi erő. Igen ám, de oda el is kell jutni.
Egy ilyen, nem éppen önszántából útnak induló család tragédiáját ismerhetjük meg a regényből. Ahány családtag, annyiféle hozzáállás a boldogulási lehetőségekhez (pontosabban azok hiányához). Végül is az még a vadkapitalizmus korszaka volt, mindenki úgy boldogult, ahogy tudott: ügyeskedéssel, lopkodással vagy szívós munkával, keserves keresgéléssel. A család legidősebb tagjai korán feladják, az ő szervezetük nem bírta ki a gyökerek elszakítását. A fiatalok minden lehetőséget megragadnak, a végletekig hajlandóak elmenni a munkavállalásban, de a csalást, becsapást nem tűrik el. Pedig kijut nekik belőle elég.
Olvastatja magát a regény, Steinbeck stílusa leköti az olvasó figyelmét. Ennek ellenére, akinek az átlagosnál nagyobb az empátiája, annak csak kisebb részletekben javaslom. Nagyon megüli az ember lelkét.

Szuper könyv – és a belőle készült 1940-es film is nem hiába lett hollywood-i klasszikus.
1939-ben adták ki, Steinbeck előtte a „terepen, élesben” tanulmányozta a Közép-Nyugatról a kaliforniai térségbe vándorló idénymunkások emberetelen életkörülményeit. Másképp nem is lett volna ilyen felkavaró és megosztó a mű. A könyvet szétkapkodták, egy évvel később kész is lett a film, amiben a fiatal Henry Fonda játszotta Tom Joad, az egyik főhős szerepét, de a többiek sem „piskóták”, akik filmvászonra vitték ezt a hömpölygő történetfolyamot. Főhős? A nép, amit/akit ügyesen mutat be az író. Váltogatja a nézőpontokat: egyszer a Joad-család, majd általánosságban a hasonló helyzetben élő vándorló idénymunkásokat mutatja be, de rendszerint az őket körülvevők szemszögéből. Utóbbi általában negatív képet fest róluk, miközben mi Joadék életért folytatott küzdelmeit látjuk. Kemény, szókimondó regény, még akkor is, ha sokmindent „csak” leír és bemutat – úgy, ahogy volt. De ez éppen elég volt arra, hogy Steinbecket kikezdjék a tőkések, a bankok, vagy csak úgy általában a gazdagok, hiszen az ő embertelenségük került így papírra.
Furcsa, de ha nem jött volna a háború, valószínűleg robbant volna az a társadalmi bomba, amiről Steinbeck írt. Így viszont a nincsteleneknek kenyeret adott a második világháborús hadigépezet…, de Steinbeck még megírta az igazat…
Szuper könyv! :D

Szerintem sose olvasom el, ha nincs molyos kihívás. És hát nekem nagyon utána kellett olvasnom a történelmi alapnak is, én gyakorlatilag semmit sem tudtam az Oklahoma Dust Bowlról (https://hu.wikipedia.org/wiki/Dust_Bowl), de miután utánanéztem, illetve olvastam a könyvet, nem volt nehéz mintát felfedeznem a tömeges bevándorlással kapcsolatos tévhitek, az egzisztenciális fenyegetettség (tév)érzete és a stabilan alap gyűlölet és önféltő rosszindulat témakörében, gyakorta vallási megokolással. Fú, de ez egy nagyon hosszú regény, nem hiszem, hogy alkalmas meggyőző, véleményformáló röpiratnak. :)
Őszintén megmondom, az első kötettel én is rettenetesen nyűglődtem, de valami nagyon-nagyon, csak mentek azzal a q. szekérrel, és bár közben valóban emberek éltek és haltak is, én már úgy éreztem, hogy ezt nem lehet így olvasni, de írni se, ennyire lassan, hogy gyakorlatilag IRL szekereznek. Nagyon nehezen olvasható, komolyan mondom. Már a főnököm kérdezte meg reggelente, hogy hol tartanak, túlmentek-e már Oklahomán, érik-e már a narancs, vagy egyáltalán bármi változás.
A vége pedig megítélésemben az egzisztenciális lecsúszásnak, a puszta életben maradásnak az a mélypontja, amit csak agresszió és bűncselekmény nélkül ki lehet találni. Engem eléggé meg is viselt, lehetséges egyben, hogy a megélhetési bűnözést eggyel elnézőbben nézem.
Nem tudom, mit mondjak erről a könyvről, a befejezésekor megrázott, az összhatása meghatározóbb annál, hogy a közepén alig bírtam olvasni az unalomtól.

Rettenetes. Rettenetesen fájdalmas.
Soha többet nem akarom olvasni ezt a könyvet!

Szétforgácsolja a lelket Steinbeck ezzel az írással. De szétforgácsolja a főszereplők lelkét, életét is, mindannyian tudjuk, hogy nincs menekvés, csak az éhezés és a folyamatos harc a mindennapi betevőért. Átérezzük a szegénység, nincstelenség legmélyebb bugyrait.
Nagyon lassú folyású mű ez, ahol nagy dolgok nem történnek, de mégis az élet savát-borsát találja nekünk Steinbeck. Ezt az érzést csak igazán nagy írók tudják átadni számomra.

Ami leginkább fájdalmas volt számomra, hogy sajnos komoly párhuzamot érzek a mű és a magyar valóság között.

1929, világgazdasági válság. 13 millió ember vált munkanélkülivé az USA-ban. És akkor jött az aszály…

Százezrek vándorolnak a kihalt sivatagi utakon, kocsira felpakolva viszik a háztartásukat, a családjukat, az egész addigi életüket. A földjeikről elűzik őket, mert a gépesítés korában az ember drága munkaerő, a bank pedig a profitot nézi, nem az éhes gyerekszájakat. Valahol, a messzeségben, létezik álltólag egy narancsfákkal teli Kánaán, oda kellene eljutni, de nem elég a tőke, nincs élelmiszer, nem bírja a motor, sem az öregek, aki lemarad az ott marad és meghal.

A családok szétesnek, és tulajdonképpen nincs is miért együtt maradniuk, hiszen a Kánaán nem létezik. Nincs hova menni, se előre- se vissza, sehol nem várják a kéretlen munkáskezet, mert másoknál is akad elegendő éhes száj, amit be kellene tömni. Egy ideig lehet próbálkozni, dolgozni, túlélni, de ha eljön a tél, megérett a gyümölcs, beszedték és feldolgozták, az idegenek már csak a tisztes állampolgárok hátán élősködő „okik” maradnak. Menniük kell, akárhova.

Te veszed el mások munkáját, vagy ők veszik el a tiédet, valakinek úgyis éhen kell vesznie.
Hát ilyen könyv ez.
Egy kilátástalan, tragédiákkal teli vándorlás Amerika földjén, és még remény sincs rá, hogy valaki segítő kezet nyújtson a szenvedő családoknak. Bele kell dögleni és kész.

Steinbeck egy olyan bekezdéssel zárja a regényét, amelyből megtudhatjuk ugyan, hogy még a legnagyobb nyomorúságban is létezik emberség, de nem derül ki a Joad család sorsa. Azt hiszem, sejthető…

az elmúlt néhány hónapban nem vagyok a szavak embere és nincs elég motivációm az értékelések írásához sem. viszont az Érik a gyümölccsel kapcsolatban úgy döntöttem, hogy leülök és addig fel nem állok, míg valamit össze nem tudok hozni a gondolataimról, mert ha egyszer majd vissza szeretném idézni, hogy mit adott nekem az Érik a gyümölcs, hogy milyen élményt nyújtott az a három hét, melyet a könyvvel töltöttem, akkor szeretnék ide visszajönni és elolvasni az értékelésemet, hogy eszembe jussanak a hozzá kapcsolódó emlékeim.

a kötetet a szabadságom utolsó napján kezdtem el olvasni, és bár naptár szerint még nem, de számomra ez már az ősz kezdetét jelentette. nekem augusztus 27-én késő délután, az első mondat elolvasásával beköszöntött az ősz. témáját tekintve évek óta érdekelt a könyv, azonban abban, hogy beszerezzem Oravecz Imre kötetei (Az álom anyaga / A rög gyermekei 1.) játszottak szerepet. a tényleges olvasásra és arra, hogy ne várjak tovább és most olvassam, pedig az a tény inspirált, hogy hetek óta nem telt el úgy nap, hogy ne jutott volna eszembe az Ondrok gödre; hogy ne gondoltam volna az Árvai családra. így legnagyobb motivációm az ő és az ő világuk (a paraszt(i)ság) hiányából származott, ez a legfőbb oka, hogy kézbe vettem Steinbeck-től az Érik a gyümölcs című művet.

már a könyv első lapján valami indokolatlan „otthon vagyok" érzés kerített hatalmába, és aztán meglepően komfortos olvasás volt számomra végig. nagyon tetszett a sok párhuzam, amit Steinbeck húz a kötetben, például a természeti elemek (eső, szél, szárazság) hatása a növényvilágra, párhuzam az időjárás és a növényvilág között, majd ezek hatása, következményei az emberekre nézve. kevesebb, mint két nap alatt jutottam keresztül az első száz oldalon, lassan ment (általában nálam az összes könyvnél ízlelgetős az első száz oldal). Steinbeck stílusa, írásmódja számomra ismeretlen volt, szoknunk kellett egymást; azonban nem is siettem sehová, a cél inkább az élvezetes olvasás volt, hogy át tudjam élni a könyv rám gyakorolt hangulatát, hogy az olvasás lecsendesítsen, békét adjon. sokáig viszonylag széttöredezetten haladtam az olvasással, de ez nem a könyv hibája volt, sokkal inkább a mozgalmas hétköznapjaimé. a regény első felével lassabban haladtam, mint mondjuk az Oravecz-kötetekkel, holott cselekménydúsabb talán az Ondrok gödrénél, mégis valahogy a szereplők (a Joad család) jellemábrázolása az első háromszáz oldalon nem olyan kiforrott, nem olyan mély, így kicsit nehezemre esett kötődni a középpontban álló családhoz, aztán ez később már változott, és megszerettem őket. Steinbeck írói stílusát aztán a könyv második felére már teljesen megszoktam, furák ugyan a szóhasználatai, a szövegkörnyezet itt-ott; nyilván érződik rajta, hogy 1940-ben adták ki először eredeti nyelven. a könyv második felét négy nap alatt olvastam el, 117 oldalt egy nap alatt, mert a vége előtt már letehetetlen volt. nem tudom, hogy az összes Érik a gyümölcs kiadásnál így van-e, de az én kötetem végén van 23 oldalnyi utószó Tóth Csabától, amely nagyon jó; helyére tette bennem a regényt, a gazdasági válságot, összefoglalta Steinbeck életrajzát, munkásságát, szerepét az irodalom területén.

nem tudok elmenni amellett szó nélkül, hogy a kötet eredetileg egy riportnak készült, csak túlnőtte magát és így lett belőle regény, méghozzá a harmincas évek gazdasági válságának dokumentumértékű ábrázolása, és ez érződik is végig a köteten, tehát nem egyszerű olvasni és teljesen megértem, ha valaki unta. szerencsésnek mondhatom magam, mert engem iszonyúan érdekelt és valahogy végig sikerült is fent tartanom magamban az érdeklődést. ami számomra kicsit nehezítette az olvasást, azok a bizonyos „közjáték" fejezetek, melyekről Tóth Csaba azt írja, hogy „a Joad család történetét egy kontinens, egy nép eposzává akarják emelni" és két célt szolgálnak: a Joadok tragédiájának társadalmi hátterét festik meg és felerősítik, általános érvényűvé emelik a család szenvedéseit. amikor idáig eljutottam az utószó olvasásában, és végiggondoltam ezeket az apró fejezeteket, teljesen átértékelődött a fejemben a szerepük és be tudtam őket fogadni (ismét méltatnám mennyire szuper az utószó!). Csaba arra is felhívja a figyelmünket, hogy Steinbeck a „természet szeretetét és beható ismeretét is a Salinas-völgyben sajátította el. S a völggyel nyugatról határos óceán flórája és faunája szolgált modellként biologizmusához, amely gyakorta átitatja ember-és társadalomszemléletét." a kötetben Steinbeck hozza is ezt a fajta attitűdöt, hiszen végig sugallja az ember és a természet szoros összetartozását.
az Érik a gyümölcs cselekménye igazából egy rövid mondatban összefoglalható: egy bérlőfarmer család, a Joadok történetét meséli el Oklahomából való kiűzetésüktől a Kaliforniában töltött első telükig. nagyon érdekes volt egy olyan korral találkozni a könyv lapjain, ahol a család vezetői – idézek ismét Tóth Csabától – „tradicionálisan a férfiak, ám amikor a rájuk nehezedő terhek súlya alatt elbizonytalanodnak, a nők – így az Anya – irányítanak." talán pont ezért volt végig a kedvenc karakterem az Anya – olyan erő, tartás, elhivatottság (a család, a megélhetés felé) sugárzik a karakteréből, amely irigylésre méltó, bárcsak magamba táplálhatnám mindazt a tudást, amelynek az Anya birtokában van a regény teljes terjedelmében.

sok mindent lehetne még írni a regényről, de talán a legfontosabb tanulság, ami levonható és amit magammal is viszek, hogy bizony volt olyan időszak – Steinbeck elbeszélése szerint biztos –, amikor az emberek képesek voltak összefogni, segíteni és egységben élni egymással és mindezt tették feltételek nélkül. nagyon megható és megrendítő volt olvasni az Érik a gyümölcsöt a Joad család és az őket körülvevő hasonló családok miatt, miközben Steinbeck informatívan elénk tárta a gazdasági világválság következményeit és a legnagyobb veszteseit, mégis valahol nyerteseit (hiszen a kifosztott tömegek ráébrednek a közös erejükre): az embereket.

néhány erős részlet a könyvből:

„Itt születtünk, itt gyilkoltak le, itt haltunk meg. Ha rossz föld is, mégiscsak a miénk. Azért a miénk, mert itt születtünk, itt dolgoztunk, itt haltunk meg. Ez a tulajdonjog, s nem egy darab papír, amire számokat írnak."

„És rettegjünk attól az időtől, amikor az ember nem akar többé szenvedni vagy meghalni egy gondolatért, mert ez az egyetlen tulajdonság különbözteti meg az embert minden mástól a világegyetemben."

„Minden este egy világot teremtettek meg és rendeztek be: barátok találtak egymásra, ellenségek fordultak el egymástól; teljes világ volt ez, hencegőkkel és gyávákkal, csöndes emberekkel, alázatos emberekkel, barátságos emberekkel. Minden este olyan kapcsolatok születtek meg, amelyeken egy világ épül fel, és minden reggel lebontották ezt a világot, mint egy cirkuszt."

„Az emberek lelkében nőnek és nehezednek, s várják a szüretet a harag gyümölcsei."

„A férfi élete csupa nagy zökkenés; zökkenés, amikor gyerek születik, vagy meghal valaki; zökkenés, amikor földet szerez, vagy elveszti a gazdaságát. Az asszony élete egy darabban folyik, mint a patak, vannak benne kis örvények, vízesések, de az egész csak megy előre. Az asszony így nézi az életet."