Az ​utolsó gyarmat (Vének háborúja 3.) 391 csillagozás

John Scalzi: Az utolsó gyarmat John Scalzi: Az utolsó gyarmat

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Katonai ​szolgálata végeztével John Perry leszerelt, és eseménytelen veteránéveit Huckleberry távoli bolygóján tengeti, ahol a Gyarmati Szövetség falusi békebírójaként a telepesek tyúk- és kecskepereiben szolgáltat igazságot. A korábban a Különleges Erőknél szolgáló feleségével, Jane Sagannel él együtt, több hektáros tanyájukon földet művelnek, és büszkeségtől dagadó kebellel figyelik, hogyan cseperedik örökbefogadott lányuk, Zoë.

A falusi idill nyolc évét azonban egy csapásra fenekestül felforgatja, amikor a Gyarmati Szövetség fejese kopogtat a portájukon. Az emberek gyarmatbirodalma ugyanis politikai válság szélére sodródott: a maroknyi telepes segítségével létesített egykori kolóniák az évek során annyira megerősödtek, hogy egy ideje maguk is gyarmatosítási jogot követelnek saját bolygóiknak. Ki más lehetne rátermettebb kormányzója a baljós nevű Roanoke-ra készülő, tíz külön világról érkezett, önfejű telepesnek, mint Perry, a békebíró és az ellentmondást nem tűrő Sagan?… (tovább)

Eredeti mű: John Scalzi: The Last Colony

Eredeti megjelenés éve: 2007

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2019
304 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634196310 · Fordította: Makai Péter Kristóf
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2013
ISBN: 9786155272783 · Fordította: Makai Péter Kristóf
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2013
294 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155272264 · Fordította: Makai Péter Kristóf

Enciklopédia 9

Szereplők népszerűség szerint

John Perry · Jane Sagan · Apacuka · Savitri Guntupalli · Zoë · Manfred Trujillo · Mark Twain · Tarsem Gau


Kedvencelte 35

Most olvassa 13

Várólistára tette 63

Kívánságlistára tette 46

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Nikolett0907 P
John Scalzi: Az utolsó gyarmat

"– Virágokat is akarok nevelni – sóhajtotta Jane. – Rózsákat.
– Tényleg? – csodálkoztam. – Idáig nem szeretted a szép dolgokat.
– Nem azért. Csak a bolygó hónaljszagú."

Kicsit gondban vagyok evvel a kötettel, mert bár tetszett, az előző két könyv iránt való rajongásomat nem érte el.
Mindazonáltal nem írhatom azt, hogy ne tudott volna újat mutatni, vagy ne ragasztotta volna oda magát a kezeimhez.

A történet már más alapokon mozog, nem feltétlenül az izgalom, vagy az akciózás a központi téma. Itt egy másfajta harcnak lehettem tanúja, mégpedig egy politikai csatározásnak.

Az a része egyáltalán nem zavart, hogy lassú folyású, de mégis valahogy hiányérzetem volt egész végig.
Azt sem írhatom, hogy nem okozott meglepetést, hisz szinte minden oldalon lökött rajtam az író, vagy éppen az idegeimet borzolta.
Ami igazán előhozta bennem ezt az érzést, az a szokásos „főhőssé és megmentővé” emelés, ami szerintem túl könnyelműen lett végrehajtva, valahogy túl egyszerűen lett megoldás a problémákra.

Ugyanakkor szentül megvolt a közepéig az érzetem, hogy ez egy befejező kötet, de aztán valahol a háromnegyedénél újabb szereplők, és gondok lettek esedékesek. A vége meg egyszerűen megint kiakasztott. Mégis, hogy lehet így befejezni egy könyvet?

Azt gondolom egy kiváló író, intelligens regénye látott napvilágot.
Mert azt el kell ismernem, hogy az orromnál fogva vezetett és meg is tudott lepni.
Rendkívül szórakoztató még mindig, és ha azokat az apróságokat, melyeket fent említettem elfeledem, egy újabb kedvenc részre akadtam.

Mivel tudom nyűgösebb időszakomat éltem meg olvasás alatt, ezért betudom annak.

Szóval hiszti ide vagy oda, dobom is a kedvencek közé. És mosolygok, mert a következő kötet már a polcomról kacsingat felém. Mi ez, ha nem a legjobb hír egy könyvmolynak!?

Kedvenc!♥

>!
ViraMors P
John Scalzi: Az utolsó gyarmat

Nem egészen erre számítottam, és ettől egyszerre vagyok elégedett és csalódott.
Elégedett, mert az előző két kötethez hasonló csihi-puhi regény ugyanebben a világban minden várható pörgőssége ellenére is uncsi lett volna. Jobban beleláttunk a gyarmatosításba, és sokkal több volt a politikai csűrés-csavarás is.
Ugyanakkor csalódott is, mert voltak erősen töltelék érzetű fejezetek, amiknek hiába értem a funkcióját, attól még nem igazán kötöttek le.
Külön-külön is kedveltem Perry és Sagan karakterét, de együtt kifejezetten jó párost alkotnak, tetszik a köztük működő dinamika és a hozzájuk illő szerepfelosztás, ami jól kiemeli és kihasználja a köztük lévő különbségeket. Mellettük határozottan megkedveltem az újakat, főleg Savitri és Zoe nem is annyira új karakterét.
Kellemes regény, tagadhatatlan Scalzi.

>!
mezei P
John Scalzi: Az utolsó gyarmat

Még mindig nagyon bírom John Scalzi-t.
John Perry, Jane Sagan és Zoe visszatértek, számos új, remek szereplővel, köztük Savitri Guntupallival és a két obinnal, Apacukával és Fundalukával együtt. (Köszi, Makai Péter Kristóf, ezen folyamatosan vigyorogtam.) Érdekes történet, izgalmas akciók, és az a remek humor, ami miatt Scalzi-t már a Vének háborúja-ban rögtön a szívembe zártam. A befejezésen kicsit fanyalogtam, de természetesen nem az utolsó mondatra gondolok.

>!
Lisie87 P
John Scalzi: Az utolsó gyarmat

Szerintem én vagyok az egyetlen moly, aki könnyekre fakad egy sci-fi könyvtől! :D
és aki pónis könyvjelzővel olvas egy ilyen könyvet, ugye @Rodwin! :D
Még mindig imádom Scalzit! *-*
Nagyon bejön a stílusa, a karakterei, a történet szövése. Lényegre törő és fordulatos. Engem magával ragadott. Nagyon sok érzelmet váltott ki belőlem! :) Szerintem ez a lényege az olvasásnak, ez számomra egy olyan könyv, amitől azt gondolom, hogy érdemes olvasni, és bárcsak mindegyik könyv ilyen jó lenne, és ilyen hatással lenne rám.
Különösen tetszett a politikai cselszövés, bonyodalmak sorozata a könyvben. A vége meg, nem is sejtettem, hogy ez lesz, de le a kalappal Perry előtt! :D Nem is mondok többet, olvassátok el, aki szereti a műfajt és Scalzit! :))))))
Amire viszont mérges vagyok és ez nem a könyv hibája. A halálom, amikor egy nem magyar írótól származó könyvben megjelenik a „Magyarul…” dialógban. ÉS TÖBBSZÖR IS. Engem annyira kizökkent, főleg, amikor két idegen faj egyedei beszélgetnek „ – Magyarul…” wááááááá. Nem hiszem el, hogy nem lehetett volna másképp fordítani.

10 hozzászólás
>!
Ferger_Jolcsi P
John Scalzi: Az utolsó gyarmat

Azt szeretem Scalzi könyveiben, hogy mindegyik egyenként megállja a helyét egyesével is. Nincsenek üresjáratok, nincsenek unalmas hatásszünetek. Az elsőtől az utolsó lapig izgalmasak. Csak úgy pörögnek a lapok olvasás közben. Egyre bonyolultabb kép bontakozik ki előttünk a GYSZ világból. Kiderül, hogy nem is az az ellenség, akit eddig annak hittünk. Egyre öszetettebb és izgalmasabb lesz a cselekmény. Egyetlen egy dolgot hiányolok ebből a kötetből. Hogy mi lett a „farkasemberekkel”? Mert nem lett lezárva ez a vonal, de talán azért nem, mert a későbbi kötetekben találkozhatunk még velük. Nem nagyon jöttek be nekem, szóval nem bánom, hogy nem olvashattunk többet róluk. Kegyetlenek és gyomorforgatóak. Az utolsó mondat pedig…. Hogy lehet így befejezni egy sztorit? Alig várom, hogy a kezembe kaparinthassam a következő kötetet! *-*

>!
Gyula_Böszörményi IP
John Scalzi: Az utolsó gyarmat

Harmatgyenge történet, végtelenül unalmas és önismétlő, vagy semmiről sem szóló párbeszédek, kicsit kínkeservesen, izzadságszagúan megírt akciójelenetek. Íróként tisztán érzékelhető, hogy Scalzi ezt a kötetet külső kényszerre, kedvetlenül, rossz passzban írta. A szereplői üres bábok, jó elbúcsúzni tőlük.
DE… Nem tudom eldönteni, mindez mennyire Scalzi hibája, ugyanis a fordítás annyira pocsék, hogy az már hajmeresztő. A kiadó elkövette azt az alapvető hibát, hogy egy sorozat majd minden kötetét mással fordíttatta, és a szerkesztő sem fésülte össze az eltérő stílusokat. Ebben a kötetben hemzsegnek a rossz szórendű mondatok, a dialógusok olykor gyerekesen idétlenek, a stílus borzalmas. A vége felé már csak kínlódtam vele.

>!
marcipáncica
John Scalzi: Az utolsó gyarmat

Bajban vagyok, mert annak ellenére élveztem a könyvet, hogy hemzseg a hibáktól, és ha objektíven próbálom mérni a két előző kötethez, pláne a Vének háborújához, meg sem közelíti azokat.
Scalzi stílusa változatlan, nem veszített a lendületéből, élénk, laza, a szarkasztikus humor is a régi, viszont nem is fejlődött semmit, és mindazok a stílusjegyek, amik az első kötetben még az újdonság varázsával hatottak itt már kicsit repetitívvé válnak, és ami ennél sokkal nagyobb gond, hogy a kisujjból kirázott mondatok mögött jobbára újrahasznosított ötletek állnak csak. Igazából ez is megbocsátható lenne, de a történet maga tele van logikátlanságokkal, égbekiáltóan olcsó húzásokkal, és nehezen hihető fordulatokkal. A karakterei még mindig kedvelhető, emberi szereplők, akikről jó olvasni, még akkor is, ha irreálisan túltolja Perryt és családját, akiken kívül jóformán mindenki egy szerencsétlen idiótának tűnik az univerzumban. Sokkal nagyobb baj, hogy a negatív(nak) szánt szereplők kidolgozatlan, lapos alakok, akiknek egyetlen funkciója a konfliktus megteremtése.
Ami számomra ezek mellett a legfájóbb pont, hogy Scalzi megteremtette ezt a végtelen univerzumot, idegen fajok több ezrét létrehozva, de közel sem eléggé használja ezt ki. Hiányoznak a idegeneket bemutató részek, és nem hosszú, terjengős leírásokra gondolok, hanem egy kicsit nagyobb nyitottságra az újdonság felé. Maga a kolonizációs történetszál még az elején egész jól működött, a kezdeti problémák és azok legyűrése még kifejezetten jók voltak, jobban örültem volna, ha a történet a későbbiekben is erre koncentrál, az új betelepülők és az esetleges őshonos fajok konfliktusára, de ehelyett egy sablonos politikai csatározásba ment át.
Összességében jobbára negatívumokat írtam, mégis, valahogy nehezen mondanám azt, hogy rossz volt a könyv, mert igazából nem volt az. Scalzi egy jól bejáratott képlet szerint dolgozik, de legalább azt jól teszi, a történet végig feszes, jó olvasni, még akkor is, ha nehezen hiszek el belőle bármit is, és egybevetve mindent remek kikapcsolódás volt. Néha kell ilyen is.

6 hozzászólás
>!
Irasalgor
John Scalzi: Az utolsó gyarmat

Scalzi a harmadik kötetre még magasabbra tette a lécet, és ismét egy teljesen új szeletét mutatta meg az általa teremtett világnak. Ezúttal az asimovi alapokon lefektetett politika került terítékre, és sikerült úgy egy komolyabb, komorabb történetet létrehoznia, hogy az elgondolkodtató mondanivaló mellett megmaradt az íróra jellemző fanyar humor, gördülékeny cselekményszerkezet és szórakoztató stílus. Sci-fivel ismerkedőnek kötelező mű, ugyanis minden megtalálható benne, ami miatt a stílust szeretni lehet, kellő mélységben tálalva a különböző mondanivalót mindenféle erőlködés és megfelelési kényszer nélkül. Egyeseknek nyilván nem fog bejönni a komplexebb történet, de a trilógia tökéletes példája annak, hogyan kell egy írónak könyvről-könyvre folyamatosan fejlődnie, úgy, hogy végig élvezetesek maradjanak a művei. Ha pedig megfilmesítik, a fent említett klasszikusokkal említhetjük majd egy lapon John Scalzit. Le a kalappal!

Értékelés: 9.5/10
(Később blogban)

2 hozzászólás
>!
abstractelf
John Scalzi: Az utolsó gyarmat

Egyre jobban és jobban kedvelem John Scalzit. A Vének háborúja sorozata ismét új szintre emelte a rajongásomat.
A mostani rész sokkal inkább szólt a politikáról és morális kérdésekről, mint a harcokról – én pedig nagyon élveztem ezt, mert így sokkal összetettebbé vált Scalzi története. Persze ez nem jelenti, hogy ne akadtak volna akciódús jelenetek és komoly összecsapások, de most nem ezen volt a hangsúly.
Nagyon szomorú azonban, hogy el kellett búcsúzni Perry és Sagan párosától, annyira kedveltem mindkettejüket; igazi egyéniségek voltak. Akárcsak a többi szereplő.

>!
zamil
John Scalzi: Az utolsó gyarmat

Ez a rész már kicsit lelassult az előző könyvekhez képest számomra. Mondhatnám, hogy Perry is megöregedett, elveszítette a „szuper katona” érzékeit, kütyüit, és ezért mindennapibb lett.
Talán ami kicsit mássá tette az előző részekhez képest, hogy a nagy politika még jobban beleszólt a főhősök életébe, és nem úgy ahogy eddig. A gyarmaton történt események lassították a regényt, de nem volt zavaró, pont annyira volt részletes amennyire kellett. Talán a gyarmati bolygó leírását és élővilágát keveselltem, többet elbírt volna.
A vége annyira nem lepett meg, de el kell ismernem, hogy nem várt módon zárja az író a trilógiát.
Talán a Gau tábornok volt aki valahogy túl lágyszívű volt, nem ezt vártam tőle.
Aki olvasta az előző részeket annak ezt is el kell olvasnia, hogy teljes legyen a kép.

4 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Irasalgor

A kamaszok lehetnek hülyék és csökött agyúak, de általában a felnőttektől kapott minták alapján viselkednek úgy, ahogyan.

70. oldal, Negyedik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: John Perry
10 hozzászólás
>!
borga

– Ez a bolygó hónaljszagú – panaszkodott Savitri.

98. oldal - 6. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Savitri Guntupalli
2 hozzászólás
>!
AkosAkos

– Szívesen – mondta Apacuka. – Talán jobb lesz ez így. Amióta megérkeztünk, észrevettük, hogy alig van ideje ránk.
– Kamaszkorba lépett – magyaráztam. – Új barátai, új bolygója, új pasija van.
– Igen, Enzo. Felettébb vegyes érzéseket táplálunk iránta.
– Üdv a klubban!
– Eltávolíthatjuk.
– Erre semmi szükség – tiltakoztam.
– Talán később – javasolta Apacuka.

114. oldal

>!
csakb

– Egy kecs­ke van az iro­dá­já­ban – mond­ta a nő.
– Hm. Azt hit­tem, már be­per­me­tez­tük az iro­dát el­le­nük.

>!
Chöpp

A Huckleberryről való távozásom története, mint minden valamirevaló történet, egy kecskével kezdődik.
    Az asszisztensem, Savitri Guntupalli fel se nézett a könyvéből, amikor visszatértem az ebédszünetről.
    – Egy kecske van az irodájában – mondta a nő.
    – Hm. Azt hittem, már bepermeteztük az irodát ellenük.
    Erre felnézett a könyvéből, ami felért egy győzelemmel. – Magával hozta a Chengelpet testvéreket is.
    – A francba! – fakadtam ki. Az utolsó testvérpárt, akik annyit marakodtak, mint a Chengelpet testvérek, Káinnak és Ábelnek hívták, és a végén legalább az egyikük dűlőre vitte a dolgot.

10. oldal

>!
Chöpp

    – Megmondtam magának, Mr. Kranjic, hogy amennyiben csak lehet, szeretnék a fényképezkedéstől és az interjúktól tartózkodni – jelezte baráti hangon Yoder.
    – Vallási okok miatt, ugye?- kérdezte Kranjic.
    – Nem – felelte Yoder. – Egyszerűen jólesik, ha békén hagynak.

39. oldal

>!
Bcony

– Úgy beszélsz, mintha nem láttad volna a sírkövet. A túlvilágon már jártam. Onnét visszajönni nem gond. Csak az élet az, amit nem lehet megszokni.

61. oldal

>!
julicsenge IP

– Nem akarok Chengelpetékkel szenvedni. Most ettem.
Savitri lehajolt az íróasztal mellé, megfogta a szemetest és feltette az asztala tetejére.
– Ha egy mód van rá, most hányjon!
(…)
– Emlékeztessen rá, miért is vállalta el ezt az állást! – szóltam Savitrinak a szemetes fölött.
– Pusztán perverzióból. Fog hányni, vagy sem?

10-11. oldal

Kapcsolódó szócikkek: John Perry · Savitri Guntupalli
>!
Chöpp

A bolygót Huckleberrynek hívták; egy percig nem kérdés, hogy egy Twain-bolond GYSZ-apparatcsik keze műve.

9. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Huckleberry Finn · Mark Twain
>!
julicsenge IP

– Virágokat is akarok nevelni – sóhajtotta Jane. – Rózsákat.
– Tényleg? – csodálkoztam. – Idáig nem szeretted a szép dolgokat.
– Nem azért. Csak a bolygó hónaljszagú.

118. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jane Sagan · John Perry

A sorozat következő kötete

Vének háborúja sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Terry Pratchett – Stephen Baxter: A Hosszú háború
Orson Scott Card: Végjáték
James S. A. Corey: Kalibán háborúja
Joe Haldeman: Örök háború
Dan Simmons: Hyperion
Orson Scott Card: Ender száműzetésben
Isaac Asimov: A csillagok, akár a por
Vernor Vinge: Tűz lobban a mélyben
Buzz Aldrin – John Barnes: A csillagok fiai I-II.
Robert A. Heinlein: A Galaxis polgára