Az ​utolsó emperátor (Az Egyesülés 3.) 96 csillagozás

John Scalzi: Az utolsó emperátor

John ​Scalzi díjnyertes, nagyszabású és kalandos űroperája lebilincselő végjátékához érkezett.

Az ár, az Egyesülés bolygóit összekötő csillagközi útrendszer összeomlása felgyorsult. Egész naprendszerek – és emberek milliárdjai – szigetelődtek el egymástól. Noha az összeomlást tudományos módszerekkel megjósolták, sokan még a tagadhatatlan és temérdek bizonyíték dacára is inkább nyerészkedni akarnak, miközben az emberiség történelmének legnagyobb birodalma a végóráit éli.
II. Grayland emperátor végre visszaszerezte a birodalma feletti hatalmat az ellene áskálódóktól és az összeomlást tagadóktól. De a „hatalom” illékony, és miközben Grayland minden erejével azon van, hogy a lehető legtöbb alattvalóját megmentse az elszigetelt nélkülözéstől, az uradalma ellen lázadók minden lehetséges módot megragadva egy végső, kétségbeesett támadást indítanak ellene, hogy megfosszák a trónjától és a befolyásától. Grayland és fogyatkozó szövetségesei kénytelenek minden… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2020

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2020
272 oldal · ISBN: 9789634197478 · Fordította: Benkő Ferenc
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2020
272 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634197461 · Fordította: Benkő Ferenc

Enciklopédia 7

Szereplők népszerűség szerint

Kiva Lagos · Marce Claremont


Most olvassa 1

Várólistára tette 28

Kívánságlistára tette 39


Kiemelt értékelések

Dyta_Kostova IP>!
John Scalzi: Az utolsó emperátor

A könyv és – tulajdonképpen most már kimondható – az egész Egyesülés sorozat legnagyobb, megszokott és szeretett űroperáktól való különbözősége annyi, hogy túl forgatókönyvszerű. Mondom ezt úgy, hogy az a néhány forgatókönyv, amit életemben láttam, nem így néz ki, de ha átültetnénk a szöveget az elvárt formába, akkor tökéletesen megállná a helyét. Szereplők beszélgetnek és sértéseket vágnak egymás fejéhez, mindenféle közbeiktatott narráció nélkül, egyes szereplőkről (pláne ha mellék-karakterek) azt sem tudjuk, férfiak-e vagy nők, vagy valami más nembe tartozók, csak ha véletlenül ottfelejt Scalzi egy utalást rá, ami az angolban talán jobban kiütközik a she vagy he (stb.) miatt, a magyarban meg szinte semennyire. A nevek sem feltétlen segítenek ebben, legtöbbjük nagyon uniszex (és nem létező), pont olyan, mintha egy névgenerátorral készültek volna, vagy feldobott scrabble-elemek asztalon maradt darabjaiból állították volna össze.
A történet azért kompenzálja kicsit ezeket a szokatlan és már-már idegesítő részleteket: fordulatos, izgalmas, néhol egészen szellemes. Épp a vulgáris párbeszédek a legjobban sikerült részek, és váratlan fordulatokból a végére is jut néhány. Viszont itt már volt olyan érzésem, mintha Scalzi menet közben találta volna ki, hogyan fogja csavarni a sztorit, nem voltak előre elbújtatva a szálak, nem volt előkészítve a tetőpont, és néhány szereplő is meglehetősen hiteltelenül viselkedett önmagához képest az utolsó 30 oldalra.
A legbosszantóbb maga a lezárás. Nem azért, mert nem hozza a fő problémaszál megoldását, vagy valamiféle lelki kielégülést, hanem mert nincs igazi katarzis. Sem logika benne. Nincs is valójában lezárva, márpedig ez a sorozat utolsó darabja. Olyan kurtán-furcsán-bugyután van vége, mintha időre írták volna, és épp jártak le az utolsó percek, aztán kitépték volna a billentyűzetet az író kezéből. Mintha nem lenne benne igazán a szíve, csak egy munka lett volna az egész sorozat, amit be kellett valahogy fejezni, mert küszöbön a következő projekt. Talán az is volt. Kár érte.

csartak P>!
John Scalzi: Az utolsó emperátor

Nem kedveltem ezt a sorozatot, még ez az Ár, Zúgó, Hullámok, egyebek még érdekesek is lettek volna, de az az egysíkú szereplők levitték a hangulatot.
Habkönnyű űroperett, unalmas történettel, amit majdnem csak Scalzi neve visz el. Kicsit a magyar Mysterious Universe sorozathoz tudnám hasonlítani, de nekem az jobban tetszett, legalábbis az a pár történet, amit olvastam belőle Az eredetibb, változatosabb volt.
Tudsz ennél jobbat Scalzi. Baszki. spoiler

9 hozzászólás
Mrs_Curran_Lennart P>!
John Scalzi: Az utolsó emperátor

Nem volt rossz sorozat, de a Vének háborúja továbbra is a nambervan. Palotai intrikák sci-fi köntösben. Amikor már minden veszni látszik, jön a csattanó. A maximálisan mocskos szájú Kiva olyan, mint egy macska, folyamatosan talpra esik. Az uralkodó, II. Greyson pedig versenyt fut az idővel, hogy millókat megmentsen. Végülis elég izgalmas volt.

5 hozzászólás
Razor P>!
John Scalzi: Az utolsó emperátor

Scalzi könyveit szeretem, de amikor megláttam az első értékeléseket erről a részről, valahogy nem éreztem az azonnali késztetést az olvasáshoz. Persze az író hozta a megszokott stílusát, alapvetően jól szórakoztam, de már az első könyv végén (ami kis híján a könyv harmada) ott motoszkált bennem, hogy bizony eddig nem sok minden történt, aztán ez a befejező rész elvileg. A végére aztán persze felpörögtek az események, de a befejezés elég tessék-lássék módon volt odavetve, igazából pont ott lett vége a történetnek, ahonnét igazán érdekes lett volna, mi történik majd. Ahhoz képest, hogy Scalzi elvileg előre eltervezte a trilógiát, ez eléggé meh… Mondjuk ha nem az utolsó pillanatban írta volna meg a könyvet, lehet jobban sikerül.
Karakterek terén a szereplők hozták a szokásos formájukat. Szerencsére Kiva ezúttal elég sokat szerepelt, az ő mocskos szája sokat lendített a történeten.
Összességében nem bántam meg a trilógia olvasását, mégis csak Scalzi, de azért remélem a következő könyveknél kicsit jobban odateszi magát.

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2020
272 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634197461 · Fordította: Benkő Ferenc
ViraMors P>!
John Scalzi: Az utolsó emperátor

Mi a ****** történt a te tökéletes terveddel?

A regény alapvető cselekményét ezúttal (is) az teszi ki, hogy közeledik a világ vége, a szereplők túlnyomó többsége pedig mindeközben árulást, gyilkosságot, puccsot, szökést, szöktetést, a másik tervének megakadályozását és hasonló szépeket tervez nagyjából mindenki más spoiler ellen. Tisztelet és főhajtás az elenyésző kisebbség felé, akik vagy nyugton ülnek off és/vagy valamiféle megoldáson töprengenek off Ennek az eredménye egy meglehetősen zsúfolt és kaotikus könyv, ami igyekszik minden megkezdett szálat lezárni, minél több titkot feltárni, minél több ellenfelet kivonni a forgalomból és ennek ellenére lehetőleg mindenkit megmenteni. Néha még tudományosnak is próbál látszani, bár erről pont nem sikerült meggyőznie.
Félreértés ne essék, alapvetően jól szórakoztam, ez mondjuk első sorban Kiva változatlanul mocskosan szabadszájú és nyughatatlan Lagos érdeme, aki az előzőeknek megfelelően hozta a formáját, mert a többiek néha mintha kissé lemaradtak volna mindenhez képest és ettől amolyan ide kap oda kap hatásuk lett, a vége meg kissé összecsapott. A fent említett jól szórakozás ellenére kicsit úgy érzem, az író túl sok mindent akart túl kevés oldalba belezsúfolni. Ide vagy több oldal kellett volna, vagy ezt-azt a kissé láblóga hatású második kötetben kellett volna részben/egészben elsütni. off
Mindettől függetlenül tényleg jól szórakoztam. Voltak ügyes megoldások, sőt még olyan is, ami meglepett, és feldobott egy-két olyan lehetséges későbbi történeti szálat, amire még akár kíváncsi is lennék, ha Scalzi mégis ír még valamit ebben az univerzumban. És mert alapvetően azt kaptam, amit úgy gondolom, várni lehet tőle, végeredményben mondhatjuk hogy helyén van a regény.

pat P>!
John Scalzi: Az utolsó emperátor

Először megadtam a három csillagot. Mert bár millió sebből vérzett, azért mégiscsak vicces, könnyen olvasható, nem is hosszú, a köszönetnyilvánítás pedig (főleg az első mondata) kifejezetten figyelemre méltó.
De aztán rájöttem, hogy egy frászt. Sőt, Scalzi kérjen tőlem is bocsánatot. Mert valóban megengedhetetlen, hogy egy alapvetően elég jó író ennyire trehány, slendrián munkát ad ki a kezéből, csak hogy kész legyen határidőre. És még van képe nagy önsajnáltatás közepette (ha jól értelmeztem) Trumpra fogni az egészet! E tekintetben pedig azért én elég megengedő vagyok, a világ számos problémája esetén hajlandó vagyok elfogadni, hogy az öreg keze benne van a dologban, de azért na.

Mr. Scalzi! Most már Joe Biden az Amerikai Egyesült Államok megválasztott elnöke. (Asszem.) Nincs több kifogás. Ott az a k…a laptop, gyerünk dolgozni.

9 hozzászólás
luthienlovemagic IP>!
John Scalzi: Az utolsó emperátor

Leginkább az látszik ezen a köteten, hogy eredetileg nem trilógiának készült, hanem egy hosszabb sorozatnak, ezért vannak olyan részek, ahol csak röviden összefoglalja a történteket; mond, nem mutat, ami az eddigi két kötetre nem volt ennyire jellemző, vagy csak elvétve. Ezeken érződik a kapkodás, ami nem csoda, mert a köszönetnyilvánítás tanúsága szerint t. szerző ismét az utolsó pillanatban adta le a könyvet, ahogy ez ennél a sorozatánál a szokásává vált. Sajnos, meglátszik. Viszont a fontosnak tartott és kifejtett részek nagyon jól sikerültek, így ezen a köteten is hasonlóan tudtam szórakozni, mint az eddigieken, nem egy részhez képzeletben bekészítettem a popcornt, mert ezúttal is olyan jó volt olvasni a karakterek játszmáit.

Scalzi stílusa továbbra is gördülékeny, a néhány összefoglaló részt eltekintve, ahol kissé leül a szöveg. A párbeszédek azonban pörgősek, történésben, intrikában és fordulatokban nincs hiány. Na, meg még a harmadik kötetre is tartogat titkokat, amiket jókor és jó ütemben fedd fel az olvasó előtt.

A szereplők is hozzák a szokott formájukat, közülük továbbra is Kiva a kedvencem, bár Cardenia sem marad le mögötte. Eléjük állítja a legnagyobb döntéskényszert, és ezáltal próbatételeket is a szerző, amitől sokkal élőbbek és átérezhetőbbek, mint bármelyik másik karakter. Nadashét is beleértve, annak ellenére, hogy harmadik szemszögkarakterként az ő gondolataiba látunk bele a legjobban, de ő valahogy mégis hidegen hagyott. Talán Scalzi szándékosan így írta meg, de az is lehet, hogy csak én érzem így, ezt három könyv alatt sem tudtam eldönteni. Továbbá Marce is említésre méltó. Őt az első rész óta szeretem, csendesen megbújik a háttérben, de a nagy egész szempontjából fontos karakter, és pont ezt kedvelem benne. A Cardeniával folytatott párbeszédei nagyon jók lettek ebben a kötetben, ezért ők együtt még Kiva jeleneteinél is jobban tetszettek. Külön-külön viszont nem annyira érdekesek.

Bővebben (A bejegyzésben spoilerek előfordulhatnak!):
https://luthienkonyvvilaga.blogspot.com/2020/07/john-sc…

B_Petra>!
John Scalzi: Az utolsó emperátor

Itt olvashatod Kiva Lagos véleményét a könyvről: beep beep kibeep, sz…., beep még soha, pedig számítottam erre, blamázs, kubeep, nem fabeep.
Itt a sokkal cizelláltabbat tőlem: még fogalmazom.
Próbáltam kiszemezgetni belőle amit érdemes, de sajnos nem tudom méltatni, egy lenne az ezerből, ha nem Scalzi jegyezné, de így még kevésbé jó. A tudományos rész felületes, általánosságok semmi elgondolkodtató, semmi eredeti, semmi magyarázat, hiányzik a zsenialitás sejtmagja.
A karakterek langyosak, még egy rendes szexjelenetet sem sikerült beleírni, sem hagyományos hetero sem az általában sokakat megbotránkoztató homoszexuális félét sem. Elveszett a kezdeti feminin érzékeny férfi és sajnos a trágár maszkulin nő is.
A válogatott káromkodások is laposak, pedig az első részben még érezhető volt a szándékos polgárpukkasztó antisznob szóhasználat. Elég gáz, hogy mibe kapaszkodik a mezei olvasó, ha már a tudományos fantasztikumra nem is számít. A humort is hiányoltam, pedig eddig jellemzőnek éreztem a könyvei kapcsán.
Kezdem szégyelni magam a „Scalzi összes” kitüntetés „boldog” tulajdonosaként.

1 hozzászólás
Nuwiel P>!
John Scalzi: Az utolsó emperátor

Meg lehet-e írni egy űropera második részét két hét alatt, ahogy Scalzi tette az Egyesülés előző kötetével? Le lehet-e zárni egy hasonlóan rövid idő alatt megírt harmadik résszel? Scalzi megcsinálta, de maradjunk abban, hogy az űropera nem itt kezdődik.

A trilógia első része néhány perc munkával zanzásítva elment volna egy rendes űropera első fejezetének, amiben az író felvázolja a világot, bemutatja a főbb szereplőket, és bemutatja nekünk a konfliktust. Erre építkezve egyre többet és többet tudnánk meg arról, hogyan is fejlődött ki az Egyesülés civilizációja, miért alakult ki ez a monopóliumokra épülő rendszer (nem, nem azért, mert akkor jó ötletnek tűnt), miért csak egyetlen emberi életre alkalmas bolygója van, és a többi. A szereplők kaphattak volna mélységet, jellemet, érthetőbb motivációt, nem csak annyi maradt volna meg, hogy az egyik káromkodik és mindennel lefekszik, ami él és mozog, a másik hatalomra tör, ezért mindenkit meg akar gyilkolni, aki az útjában áll, a harmadik pedig próbál nem meghalni a világ megmentése közben. A második részből lehetett volna a második fejezet, a harmadik részből pedig a harmadik fejezet. Kész is a kézirat vázlata, amit már el lehet küldeni egy kiadónak, hogy érdemes-e kiadni.

De ehhez egy olyan író kellett volna, akinek az űropera jobban illik a stílusába. Scalzi kiváló sci-fi ponyvaíró, szórakoztató strandkönyveket tud írni, de ahogy ő maga is bevallotta, sem a második résznél, sem a harmadiknál nem szánt túl sok időt az írásra, és ez meg is látszik. Szerintem az elsőnél sem, de hát a szerződés köti, szállítania kell a tíz könyvet tíz év alatt. Ha valaki igazi űroperát akar olvasni, akkor olvasson Dan Simmonst, Alastair Reynoldsot, Brandon Hackettet, Iain M. Bankset és Peter F. Hamiltont.

13 hozzászólás
Zsola>!
John Scalzi: Az utolsó emperátor

Bevallom őszintén, hogy jól megkajáltam Scalzinak ezt a sorozatát is. Mindezt úgy írom, hogy én is érzem, hogy ez a sorozat azért minőségben elmarad a Vének háborújától. A záró kötettől én is többet vártam továbbá az egész sorozatra igaz szerintem, hogy nagyon sok potenciál maradt benne és hogy Scalzinak bizony több időt kellett volna fordítania a megírására. Ezt leginkább a záró kötetnél éreztem hiszen annyi mindenről lehetett volna még írni spoiler. Nagy örömmel vettem viszont azt, hogy a spoiler. Erről a témáról spoiler egy kiegészítő kötetet személy szerint szívesen vennék.


Népszerű idézetek

ViraMors P>!

– Nem a legjobb ötlet, ha az ember belezúg a saját ravaszságába.

136. oldal

Kapcsolódó szócikkek: ravaszság
ViraMors P>!

Minden nőnek, akinek tele a hócipője mások szarságaival

3. oldal, ajánlás

ViraMors P>!

– Nem azt mondta, hogy nem sikkasztott?
– Ez nem sikkasztás. Ez előrelátó anyagi tervezés.

Kapcsolódó szócikkek: Kiva Lagos
Razor P>!

Jamies röpke, vágyakozó pillantást vetett a könyvére, a tekintetét követő Ghreni pedig a Monte Cristo grófja címet látta a meglehetősen viseltes keménytáblán. Feltételezte, hogy egy történelmi személy életrajza lehet, és eltöprengett, miféle rendszer lehetett ez a Monte Cristo.

9. oldal, Prológus

mojo68>!

    Chenevert hátradőlt a székében. – Lenyűgöző.
    – Miért tartja lenyűgözőnek?
    – Mert egy szabad akarat nélküli lény, aki teljes mértékben következtetésekre támaszkodik, csodálatos bölcselettel állt elő. Nem túl bonyolult bölcselettel, de mit számít ez?
    – A bölcselkedés is előállítható heurisztikusan.
    – Ezt egy évezred másodéves egyetemistái bizonyítják.

Razor P>!

Az admirális pillantását Marce csak egyféleképpen értelmezhette: Ajánlom, hogy ne szórakozz velem, te hancúrléc!

104. oldal, Kilencedik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Marce Claremont
ViraMors P>!

Az Ár mögöttes matematikai valóságát emberi nyelvre lefordítani olyan, mintha valaki megpróbálná eltáncolni a szótárat.

2 hozzászólás
Mrs_Curran_Lennart P>!

Jamies, Claremon grófja felsóhajtott ültében, letette a könyvét, és megdörzsölte a szemét. – Remélem, megérti, hogy vajmi kevéssé érdekelnek a gondjai, ugye? – mondta.
Ghreni abbahagyta a járkálást, amikor eszébe jutott, kit traktál a baljós összeesküvés-elméleteivel. – Egyszerűen nem tudom, kiben bízhatnék. – ismerte el.
– Bennem inkább ne – tanácsolta Jamies.

9. oldal

psn >!

Egy egyszerű hazugság nem vezet mindig tévútra, ahogy az állandó igazmondás sem lehet állandóan kedvező.


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Suzanne Collins: Futótűz
Jack Campbell: Vakmerő
J.D. Barker: Szíve helyén sötétség
Stephen King: Az Intézet
Marisha Pessl: Örök ébredés
S. J. Kincaid: A kárhozott
Pittacus Lore: Ötödik csapdája
Katharine McGee: American Royals – Királyi élet
Rob Reger – Jessica Gruner: Emily the Strange – Különös különcségek
Caroline Lawrence: Az időutazó naplója