Leginkább az látszik ezen a köteten, hogy eredetileg nem trilógiának készült, hanem egy hosszabb sorozatnak, ezért vannak olyan részek, ahol csak röviden összefoglalja a történteket; mond, nem mutat, ami az eddigi két kötetre nem volt ennyire jellemző, vagy csak elvétve. Ezeken érződik a kapkodás, ami nem csoda, mert a köszönetnyilvánítás tanúsága szerint t. szerző ismét az utolsó pillanatban adta le a könyvet, ahogy ez ennél a sorozatánál a szokásává vált. Sajnos, meglátszik. Viszont a fontosnak tartott és kifejtett részek nagyon jól sikerültek, így ezen a köteten is hasonlóan tudtam szórakozni, mint az eddigieken, nem egy részhez képzeletben bekészítettem a popcornt, mert ezúttal is olyan jó volt olvasni a karakterek játszmáit.
Scalzi stílusa továbbra is gördülékeny, a néhány összefoglaló részt eltekintve, ahol kissé leül a szöveg. A párbeszédek azonban pörgősek, történésben, intrikában és fordulatokban nincs hiány. Na, meg még a harmadik kötetre is tartogat titkokat, amiket jókor és jó ütemben fedd fel az olvasó előtt.
A szereplők is hozzák a szokott formájukat, közülük továbbra is Kiva a kedvencem, bár Cardenia sem marad le mögötte. Eléjük állítja a legnagyobb döntéskényszert, és ezáltal próbatételeket is a szerző, amitől sokkal élőbbek és átérezhetőbbek, mint bármelyik másik karakter. Nadashét is beleértve, annak ellenére, hogy harmadik szemszögkarakterként az ő gondolataiba látunk bele a legjobban, de ő valahogy mégis hidegen hagyott. Talán Scalzi szándékosan így írta meg, de az is lehet, hogy csak én érzem így, ezt három könyv alatt sem tudtam eldönteni. Továbbá Marce is említésre méltó. Őt az első rész óta szeretem, csendesen megbújik a háttérben, de a nagy egész szempontjából fontos karakter, és pont ezt kedvelem benne. A Cardeniával folytatott párbeszédei nagyon jók lettek ebben a kötetben, ezért ők együtt még Kiva jeleneteinél is jobban tetszettek. Külön-külön viszont nem annyira érdekesek.
Bővebben (A bejegyzésben spoilerek előfordulhatnak!):
https://luthienkonyvvilaga.blogspot.com/2020/07/john-sc…