Könnyű ​préda (Lucas Davenport 11.) 77% 14 csillagozás

Jájjj, de megkínlódtam vele. Írták, hogy nem az igazi, de ha már el akarom olvasni az egész életművet, ezt sem lehet kihagyni, pedig hagy némi kívánni valót a színvonal.

Némileg más a stílusa, mint az eddigi Davenport-regényeknek, itt végig kérdéses az elkövető kiléte, ebből kifolyólag hiányzik a könyvből a „belső nézet”, a bűnöző szemszöge. Ez némileg le is húzza az összhatást. Viszont a magánéleti szál jópofa és sikerült egy roppant mókás lezárást kerekíteni a sztorinak, így a 4 csillag jár.

Sandfordról mindig is tudtam, hogy lebilincselő krimiszerző. Aki már olvasott az írótól tudja miről beszélek. Sajnos ez a könyve sem éri el az általa eddig olvasott műveinek színvonalát. /Előzőleg olvasott krimijével sem voltam elégedett/ Hiányzik belőle az a bizonyos „valami” amivel ez idáig a székhez kötött könyveivel. De azért a bizalom nem veszett el….lássuk hát a következőket is.

A könyvnek voltak pozitívumai és negatívumai. Negatívuma, hogy nem éreztem annyira összeszedettnek. Mint John Sandford, és még inkább Lucas Davenport nagy rajongója, ez a könyv nem fogott meg annyira, egyrészt a történet számomra ide-oda ugrált, Olvasás közben olyan érzésem volt, hogy az író sem tudta, hogy ki a gyilkos.
Másrészt ugyanakkor nagy pozitívuma, hogy végre visszatért Weather – elismerem, neki is nagy rajongója vagyok –, hogy a a szereplők közti párbeszédek hozták a korábbiakban megszokottat, vagyis szellemes, időnként ironikus, és jócskán szórakoztató volt, de ez nem volt elég a történet gyengeségei mellett.

Sokadik Sandford könyvem ez és nincs is vele semmi baj..; annak, aki most ismerkedik a Davenport történetekkel. De nekem kicsit kevés volt. A Pulitzer-díjas, álnéven író amerikai újságírónak könnyed ujjgyakorlat ez a könyv, nyolc ezer oldalból négyszázharminc, de nekem olyan, mint egy teleregény, és mivel azokat sem szeretem, majdnem csikorgattam a fogam itt is.
Közép kategória.
S akkor még dicsértem!