A ​békeszerződés gazdasági következményei 3 csillagozás

John Maynard Keynes: A békeszerződés gazdasági következményei

John ​Maynard Keynes (1883-1946) angol közgazdász, a XX. század legnagyobb hatású gazdasági gondolkodója. Az etoni középiskolás évek után Cambridge-ben tanul közgazdaságtant, matematikát és filozófiát. Lenyűgöző intellektusa, színes egyénisége már korán érvényesül, a korabeli angol szellemi életben jelentős, írókból és művészekből álló Bloomsbury-csoport egyik vezéralakja.

Tanulmányait befejezve Cambridge-ben tanít, később hivatalt vállal, kezdetben India pénzügyeivel foglalkozik, majd az első világháború alatt a brit pénzügyminiszter tanácsadója. Ebben a minőségben vesz részt a párizsi békekonferencián, de 1919 júniusában az erkölcstelen, kivihetetlen és a legyőzött országokat kifosztó békeszerződés ellen tiltakozva lemond állásáról. Lépése okait még abban az évben az olvasóközönség elé tárja A békeszerződés gazdasági következményeiben, amely világsikert arat. A könyv valódi mestermű, ellenállhatatlan lendületű érvelésében egyaránt helyet kap a békekonferencia főszereplőit… (tovább)

>!
Európa, Budapest, 2000
268 oldal · ISBN: 9630767007 · Fordította: Félix Pál

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

>!
Molnár_Gyula
John Maynard Keynes: A békeszerződés gazdasági következményei

Ez a mű a tökéletes példa arra, miért utálják az emberek a közgazdászokat.
Írása idején egyetlen dolog számított Európában: a bosszú és a hatalom gyakorlása. Bosszú a győzteseken, erőfitogtatás, és marakodás a konc fölött. A politikusok – akiket Keynes előzékenyen államférfinak hív – a valóságtól nem befolyásolva tetszelegtek abban a színben, hogy sokat szenvedett nemzeteiket majd jól a gazdagságba vezetik a párizsi béke által.

Erre jött egy szürke irodista, tipikus Eton-Oxbridge-Westminster karriervonallal, és a nagyhatalmú Férfiakat hátrahagyva elmagyarázta, miért ökörség, ami éppen történik. Indulatosan, vádlón, de megfellebbezhetetlen pontossággal, adatokkal alátámasztva. Pontról pontra bebizonyította, hogy a modern kor legkártékonyabb dokumentuma, ami Versailles-ban született.

Itthon a Párizs környéki békékről csak úgy eshet szó, hogy azok a megtestesült Gonosz cikkelyei, és a magyarság elpusztítását célozták. Pedig hát, ha valaki átrágja magát rajtuk, rájön, hogy nem több, mint az emberi butaság hömpölygése fejléces papíron. Életképtelen államokat hoztak létre úgy, hogy tudatosan gazdasági karantént vontak köréjük. A nyersanyagokat elválasztották az ipartól, a munkaerőt a munkától. Az elsőrangúan működő valutarendszer felbomlott, és restaurációjának lehetőségét is felszámolták.

És mindezt miért? Mert a nemzeti érdek állítólagosan ezt kívánta. A nemzeti érdek pedig ebben az értelmezésben elszakadt attól a normalitástól, amit a mindennapi élet az 1914-et megelőző fél évszázadban jelentett. A világ kifordult önmagából, felbomlott a világgazdaság integritása, és ez az abnormalitás végül egy még pusztítóbb kataklizmához vezetett. Mindennek utána pedig 1951-ben a kevés túlélő létrehozta gyakorlatilag ugyanazt a gazdasági struktúrát, amelyet Keynes 1919-ben követelt. Vagyis végül mégiscsak az akadékoskodó közgazdásznak lett igaza. A más igazának elismerése pedig igen nehéz pszichológiai aktus. Pláne, ha politikus az ember.

>!
G011
John Maynard Keynes: A békeszerződés gazdasági következményei

Keynes mára klasszikussá vált gazdasági elemzése a versailles-i békeszerződésről. Az írás egyben tudatos figyelmeztetés a századelő döntéshozói számára, hogy „nana, vigyázz!”. (Hobo után szabadon. Keynes esetében inkább Hobo előtt szabadon.) Ahogy az lenni szokott; mindenki vastagon letojta ennek a kissé homokos (lsd.: életrajz) közgazdásznak az intelmeit. Csak amikor beütött a krach (II. vh.), akkor döbbentek rá sokan, hogy ezt nem így kellett volna csinálni. Késő bánat… ahogy mondják.

Keynes a „béketárgyalások” egyik brit delegáltjaként döbbenten vette tudomásul, hogy Európa „rendcsinálói” rend helyett gazdasági káoszt idéznek elő rövidlátó, revansista és dilettáns politikájukkal. Németország gazdasági kivéreztetése = Európa gazdasági kivéreztetése. Ezt nem tudták és nem is akarták figyelembe venni. Keynes nem óhajtotta a nevét adni az egészhez, ezért lemondott a posztjáról, majd megírta a Gazdasági következményeket. És persze nem történt semmi. Pedig gazdasági érvekkel logikusan levezette, hogy a jogos (legalábbis észszerű) jóvátételek megfizettetésén jócskán túlmutató követelések bőségesen kimerítik a rablógyilkosság fogalmát. S ez a bűncselekmény hosszútávon az egész „öreg kontinens” életére kihat. Szavai süket fülekre leltek.
Süket volt Clemenceau, ez a XIX. századból itt ragadt „vén tigris”, aki csak a vélt/valós francia érdekeket tartotta szem előtt, s ezért végleg le akart számolni ősi, keleti ellenségével.

Süket volt Lloyd George, aki már a következő választások bűvöletében égve hozni kívánt valamit a hazai közvéleménynek. Jelenesetben azt, hogy „nem hagyja futni a hunokat.”
Végül süket volt maga Wilson elnök is, aki az óceán innenső feléről oly bölcsnek, ideérve viszont oly középszerű elmének hatott, hogy semmi érdemi befolyása nem is lehetett a béketárgyalások menetére. Olyan dörzsölt európai játékosoknak, mint az előző két -francia és angol- úriember nem is lehetett ellenfele. Nagy duzzogva vissza is hajózott az Újvilágba, s az általa megfogalmazott 14 pont pedig minden idők legnagyobb hipokrita fogalmazványa maradt.

A könyvről: sajnos számomra az elméleti közgazdaságtan (még ha fogyaszthatóan is tálalják) örökre az esti elalvást segítő pótszer marad. Keynes könyvét is végig ásítoztam. Noha tartalmát tekintve megérdemelné az öt csillagot, olvasmányélményként meglehetősen felejthető élmény volt. Ettől függetlenül a XX. századi történelem lelkes olvasóinak mindenképpen ajánlanám.


Népszerű idézetek

>!
Molnár_Gyula 

Az ügylet egyéb vetületeitől eltekintve meggyőződésem, hogy a kampány, amelyet azért folytattak, hogy Németországtól kicsikarják a háború általános költségeit, az államférfiaink által valaha is elkövetett politikai ostobaságok egyik legsúlyosabb megnyilvánulása volt.

V. A jóvátétel, 146. oldal

>!
LNB 

1919. június 5-én mondott le posztjáról, Lloyd George-nak írt lemondó levelében még némi remény is megvillan:
„(…) reménykedem abban, hogy ön talál valamiféle utat-módot arra, hogy a szerződést igazságos és célravezető okmánnyá formálja (…)”
Könyvében ennek már kevés nyoma.

>!
LNB 

Az első fejezetekben a háború előtti évtizedek Európájáról beszél, nála történelem, pénz- és gazdaságtudomány mindig kéz a kézben járnak.
„Alig néhányan ismerjük csak fel és valljuk meggyőződéssel, hogy az elmúlt fél évszázadban milyen hallatlanul szokatlan, bonyolult, megbízhatatlan és ideiglenes jellegű volt a Nyugat-Európa létét biztosító gazdasági szervezet”

>!
LNB 

Európa ingatag egyensúlyának lényeges eleme volt az egyenlőtlen jövedelem-és gazdaságmegosztás iránti elnéző magatartás.
„(…) a népesség nagy tömegeinek napi életfeltételeiben némi folyamatos javulás mutatkozott, a társadalom úgy épült fel, hogy a megnövekedett jövedelem nagy részét annak az osztálynak az ellenőrzésére bízta, amelyről a legkevésbé volt feltételezhető, hogy el is fogyasztja azt.”
Vagyis a felhalmozás védve volt a gazdagok számára, de nagylelkű, és célra tartó használatuk megvédte őket a szegények irigykedéseitől.
Szerinte „a XIX. századi újgazdagokat nem pazarló költekezésre nevelték, fontosabbnak tartották a beruházások nyújtotta hatalmat a közvetlen fogyasztás élvezeteinél. (…) a tőkések azon hallgatólagos alapvető feltétel alapján mondhatták magukénak a torta javát, hogy gyakorlatilag igen keveset fogyaszthattak csak belőle. ”

>!
LNB 

Akkor úgy tűnt, a nemzetek már túl civilizáltak egy hatalmas háborúhoz, semmi nem választhatja szét az egyre bonyolultabb kereskedelmi és beruházási tevékenységekkel összefonódó európai országok egységét. Keynes véleménye szerint az I. világháború alapjaiban rázta meg a lélektani várakozások és intézményes elrendezés szerkezetét, amelyre a háború előtti összhang és jólét épült.
„A háború rácáfolt a mindenki számára nyitva álló fogyasztás lehetőségére és rávilágított, hogy a sokak általi önmegtartóztatás hiú ábránd. A munkásosztály feltehetően többé nem lesz hajlandó ilyen nagymértékű lemondásra, a tőkésosztály pedig, amely immár nem bízik a jövőben, esetleg arra törekszik majd, hogy amíg módja van rá, szabadabban élvezze fogyasztási lehetőségeit, s eképpen siettesse javai elkobzásának óráját. ”

>!
LNB 

A háború utáni Európát legalább olyan veszélyesnek érezte a győztesek, mint a vesztesek számára.
„Esztelen illúzióktól és túltengő önérzettől indíttatva a német nép fölborította azokat az alapokat, amelyeken valamennyien éltünk és dolgoztunk. A francia és az angol nép szóvivői viszont megpróbálják befejezni a Németország által megkezdett pusztítást egy olyan békeszerződéssel, amellyel, ha megvalósítják, óhatatlanul tovább rombolja – jóllehet helyreállíthatta volna – azt a törékeny, bonyolult, a háború által már amúgy is megrendült és megtört szervezetet, amely az egyedüli lehetőséget nyújthatná az európai népeknek, hogy munkaalkalmat találjanak és megélhessenek.”
Különösen veszedelmesnek látszott a győztesek eladósodása, hatalmas fizetendő kamatai az Egyesült Államok irányába. Az USA-val szembeni kedvező fizetési mérleg léket kapott, és a korábban az Újvilágból importált olcsó élelmiszer is elvékonyodott az árak felívelésével, és a népesség növekedésével.

>!
LNB 

Összegezve, Európának az Újvilág erőforrásaira támasztott igénye bizonytalanná vált. Végül ismét érvényesült a csökkenő hozadék törvénye, ami évről évre arra kényszerítette Európát, hogy nagyobb mennyiségű egyéb terméket kínáljon fel azonos mennyiségű kenyér beszerzésére. Európa ezért semmiképpen nem engedhette meg magának bármely jelentős ellátási forrásának dezorganizálását.
Még sok egyebet felsorolhatnék, ha szemléltetni akarnám az 1914-es Európa gazdasági sajátosságait. Én azonban csak a labilitás 3-4 legjelentősebb tényezőjét kívánom hangsúlyozni, a bizonytalanságban élő, növekvő számú népességet, amelynek megélhetése egy bonyolult és mesterséges szervezettől függ, a munkás-és tőkésosztály lélektani bizonytalanságát, valamint Európa bizonytalan igényét az újvilág élelmiszerkészleteire, ami ráadásul az ezen készletektől való teljes függőséggel párosul.
A háború olyannyira megingatta ezt a rendszert, hogy immár teljes egészében veszélyben forgott Európa élete. A kontinens nagy része beteg volt, halódott, népessége nagymértékben meghaladta azt a lélekszámot, amelynek megélhetését biztosítani tudta, szervezete megsemmisült, szállítási-közlekedési rendszere fölbomlott, élelmiszer-készletei iszonyúan megcsappantak.
A békekonferenciának az volt a feladata, hogy tiszteletben tartsa a vállalt kötelezettségeket, és eleget tegyen az igazság követelményeinek, valamint hogy újrateremtse az életet és begyógyítsa a sebeket. E feladatokat egyrészt bölcs körültekintés szabta meg, másrészt a nagylelkűség, amit az ókori bölcsesség oly nagyra becsült a győztesekben.

>!
LNB 

"Párizs lidércnyomás, s a konferencia valamennyi rézvevője rémes volt. A léha helyszínre rételepedett a küszöbönálló katasztrófának, az ember jelentéktelenségének és parányiságának érzete az előtte álló nagy események fényében, a döntések vegyes jelentőségének és irrealitásának érzete, felületesség, vakság, pökhendiség, zűrzavaros kiabálás kívülről – jelen volt az ókori tragédia minden eleme.”
Szinte csak Herbert Clark Hoover olajmilliárdost, az Amerikai segélybizottság munkájának fő szervezőjét részesítette dicséretben (a későbbi elnököt pont az a későbbi világválság tette súlytalanná, melynek meghaladásában Keynes-nek is komoly szerep jutott).

>!
LNB 

Egyedül Clemenceau cinikus következetességével volt elnéző valamilyen szinten, bár elsőszámú célját, Németország végleges katonai és gazdasági elszegényítését nagy tévedésnek ítélte.
„Clemenceau mértéktartásával kivívta tanácsbeli társai elismerését, mert megesett, hogy a szellemi pártatlanság tógáját öltve elvetette miniszterei legszélsőségesebb javaslatait. Sok mindent elfogadtak, amikor az amerikai és angol bírálók a dolgok természeténél fogva nemigen láttak világosan, (…) vagy amikor Franciaország szövetségesei részéről jelentkező túlságosan szívós bírálatok következtében szégyenletesnek vélt helyzetbe kerültek, mert úgy tűnt, mintha mindig az ellenség pártját fognák.”

>!
LNB 

A békeszerződés nem tartalmaz semmiféle rendelkezést Európa gazdasági újjáépítésére – semmit, ami a legyőzött központi hatalmakat jó szomszédokká tenné, semmit, ami stabilizálná Európa új államait, semmit, ami helyreállítaná Oroszországot. De nem mozdítja elő semmiféle formában a szövetségesek közötti gazdasági szolidaritást szolgáló megegyezést sem. Párizsban nem állapodtak meg semmiben Franciaország és Olaszország szétzilált pénzügyi helyzetének helyreállítását illetően, sem abban, hogy módosítsák az óvilág és az újvilág rendszereit.
A Négyek Tanácsa nem fordított figyelmet ezekre a kérdésekre, mert már problémák kötötték le figyelmét: Clemenceau-t az foglalkoztatta, miként lehetne szétzúzni az ellenség gazdasági életét, Lloyd George-ot az, hogy olyan egyezményt érjen el és vihessen haza, ami legalább egy hétig kiállja a próbát, az elnököt pedig az, hogy semmi olyat ne tegyen, ami ne lenne igazságos vagy jogos. Sajátos tény, hogy a szemük láttára éhező és felbomló Európa gazdasági problémája volt az egyetlen kérdés, ami iránt nem lehetett fölkelteni a Négyek érdeklődését. A gazdasági kérdések közül leginkább a jóvátétel foglalkoztatta őket, és ezt teológiai, politikai, választási fogási problémaként és minden más elképzelhető szempont szerint oldották meg, csak azon államok gazdasági jövőjét hagyták figyelmen kívül, amelyek sorsával foglalkoztak.


Hasonló könyvek címkék alapján

Henry Kissinger: Diplomácia
Fencsik László (szerk.): Politikai kisszótár
Romsics Gergely: A lehetetlen művészete
Wintermantel Péter: Nippon-babona
Halmosi Dénes (szerk.): Nemzetközi szerződések 1918–1945
Szabó Ferenc: A Vatikán keleti politikája közelről
Farkas Ildikó – Szerdahelyi István – Umemura Yuko – Wintermantel Péter (szerk.): Tanulmányok a magyar-japán kapcsolatok történetéből
Gömöri Endre: A sas és a sárkány
Harald Kleinschmidt: A nemzetközi kapcsolatok története
Daron Acemoglu – James A. Robinson: Miért buknak el nemzetek?