Tudom, hogy Mutyi Dezső élősködik a kiadón*, de azért valaki átolvashatta volna legalább egyszer a korábbi kiadást, hogy kivegye azokat a megjegyzéseket, miszerint pl. „Szervita tér – ma Martinelli tér”, stb.
Amúgy meg, aki nem ismerné Lukács e kötetét: nem történetírói munka, maga is megjegyzi: nem várostörténet, hanem színes korrajz, annak viszont túl sűrű, és még a rengeteg idézetet sem fésülte össze, pl. az elején a figyelmes olvasó csak kapkodja a fejét, hogy hány híd is állt ekkor, kettő vagy három, mert két szomszédos oldalon épp ennyi a különbség – a figyelmetlen olvasó meg csak átsiklik felette. Ne feledjük, angolszász olvasóknak készült, s azért előbb-utóbb kiderül nekik is: a harmadik még csak épül ekkoriban, azért a zavar a számokban. Csekélység, de vannak még ilyen apróságok, s egyre több. A már említett történeti lektűr-jellegéhez képest túl sok a statisztikai adat is, úgy ömlenek elénk a számok, mint a kötet tárgyalta években az egyszeri járókelő lába elé a homok, meg fejére a téglapor, mert hiszen ekkor épült Budapesten szinte minden, amit a turistáknak ma mutogatni merünk. Ahogyan Krúdyból is túl sokat kap talán az olvasó – bár ilyet félve mondok, mert Lukácshoz hasonlóan nálam is ő a No1, de vele csak még inkább akvarellé lesz ez a korrajz, egyre távolodva a tényszerűségtől.
S ha már Krúdy: őnála, hiába tűnik úgy, nem a nosztalgia a kulcsfogalom, bár ez végül is a könyv megírása körül került csak be a recepciótörténetbe. Az már annál nagyobb baki (miközben még mindig csak a kisebbeket sorolom, ki vagyok én, hogy a lehetséges nagyobbakat is kiszúrjam), hogy Petőfi nem szavalt ’48 idusán azon a múzeumi lépcsőn, de máskor sem. És ez már rég köztudott volt a könyv első, külhoni kiadásakor is. És akkor a magyar történetírás másik gumicsontját még a szánkba sem vettük: még a híres John Lukács is képes rossz helyszínt megadni a a trianoni békediktátumhoz, mint oly sokan: ő is a Kis-Trianon palotát nevezi meg.** Én kérek elnézést, hogy ilyeneket kell sorolni egy ekkora nevű történész könyve kapcsán.
Hiába van kiegyensúlyozva a „kis színes” és a szociológia, egyszerre far- és fejnehéz a kötet, eldönt(het)etlen az igazi műfaja, tán nincs igazi célközönsége sem, egyszerre esszé és történelmi lektűr, képeslap-füzér és mikrotörténelem. Öszvér született. És nem csak Lukács hibája mindez, de az Európa kiadóé is, lett volna két évtizede a hibák kijavításra.
[Budapest 1900: a historical portrait of a city and its culture, New York, 1988] ford. Mészáros Klára, 1. kiad.: Európa, 1991, utánnyomás: Európa, 2014.
* 2014 körüli jegyzetem
** https://mult-kor.hu/20100604_mitoszok_legendak_trianon, https://index.hu/belfold/2010/06/04/trianon/