A ​párviadal 30 csillagozás

John Lukacs: A párviadal John Lukacs: A párviadal

John ​Lukacs – akinek Budapest, 1900 című könyve 1991-ben jelent meg az Európa Könyvkiadónál – 1924-ben Budapesten született, és 1946 óta él az Egyesült Államokban. Történelemprofesszor; tizenhét könyv szerzője.
A párviadal arról a küzdelemről szól, amely Hitler és Churchill között zajlik 1940. május 10. és és július 31. között – vagyis attól a naptól fogva, amikor Churchill Nagy-Britannia miniszterelnöke lett, Hitler pedig megkezdte villámháborúját, majd alig hat hét alatt bekebelezte jóformán a teljes kontinentális Európát. Így kezdődött a „párviadal” a két férfi között, akinek a kezébe volt akkor a nyugati civilizáció sorsa.
John Lukacs mindeddig kimeríthetetlen forrásokra támaszkodva írja le az eseményeket, és ebben a könyvében is felcsillantja kivételesen vonzó elbeszélőtehetségét. Nem éri be a történelmi tények feldolgozásával: alapos és részletes elemzést nyújt mind Churchill, mind Hitler személyiségéről és pszichológiájáról.
A könyvet bőséges korabeli… (tovább)

>!
Európa, Budapest, 2018
360 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634059417
>!
Európa, Budapest, 2009
372 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630787116 · Fordította: Mészáros Klára · Illusztrálta: Sz. Bodnár Éva
>!
Európa, Budapest, 2003
370 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630773708 · ASIN: 9789630773706 · Fordította: Mészáros Klára

4 további kiadás


Enciklopédia 6


Most olvassa 4

Várólistára tette 17

Kívánságlistára tette 17


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
John Lukacs: A párviadal

Elképesztő mélységű elemzés arról az időszakról, amikor Churchill egyedül* volt kénytelen birkózni Hitlerrel – nagyjából miniszterelnöksége kezdetétől kezdve addig a pontig, amíg az USA világosan el nem kötelezte magát a szövetségesek ügye mellett. Elképesztő mélységű, mondom, még úgy is, hogy közben egy csomó mindenről nem, vagy alig beszél: az angliai csatát csak megemlíti, a brit-olasz összecsapásokról pedig egy kósza szót sem ejt. Ugyanakkor intenzív, enyhén lélektanász portrékat ad két nagy formátumú politikusról, motivációikról, terveikről, félelmeikről és arról, hogyan képzelték el a politikát és a háborút. Ami Hitlert illeti, Lukacs szinte tenyérbemászóan tárgyilagos marad, és alapvetően Churchill esetében is elmondható ez – bár néha volt olyan benyomásom a róla szóló passzusokat olvasva, hogy a háttérben felcsendülni hallom a Nászinduló-t.

Amit a kötet egyszerűen páratlanul elemez, az nem is a két központi figura bajvívása, hanem Churchill személyes küzdelme Anglián belül a békepárttal. Lukacs fenemód jól rajzolja meg, mennyivel nehezebb dolga is volt neki Hitlernél, hisz végtére is végig kétfrontos háborút vívott: nem csupán a németekkel kellett megharcolnia, hanem azokkal a nem jelentéktelen csoportokkal is, akik egyáltalán nem tartottak elképzelhetetlennek egy „tisztes” békét a Führerrel. Vagy rosszul értelmezett pacifizmusból, vagy azért, mert ideológiailag nem is tartották annyira vállalhatatlannak a nemzetiszocializmust. És hátborzongató belegondolni, milyen közel kerültek ezek a csoportok ahhoz, hogy diadalt arassanak – márpedig Hitlernek a legnagyobb esélye arra, hogy tartósan berendezkedhessen a kontinensen, nem a fegyveres csapásmérés volt, hanem az ő hatalomra jutásuk. És akkor – hm, hát akkor el se tudom képzelni, hogy alakult volna a XX. század. Eszembe is jutott, amit egyszer Ámosz Oznál olvastam**: hogy nem a háború a legrosszabb, hanem ha szemet hunyunk az agresszió fölött. Tudni kell, mikor muszáj ellenállni, bármi is az ára. És Churchill ehhez bizony nagyon értett.

* Jó, hát egy darabig ott voltak mellette a franciák, ellene meg az olaszok, de Lukacs minden sora érzékelteti, hogy ők bizony csak afféle statiszták voltak a két Marvel-hős eposzi egymást-csépelésében.
** https://moly.hu/idezetek/563554

6 hozzászólás
A_S1M0N P>!
John Lukacs: A párviadal

A párviadal mindkét szereplőjéről újabb részleteket ismertem meg, pedig régebben sokat olvastam a témában, de az emberközelibb történelem (szóljon egyénről, vagy kisebb csoportról) sokszor érdekesebb tud lenni, mintha csak a nagy egészet látnánk.
Persze a terepasztalt nézve is rengeteg érdekesség van a témában, de amikor leereszkedünk a csatamezőre vagy a döntéshozók irodájának egy székére, akkor a nagy egész részekre bomlik, az egyének nézőpontjából ismerhetjük meg a történelemnek ezt a szeletét úgy, ahogyan ők megélték.
Emellett Hitler is más megvilágításba került, nem a mindenki által ismert szörnyetegként, hanem államférfiként, vezetőként, a hadsereg legfőbb parancsnokaként is láthatjuk. Több fontos hadműveletet is ő dolgozott ki és irányított, bár követett el ezeknél hibákat is, amiket a parancsnokai megakadályozhattak volna, ha hallgatott volna rájuk, főleg a háború fordulópontjánál, valamint később is.
Azt sem tudtam, hogy ennyire sokáig nem jutott dűlőre Anglia sorsát illetően, próbálta harc nélkül békére kényszeríteni őket, pechjére Churchill volt az ellenfele ebben, akiről Anthony McCarten: A legsötétebb óra című könyv sok érdekességet elárult már, bár abban leginkább a belpolitika volt terítéken, de persze a béketárgyalás témája ott is gyakran felmerült.

Összességében tetszett a könyv, az író megpróbált pártatlan maradni (nagyrészt sikerült is), így mind a két félről kiderülhettek pozitívumok és negatívumok egyaránt, bár néhol voltak kevésbé érdekes részek.
A Magyarországgal való kapcsolatukra történő külön kitérés is tetszett a végén, ismételten más megvilágításba helyezve az eseményeket.
Churchill rengeteg dolgot látott előre, de befolyása, majd ereje sem maradt ezek megvalósításához, azonban jól látható, hogy merre vitte volna a dolgokat, ha megtehette volna.

Wiggin77 P>!
John Lukacs: A párviadal

Zseniális mű, nehéz olvasmány. Objektíven, apró részletekig belemenően meséli el annak a nyolcvan napnak a történetét, mely meghatározta Európa jövőjét. Nagyon tetszett Hitler és Churchill jellemének, emberi és politikusi gondolkodásának tárgyilagos összehasonlítása.
Nem tudtam eddig, hogy néhány alkalommal mennyire közel volt Anglia ahhoz, hogy békét kössön Hitlerrel. Anglia, de nem Churchill. Nagyon sokat köszönhet neki az angol nép…

Bolondkandúr>!
John Lukacs: A párviadal

Kicsit csalódott vagyok. Ez egy alapos és olvasmányos könyv egy nagyon izgalmas időszakról. Jó volt olvasni, de a vége felé egyre inkább úgy éreztem, hogy a szerző túlságosan elfogult Churchill iránt. Jól példázza ezt az orani incidens. 1940. július 3-án a brit flotta Churchill parancsára megtámadta az Oran kikötőjében tartózkodó francia hadihajókat, többet elsüllyesztett vagy megrongált, és meggyilkolt 1250 (az angolokkal szövetséges!) francia tengerészt. Szerintem ez háborús bűntett volt, de Lukacs sumákolt. Csak a támadással kapcsolatos pozitív véleményeket idézi röviden, a negatív, különösen a francia és német reakciókról (pedig biztos voltak ilyenek) egy szót sem szól. Itt sajnos a rajongó győzött a történész felett.
A másik meredek dolog az a következtetése, miszerint Hitler csak azért támadta meg a Szovjetuniót, mert Angliát akarta legyőzni, a fő célja mindig is Anglia legyőzése volt, az oroszok kiiktatásával csak a lehetséges szövetségestől akarta megfosztani a briteket. Nem vagyok történész, de nekem ez Anglia erős túlértékelésének tűnik. Hitler 1940 augusztusában megkezdte a Szovjetunió elleni támadás tervezését. Ha 1940 nyarán nemcsak a németek gondolták úgy, hogy Anglia gyakorlatilag már vesztes, de sokan így vélekedtek Európában és az Egyesült Államokban is, Sztálin pedig keményen elutasította a britek minden tétova közeledését, akkor ez az érvelés számomra nem meggyőző.

>!
Európa, Budapest, 1995
372 oldal · ISBN: 9630757672 · Fordította: Mészáros Klára
5 hozzászólás
Hiranneth>!
John Lukacs: A párviadal

Hiányzott már valami kis történelem az életemből :D.
A könyv oldalain két eléggé erős személyiség vonul fel, akik igencsak nyomott hagytak a világban/világon.
Habár a könyv szerzője igyekszik objektív maradni, azért néhol fel-felszaladt a szemöldököm :D. De jó, én sem hiszem, hogy képes lennék minden érzelmemtől elvonatkoztatni. De nekem nem is kell. Alapvetően rögtön letettem az egyik oldal mellett a voksomat. Ennek ellenére is érdekes volt olvasni, hogy egyes helyzetekre ki és hogyan is reagált. Lehet keresek még valami olvasni valót erről az időszakról…

Ági_Deák>!
John Lukacs: A párviadal

Elgondolkodtató, forrásokban gazdag történelmi látlelet 1940. vészterhes időszakáról, amikor Hitler és Churchill kiélezett “párviadalától” függött Európa sorsa. Az egymással szemben álló felek közül csak az egyik oldallal tudunk érthető módón rokonszenvezni, viszont ettől a részlehajlástól Lukacs sem tud beszámolójában elhatárolódni. Éleslátású, irodalmi színvonalú szónoklatok, levelezések, taktizások bonyolult láncát írja le a könyv, amiben olykor nehezen követhető a tömkeleg forrásmegjelölés, viszont utóbbi ellenére is nagyszerű olvasmány. Olvasás közben és még sokkal utána is velünk marad a felvetés: ha Churchill ma élne milyen elegáns ellenpólust képveselne a most elnöklő Trump tweetjeivel szemben?

Hanging_Moss_9102 P>!
John Lukacs: A párviadal

Lukacs eredetisége és páratlan narratívája találkozik e könyvben. A történész érzelmektől,elfogultságoktól mentes tárgyszerű és objektív megközelítése, a puszta tények tiszteletben tartása. Sehol egy szánalmas tévhit vagy legendáriumok szajkózása. Objektív képet ad Hitlerről, Churchill hihetetlen jó meglátásait sem túlozza el. Nagyon tetszett.

Eta IP>!
John Lukacs: A párviadal

Nekem ez a könyve tetszett a legjobban. Szerintem nagyon olvasmányos.

Vikiolvas>!
John Lukacs: A párviadal

Tetszett. Alapos, olvasmányos. Mindenképpen jó tájékozódni más olvasatok után is, mert némileg tényleg eltolódott a hangsúly Churchill irányába, mind mennyiség, mind pedig elfogultság terén.


Népszerű idézetek

Kuszma P>!

Az első világháború idején az előrenyomuló seregek – mint afféle fegyveres földmérők – igyekeztek valamivel előbbre vinni a fölszedett határjelző póznákat. A második világháborúban úgy hajtottak előre, mint a fegyveres turisták.

100. oldal

Kuszma P>!

„Az ember elgondolkodik: ez itt kétségkívül demokrácia. Csakhogy bizonyos feltételeket támaszt; nem a racionális lényeké, akik a maguk fejével gondolkodnak és ítélnek, hanem az indulatoké, ahol mindent a tömeg ösztöneinek alárendelve ítélnek meg. Mindkettő őszinte, de ez a rendszer mégis jóval alacsonyabb síkra állítja az emberiséget, mint amaz.”
(Robert Byron, 1938 – a nürnbergi pártkongresszusról)

90. oldal

Wiggin77 P>!

…annyi bizonyos, hogy Hitler nem értette eléggé a briteket. A dunkerque-i napok egyikén megjegyezte, hogy a vert sereg látványa gyakran az egész nép harci szellemét megtöri. Ez olykor igaz is lehet, csakhogy a britek valójában nem úgy néztek a hazatérőkre, mint holmi vert sereg katonáira. Hitler nem látta a képeket, amelyeken angol asszonyok integetve ünneplik a Dunkerque-ből és Doverből visszatérőket, és a kenti falvak napsütötte peronjain, véges-végig az egész vonalon teát és limonádét kínálnak csészében, pohárban a vasúti kocsik ablakain kihajló katonáknak.

161. oldal, harmadik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Adolf Hitler
2 hozzászólás
Wiggin77 P>!

Napóleon mondta egyszer, hogy a háború és a prostitúció olyan szakma, amelyben a műkedvelők gyakran többet érnek, mint a hivatásosak.

1. fejezet, 7. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Napóleon
2 hozzászólás
hado987>!

Amikor Samuel Johnson kijelentette, hogy a hazafiság a gazember utolsó menedéke, akkor valójában a nacionalizmusra gondolt. Ez a szó azonban majd Johnson halála után vagy hatvan évvel jelenik csak meg az angol nyelvben. e hely nem alkalmas a két szó eltérő jelentésének filozófiai és filológiai taglalására, legfeljebb annyit jegyezhetünk meg, hogy a hazafiság lényegét tekintve defenzív, míg a nacionalizmus agresszív. Továbbá, hogy az előbbi mélyebben gyökerezik, mint az utóbbi. A hazafiság nem helyettesíthet semmilyen vallásos hitet, míg a nacionalizmus gyakran kielégítheti a gyökerüket vesztett emberek szellemi, sőt érzelmi szükségleteit. Gyakran a gyűlölet következménye; mint Chesterton igen bölcsen mondta, nem a szeretet (amely mindig egyéni és sajátságos), hanem a gyűlölet egyesíti az embereket. Ez is olyasvalami, amit Hitler ösztönösen megértett. ("A nacionálsoviniszta – írta egyszer Churchill hűséges támogatója, Duff Cooper – mindig elsőként bélyegzi árulónak honfitársait." Olyan igazság ez, amely nagyon is ráillik arra, ahogyan Hitler és pártja látta belső ellenzékét, és ahogy elbánt vele.)

79. oldal lábjegyzet

Kapcsolódó szócikkek: G. K. Chesterton · hazafiság · nacionalizmus · Samuel Johnson
adrienher1982>!

Winston, drágám – be kell vallanom, hogy úgy veszem észre, romlik a modorod, és nem vagy olyan jóindulatú, mint máskor. Neked az a dolgod, hogy utasításokat adj, és ha elügyetlenkednek valamit, akkor bárkit – a király, a canterbury érsek és a parlament elnöke kivételével – bármikor elcsaphatsz. Éppen ezért, ezt a nagy hatalmat kedvességgel, jósággal, és ha lehetséges, olümposzi nyugalommal kell egyesítened. Te idézgeted szívesen, hogy a lelkeken nyugalommal kell uralkodni…
Clementine Churchill


Hasonló könyvek címkék alapján

Jared Cade: Agatha Christie és a hiányzó tizenegy nap
Marcia Moody: Vilmos felesége, Katalin hercegné
Martha Schad: A hercegnő – Aki szalonképessé akarta tenni Hitlert
Christian Graf von Krockow: A Valkűr-hadművelet
Csoma Mózes: Sövény Aladár, a hazai koreanisztika úttörője
Gianni Morelli – Roberto Mottadelli: A 20. század legmeghatározóbb egyéniségei
Diane Ducret: Hírhedt diktátorok asszonyai
Bogáti Péter: Édes Pólim!
Bill Bryson: Shakespeare
Gaius Suetonius Tranquillus: A Caesarok élete