Értekezés ​az emberi értelemről 5 csillagozás

John Locke: Értekezés az emberi értelemről John Locke: Értekezés az emberi értelemről John Locke: Értekezés az emberi értelemről

Locke ​fő műve az újkori filozófiai gondolkodást évszázadokra meghatározó Értekezés az emberi értelemről. Négy „könyv”-re osztott alkotásában – talán a morál és a társadalomfilozófia témáit nem tekintve – a filozófia összes központi témájára keresett és talált is választ. Aligha lehetett megkerülni a kérdést a korban: vannak-e velünk született ismeretek? Ismert válasza, miszerint elménk egy „fehér lap”, árnyalt és bonyolult argumentáció eredménye. A Második könyv ismereteink keletkezésének, az emberi szellem képességeinek és tartalmának feltérképezésére vállalkozik. Ebben az elemzésben ő is az idea fogalmára támaszkodik, amely fogalom – minden különbözőségük ellenére – a kor gondolkodóinak alapterminusa. Az észlelésről, ismereteink típusairól vallott elképzelése Newton dinamikájának ismeretelméleti vetülete. Követőire a legnagyobb hatást talán mégis a Harmadik könyv, a nyelvről szóló rész fejtette ki, amelyben a jelentés, a gondolkodás, a beszéd és a tágabb értelemben vett… (tovább)

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Sapientia Humana Osiris · Filozófia írók tára

>!
Osiris, Budapest, 2003
890 oldal · ISBN: 9633894271 · Fordította: Vassányi Miklós, Csordás Dávid
>!
Akadémiai, Budapest, 1979
400 oldal · ISBN: 9630519836 · Fordította: Dienes Valéria
>!
Akadémiai, Budapest, 1979
472 oldal · ISBN: 9630519844 · Fordította: Dienes Valéria

1 további kiadás


Most olvassa 3

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 18


Népszerű idézetek

Leverkühn>!

Credo, quia impossibile est: hiszem, mert lehetetlen – nos, ez egy jó emberben alkalmasint a hitbuzgalom jelének minősülhet, ámde szerfölött rossz szabálynak bizonyulna, ha az emberek ehhez igazodva választanák meg vélekedéseiket vagy a vallásukat.


Hasonló könyvek címkék alapján

Viktor E. Frankl: …mégis mondj igent az életre!
Erich Fromm: Menekülés a szabadság elől
Hamvas Béla: Arkhai
Hamvas Béla: A láthatatlan történet
Füst Milán: Látomás és indulat a művészetben
Gabriele Kuby: A nemek forradalma
Platón: Prótagorasz
Søren Kierkegaard: Az ismétlés
Barcsi Tamás: Az ember méltósága
Frans de Waal: Jótermészetűek