Árulás (Karla-trilógia 1.) (George Smiley 5.) 83% 46 csillagozás

Amíg Terry Hayesnél a kémek halált megvető bátorsággal lövöldöznek a Vörös téren, le Carrénál bőrig áznak a londoni esőben, és félelmetes aktahegyekkel küzdenek meg. Ebben az üdítően álomférfi mentes világban a főszereplő a kurta lábú, alacsony, tömzsi, középkorú George Smiley, akinek állandó szívfájdalmat okoz szépséges, hűtlen felesége.
Mégis lehetetlen őt nem szeretni, és nyilvánvaló, hogy amíg a titkosszolgálat vezetői között megbújó veszélyes áruló leleplezése az ő feladata, Anglia biztonságban van, bármiben is mesterkedjen az ellenséges orosz oldalon méltó ellenfele, a titokzatos, zseniális Karla.
A szerző maga is a brit hírszerző testület tagja volt, a kémregény irodalomban nincs nála hitelesebb elbeszélő. Tökéletesen ismeri a szervezetet, amit bemutat, összes hibájával és erősségével együtt. Regényei nem túl akciódúsak, inkább kifinomultak, fő jellemzőjük a hidegháború hangulatának, elfojtott feszültségének kiváló ábrázolása.
Az író műveivel ismerkedni vágyóknak első olvasmányként egy másik könyvet ajánlanék, tapasztalt le Carré olvasók viszont bátran próbálkozzanak a Karla-trilógiával.

Nem ritkaság, hogy egy krimihez, kémregényhez kerülő úton, a sci-fin vagy a fantasyn keresztül jutok el. Le Carré intellektuális kémtörténetei is elég sok zsánerírót ihlettek meg spoiler ahhoz, hogy ideje legyen elővenni egy eredetit. Amelyben nyugdíjas kémek cigarettázva ülnek egy kopott íróasztal mögött egy lepukkant irodában, akták százait olvasva át, (az már az akció csúcsa, ha élőben megfigyelnek valakit,) majd egyszer csak felvesznek egy ócska bakelit telefont, és ezzel megváltozik a történelem. Szerintem ez valahol nem más, mint az angol szalonkrimi egy újabb változata, de míg azoktól irtózom, ezt a könyvet elejétől a végéig érdeklődéssel követtem. Talán azért, mert politikai és történelmi összefüggéseinek valós vonatkozásai is vannak, vagy szimplán csak azért, mert szeretem, ha egy történetnek komoly tétje van. Filmen viszont biztosan nem tudnám végignézni – főleg akkor nem, ha nem lehetne szükség esetén visszatekerni egy-egy információmorzsáért :)

Ui: de a beépített ügynök magyarul akkor sem vakond, hanem tégla.

A címlap túloldalán a következők olvashatók: Műfaj: 1. Kémregény, 2. Szépirodalom. Valóban úgy tűnik, igényes, jól kidolgozott, különleges irodalommal van dolgunk. George Smiley, a főhős nem sablonos nyomozófigura. Az író a fontosabb szereplőket is érdekesen és árnyaltan ábrázolja.
Ezt a regényt csak úgy érdemes olvasni, hogy az ember folyamatosan jegyzeteli az előforduló személyek nevét (sok esetben neveit). Talán csak a Csendes Don vagy az Alapítvány-trilógia fogható ahhoz, amennyi név előfordul ebben a könyvben. Emiatt és a különféle szövevények miatt az olvasónak alaposan meg kell dolgoznia a mű befogadásáért, amit az apróbetűs tipográfia is megnehezít. De mindenképpen megéri az erőfeszítést.
A könyv szereplői között alig akad olyan, illetve talán nincs is, aki nem kém, vagy nem áll kapcsolatban semelyik hírszerzővel.
A hidegháború hátterébe ágyazott történet hihető, de a szálakat nem teljesen varrja el a szerző, nyilván ez a trilógia második és harmadik epizódjától várható.
Az áruló kilétének rejtélye eléggé könnyen kitalálható, ez azonban nem von le a regény élvezetéből.
Ötletes és szellemes a sajátos kémterminológia. A hírszerzők világában más értelmet nyernek a szavak: vakond, talpas, pesztra, tyúkanyó, lámpagyújtogató, szárnysegéd, inkvizítor, gyóntató, tehetségkutató, vajákos stb.

Kiemelés a trilógia összegzéséből_1.0:
http://moly.hu/ertekelesek/763621

George Smiley aki se nem szép, se nem izmos( ellentétben Bond-dal) legkevésbé sem hasonlít a fényes sikert befutó kémre. Egyszerű szürke kisegér, hatalmas szürke állománnyal.
Nagyon jó megfigyelő, jól vág az esze, éppen ezért ő az, aki szépen sorban minden kis információmorzsát begyűjtve egyre közelebb és közelebb kerül az árulóhoz.
http://blogs.indiewire.com/theplaylist/archives/first_l…

Itt jegyezném meg általában elég jól lehet haladni, itt minden sorban lehet egy egyszerű szó ami minket visz közelebb magához az árulóhoz, aki nem más ,mint         _., amennyiben ezek a morzsákra nem figyelünk csak egy regényt kapunk aminek a végén a várt csattanó még sem érkezik meg , Ezért is mondom kéretik figyelmesen olvasni mindhárom művet.

Nagyon tetszett, köszönöm Eszterke!!! :)

A filmet egyik barátnőmmel együtt néztük meg. Nekünk nagyon tetszett, de megállapítottuk, hogy el kell hozzá olvasni a könyvet is, hogy mindent jól átlássunk a történésekből. Szóval most, hogy sikerült hozzájutni a könyvhöz, ki is olvastam. A könyv is nagyon jó, mint kiderült némi kutakodás után, van két folytatása, ezeket színtén becserkésztem.
A könyvben sok minden világossabbá vált, de vannak olyan részek, amik viszont itt maradtak homályosan, vagy csak utalások vannak bizonyos eseményekre.
Kicsit nehézkes követni az időváltásokat, valamint a neveket, munkaneveket.
Mindenesetre, nincs benne egyetlen egy „tőkéletes ” ember sem, sokkal inkább emberiek a szereplők, rengeteg emberi gyarlósággal.

Régóta vágytam arra, hogy olyan igazi, jó kémregényt olvassak, és szerintem a legjobbal kezdtem. Tetszik ahogyan ír Le Carré , ahogy megjelennek a hangulatok, a feszültség, a ködös London, a rejtekhelyeken hagyott titkos üzenetek…
Bár az eleje kicsit nehez indul, és sokszor ugrál időben és térben is, amit nem mindig könnyű követni.
Ja és egy jó tanács. Ne olvasd tömegközlekedésen, vagy olyan helyzetekben amikor csak pár oldalt tudsz elolvasni. Nem szabad! (Ez sajnos tapasztalat.) Annyi név van, és sokaknak kettő is, persze nem hiányozhatnak az orosz nevek sem… Ezek miatt veszített nálam másfél csillagot, de alapvetően tetszett, biztosan fogok még olvasni az írótól!

Jó könyv…a film szerintem egy kicsit nehezen követhető, ha valaki nem olvasta a regényt.
(Garry Oldman kitűnően alakítja Smiley-t.)
Egyértelműen Le Carré legjobbjai közé tartozik, vérbeli kém sztori. Szövevényes, titokzatos és jól kidolgozott történet.

Érdekes, amikor a belső dolgokról beszél, viszont nagyon sok az infó, nagyon kuszák a szálak és a viszonyok, és az elkezdett szálat a legritkább esetben vezeti végig, csak a főszálra koncentrál, ezért minden más csak töltelék marad, pedig izgalmas lenne az is.

Szépen illusztrálja, a titkosszolgák életében a puszta logika mellett milyen fontos szerep jut a pszichológiának, és az önnön személyiségükkel való megküzdésnek. Magánéleti részletek, csip-csup morfondírozások… Zseniális.