Az ​első világháború 90% 51 csillagozás

Ha nem értek valamit valamilyen háborúból, azt szeretném John Keegan-től megkérdezni. Kiválóan ír, közel tudja hozni a felek emberi szenvedését, és még humora is van. Leginkább viszont az bámulom benne, ahogy a történelem sorsdöntő pillanatait mintegy kimerevítve megjeleníti, érzékeltetve, hogy na most figyeljetek, itt szúrtak el/itt mentettek meg mindent. Van érzéke a drámaisághoz. Az meg külön öröm, hogy az első világháborúról megjelenő hihetetlenül kevés (magyarul megjelent) könyv egyikét ő írta.

Az egyébként világos, miért preferálják jobban a második világháborút: olyan, mintha a legmenőbb hollywood-i forgatókönyvírók írták volna. Van a nagyon gonosz*, aki már majdnem megnyer mindent, a jók bukása szinte bizonyos, de egyszeriben fordul a kocka, és jön az úthenger. (Én speciel Sztálingrádnál mindig szívdobogást kapok.). Dinamika, pörgés, bosszú. Ezzel szemben az első vh. lényegesen statikusabb: a nyugati fronton az a sárdagasztás helyenként merő unalom, keleten a háború emlékét háttérbe szorította némiképp, ami utána történt (Trianon, kommunizmus), Európán kívül meg csak piszlicsáré ügyek zajlottak. A ki a bűnös? kérdés sem olyan egyértelmű, a civil áldozatok száma alacsony, és nincsenek még azok a fasza szerkentyűk (T-34, Tigris tank és társaik), amik után a modellezők sóvároghatnak.

Pedig az első ismerete nélkül a másodikat sem érthetjük meg. Ebben a konfliktusban tanult meg mindent Európa, amit évtizedek múlva olyan magától értetődően alkalmaz. A mozgósítás, a logisztikai problémák kezelése, az új fegyverrendszerek, és mindenekelőtt: az a képesség, hogy az államok saját lakosságuk tömegeiben felkeltsék a gyilkos ösztönt más államok, más „fajok” ellen. Keegan mindezt nagyszerűen prezentálja, keze alatt az első világháború nem a második mostohagyermekévé, de öregapjává alakul, az eseménnyé, amelynek következtében Európa csaknem elpusztult, és a sebeket a mai napig érezhetjük.

* Persze bizonyos aspektusból Sztálin is van olyan gonosz, mint Hitler, és a szövetségesek se bibliai idézeteket szórtak a bombázóikról, de ez csak pikánsabbá teszi az ügyet.

Akit részletekbemenően érdekel az első világháború, annak ez a könyv tökéletes. John Keegan érthetően, kicsit sem unalmasan vitte papírra ennek a jelentős történelmi eseménynek minden egyes mozzanatát, hátterét, hatását. Igazán átfogó képet ad, ám a hosszú fejezetek néha fárasztóak tudnak lenni.

A legzseniálisabb könyv, amit az első világháborúról olvastam eddig. Keegan továbbra is nagy kedvenc. Észre se veszed és felfalsz egy 900 oldalas könyvet.

John Keegan nagyon jó, de sajnálatos, hogy a német szerzők munkáit nem jelentetik meg olyan hévvel, mint az angolszászokét, 20. századi történelmi témákban. Kicsit unalmas mindig britektől olvasni olyan könyvekről, amiben nem ők voltak azok, akik miatt úgy alakult a történelem, ahogy. Még régebben elolvastam A.J.P. Taylor első világháborúról írt könyvét, cinikusan leírja, hogy "végül is az első vh. ""angol-német"" párharc volt". Hát persze, hogyne, csak elfelejti a meredek hipotézis gyártó, hogy a franciák és oroszok nélkül a britek még a csatornán sem keltek volna át…Keegan legalább nem írt ilyen hülyeségeket, abszolút igazságosan írta le az eseményeket. Túl sokat foglalkozott a brit haderővel, ami érthető a szerzőre nézve, és azért valóban kiemelt szereplője volt Nagy-Britannia a nyugati frontnak, de azért a franciák voltak azok, akik tartották a hátukat 1914-15 között, a britek csak 1916-ban, a Somme-nal kezdték felvenni a lövészárok háború „velejáróit” (magyarul tömeges veszteségek).
Azért kemény, hogy a németek gyakorlatilag megnyerték a háborút Európában, és a végén a pofájukba toltak egy Amerikai Egyesült Államokat, kerek 4 év intenzív háború után. Igazságos- e az élet? Nem az. A németek legyőzték a szerbeket, románokat, olaszokat, oroszokat, megtörték a franciákat (1917-es zendülés) és „elvették a britektől az egyértelmű győzelem lehetőségét” (Keegan). A brit hadsereg, ne feledjük: ausztrálokból, új-zélandiakból, indiaiakból, kanadaiakból és dél-afrikai egységekből is állt, sőt a franciák pl. szenegáliakkal is fel voltak töltve. 1918. tavaszán patt helyzet volt, s ezt törte meg az USA. A németek pedig 2 millió áldozatért cserébe kaptak egy hatalmas sallert és haza zavarták őket, zsarolva a gyomrukkal. A szorgos német kivívta a maximumot, hogy jöjjön a tehetségtelen, de lelkes jenki és elhiggye, hogy valóban ők a történelem fenegyerekei. Ilyen az élet, kegyetlen és igazságtalan.
Vajon valóban olyan rossz lett volna, nekünk, európai embereknek egy domináns, német vezetésű „Mitteleuropa” gondolata, a mai események függvényében? A német technokrata, kizsákmányolás, fölényeskedés, az amerikai „demokrácia” romlott lekvárja, esetleg Hitler tovább fejlesztett „Mitteleurópája”, vagy d lehetőségként a kommunizmus? A 4ből 3 megvalósult, a nácizmus félig-meddig, a kommunizmus már eltűnt (vagy átalakult?:)) az ami demokrácia pedig visszaszorulóban globálisan értelmezve. Ma végül is német dominancia van Európában, bár egy sokkal mérsékeltebb és sajnos alárendeltebb szerepkörben (usa-hoz viszonyítva) mint mondjuk egy monarchista Németország vezette Mitteleuropa gondolata. Érdekes kérdések ezek.

Régóta szerettem volna egy jó és átfogó könyvet olvasni az első világégésről, mert valahogy a második világháború borzalmai feledésbe merítik az első történetét itthon. Az első világháború volt az első olyan háború, amely konfliktus miatt több kontinensen is folytak összefüggő harcok a szembenálló felek között és a 4 éves háború végére a korban példanélkülinek számító több mint 15 millió ember vesztette az életét.

A háborút követő békeszerződések nagymértékben átrajzolták Európa térképét és halálosan megsebezték az európai dominancián alapuló világrendet. Nyugodtan mondhatjuk, hogy az európai világhatalmi eszme ott fekszik valahol belga-francia országhatáron található lövészárkok maradványain, ahol a kontinens vezető hatalmai értelmetlenül kivéreztették egymást.

Bár a világháború következményei bizonyos szempontból talán Magyarországot érintették a legsúlyosabban, mindeznek ellenére elenyészően kevés könyv jelenik meg magyar nyelven az első világháborúról és furcsa módon a magyar embereket se érdekli annyira, mint a második világháború története.

Természetesen érthető, hogy az átlag emberek érdeklődését jobban megfogja a második világháború, amely egy sokkal nagyobb harctéren, hosszabb ideig lezajló, nagyobb pusztítást eredményező konfliktus lett. Viszont nem felejthetjük el. hogy első világháborút lezáró békeszerződésekből alakuló sérelmek szolgáltak második világháború alapjának.

Azért választottam John Keegan könyvét, mert a kevés magyar nyelven megjelent külföldi szerző könyvei közül erről olvastam a legtöbb jó kritikát. A szerző hadtörténész, ezért a könyvben a hadtörténelem perspektívájából vizsgálta a nagy világégés eseményét, így aki inkább politikai szempontból szeretné megismerni az események mozgatórugóját valószínűleg jobban jár ha másik könyvet választ.

Szerencsére Keegan a könyvet inkább laikus, amatőr hadtörténelem kedvelők számára írta, így csak néha éreztem túlzónak a hadviselő felek részletes hadműveleti felállását leíró részeket. Számomra sokkal fontosabb volt, hogy a könyvből kaptam egy kronologikus átfogó képet a konfliktusban résztvevő országok hadászati elképzeléseikről és stratégiájukról, minthogy megtudjam, hogy verduni német offenzívánál a 3. német hadosztály 2. dandárjának 5 ezredét, hogy állította meg franciák csonka 2. hadosztálya (hadosztály számokat csak most az értékeléskor találtam ki a nem túl tudományos hasra ütés módszerével, mert természetesen már olvasás után 3 perccel elfelejtettem milyen számú hadosztályok csaptak össze) .

Könyv olvasása során megismerhetjük a fontosabb katonai parancsnokokat, aki emberek millióinak életéről döntöttek. Számomra különösen érdekes volt olvasni a kevésbé ismert afrikai és ázsiai csatákról, amelyek esetében a gallipoli ütközet a háború egyik legvéresebb csatája lett. Viszont kicsit több politikai szálat elbírtam volna viselni a könyvben, mert az első világháború esetében azok majdnem ugyanolyan fontos szerepet játszottak mint a csatatéri események. A kevés politikai rész miatt szőrös szívvel le is vonok egy fél csillagot e remek könyv pontjából.

Fontos továbbá kiemelni, hogy a könyv néhány részében érezhető a szerző angol származása, de összességében egy korrekt munkának tekinthető. Ideálisan egy politikai szempontból megközelítő könyvvel tökéletes összképet nyújthat az első világháború eseményeiről.

Egész részletesen leírta az eseményeket, már amennyire lehet, kár hogy pl. a balti hadműveletekről kevés információ maradt fenn, így ez a kötet sem közöl sokat róla. Az eleje kicsit döcögős volt a rengeteg visszautalás miatt korábbi háborúkra és egyezményekre és a folyamatos Schleiffen-terv kritika miatt, de aztán jobban megindult az elbeszélő rész, kevésbé volt leterhelően történelmi!

*Külön tetszett, hogy angol létére Keegan egyáltalán nem volt elfogult, ugyan úgy leközölte anglia veszteségeit és baklövéseit is mint a középponti hatalmakét!

Szomorú vagyok, hiszen több százezer ember hiányzik Magyarországról az első világháború miatt.Elborzaszt a tudat arról a tényről, hogy az orosz, a magyar, az olasz, a francia, és a német katonáknak semmi bajuk nem volt egymással – és még is, politika és győzelem, vagy vereség (persze nem mindegy) ide vagy oda, de a frontról mindannyian a háborús sokk borzalmait örök hátralévő életükkel együtt hordozva tértek haza.Elolvasva ezt a könyvet, ezek a sorok jöttek ki belőlem.

Ez a könyv nagyon részletesen, tartalmasan, érzelmesen leírja az 1. világháborút magát.

Tényleg úgy van, ahogy az író mondja, a II. vh. kistestvérének hisszük az elsőt, pedig a ’14-18-as a ’39-45-ösnek a szülőatyja. Szerintem kellőképpen objektív, megfelelően informatív, tanulságos tudásanyag, ami meglepően izgalmasan és olvasmányosan tárja az olvasó elé e vérzivataros évtized „ Nagy Háborújának” történetét.
Lehet ennél még jobban belemélyedni, utána olvasni, még akár szakosodni is (pl. csak a Monarchiával kapcsolatos eseményeket tanulmányozni), de kezdetnek ez a könyv kiváló.
Az élményt növelni lehet, ha van az olvasó kezében egy részletes térkép, és annak segítségével követheti a csapatok mozgását. Vagy van internet kézközelben és a korabeli fotók segítségével még jobban át lehet élni a száz évvel ezelőtt történteket.

Winkler Róbert Borízű-podcastjében és hírlevelében ajánlgatta nagyon meggyőzően ezt a könyvet és a II. vh-val foglalkozó folytatást – ha jól rémlik azzal, hogy ez a jobb.
Keegan valóban elképesztő alapossággal vesézi ki a témát: szinte órára pontosan bontja le, hogyan alakultak a hadüzenetek és ultimátumok, na meg ennek bonyolult szövedékeként miként robbant ki a konfliktus; hogyan alakultak a harcvonalak és veszteségek, miképpen mozogtak a térképen a frontok. Már csak halovány emlékek éltek bennem a témáról a középiskolai történelemórákról – ezeket sikerült újra előhoznia; mihelyst befejeztem, elő is bányáztam füzetemet hogy megnézzem, ebből a több mint 600 oldalból pontosan mennyit és mit tanítottak annak idején.
A legnagyobb probléma a könyvvel talán épp a túlzott részletessége: egyszerűen elvesztem a rengeteg számban, adatban és eseményben – persze épp ezek alkotják a vh lényegét, de azt éreztem, azzal, hogy a szerző felsorolja pontosan milyen ezredek és századok sorakoztak fel Verdun X-edik napján a táj keleti részén, pont a nagyobb képet takarja ki. Hiányoltam a nagyobb összegzéseket, a hangsúlyok érzékeltetését – pont azt a vázlatosságot, ami segít eligazodni egy ilyen bonyolult konfliktusnál hogy tudjuk, mi is a lényeg, melyek a legfontosabb tudnivalók.
A végére viszont egészen hozzászoktam és megszerettem Keegan stílusát – ráadásul a könyv utolsó fejezeteiben a szárazabb hangnem is megtelt élettel: egy katona visszaemlékezése arról, hogyan robbantották le az előtte álló társa szemeit és orrát; vagy pár oldal ami azt érzékelteti, milyen hangulat uralkodott a fronton és a frontok mögött – szóval ezek azok, amik igazi súlyt adnak a pontos és szabatos krónikának, és ezek azok, amelyek olvasás után is megmaradnak az emberben.
Fura volt, hogy míg az előzményeknek kellő teret és oldalt szentel a könyv, a háború lezárását és a béketárgyalásokat villámgyorsan lezavarja. Mindenesetre jöhet Keegan folytatása a II. vh-ról.

Kíváncsi voltam a „nagy képre” és több, csak egy-egy hadszíntérre vagy csatára koncentráló leírás után szerettem volna rendszerében is átlátni az első világháborút, annak minden nyilvánvaló és rejtett erőviszonyával együtt. Úgy érzem, hogy a könyv segítségével ez sikerült is. Remek leírás és igenis érdemes végigrágni a kicsit szárazabbnak tűnő részeket is, mert rendkívül fontosak az összkép szempontjából.