A ​csata arca 26 csillagozás

A közkatonák háborúja
John Keegan: A csata arca John Keegan: A csata arca

A ​világszerte az egyik legtöbbet olvasott hadtörténeti munka, „A csata arca” 1976-ban jelent meg először angolul, és azóta sok nyelven és sokszor kiadták. A szerző, John Keegan akkoriban a Királyi Akadémia hadtörténet-tanára volt, és „A csata arca” volt az első könyve, amellyel azonnal nagyjelentőségű életműve talán legfontosabb darabját is megalkotta. Az évtizedes oktatói tapasztalat és a katonákkal -köztük a második világháborút csapattisztként megjárt, és addigra a brit hadsereg vezetőivé emelkedett főtisztekkel- töltött sok idő sajátos gondolatokat sugallt a szerzőnek. Az kezdte érdekelni, mit és hogyan tesznek a közkatonák, a tiszthelyettesek és a csapattisztek a katonai mesterség gyakorlása közben, mert a hadtörténetírás addig inkább a királyok és a vezérek háborújára összpontosított.
Keegan szakít a győztesek ügyét igazoló történetírás évezredes hagyományával, de azzal a hagyománnyal is, amelyik a visszatekintés bölcsességével – és az íróasztal biztonságos fedezékéből… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Hadiakadémia

>!
Akadémiai, Budapest, 2013
420 oldal · ISBN: 9789630593717 · Fordította: Kőrös László
>!
Aquila, Debrecen, 2000
408 oldal · ISBN: 9636790582 · Fordította: Kőrös László

Kedvencelte 5

Most olvassa 2

Várólistára tette 25

Kívánságlistára tette 40


Kiemelt értékelések

Timár_Krisztina I>!
John Keegan: A csata arca

John Keegan: A csata arca A közkatonák háborúja

Amikor én történelmi munkát olvasok, azt szeretem, ha látom az embert. Az olyat, mint én. Mit evett, hol aludt, mitől félt, hogy reagált a nagy eseményekre, mit veszíthetett és mit veszített. Milyen lehetett ott lenni, éhesen vagy jóllakottan, szorongva vagy adrenalintól feldobva, olyasvalakinek, aki nem márványból van, sem pedig gipszből?

Amikor először rátaláltam John Keegan műveire, rögtön egyértelmű volt, hogy pontosan azt adja, amire nekem szükségem van. Még a nagy hadvezéreknek is a kisember-arcát mutatja meg, nemhogy a közkatonáknak. Vagy éppen az érintett civileknek.

Ebben a könyvében pedig konkrétan 4D-s mozit csinált a történelemből.

Részletes értékelés a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/07/18/4d-s_mozi_…

>!
Aquila, Debrecen, 2000
408 oldal · ISBN: 9636790582 · Fordította: Kőrös László
berg>!
John Keegan: A csata arca

John Keegan: A csata arca A közkatonák háborúja

Gondolatgazdag. Tetszett, de két hónapig tartott, mert sokszor vissza kellett lépnem, hogy fejben (könyvtári könyv) aláhúzzam a lényeget.

Rozsomak69>!
John Keegan: A csata arca

John Keegan: A csata arca A közkatonák háborúja

Ha át szeretné látni az adott korok háborúit a közkatonák szemszögéből, akkor forgassa bátran. Érdekességek, kiváló áttekintés és rendszerezés, illetve nagyon jó konklúziók. Ahogyan azt Keegantől megszokhattuk.


Népszerű idézetek

Sastojci>!

Mégis, mindazon alaposan kimunkált magyarázatok dacára, amelyekkel a civilizált társadalmak felmentik a személyes bűn és a társadalmi megvetés alól a csatatéren ölő katonát – hogy tudniillik ugyanolyan kockázatot vállal, mint az ellenfele, hogy egy még az ölésnél is nagyobb rossz megelőzése érdekében cselekszik –, érdemes megjegyeznünk, hogy a frontkatonák egyetlen olyan csoportja, amelynek tagjai maguk döntik el, öljenek-e vagy sem – azaz a tisztek –, az általunk vizsgált időszak folyamán állandóan és következetesen igyekeztek distancálni magukat magától a konkrét cselekedettől. Ezt a visszahúzódást jól szimbolizálják a tisztek mindinkább jelzésszerűvé alakuló fegyverei, amelyekről már hallottunk. A 18. század elején, amikor a lándzsa mint gyakorlati harceszköz jelentőségét vesztette, ez a jelkép egy miniatűr pika lett. A 19. század elején, amikor a kard kezdett kimenni a divatból, egy díszkard, a század végén pedig, amikor a géppuska tett szert dominanciára, egy pisztoly, amelyet rendszerint elő sem vettek a tokjából. Az első világháború alatt ezt a szimbólumszerepet gyakran már nem is halálos fegyver, hanem egy sétapálca töltötte be.

365. (5. A csata jövője – A háború embertelen arca)

John Keegan: A csata arca A közkatonák háborúja

Sastojci>!

Alig hetven éve a megfutamodást, a harc megtagadását, a remegést vagy az apátiát is még a gyávaság jeleként bélyegezték meg, és még a viszonylag emberséges szellemű brit hadseregben is óriási erőfeszítésbe került egy másféle gondolkodásmód meghonosítása. Az első világháború első két évében olyan embereket lőttek főbe szökésért, akiknek viselkedésében ma a valódi ideg-összeroppanás tünetegyüttesét ismerjük fel. A halálbüntetéstől való rettegés „hisztérikus konverziós szimptómák” sokaságát produkálta (a katonák közvetlenül nem adták jelét szorongásuknak, ehelyett elvesztették látásukat, beszédképességüket, vagy többé nem tudták mozdítani végtagjaikat). A hadsereg végül kitalálta a módját, mivel magyarázhatja meg magának a nyilvánvaló tényt, hogy ilyen sok katonája roppan össze: feltalálta a „gránátsokkot”, amely egyetlen fizikai okot sugallt. Ezeket a katonákat az úgynevezett N.Y.D.N.-kórházakban kezelték. (N.Y.D.N.: Not Yet Diagnosed, Nervous, 'még nem diagnosztizált, ideg-').

379. oldal (5. A csata jövője – A csata megszűnése)

John Keegan: A csata arca A közkatonák háborúja

3 hozzászólás
Cicu>!

A csatában ugyanis a jól körülhatárolható és meglehetősen keskeny „ölési zónában” halnak meg a legtöbben. E jelenség legismertebb és legközérthetőbb példája a „senki földje” a lövészárok-hadviselésben. Az ölési zóna mélységét a leggyakoribb fegyvertípus hatótávolsága határozza meg.

John Keegan: A csata arca A közkatonák háborúja

Cicu>!

A hideg fegyverek korának hadviselése azonban megkövetelt még egy, azóta eltűnt katonai képességet, amelynek a fegyverforgatásban talán még a mozgékonyságnál és a jó reflexeknél is nagyobb volt a jelentősége: egyfajta empátiát az ellenfél iránt…

John Keegan: A csata arca A közkatonák háborúja

Fainthoar>!

A modern hadviselés jellemző kegyetlensége, hogy még az ép és harcolni akaró katonában is elülteti önmaga jelentéktelenségének érzését, aki emiatt a lefegyverzett vagy demoralizált ellenség életének is ugyanilyen csekély jelentőséget tulajdonít.

John Keegan: A csata arca A közkatonák háborúja

Sastojci>!

Az otthonában az ember természetes adottságnak tekinti a fedelet, a meleget, a pihenést és a változatos étkezést, márpedig ezekről a dolgokról tudjuk, hogy hadjárat során nehéz hozzájuk jutni. Érthető tehát, hogy ha egyszer valaki szert tett rájuk, a hadszíntéren uralkodó általános nyomorúságban mindennél többre értékeli őket, és nem szívesen mond le róluk. A veterán katonák – egy-egy kivételes egyéniséget leszámítva – általában nem is akarnak mást, mint jó szállást, egy csöndes szektort, egy kicsit jobb fedezéket. Ezeket lényegében az elhagyott otthon pótlékává akarják átalakítani, s ez olyan törekvés, amely ellen minden törekvő parancsnoknak küzdenie kell, ha mozgásban akarja tartani hadjáratát. A katonát még egy félig-meddig elfogadható szállás, egy szörnyűséges odú is maradásra csábítja. Hogy ez a kísértés milyen erős, akkor tapasztaltam meg, amikor a nyugati front egy nagy léptékű térképének tanulmányozása közben megkérdeztem apámat, hogy vajon 6 hüvelykes lövegekből álló ütege nem azon a területen állt-e, amelyet az a térképszelvény ábrázolt. De igen, felelte, és nyomban mutogatni kezdte rajta a jelentősebb tereptárgyakat, amelyre – ötven év távolából – teljes topografikus részletességgel emlékezett. (Ezzel a képességgel, úgy tűnik, az első világháború valamennyi túlélője rendelkezett.) Itt volt a gyümölcsös, ahol az üteg harcálláspontját berendezték, errefelé ásták be a lövegeket, itt pedig – s ez nyilvánvalóan fontosabb volt számára – itt volt a csatorna zsilipje, amelynél szép délutánokon úszni szokott, itt a mező, ahol futballoztak, itt pedig a tanya, ahol a Courvisier család omlettet sütött nekik (az ő fiuk ugyancsak harcolt valahol, s ezért sok katonát megsajnáltak, főként, ha tudott egy kicsit franciául). Itt volt az a kálvária, amely alatt esténként a bátyját várta, aki a szomszédos ütegtől jött át, és otthoni híreket hozott, itt fülelt a fenyegető sötétben, hallja-e már fivére sarkantyújának pengését a kövezeten. (Apám a francia pavé szót használta.) Nyilvánvaló volt, hogy Picardiának ez a négyzetmérföldje, bár a pusztulás és a rettenet helye volt, a néhány hónap során, amelyet itt töltött, az otthonosságnak, sőt biztonságnak azt az érzetét keltette fel benne, mint az a staffordshire-i vidék, amelyen felnőtt. És nem ő volt az egyetlen, aki megtalálta Franciaországban a maga Staffordshire-ját.

340. oldal (5. A csata jövője – A mozgó csatatér)

John Keegan: A csata arca A közkatonák háborúja

berg>!

Számos hiteles beszámoló maradt azonban fenn, amely szerint Waterloonál „saját tűz” – vagy éppen „baráti” kardvágások – okoztak veszteségeket. Mercer hosszasan taglalja, mennyi bajt okozott neki egy porosz üteg, amely franciáknak nézte az embereit, és több veszteséget okozott neki, mint amennyit azok az egész napos harc folyamán elszenvedtek, és amelyet végül csak egy belga üteg megérkezése hallgattatott el. A belgák „tök részegek voltak, és nem különösebben izgatta őket, hogy kire-mire lőnek”, csakhogy ők meg a porosz üteget nézték ellenségnek.

234. oldal

John Keegan: A csata arca A közkatonák háborúja

Cicu>!

„He who fights and runs away lives to fight another day.”

John Keegan: A csata arca A közkatonák háborúja

Sastojci>!

A napóleoni háborúk egyik apró furcsasága, hogy a franciaellenes koalíciós sok nemzetiségű tisztikara ha nyelvi nehézségei adódtak, leggyakrabban átváltott az ellenség nyelvére.

156. oldal (3. Waterloo, 1815. június 18. - A személyes látószög)

John Keegan: A csata arca A közkatonák háborúja

1 hozzászólás
Cicu>!

Ha ugyanis az ifjú tisztet megtanítjuk rá, hogy szabályozza ingerfelvételét, hogy a csata eseménytömegét a lehető legkisebb számú és lehető legkönnyebben felismerhető összetevővé redukálja, és hogy mindazt, ami a csatatéren rázúdul (a zajt, a robbanásokat, az elsüvítő lövedékeket és az ezerféle emberi mozgást), kezelhető kategóriákba rendezze és ezeket le is tudja írni ("ellenséges tűz", „saját tűz”, „légicsapás”, "századerejű roham"), segítünk kivédenie a félelmet, vagy ami annál is rosszabb, a pánikot.

John Keegan: A csata arca A közkatonák háborúja


Hasonló könyvek címkék alapján

Adam Zamoyski: 1812
Max Hastings: Titkos háború
Antony Beevor: Ardennek 1944
Fekete Sándor: Így élt Napóleon
James Clavell: Gajdzsin
Csoma Mózes: Koreai csaták és harcosok
Szabó János: Haderő-átalakítás
Fodor Pál – Varga Szabolcs (szerk.): Több mint egy csata: Mohács
Dee Brown: A nagy lovaskaland
Majoros István: Sedan