John ​Keats versei 21 csillagozás

John Keats: John Keats versei John Keats: John Keats versei

A szépség minden. Keats nyitja meg az angol esztétaköltők hosszú sorát, és ő a legnagyobb mindannyiuk közt. A szépségen mélyebb és átfogóbb valamit ért, mint a többiek. Bár ő a legkevésbé elvont a nagy romantikusok közül, az ő filozófiája mond mégis legtöbbet. Mert ő is filozófus költő a maga módján, a szépség metafizikai helyét keresi.
Beauty is truth, truth beauty – that is all
Ye know on earth, and all ye need to know.
„A szépség igazság, az igazság szépség, ez minden, amit tudtok e földön és amit kell tudnotok…" Csak a szépség nyit utat, hogy megismerjük a megismerésre egyedül érdemes igazságot, azt az igazságot, amely nem foglalható erkölcsi tanulságokba, mint ahogy Wordsworth tette, nem foglalható egyáltalán szavakba, csak a belső szemlélet előtt nyílik meg és kibékít a sorssal, fullasztó lelkesedéssel vagy őszies, érett boldogsággal tölt el.

Szerb Antal

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Lyra Mundi


Enciklopédia 1


Kedvencelte 5

Most olvassa 3

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 18


Kiemelt értékelések

SteelCurtain >!
John Keats: John Keats versei

A szépség meg nem szűnő keresése, szinte már hajszolása jellemzi Keats költészetét. S meg is találja a szépséget, nemcsak elvont alakjában, de konkrét formáiban is. Olykor egészen meglepő alakzatokban is. Nemcsak egy görög mítoszban, vagy egy megkapó tájban, vagy egy gyönyörű lányban, de akár egy öregasszony felbukkanó képében is. Meglátásom szerint élvezettel csak kis adagokban fogyasztható. Ennek részben talán az is oka lehet, hogy bármily kitűnő költők, műfordítók ültették magyarra ezeket a verseket, óhatatlanul rajta maradt ezeknek a művészeknek is a kézjegye, s így bizony láthatatlanul, s mégis érzékelhetően hangyányi szemléleti különbségek adódhatnak egyes versek között.

StAngela>!
John Keats: John Keats versei

Néhány éve olvastam tőle az első verset, miután végignéztem az életéről szóló drámát a Fényes csillagot! Azóta szinte már rabja lettem annak a milliőnek, amibe újra és újra belecsöppenek, amikor a verseit olvasom. :)
Ezúttal nagy örömömre több művét is elolvashattam, nem csak a kedvencemet az Utolsó szonett-et. Olvasás közben úgy éreztem, hogy én is a zöld fűben fekszem és a természetet csodálva tűnődöm a szerelemről, a szépségről, magáról az életről.
Az igazi költő megteremt egy világot azt hiszem, és ez Keats-nek sikerült! Kedvenc lett.

Bolondkandúr>!
John Keats: John Keats versei

A kor „rocksztár” költőihez (Byron és Shelley) képest John Keats komoly hátrányokkal indult: szegény volt, előnytelen külsejű, a kritika porig alázta a műveit, és végül a tüdőbaj, ami túl korán ragadta el. Mindenben a szépséget kereste és mutatta meg költői képek bámulatos gazdagságával. Töménységük miatt verseihez hangulat kell (legjobban a természetben olvasva működik), de ha egyszer megérint a varázsa, vissza-visszatérsz majd hozzá, mert „minden, ami szép, öröm lesz örökké”.


Népszerű idézetek

Gregöria_Hill>!

Szánj meg! Kegyelmezz! Ó szeress! Szeress
irgalmasan, ne kínzón – sír szavam –,
szeress egyértelműn, híven, nemes
szívvel, maszk nélkül, tisztán s folttalan!
Ó, hagyd, hogy mindened enyém legyen!
[…]

Fannyhoz (347.p.)

Bolondkandúr>!

Minden ami szép, öröm lesz örökké:
bűbája egyre terjed; soha többé
nem mehet veszendőbe; hűs lugast
sző körénk, hol üde alvás maraszt,
nyugodt légzés, egészség, édes álom.

Endümion (64. oldal - Európa 1975)

[névtelen]>!

Morog a puszta part alatt, amint
erős dagállyal tölt be húszezer
barlangot, melyet éjjel visszanyer
Hekate s árnyas hangjuk zeng megint.
Gyakorta meg szelíd kedélye ring
s a csöpp kagyló is éppen ott hever,
ahol lehullott, mert hullám se ver
s lekötve most a menny viharja mind.
Ha szemgolyód a kínoktól sötét:
legelje hát a tenger távolát;
ha füled durva zajjal megtelik
s únja az élet súlyos dallamát:
egy vén barlang mellett merengj, amíg
meghallod majd a nimfák énekét.

A tenger

[névtelen]>!

FANNYHOZ

Szánj meg! kegyelmezz! ó, szeress! szeress
irgalmasan, ne kínzón – sír szavam –,
szeress egyértelműn, híven, nemes
szívvel, maszk nélkül, tisztán s folttalan!
Ó, hagyd, hogy mindened enyém legyen!
E forma, báj, s csókod, a vágy remek
csemegéje – e kéz, ez égi szem,
s meleg, fehér, százcsábú kebeled –
lelked s magad; – add mindezt irgalomból,
egy hajszálnyit ha megvonsz, meghalok;
s ha tán tovább él, többé sose gondol
tétlen nyomorában szegény rabod
életcéljára – lelkem ínye új
ízt nem érez, s becsvágyam megvakul!

347. oldal

2 hozzászólás
[névtelen]>!

Szeszélyes lány a hírnév, nem hajol
a hozzá térden esdőhöz sose,
de holmi közömböst megudvarol,
sekélyes szívűt kitüntet kegye;
cigány ő – szóra sem érdemesít
olyat, ki nem tud nála nélkül élni;
csalárd – suttogásra fület se nyit,
a rágalomtól fél annál, ki dicséri;
cigány, az, igen, Nílus-ivadék,
gonosz Putifár sógorasszonya.
Sóvárgó Bárdok! sajgó-szívű nép,
bolondok ti! fel méltó bosszura!
Köszöntsétek, s azzal hagyjátok ott,
akkor tán majd ő jár utánatok.

A hírnévről

Cneajna>!

A Magányhoz

Ó, Magány! Ha társaságom te vagy,
ne éljünk a komor épületek
halmaza közt: másszuk meg a hegyet,
– a Természet tornyát –, arasznyinak
tűnnek onnan virágos völgyfalak
s kristály folyójuk; hadd őrizzelek
lombsátorban, hol elijesztenek
méhet gyűszűvirágról gyors vadak.
De bár veled kedvvel kószálok ott,
egy tiszta szellem édes bűvköre,
kinek szava csiszolt ész tüköre,
szívem öröme; s egyet jól tudok:
tán emberfajtánk legfőbb gyönyöre,
ha két rokonlelket rejt otthonod.

15. oldal, ford. Kálnoky László

Kapcsolódó szócikkek: magány
[névtelen]>!

UTOLSÓ SZONETT

Bár volnék, mint te, Csillag, oly örök –
nem a magas ég magányos tüze,
hogy türelmesen a világ fölött
vigyázzam, mint álmatlan remete,
a mozgó tengert, mely papként szelíden
mossa a föld emberi partjait
vagy nézi a friss havat, melynek ingyen
fehérébe hegy s mocsár öltözik –
nem – én kedvesem érő kebelén
vágynék lenni szilárd s változhatatlan,
hogy annak lágy, lélekző melegén
őrködjem örök-édes izgalomban:
azt szeretném, azt hallgatni, örökkön,
ott élni mindig – vagy meghalni rögtön.

348-349. oldal

[névtelen]>!

MIÉRT KACAGTAM ÉJJEL?

Miért kacagtam éjjel? Nem felel,
nem szól az Út, a Démon is konok –
Égből, Pokolból nem jő semmi jel,
ember-szivem, hát hozzád fordulok.
Ó, szív! A sors, a sorsunk árvaság.
Miért kacagtam? Ó, vad fájdalom!
Zord éj! Az Ég, Pokol s a Szív szavát
immár örökre hívja sóhajom.
Mért a kacaj ? Az élet bére tán,
a táruló vágy benne boldogít.
Dobnám le mégis most az éjszakán,
cafatra tépve ékes zászlait;
Vers, Hír, Szépség nagy dolgok, ám a Lét
legfőbb jutalma még nagyobb: a Vég.

255. oldal

[névtelen]>!

SZONETT A SZABADBAN

Kit nagyvárosba zárt a sorsa rég,
oly édes annak,hogyha belelát
a mennybe s odalehel egy imát,
hol telt mosollyal kékszinű az ég.
A szíve boldogabb lehet-e még,
mintha hullámzó réteket talált
s olvas,gyepágyon nyujtva derekát,
egy szerelemtől epedő regét.
Ha este otthonába tér,a fül
még sejti a madár dalát,a szem
még rejti a kék,tág eget s örül.
S ő búsul,hogy a nap oly sebesen
száll,mint a tiszta űrön át röpül
egy angyal könnye,hullva csöndesen.

21-22. oldal

[névtelen]>!

ELMÚLT A NAP

Elmúlt a nap s minden édes vele!
Lágy kéz s kebel, édes ajk és beszéd,
hő lehelet, halk szó, félig zene,
szép szem, formás test s lankatag derék!
A bimbózó bájú virág lehull,
elveszti a szépség képét szemem
s a szépséges formát karom, fakul
hang, melegség, fehérség, földi menny –
korán enyésznek, mikor est közelget
s illatos fátylú szerelem sötét
ünnepnapja vagy éje fonja rejtett
gyönyör számára sűrű szőttesét;
de böjt s ima közt bújtam e napon
Ámor misekönyvét, hát alhatom.

342. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

William Blake: Songs of Innocence and of Experience / Az Ártatlanság és a Tapasztalás dalai
George Gordon Noël Byron: Byron válogatott művei I-II.
Percy Bysshe Shelley: Shelley
Ferencz Győző (szerk.): Byron, Shelley, Keats versei
Percy Bysshe Shelley: Percy Bysshe Shelley legszebb versei
Percy Bysshe Shelley: Shelley válogatott költeményei
William Blake: Versek és próféciák
Robert Browning – Walt Whitman: Tébolyda-cella
Mary Shelley – Percy Bysshe Shelley: Frankenstein / Válogatott versek
Alfred Tennyson: Király idyllek