Lelkes Sherlock Holmes olvasóként évek óta vadásztam erre a különleges fanfictionfüzérre. Felkészültem a belengetett fantasy elemekre, illetve számoltam az érthetően hullámzó színvonallal, így az élmény összességében pozitív lett. Felülemelkedtem azon, hogy Holmes alternatív valóságokban jár, kalózokkal vív, dinókat keres, akad itt Cthulu, rejtjel, meglepődő szellemek, fermi paradoxon, haragos múmiák (akik nem csináltatnak maguknak cipőt), démon, gabonakör… nem tagadom, számomra a Baker Street logikacár detektívje annyira illik a fantasyba, mint Miss Marple egy pajzán vámpírgaleribe, de a kíváncsiság nagyobb volt holmi Halálmások iránti idegenkedéstől. (A gonoszt vajon visszatarthatja a ragasztószalag?) 28 novella értékelése meghaladná egy fogyasztható kritika kereteit, ezért csak a felét emelném ki, a szerintem legpompásabbakat vagy leggyengébbeket. Bevallom, legjobban azért azok tetszettek, amik nem távolodtak el az eredeti miliőtől, és a racionalitás győzedelmeskedett a misztikumon. Kellemes meglepetést jelentett, hogy viszonylag sok ilyen történetet kapunk, a sztorik fele a hétköznapi világ keretei közt marad.
Stephen King: A doktor esete
Holmes leghőbb álmainak zártszobás gyilkossági esetét nyomozhatja konstans prüszköléssel, Watson meg egyenesen sz@r alaknak titulálja a feltűnően gyökér elhunytat. Miközben hőseink picinyég úgy kommunikálnak, mint két Jókai figura, nem is alítják, hogy ezúttal a felhorgadt Watson fogja megoldani a bűntényt csöppet sem erőlködő cökletéssel. Nem vagyok King rajongó, de méltán híres író, aki ötletesen ügyes sztorit rittyentett egy folyton érdeklődő macska mellékszereplésével. Az ördögit, tetszett.
Tim Lebbon: Ezerarcú rettenet
Míg az első novella a legjobbak közé tartozik, a második számomra rögtön a leggagyibbakat képviselte. Egy fantasyvilágba helyezett jellemhű Holmesszal abszolút meg tudok barátkozni, de az már leveri a lécet, ha a sztori zs kategóriás belezős horrort idéz grátiszban. Mániákus vigyor, édes illatú félelem, sötétség. Tipikusan olyan írás, ami eltúlzottságával nekem már önnön paródiáját képviseli. Tanulságos megfigyelés: a vér nem próbál meg elmászni.
Bradley H. Sinor: A másik detektív
„Ma este a tér és az idő szövete olyan vékonyra nyúlt, hogy doktor Watson egyszerűen átsétált az ő Londonjából a miénkbe.” Eme alternatív világban fény derül Hasfelmetsző Jack kilétére, jófej Sherlock Holmes pedig kezet fog jófej Moriarty professzorral. Tetszett, kiváló példája annak, hogy még azt is meg lehet stílushűen írni, hogy detektívünk megfejti a téridőn átutazás képletét.
Vonda N. McIntyre: A mezőegyenletek esete
Abszolút pozitív csalódás volt a gabonaköröket taglaló ügy. Az elején Sherlock Holmes nem átallja Sir Arthur Conan Doyle-t a hiszékenysége végett címeres bolondnak titulálni, de a marslakókban megrögzötten hívő figura a későbbiekben is alaposan próbára teszi a türelmét. Midőn az érzetre Hihetetlen magazinon szocializálódott Doyle a halálon túli világról filozofál, Holmes ugatva röhög a megrongált búzamezők tanulmányozása közben. Watson persze elég gügye, de főhősünk élcelődése, logikája, és a sztori felgöngyölítése kifejezetten üdítő.
Barbara Roden: Mert közel van vesztük napja
A kísérteties sztori a rejtélyes szobával elég lidérces volt, de bejött. A baljós múltú ház egyik kevéssé Ikea kompatibilis helyiségében konstans a huzat, a morgás, és a falon kiújuló karomnyomok. A nyomasztó ügyben nem csupán Holmes, de a túlvilági lények detektívje is nyomoz, ám banális rivalizálás helyett két korrekt megfejtést is kapunk. Az egyik kő racionális, a másik nyilván misztikus, választhatunk, melyiket fogadjuk el. Tanulság: a ronda és frusztráló íróasztalokat dobjuk ki.
Anthony Burgess: Gyilkosság zenére
A kissé gunyoros történet igazi gyöngyszem, kétségtelenül a kötet egyik legjobbja. Holmes kapásból köntösben és ékkövekkel díszített turbánban fogadja Watsont, később pedig felváltva alszanak a magasröptű zenei élményeik alatt. Az egész kicsit vígjáték jellegű, és miközben detektívünk az iskolai élményeiről révedezik zabálda és piszkabb tanerő kifejezésekkel, rafináltan felgöngyölíti az előadás végén lelőtt zongorista esetét, aki utolsó erejével még bizonyos hangokat klimpírozott a klaviatúrán. Holmes négyszer is lefajankózza barátját, de mivel a britek nem húzzák át a hetes szárát, mint az európaiak, az ügy persze instant megfejtést nyer egy kissé érdekes eszmefuttatással.
Shephen Baxter: Kaland a gravitációmódosítóval
A nyitányban fényképeket elemzünk H. G. Wellsel, az asztalról pedig lemászik a szalámi. Mi csökkenti a piócára ható nehézkedési erőt? Hát tuti nem a holdpor. A gravitációmalőr ellenére a történet fordulatos és érdekes, kiderül, hogy a friss tojást tovább tart megfőzni, és a nőstény kutyák egy helyre vizelve károsítják a füvet. Olvasmányos volt, a színvonalas átlagot képviseli.
Geoffrey A. Landis: A darazsak egyedülálló szokásai
„A legkiválóbb zsenikben igen gyakran megvan az őrület magva is.” Két rejtélyes ágyúdörrenés és egy aratógépes baleset után gyorsan eljutunk Hasfelmetsző Jackig újfent. A sztori jól kifundált, tőlem mégis olyan távol áll megoldás tekintetében, hogy a novellát az sem mentette meg, hogy Holmes lehúzza a szoknyáját. Nem rossz egyáltalán, sokaknak bejöhet, de a fürkészdarázzsal fűszerezett kaland számomra újfent a zs kategóriát súrolta. Azt hiszem, ez a műfaj összeegyeztethetetlen Sherlock miliőjével.
Dominic Green: Az elveszett világ
Mint oly sok sztorinál, itt is úgy nyitunk, hogy ez a Legbrutálisabb És Legszörnyűségesebb Ügy, Amiben Valaha Nyomoztunk. A harsonás utcazenészekre újabban rájár a rúd, de Holmes szerencsére megbízhatóan imitál hol féllábú, hol állkapocs nélküli munkást, egészen természetesen fogadva a tényt, hogy egy megaloszauruszt keresünk. Mindenre a megoldás persze a hegedű. Bár eleinte idegenkedtem holmi Jurassic Street vagy Baker Park crossovertől, egész pofás kaland lett ez.
Barbara Hambly: Az antikvárius unokahúga
Pogány kultuszok, ősi rítusok, omladozó penészes gótikus romhalmaz. A kolostort már régi királyok is le akarták bontani és sóval behinteni. Sejtettem, hogy ezzel nem leszünk barátok, pláne hogy a hajlék a Titkos förtelmek katalógusában is szerepel. Jaj. A gonosszal paktálás még a belezésnél is befogadhatatlanabb számomra, szerencsére egy menetrendszerű elírás ("Környékbeli szánbányászok", off ) feldobta a kedvem. Zavaros katyvasz a vége, amit Watson is próbál élelmesen elfelejteni. Ja, és az elején Holmes szagolgatja a névjegykártyát, az poén.
Chris Roberson: A kárhozatos emlékű Merridew
Na, kellett nekem a belezést emlegetni. Idős doktorunk egy szanatóriumban mereng az emlékein, sorjáznak is a – természetesen – Legborzalmasabb Állapotú Hullák. Eltűnő alkalmazottak, tönkremenő pénzemberek, tocsogunk a bugyuta klisékben.
Naomi Novik: Gyötrelem
Irene Adler fejébe nyomja cilinderét, de az ígéretes felütés gyorsan mélyrepülésbe kezd. Holmes érzelmi életének ilyen irányú fejtegetése nekem szintén stílusidegen, és pláne lehangoló, ha dupla logikátlanságot viszünk bele. spoiler
Mark Valentine: Kaland a zöld koponyával
A kötet egyik legjobbja. A halálra rémült elhunytak ujjai között használt gyufa díszeleg érthetetlen okokból, miközben több szemtanú megrögzötten állítja, hogy egy csuklyás, zöld koponyafantom lappangott a helyszínen. Holmes persze nem ül fel a mesebeszédnek, és bekopogtat a… valamihez. Rafinált az egész, fény derül a borítékban küldött gyufaszálak magyarázatára is. Írhatta volna maga Doyle is, tök kerek és logikus. „A tökéletes álca: viselkedj természetesen.”
Tanith Lee: Az emberi rejtély
Szintén toplistásan tökéletes, ami becsületére válna Sir Arthurnak is. Nyitányként újfent kapunk egy elátkozott házat, ahol a magányos lányok halálos veszedelemnek vannak kitéve karácsony előtt pár napig. A hóban titokzatos betűk jelennek meg, a falon vörös tintával írt ötös tűnik fel, egyre gyakoribbak a kaparászáshangok… főhősnőnk magához invitálja Holmesékat, akik meglepő élményeket élhetnek át, detektívünk kapásból patkánycsapdának minősíti az odvat. Periodikusan bekukkant egy fehér róka is, és a megoldás… azt mondjuk sejtettem, de nagyon ügyes, baljós, logikus, érdekes, méltó a Baker street világához.
Huh. Mindenképpen különleges olvasmányélmény volt ez, hardcore Holmes fanoknak abszolút ajánlom. Több említésre méltó novellát kihagytam az értékelésből, így pl A Dorset Street-i albérlő kalandja (ahol Holmes berber majom módjára vigyorog, illetve Watsonnal mozizik) és a A Fehér Ló völgye (tündérleányos monda a füvesboszi betársulásával) egyértelműen a jobbak közül való, ugyanakkor A Smaragdszín tanulmány (a polipszerű királyi kreatúrákkal) kissé untatott, híres író ide vagy oda. De mindegyik novella színesítette valamivel a képet, még a szerintem rémesek is. Az utolsó történetben búsan elmélkedünk egy sort Schrödinger macskájáról a távoli jövőben, mondjuk én a szomorkás ügy helyett inkább a Burgess sztorit raktam volna a kötet végére, ahol az utolsó oldalon Holmes Szomszédok stílusban belenéz a kamerába, előad egy kis fejtágítást, majd… „felállt, megigazította a kottatartóját, az álla alá szorította a hegedűt, és áhítatosan fűrészelni kezdett.”