Amerikaiak (A Kent család 8.) 11 csillagozás

John Jakes: Amerikaiak

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Bár szerte a világon olvasók milliói várják, hogy John Jakes átvezesse regénysorozatát a XX. századba, az Amerikaiakkal egyelőre a Kent család történetének befejező kötetéhez érkeztünk. Gideon Kent – aki egyre inkább a családalapító Philip méltó leszármazottja – továbbra is az események egyik első számú szereplője marad. Kétségbeesett küzdelme arra irányul, hogy gyermekei közül kijelölhesse a Kent család értékeinek valódi letéteményesét – az új családfőt. A három ifjú Kent az amerikai álom igencsak különböző ösvényein indul el. Eleanor, a színésznő keserves leckét kap abból, mit jelent egy idegent szeretni a szabadság és demokráció földjén. Will Kent embert próbáló utazást tesz a Nyugatra, s azután a Harward orvosi karát végzi, mielőtt meghozná súlyos döntését; mostohafivére, Carter viszont saját elképzelése szerint értelmezi az erkölcsi kérdéseket San Francisco politikai életében. A sorozat utolsó könyve lebilincselően izgalmas történet az emberi élet válaszútjáról.

Eredeti cím: The Americans

Eredeti megjelenés éve: 1979

Tartalomjegyzék

>!
Magyar Könyvklub, Budapest, 1997
632 oldal · ISBN: 9635485425 · Fordította: Greskovits Endre

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 7

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

ursus>!
John Jakes: Amerikaiak

Most nézem, hogy bár a harmadik kötettől fogva mindig ígérgettem egy bővebb értékelést a sorozat végére, mindeddig adós maradtam vele. Lássuk, kb. egy év távlatából sikerül-e felidéznem, mit éreztem és gondoltam anno, az utolsó lapozás után, túl a függetlenségi háborún, a katolikus misszió épületéből erőddé előlépett Alamo borzalmain, a mexikói háborún, a Nyugat meghódításán, a polgárháborún, a kaliforniai aranylázon, a transzkontinentális vasút építésén, a szabad sajtó és a szakszervezeti mozgalom születésén, a gazdasági és politikai küzdelmeken, az amerikai művész-színház, költészet és regényirodalom szárnypróbálgatásain és a tömeges bevándorlás kezelésének embertelen és emberi módozatain.

Nos, azt mindenképpen, hogy Jakes nagy író. Pontosabban nagy amerikai író. Ennél fogva könnyen fogyasztható történelmi regényeket ír, amelyek még így is jóval mélyebbek az egyszerű lektűrnél. A történelmi regény amerikai pápájának is nevezett író nyilván tudja, hogy a figyelmet folyamatosan fenntartó, fordulatos cselekmény nélkül lehetetlen eljuttatnia az információkat amerikai olvasóihoz. Kockacukorra csepegtetve adja be az orvosságot, azaz szórakoztatva tanít. Nem szégyelli, és mesterien csinálja. Nem ismétlem, amit az első két értékelésben írtam (https://moly.hu/ertekelesek/2001047, és https://moly.hu/ertekelesek/2016899), viszont a végén sem tudnám pontosabban megfogalmazni, miért tartom kitűnő munkának ezt a regényfolyamot.

A Kentek tudatos döntései és tehetetlen sodródásai végigvezetik az olvasót az Egyesült Államok történelmén a függetlenségi törekvésektől a XIX. század végéig. Jelen lehetünk e bő évszázadnyi történelem minden fontos helyszínén, résztvevők vagyunk valamennyi lényeges fordulatban, megjelenünk az erkölcsi, társadalmi, politikai döntéshelyzetek minden lehetséges oldalán, miközben átvonulnak a színen az érintett korszakok meghatározó történelmi figurái is. Sokan sokféleképpen írnak történelmi regényt. A régmúlt kuriózuma többnyire már önmagában is elegendő, hogy népes olvasótábora legyen ezeknek a történeteknek, másokat éppen a régi, nehezebben átélhető világok bemutatása taszít el a műfajtól. A Kent család tagjainak dilemmái maiak, elvhűségük, következetességük ugyanúgy átérezhető, mint tévelygéseik, botlásaik. A kor más, az ember ugyanaz. Kevesen ütnek fel egy az USA történelméről írt tudományos monográfiát, és szokás lesajnálni ennek az európai (hát még egyiptomi, indiai, kínai vagy közel-keleti) mértékkel mérve fiatal szövetségi államnak a történelmét. Az már többek számára lehet vonzó, hogy elolvassanak egy hosszú, de végig élvezetes családregényt, amely egyben hiteles, teljes, ugyanakkor szórakoztató történelem lecke is. John Jakes az ő számukra írja a tankönyveket. .

5 hozzászólás
Andulka>!
John Jakes: Amerikaiak

Ez a rész is bővelkedett fordulatokban.Kár,hogy vége lett a sorozatnak ezzel a résszel :-(


Hasonló könyvek címkék alapján

Diana Gabaldon: Az utazó 1-2.
Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró
James Fenimore Cooper: Nagy indiánkönyv
Herman Wouk: Forrongó világ
Ransom Riggs: Üresek városa
Scott O'Dell: Kék delfinek szigete
Mark Twain: Tom Sawyer kalandjai
Steve Berry: A Romanov-jóslat
David Mitchell: Felhőatlasz
James Fenimore Cooper: A vadon útjain