A ​Fattyú (A Kent család 1.) 84% 35 csillagozás

Ez a regény olyasmit tett velem, amire valószínűleg már régen szükségem lett volna: tudatta, hogy nem muszáj okosnak lenni, elegendő (lenne) szépnek. Az történt ugyanis, hogy úgy a 70-80. oldal tájékán megírtam róla a teljes értékelést. Mit „megírtam”, egyenesen az író orra alá dörgöltem! Hallod-e, Jakes papa? Megetetheted ezt a brazil szappanoperát egész Amerikával, de mi itt kultúrnemzet vagyunk, és ezt lovon, hátrafelé nyilazva is tudjuk, még pirospaprikában is jobbak vagyunk nálatok, pedig azt a növényt eredetileg ti csakliztátok el az indiánoktól. Szóval írtam veszettül, aztán kaján vigyorral olvastam tovább a könyvet, és vártam, hogy pontról pontra beigazolódjanak állításaim, mert mekkora poén lesz a végére odaírni, hogy „és tényleg”. Aztán egyszer csak jött az „Ö… ö… őőő…”. No, nem egyszerre, mert nem adjuk meg magunkat olyan könnyen, hanem észrevétlenül, settenkedve, de kérlelhetetlenül, ahogy a pók szövi a hálóját. Affene, mondom, nem olyan rossz ez…, azannyát, egész jó…, apám, ezt meg hogy…, nahát, ez zseniális. Valahogy így.

Mert hát tényleg jó ez a regény. És nem csak jó – NAGYON jó! Az csupán a dolog egyik fele, hogy történelmileg stimmel (nemrég néztem át az egész korszakot a 'Merítés' kedvéért), ugyanakkor nem nyösztet fulladásig unszolt adathalmazzal meg túlzott részletezéssel (hát nem lesz@rom, hogy hány milliméteres fakanalat használtak a XVIII. századi amerikai gyarmatokon?), de ráadásul a történet is szépen kikerekedik, értelmet kapnak az elején gyenge kaland-kliséknek tűnt elemek, s a vége felé tisztességesen képen töröl azzal, hogy valójában miért „A fattyú” a címe. Mert nem azért, amiért az olvasó gondolná az elején – bár az is kell hozzá. Ettől kerek, átgondolt és elegáns, egyebekben pedig végtelenül profi. Olyan alap, amire fel lehet építeni a szép számmal sorjázó továbbiakat, lévén még hét kötet vár ez után.

Elég az hozzá: jó kis lecke volt. A végén úgy toltam rá a delete gombbal arra az első értékelésre, hogy közben másfelé néztem, mintha semmi közünk nem volna egymáshoz, de azért égetett belülről a szégyen. Megírtam hát ezt a másikat, legyen ez a penitenciám. És most megyek, ugyanis a második kötet elején éppen itt kuporgunk a polgártársakkal Bunker Hillen, erőltetjük befelé a fojtást a Barna Bess csövébe, mert jönnek föl a lejtőn a szuronyvillogtató homárhátúak. Kitört a Háború, amiről mi még nem is tudjuk, hogy lényegében „Függetlenségi”.

Csak így tovább, Mr. Jakes!

Kicsit szárazabb, de nagyon tetszett ahogy a történelmi eseményeket leírta. Amint sikerül továbbolvasnom, alig várom, hogy megismerjem Amerika történelmét a Kent családon és Phillip-en keresztül. Nem lesz egy könnyű olvasat az alapján, amit erről a témáról hallottam, főleg hogy egyből a brit és gyarmati konfliktus közepébe csöppenünk. Viszont közelebbi szemszögből ez a könyv Phillip egzisztenciális bizonytalanságára koncentrál.
Az egyik csavar spoiler nekem könnyen átlátható lett, úgyhogy spoiler sem lepett meg nagyon. spoiler
De azért mekkora szemétség volt ott abbahagyni a történetet, ahol tette az író!!! DX

Élvezetes, bár nem túl akciódús!

Az ezredfordulón az újabb és újabb köteteket alig győztem kivárni.
Lebilincselő történet az „amerikai történelem pápájától”.

Régi vágyam – majdnem 10 éves – volt ennek a sorozatnak a megszerzése és most végre be is teljesült.. Magával ragadó történet, lebilincselő meseszövés, könnyen megkedvelhető szereplők, miközben végig az az érzés 'kísért', hogy 'ez tényleg így is történhetett akár'.
Lassan haladtam vele, mert fárasztó is volt azért a sok részlet, de várom a következő részt.

Rekord idő alatt elolvastam köszönhetően annak, hogy szabadságon voltam és annak,hogy az író nagyon tudja a dolgát. Faltam a lapokat, kíváncsi vagyok, hogy mit tud még kihozni a többi 7 kötetben. Tetszett, ajánlom mindenkinek!

Szélesen áradó történet, nem a kalandra hajt.