Komisz ​mesék 10 csillagozás

John J. Sherwood: Komisz mesék

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Kalandozóknak állított csapda az Elátkozott Vidéken. Gyilkossággal gyanúsított kahrei gépszolga a keleti barbárok között. Acsarkodó főnemesek Új-Godonban, egy démonaival küzdő kardművész a Déli Jégmezőkön. Egy ifjú dorani varázstudó első küldetése az élet sűrűjében – és elveszett lar-dori barátja, akit még egy em­relin is keres.

Ahány történet, annyiféle harc, ám egyvalami közös bennük: a kíméletlen valóság, ami álmokat tipor, sorsokról dönt, a végsőkig próbára tesz.

John J. Sherwood csupa új novellát tartalmazó kötete színes tablót fest Ynev közelmúltjáról és jelenéről, a tizennegyedik zászlóháború előestéjétől, a manifesztációs háború utáni Taba el-Ibarán át a boszorkányháborúk küszöbén álló Aba­sziszig – és a szerző úgy idézi meg a kilencvenes évek M.A.G.U.S.-kiadványainak hangulatát, hogy közben saját stílusához is mindvégig hű marad.

Tartalomjegyzék

>!
Delta Vision, Budapest, 2021
408 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633953686

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

Noro>!
John J. Sherwood: Komisz mesék

Befejezetlen Mesék.
Na persze nem szó szerint, de nekem a jelek szerint egészen más elképzeléseim vannak a novellákat lezáró „csattanó” működéséről, mint amikkel itt találkoztam. A szerző előszeretettel csavar kettőt is a történeten az utolsó oldalon, aztán kvázi rám bízza, hogyan jutottunk el A-ból C-be nagy hirtelen, és mi volt B egyáltalán.
Ez alól talán csak az első történet, A tó szörnyetege jelent kivételt. Ez egyszerű kis novella, komplikációktól mentes, de az első szótól az utolsóig minden a helyén van benne.
Az Ezekről a dolgokról egy nagyon furcsa felépítésű írás, ami szerintem ekkora terjedelemben nem bír el ennyi nézőpontváltást, főleg, mivel az egyes „szálak” nem vezetnek sehová, szimplán megszakadnak.
A kán testőre jó példa arra, amit fent már jeleztem: hiányzik belőle egy létfontosságú részlet, és ennek hiányában az utolsó mondat inkább csak kérdéseket szül. Ami annál nagyobb baj, mert ez egyfajta detektívsztori lenne, vagyis inkább annak a vázlata.
Mestervizsga: ezen sokat rágódtam, de végül mégis jóra értékelem. Eléggé furcsa tempója van, kisebb regényre elegendő történetet zsúfol 30 oldalba, de rájöttem, hogy ezzel az 1960-70-es évek fantasy novelláit idézi. Konkrétan például Moorcock első Melnibonéi Elric-történetei voltak ilyenek. Egész háborúk pár tíz oldalon, a főhős sorsát megfordító események néhány sorban elmesélve. Mára elszoktunk ettől, de attól még nem jobb és nem rosszabb, mint a mai elbeszélői divat. És bátorságra vall alkalmazni.
A templom istennője nem rossz, csak valahogy kevés. A csattanó erőtlen (bár legalább érthető), és az egész nem nagyon fut ki sehová.
Az Isteni szerencse megint csak olyan, mint A kán testőre, de ezúttal a köbön. A történet és a befejezés két teljesen különböző íráshoz tartozik, aztán úgy rakod össze a kettőt, ahogy tudod.
Hasonló A jégmező démona is: a végét úgy érted, ahogy akarod, mert egész egyszerűen nem következik az előzményekből.
A grófkisasszony szeretőjének nagy előnye, hogy ez a bizonyos „kettős csavar” nem egy kupacban zúdul az olvasó fejére. Ennek hála az első fordulat nagyon szép és szórakoztató, ellenben az utolsó bekezdésnek se füle, se farka. Szerencsére ez utóbbinak nincs is különösebb jelentősége, mert a sztori nélküle is egész.
A kötet címadó kisregénye, a Komisz mese egy jó humorral tálalt, helyenként kifejezetten meglepő kaland, egyedi karakterekkel. De az a fránya befejezés még itt is képes befigyelni. Az utolsó fejezet második fele ugyanis egy teljesen másik történetet rejt magában, amit egyébként szívesen el is olvastam volna, de nem így, néhány oldalba sűrítve.
Illő még pár szót mondani a Zöld vadász meséiről: ezek afféle tanulságos ynevi nép- és tanmesék, van köztük ironikus, szép, és szomorú is. Az a benyomásom, hogy az öt történetecskéből egyet nem igazán értettem, de mindenképpen érdekes ötletek. Már csak azért is, mert ki hitte volna, hogy ilyet is lehet.

A_Nagy_Levin P>!
John J. Sherwood: Komisz mesék

Egyes helyeken remekül szórakoztam.
Máshol meg leckefelmondás volt. A legjobbak azok az XY-a novellák, amelyek túlmennek a gyakorláson (Jégmező démona, grófkisasszony szeretője). Bírtam a templom istennőjét is, de Indy Jones és a pulp akkor szórakoztató nekem, ha nem önmagában áll, hanem valamire használják.
Ugyanígy a Komisz mese is egy remek Rejtő hommage lenne, ha nem Yneven játszódna. Szerintem Sherwoodot akadályozta, hogy belehelyezte az egészet a manifesztáció utáni Ibarába, mert így sematikus szereplők és helyszínek jönnek egymás után (nevek szintjén). Lehet, hogy ez a narráció miatt is van, mert itt-ott nehéz volt követni, ki beszél, és hol vannak. Egy térkép nekem segített volna (mórickatérkép, nem a pontos helyekről, csak hogy itt a cukkíni, ott a süti). És végül elvész a rejtőiség, csak a „Mennek a sivatagban” marad. Ami kár.
A Mestervizsga és az Isteni szerencse szerintem remekül működő novella, de ide már ynevistának is kell lenni egy kicsit. Nem baj ez, csak nem fog jól működni kalandsztoriként.
Szóval, ahol nagyon kalandos, ott jó, és Ynev, viszont láttunk már ilyet sokat. Ahol belép a világ, ott elveszít engem, aki utoljára tizenöt éve olvastam M*-ot. Ahol szórakoztató, ott ledobja az yneviséget, és egyszerűen jó fantasy, amelyik nem is a M*-kánonnal, hanem más fantasykkel, és szépirodalommal áll párbeszédben.
Szükségképpen vegyes a kép, ezért nem adok több csillagot: kérek egy olyan szöveget, amelyik végig olyan, mint a Komisz mese eleje, vagy a Grófkisasszony szeretője, a Mestervizsga csavarja… Hm, azt hiszem, annak már nem is kellene Ynevnek lennie, mert az már csak zavarná a történet elmesélését és a szórakozást.

Greol>!
John J. Sherwood: Komisz mesék

Meglehetősen vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban. Jó lesz ha előrebocsátom: szemben azzal amit a kiadvánnyal kapcsolatban itt-ott lehet hallani, miszerint ez a könyv az „igazi” régi MAGUS kötetek hangulatát varázsolja elénk cseppet sem igaz, mindazonáltal gyorsan hozzá kell,hogy tegyem: szerencsénkre.Ugyanis,ha ez így lenne akkor egy olyan könyvet kaptunk volna mint a Garamacor ciklus valamelyik kötete vagy esetleg a Csepp és Tenger. A helyzet azonban pont ennek az ellenkezője: ez a könyv sem felépítését, sem pedig tartalmát tekintve nem hasonlít a régebbi regényekre ,hanem valami egészen újjal próbálkozik. (Kár,hogy ebből a fajta kísérletező jellegből – az amúgy nem túl jóra sikeredett és nem is túl sokat mondó – borító nem tud sokat kifejezni.)

A könyv három különálló részre oszlik: rövid „ötpercesekre” ,egy hosszabb novellára,és egy függelékre. Ezeket egy újonnan bevezetett történelmi korokon átívelő,bizonytalan kilétű mesehősről,a Zöld Vadászról szóló egészen rövid mesék kötik össze,ezzel próbálván valamiféle szerves(ebb?) egységet teremteni a könyvben. Sajnos a mesék közül nekem csak egy tűnt igazán élvezhetőnek,és sehol sem volt világos,hogy pontosan milyen módon kapcsolódnak az éppen soron következő történetekhez.

Mivel mindhárom rész eléggé eltér egymástól és nehezen hasonlíthatóak,ezért össze,célszerűnek látom külön-külön szólni róluk:

1)„Az ötpercesek”. Ezek között akad néhány ami egészen kiemelkedőre sikerült,van ami közepesen jól lett megírva, és sajnos akad pár ami eléggé gyengére sikeredett. A rövid történetek közül engem legjobban az Isteni szerencse. c. írás fogott meg. A történet alapján nagyon valószínűnek tűnik,hogy a szerző mikrotörténeti vizsgálatotokból nyert inspirációt a rövid történet megírásához, valószínűleg sokat meríthetett belőlük. (Aki kevésbé járatos a történelemtudományai különféle ágait illetően,annak leírom: a miktrotörténelem a történelemtudomány egyik ága amely rendszerint kisléptékű, mikroszíntű vizsgálatokat folytat gyakran valamilyen szokatlan eseménnyel vagy normaszegéssel kapcsolatban, a leggyakrabban a premodern időszakokban. Gyakori forrásbázisát jelentik a boszorkányperek iratai,mindenekelőtt az inkvizítori jelentések,akárcsak a történetben is.) Hasonlóan a mikrotörténeti munkák legújabb trendjeihez,ahol a kutató nem von le végső következtetéseket,hanem elégtelen bizonyíték hiányában az olvasóra hagyja a végkövetkeztetéseket és inkább csak utalgatni próbál homályos dolgokra, az Isteni szerencsében is hasonló a helyzet: nem tudjuk pontosan mi történhetett,de könnyen találgathatunk.A szerző több lehetőséget nyitva hagy a képzeletünk számára. A másik jól sikerült írás,a Kán testőre,amelyben egy látszólag öncélúan gyilkoló gépszolgáról van szó,amihez az inspirációt talán Asimov valamelyik írása adta ahol robotok hasonlót követtek el valamilyen rejtélyesnek tűnő ok miatt. Ezután a közepesen jól sikerültek jönnek,amelyek szórakoztatóak voltak,bizonyos mértékig jól hozzájárultak a világépítéshez,de nem okoztak számomra maradandó élményt: ilyen volt a Templom istennője. A grófkisasszony szeretője,a Jégmező démona.. A sort a gyengén sikerült történetek zárják: ilyen a Tó szörnyetege,ami az írás végig egész jól halad,de az egészet elrontja történet végén levő,érdemi mondanivaló nélküli csattanó,az érthetetlen zárással végződő Mestervizsga,és a leginkább bejezetlen könyvrészletnek tűnő Ezekről a dolgokról c. írás.

2)A kötetben található egy hosszabb történet is amelytől a kötet címét kölcsönözték,a Komisz Mese. Ez a Manifesztáció leverése utáni Taba El Ibarában játszdódik,ami ami márcsak azért is érdekessé teszi a dolgot,mert egészen eddig erről csak felszínes vagy bizonytalan megbízhatóságú információkkal rendelkezünk. Nos, szemben a többi írással amely nem (vagy legalábbis nem okvetlenül) mond ellent az évek során megjelent a szabály könyvek által nem bemutatott,”rajongói” anyagokban kidolgozott világleírásoknak,ez eléggé eltér Arany Tenger c. nem hivatalos kiadványban leírt geopolitikai viszonyoktól ugyanis a kiadványban bemutatottakkal szemben,itt semmiféle nyoma sincs a hatalmas méretű amundok által uralt Hirokkin Birodalomnak.
A történet nagyjából ugyanazt a színvonalat hozza,mint az ötpercesek,csak kicsit kevésebb a fejezetvégi csattanó, és a feketehumor: vannak jobban megírt részei amelyek egészen jóra sikerültek, és vannak amelyek inkább közepesek és vannak egészen gyengék is,vagyis igen hullámzó a színvonal. A karakterek kidolgozottsága viszont már végletesebb van amelyik egészen jól kigondolt, és van amelyik meglehetősen semmitmondó. Összességében azonban a történetről elmondható,hogy történet meglehetőse túlbonyolított,ráadásul,itt-ott akadnak elvarratlan szálak is,sokszor meglehetősen logikátlannak, vagy követhetetlennek éreztem a történet vonalvezetését.

3)Utoljára a kötet végén szereplő függelékről kell pár szót szólni,ami két részre oszlik:egy amely a novellához és az „ötpercesekhez” tartozik,és egy ami csak a novellához,mely utóbbi az emrealokat (a régebbi kiadványokban amazonoknak nevezik őket.) Összességében ezzel a résszel voltam a legelégedetebb: szinte semelyik részével kapcsolatban sem éreztem,hogy kritkával kéne illetnem,sőt,mitöbb a szerzőnek volt egy két egészen jó ötlete:mint pl:hogy többé-kevésbé bizonyossá teszi,hogy az emrelinek és a kyrek között a nyelvrokonságon kívül semmilyen kapcsolat nem áll fenn,és hogy minden valószínűség szerint Igere sem azonosítható az általuk tisztelt Földanyával. Ezzel a résszel kapcsolatban legfeljebb csak annyit tudok megjegyezni,hogy érdekes lett volna megtudni,hogy a Földanyának van-e valamiféle negatív ellenpárja vagy valami ami esetleg azzal hozható összefüggésbe,illetve ha ilyen mégsem létezik,akkor talán jelezhetni lehetett volna,hogy az emreal hitvilágban az ilyesmi nincs jelen.

Összegzés: a kötetre 5/3,5-öt adok. Jelentősrészben azért ennyit és nem többet,mert hosszabbik novella igencsak lerontja kötet színvonalát. A könyv felépítést és tartalmát tekintve javarészt jó ötletekkel van tele,de a megvalósításuk sok esetben nem sikerült megfelelőre.

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Soren Ward: Feketepart
Gaura Ágnes: Embertelen jó
Kornya Zsolt (szerk.): Kráni krónikák
Wayne Chapman: Halk szókkal, sötét húrokon
Jan van den Boomen: Számoknak ideje
Hüse Lajos (szerk.): Nordes – A Cetkoponyás Ház
Wayne Chapman: Garmacor címere
Wayne Chapman: Megkövült napvilág
Jan van den Boomen: Kőerdő, szellőkör és más történetek
Gáspár András (szerk.): A Kos és a Kobra éve