Fohász ​Owen Meanyért 68 csillagozás

John Irving: Fohász Owen Meanyért

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​John Irving-életműsorozat legújabb kötetét tartja kezében az olvasó. A Fohász Owen Meanyért a szerző mindmáig egyik legnépszerűbb regénye az 1978-as áttörést hozó világsiker, a Garp szerint a világ mellett. Az eredetileg 1989-ben megjelent regény a narrátor John Wheelwright és gyerekkori barátja, a furcsa hangú, gnómszerű fiú, Owen Meany hétköznapinak korántsem nevezhető kapcsolatát meséli el, miközben végigkalauzolja az olvasót az ötvenes-hatvanas évek Amerikájának viharos történelmén. Owen Meany, ez a rendkívüli intelligenciával megáldott, törpe növésű emberke a regény kezdetén egy baseball-mérkőzésen egy szerencsétlen ütésnél eltalálja legjobb barátja, John Wheelwright anyját, a szépséges és mindig vidám Tabitha Wheelwrightot, aki azonnal szörnyethal. Owen nem hisz a véletlenekben: úgy tekint magára, mint eszközre Isten kezében. Ami az 1953-as szörnyű baleset után a fiúkkal történik, egyszerre különös, rémisztő és megindító. Végigkövethetjük, hogyan lesz Owen komikus… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1989

>!
Cartaphilus, Budapest, 2011
600 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632662275 · Fordította: Falvay Dóra

Enciklopédia 19


Kedvencelte 16

Most olvassa 4

Várólistára tette 99

Kívánságlistára tette 47


Kiemelt értékelések

marcipáncica P>!
John Irving: Fohász Owen Meanyért

Nagyon nehéz pár mondatban összefoglalni Owen Meany történetét, és nem csak azért, mert a 600 oldalas regény 2 évtized eseménydús cselekményét öleli fel, hanem azért is, mert John Irving rengeteg érzelmet, kimondott és kimondatlan gondolatot, fájdalmat és reményt sűrített a regényébe, mindezt úgy, hogy sikerült giccstől és felesleges maszlagtól mentesen, felemelő és valódi értéket közvetítő módon mesélnie.
A Fohány Owen Meanyért egy generáció regénye, azé a generációé, aki egyre aktívabb szerepet vállalt a politikában, aki fellendítette a szexuális forradalmat, aki hallatni akarta a hangját, és érvényt szerezni a jogainak. Az a generáció, aki elítélte a vietnami háborút, és nem félt kiállni ellene, mégis akarata ellenére kénytelen volt részt venni benne. Ennek a hangja Owen Meany, aki egyfelől a társadalom szócsöveként a felszólal a háború igazságtalansága ellen, közben pedig egyéni szinten igyekszik a tőle telhető maximumot, és talán még annál többet is megtenni a konfliktus áldozataiért. Ettől egyfelől nagyon erős a személyes vonzata a történetnek, John elmesélésében kettejük barátságába az olvasó is bekapcsolódik, szerves résztvevője az eseményeknek nem csak azok részletes megismerésében, hanem érzelmi szinten is. Másfelől pedig ott van a történet mögött meghúzódó társadalmi visszhang, a kollektív hangulat és érzelmek, az évtized eseményeinek egész Amerikát megrázó hatása.
Talán azonban ennek a két évtizednek a krónikája mellett sokkal fontosabb maga Irving mondanivalója, barátságról, szeretetről, az üldöztetettségről, a gyűlölködésről és összességében magáról az emberi természetről és kapcsolatokról – és ahogy említettem, cukormáz nélkül. A regény egy kevésbé hozzáértő író kezében nagyon könnyen fordulhatott volna bóvli hatásvadászatba, de Irvingnek sikerült megőriznie a hitelességet, és engedte, hogy a cselekmény és a szereplőik érintsék meg az olvasót, olcsó manipulatív eszközök helyett.
Magával ragadó regény, ami a hosszúság ellenére sem válik soha vontatottá, amiről a tartalmas cselekmény mellett a különleges hangulat és bensőséges elbeszélésmód is gondoskodik.

KBCsilla P>!
John Irving: Fohász Owen Meanyért

Hónapokig állt a polcomon a könyv, kölcsön kaptam, de nehezen vágtam bele.
Most már örülök, mert kár lett volna mostanra már elfeledni az élményét.
Igen, hasonló figura, mint Forrest Gump, és, mint minden hasonló betegségekben szenvedő gyermeke az embernek. Néha idegesítő, de alapvetően szerethető ember, aki nélkül kiüresedik a világ, aki nélkül üresek a régi közös élmények.
Hihetetlenül megformált figura lett Owen, szívesen megölelgettem volna én is, szívesen elbeszélgettem volna vele az élet nagy dolgairól. Mert úgy gondolom, hogy akitől valamit elvett a sors, azt valahol máshol pótolta. Így lett a külsőleg „fura” gyerekből egy nagy tudósa az életnek, az érzelmeknek.
Érdekes, hogy olvasás közben is meg-megreszketett a lelkem, és most is, amikor írok róla. Fáj belül, nagyon mélyen valami, amikor méltatlanul bántják azt, aki más, mint az átlag.

2 hozzászólás
Hanna IP>!
John Irving: Fohász Owen Meanyért

Irving teljesen átváltozik azzá, akiről ír, olyan bravúrosan tartja rendben a visszaemlékezés szálait, részleteit, és olyan ügyesen alkotja meg a narrátor személytelen személyiségét, hogy könnyedén bele tudunk csusszanni a bőrébe. Nem a mesélő a fontos, csak a szeme, amely Owen Meanyre tapad.
Apró, elejtett utalások, hiteles és élő képek, mondatok… kéne még olvasni Irvinget, tanulni tőle a hogyant.

Lunemorte P>!
John Irving: Fohász Owen Meanyért

NEM KELL ÉRTEM FOHÁSZKODNI, UTÁLOK MINDENKIT! FŐLEG TÉGED, TE PINGVIN!

//Ezt is mondhatná Owen.//

Inkább a John Irving: Árvák hercege című művet ajánlom, ez a könyv nagyon untatott, fárasztott. Meg lehetett volna írni rövidebben is…A másik főszereplő viselkedését nem értem, nem kidolgozott és úgy tesz, mintha semmi sem történt volna. Ez az Owen gyerek pedig nagyon irritált, szóval összességében megbántam az olvasást. Remélem, hogy az író többi könyve jobban betalál.

Outwar>!
John Irving: Fohász Owen Meanyért

Hallom Owen hangját, de tényleg. Egész egyszerűen annyira fókuszban van, hogy lehetetlen volt nem meghallanom. És így a haverom lett. Egy percig sem gondoltam komikusnak az alakját, nem is értem a fülszöveg idevágó részét. Mellékesen nem is gúnyolták, még csak le sem nézték (sőt ! – minden fülszöve sz@r-), épp ez alakjának lényege. Hősnek sem gondolom, inkább bátornak vagy valami ilyesmi, nem találom a megfelelő jelzőt. A történet azért jócskán túlmutat Owen-en. Családregény is egyben, történelmi betekintéssel, filozófiával keverve. Egyedi megvilágításban persze. Nagyon aprólékos. Elgondolkodtató. Nehéz. Néha kicsit Updike, néha Kenneth Roberts, nagyon amerikai.

dianna76 P>!
John Irving: Fohász Owen Meanyért

Negyedik könyvem az írótól. A tartalma alapján érdekesnek tűnt, a borítója nagyon szép, s maga az egész könyv ízléses, olyan amit az ember szívesen vesz a kezébe, és lapoz fel, olvas bele. Mindezek ellenére kicsit félve álltam neki, mert nem voltam biztos benne, hogy engem Owen története teljes egészében leköt majd. Kellemesen csalódtam benne.
A regényt három részre tudnám osztani a tettcetőségét illetően.
Az első rész, ami a gyermekkort öleli át, olyannyira szórakoztató volt, hogy nehezen tettem le a könyvet. Itt még ötcsillagosnak ítéltem. Eleinte úgy éreztem, hogy inkább szól Johnról a történet, mint Owenről. De hát, végül is Ő mesélte el az egész sztorit. Szerettem olvasni a gyermeki csínytevésekről, s jót szórakoztam a karácsonyi fejezeteken. Szerettem a Front Street 80-ban lenni, s élveztem a Sawyer Depot-ban eltöltött időt. Az egyházak ill. vallási nézetek megnevezésébe kissé beletört a nyelvem. Bevallom, utána kellett néznem mi is az a Kongregacionalista, és az Episzkopális egyház. A gyermek Owent kedveltem, de elképzelni nehezen tudtam milyen kinézetű is lehet. Persze voltak ötleteim, képeim. Annyi szent, hogy olyan kis cukipofa lehetett, akit az ember szívesen megölelget.
Aztán jöttek a fiatalkori/iskolás évek, amiknél voltak kevésbé érdekes részek, mert jött a politika, és vallási ideológiák. A John apja után való kutakodás, nyomozás izgalmas volt, csak sajnálom, hogy egyszer csak vége szakadt. Aztán mikor a regény vége felé fény derül mindenre, nem csak szegény Johnt éri csalódás, hanem engem is.
Owen ezeknél a fejezeteknél egy kicsit kiesett a szívemből, mert olyan cselekedetei voltak, amik nem tetszettek, átment rossz fiúba. Mindezek ellenére persze jót szórakoztam a dolgain. Elképzelni viszont egyre kevésbé tudtam, immáron 17-20 évesként. ez a középső rész már kevésbé tetszett, s veszített is a csillagokból felet.
A harmadik, felnőtt létről szóló részben több volt a jelenidő, mint a múltra való emlékezés. Itt ugrott még fél csillag. Kár!! Ezek az időváltások már a könyv elejétől ki tudtak zökkenteni a történetből. S míg a középső résznél érdekesnek tartottam a jelent is, John tanítói pályáját, addig itt kevésbé kötöttek le ezek az oldalak. Mindenesetre egyre inkább kedvet kaptam Hardy: Egy tiszta nő című könyvének elolvasására.
Természetesen, ahogy közeledett a regény vége, úgy nyertek értelmet dolgok, és egykori cselekedetek. Felkerültek a pontok a miértekre. Ez az a regény, aminek az olvasása után ismét elgondolkodtam azon, hogy minden ember születésének oka, célja van, s addig marad a Földön, míg be nem teljesíti a rá mért feladatot. Csak mi, Owennel ellentétben, nem tudjuk mi a feladatunk, s mikor fogjuk beteljesíteni.
Ha kedvenc szereplőt kell avatni, akkor az számomra talán inkább John, nem pedig Owen. A két fiú barátsága, egymáshoz való ragaszkodása igazán példaértékű volt, s itt le a kalappal Owen előtt. Kedveltem John anyját is – bár nem sok szerep jutott neki, azért a fiúk nyomozása kapcsán tudunk meg róla dolgokat. Dan Needham is pozitív szereplő volt. Owen szüleit viszont abból a kevés információból nem lehetett annyira megismerni. Volt egy távolságtartás köztük és a fiuk között, aminek feltehető okára fény is derül a történet vége felé közeledvén.
Nem az esetleges mondanivalója miatt olvastam szívesen ezt a regényt, hanem mert jól szórakoztam. Nem szándékoztam végigolvasni John Irving életművét, de már csak egy magyar nyelvű regénye maradt általam olvasatlanul, s így azt is felveszem a várólistámra.

9 hozzászólás
dtk8>!
John Irving: Fohász Owen Meanyért

Szeretem Irving stílusát, nagy mesélő. A Garp és A negyedik kéz olvasása közben is teljesen bele tudtam feledkezni a világába, mindkét könyv magába szippantott.
Ez is így indult. Aztán a kamaszkor évei körül kezdtem azt érezni, hogy ugyanazokat a köröket futjuk. Többször is célozgatunk a a rejtélyes végkifejletre, ami felé ólomlábakon cammogunk. Szóval túlírt volt nekem. És mikor eljutottunk a végére, már nem csattant akkorát. Túlságosan el volt nyújtva ahhoz, hogy jó legyen.
A fiúk barátságát sem értem. Johnnynál unalmasabb figurát elképzelni sem tudok, persze nyilván jó narrátornak, de nem értettem, Owen miért barátkozik vele egyáltalán (talán az érdekes anyja és unokatestvérei miatt).

MezeiMarcsi>!
John Irving: Fohász Owen Meanyért

Számomra hosszú,fárasztó,unalmas.Nem találtam meg a lényeget.Nagyon eldugták a sorok közé. A barátság fontos,és szép dolog. De ennyit „beszélni” róla?! Nagyon hosszú fohász.
Annyira élveztem,mint 6-7 évesen végig ülni egy 2 órás misét.

sünkap>!
John Irving: Fohász Owen Meanyért

TELJESEN a hatása alá kerültem. Még a kanadai szálat is megbocsátottam. :-) Olyan érdekes az „írás” mestersége. Hogyan lehetséges ilyen történeteket kitalálni? Olvastam az előszót, és ugyan volt pár önéletrajzi momentum, ahonnan meríthetett, de vajmi kevés az egészhez képest. Nekem a best of Irving (Árvák hercege, Garp, Negyedik kéz közül).

3 hozzászólás
sassenach>!
John Irving: Fohász Owen Meanyért

Annyira nagyon jó volt ez a könyv!!!! *o*
Sokat nevettem rajta, különösen a gyerekkori emlékeknél, de voltak nagyon elgondolkodtató részei is. És végig nagyon izgalmas. A végén már le sem tudtam tenni, annyira kíváncsi voltam, hogy teljesül-e a „jóslat”.


Népszerű idézetek

Sli P>!

– […] Nem vagyok én semmi, csak olvasó.
– MIÉRT MONDOD ILYEN SZÉGYENKEZVE? NAGY ADOMÁNY AZ OLVASÁS.

492. oldal, Az ujj (Cartaphilus, 2011)

Kapcsolódó szócikkek: olvasás · olvasó
Lunemorte P>!

Owen szerint a katolikus emberen annyira erős a nyomás a bűnvallásra, hogy gyakran ki is találnak ezt-azt, hogy legyen miért bűnbocsánatot nyerni.

37. oldal

Lunemorte P>!

TANÍTS ÚGY ÉLNEM, HOGY NE FÉLJEM A SÍRT JOBBAN,
MINT AZ ÁGYAMAT, TANÍTS MEGHALNOM…

508. oldal

1 hozzászólás
dianna76 P>!

    Irtózatos szörny az emlékezet – az ember felejtene, de ő soha. Csak elraktározza szépen a dolgokat. Megőriz ezt, elrejt amazt, csak hogy előkerítse később, amikor éppen kedve támad. Azt hinné az ember, hogy rendelkezik az emlékezetével. Soha! Az rendelkezik vele!

48. oldal

Sli P>!

– Én csak tanulni szeretnék továbbra is – mondtam. – Tanár szeretnék lenni. Nem vagyok én semmi, csak olvasó.
– MIÉRT MONDOD ILYEN SZÉGYENKEZVE? NAGY ADOMÁNY AZ OLVASÁS.
– Tőled tanultam – feleltem rá.
– NEM SZÁMÍT, HONNAN VESZED. AKKOR IS ADOMÁNY. HA EGYSZER FONTOS NEKED VALAMI, AZT MEG KELL VÉDENED. HA OLYAN MÁZLISTA VAGY, HOGY TALÁLTÁL MAGADNAK ÉLETMÓDOT, AMIT SZERETSZ, AKKOR A BÁTORSÁGOT IS MEG KELL TALÁLNOD, HOGY AZT AZ ÉLETET ÉLJED.

492-493. oldal, Az ujj (Cartaphilus, 2011)

Kapcsolódó szócikkek: bátorság · élet · életmód · olvasás · olvasó
Lunemorte P>!

Mert hiszen az indiánok bölcsességükben tudva tudták, hogy mindennek megvan a maga lelke!

98. oldal

HA86>!

Templomjáró ember vagyok és középiskolai tanár. Ez a kettő még nem okvetlenül vezet eseménytelen élethez, de az én életem határozottan eseménytelenül alakult. Voltaképpen egyetlen olvasmánylista az egész.

557.

Lunemorte P>!

Na tessék, gondoltam, kapok egy felfújható tevét, ami úszik a vízen, és köpni is tud.

59. oldal

Sli P>!

[…] az én életem határozottan eseménytelenül alakult. Voltaképpen egyetlen olvasmánylista az egész.

557. oldal, A lövés (Cartaphilus, 2011)

Kapcsolódó szócikkek: élet · olvasás
Lunemorte P>!

Az ír néphit szerint a sikítószellem egy nőnemű kísértet, és a jajgatása azt jelzi, hogy valaki meg fog halni a családban.

116. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Emily St. John Mandel: Tizenegyes állomás
Nick Cutter: A falka
E. Annie Proulx: Kikötői hírek
Josef Škvorecký: Az emberi lélek mérnöke
Alice Munro: Asszonyok, lányok élete
Jack London: A vadon szava
Margaret Atwood: Alias Grace
Margaret Atwood: A vak bérgyilkos
L. M. Montgomery: Ezüst Erdő úrnője
L. M. Montgomery: Gubanc