Iskolai ​kudarcok 8 csillagozás

Stratégiák gyerekeknek és tanároknak azon kudarcok elkerülésére, amelyeknek fő oka a kudarctól való félelem
John Holt: Iskolai kudarcok

Egy ​sikerre orientált kultúrában nehéz elviselni a kudarcot. Kudarcot vallunk mi magunk és az iskoláinkban a gyerekek is, mégpedig ijesztő számban. Még az irigylésre méltó osztályzatokat elérő gyerekek sem képesek megtanulni jó részét annak, amit megtanítani remélünk nekik: az absztrakciót, a kíváncsiságot és mindenekelőtt a helyes ítéletalkotást. Egy tantárgy anyaga gyakran szinte nem is több, mint a nevelési célok eléréshez szükséges eszköz, ám a tananyag mégis túl sokszor válik öncéllá.
Ezt akkor veheti észre a tanár, ha beleéli magát diákjai helyébe. John Holt rendelkezik ezzel a ritka képességgel, és szerencsére munkája leírva sem veszít gazdagságából és elevenségéből. Számára a mindennapi tanítás az, aminek lennie kell: Az én, a másik és a tananyag közös felfedezésének, feltárásának és különös egymásra hatásának folyamata, mely tele van élettel, és finoman összetett. John Holt mindenképpen rendkívül hasznos könyvet adott a kezünkbe. Nem afféle teljesítmény azonban ez,… (tovább)

Eredeti cím: How Children Fail

Eredeti megjelenés éve: 1964

Tartalomjegyzék

>!
Gondolat, Budapest, 1991
198 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632826310 · Fordította: Vári Zsuzsanna

Enciklopédia 1


Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 5

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Aurore P
John Holt: Iskolai kudarcok

John Holt: Iskolai kudarcok Stratégiák gyerekeknek és tanároknak azon kudarcok elkerülésére, amelyeknek fő oka a kudarctól való félelem

Figyelemfelkeltő cím, igaz? Miért tűnik annyi gyerek reménytelen esetnek az iskolában? És a tipikus városi legendás példa: Einstein is megbukott matematikából, ami egyébként nem igaz.* Csak hát sajnos ez nem jelenti azt, hogy minden gyerek, aki megbukik, az titkos Nobel-díjas zseni. Mert Einstein nem azért bukott volna meg (ha megbukott volna), mert hülye volt, hanem mert túl okos volt ahhoz, hogy lekösse a tanára. Ámde a túl buta gyerek meg túl buta ahhoz, hogy lekösse a tanára. És akkor itt van egy pont, amiben nem értek egyet Holttal: igenis vannak olyanok, akik butának születnek. Vagy ha nem is butának, de olyannak, akinek nem jelent élvezetet sem a felfedezés öröme sem pedig az intellektuális megértés folyamata. Nem felnőttként mondom ezt, hanem már gyerekként sem értettem, a legtöbb osztálytársam miért olyan, amilyen. Miért érdekli őket annyi minden felszínes dolog, miközben nekem annyi érdekes gondolatom támad, amíg pusztán a hangyák mászkálását nézem? (True story.) És íme a magyarázat: „A gondolkodás a lehető legkeményebb munka, valószínűleg ezért gyakorolják oly kevesen.” (Henry Ford)

Aztán az sem stimmel szerintem, hogy a gyerekek a tanárok hibájából maradnak buták / vesztik el az intellektuális érdeklődésüket. Én azt gondolom, a tanárok azt csinálják, amire kiképzik őket, illetve amit a mindenkori oktatási minisztérium nekik tantervbe kiszab. És igen: a tanárképzés a legtöbb helyen egy fabatkát sem ér, mert nem az célja, hogy kiképezze a tanárokat arra, hogyan is kell tanítani. (Hanem pl. leadnak és elolvastatnak olyan tananyagokat, amelyek milliószor komplexebbek és magasabb szintűek, mint amit egy tanárnak egy általános vagy középiskolában valaha is tanítania kell.) A mindenkori oktatási minisztériumoknak pedig nem célja, hogy a kötelezően beiskolázott tömegek valóban gondolkodni képes és magas szintű tudással rendelkező tömegek legyenek. Épp ellenkezőleg. Ezért még jó sokáig nem lesz olyan a tanárképzés, hogy az igazi legyen, és a tantervek sem, hogy a fent leírt cél teljesüljön. Így aztán a legtöbb tanár úgy tanít, ahogy őt tanították vagy ahogy bír, illetve megy a saját feje után, ami aztán vagy bejön neki, vagy sem. Mégis, mindezek ellenére mindenkor és minden iskolában akad olyan tanár, aki akarja és képes megszerettetni a tantárgyát a gyerekekkel és képes arra, hogy kihozza belőlük a maximumot. Szerintem ők a hiba a mátrixban. :) És nem lehet minden tanár csúcsszuper, kellenek a kevésbé jók is, hogy az ember tudja, mi a különbség a valódi minőség és a középszer között.**

Mindazonáltal szerintem rengeteg érdeme van ennek a könyvnek: többször kitér arra, mennyire nem gondolkodnak a gyerekek, és milyen trükköket vetnek be annak érdekében, hogy ne is kelljen gondolkodniuk; ennek megfelelően milyen trükkökkel élnek a tanárok, hogy legalább a látszatát fenntartsák a haladásnak (rávezető kérdések, sulykolás, rákészülés a dolgozatokra, mégis hogyan felejtenek el a gyerekek pár héten belül szinte mindent a tanultakból stb.), elmagyarázza, mi az alapvető különbség a jótanuló gyerek és a rossztanuló között, szerintem találóan. Ezek a részek sokatmondóak voltak a számomra, már csak azért is, mert e jelenségek bennem is megfogalmazódtak már, csak nem ennyire konkrétan, ezért feketén-fehéren látni őket nagy segítség volt nekem.

Viszont nem látom, hogyan lehetne az iskola tömegében olyan, amilyennek Holt megálmodta. Ehhez nem pusztán kormányzati szándék kellene, hanem csupa olyan tanár is, akit már eleve úgy képeznek ki, hogy érdekesen, tanulóközpontúan tanítson, gondolkodásra és önálló megértésre neveljen stb., valamint hogyan akarják Holt és a hozzá hasonlóak áthidalni azt a problémát, hogy minden tanuló már piciként máshonnan indul és másmilyen tempóban halad? Hiszen szép dolog azt mondani, hogy azért sikerült el eredményt elérnem Sárikával, mert rájöttem és onnan indultam, ahol ő leakadt, ezt meg tudom csinálni, míg egyedül vagyok Sárikával, de ha már van mellette 25 másik, aki már rég érti, azt, amit Sárikának csak most esik le, én nem ragadhatok le Sárikánál, mert neki egyéni segítségre van szüksége. Szerintem az oktatási rendszer soha nem lesz olyan, sőt, egy tanár sem lehet olyan hatékony az iskolában, hogy az egyéni korrepetálást meg lehessen úszni, akárcsak nála. Aztán lehet, hogy tévedek.

* Forrás: http://www.urbanlegends.hu/2010/10/einstein-bukasanak-l…
** http://magyarnarancs.hu/egotripp/maga-itt-a-tanctanar-96161

>!
Gondolat, Budapest, 1991
198 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632826310 · Fordította: Vári Zsuzsanna
39 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Aurore P

Barátom a kémiadolgozatra készült. A vízben oldódó sók nevét próbálta emlékezetébe vésni. Haladva végig a listán a kalcium-karbonátot a vízben oldhatóak között említette. Mondom neki, ugyan soroljon már föl néhány közhasznú anyagot, amely kalcium-karbonátból van. „Gránit, márvány, mészkő” – mondja. „Sokszor láttad már ezeket föloldódni az esőben?” – kérdeztem. Erre sohasem gondolt. A kémiatanulás és a valós világ, azaz érzékszervi tapasztalatainak és hétköznapi ismereteinek világa között semmiféle kapcsolat nem létezett.

95. oldal, Valódi tanulás (Gondolat, 1991)

John Holt: Iskolai kudarcok Stratégiák gyerekeknek és tanároknak azon kudarcok elkerülésére, amelyeknek fő oka a kudarctól való félelem

12 hozzászólás
>!
Aurore P

Olyan helyzetekben, amelyekben a gyerek nem érzi a kényszert, hogy találjon, méghozzá sürgősen találjon egy jó választ, fantasztikus dolgokra képes. Tavaly novemberben egy délutáni foglalkozáson feladatokat oldottunk meg. „Figyeljetek ide – mondtam a gyerekeknek. – Most olyan példákat adok, amilyeneket még sohasem láttatok. Nem tudjátok, hogyan, kell megoldani őket, és engem nem is érdekel, hogy jó eredményt kaptok-e vagy sem. Most csupán azt szeretném látni, hogyan keresitek a megoldást.” Lényegében egyszerű algebrai feladatokról volt szó, olyanokról, mint az „Anne és Mary”-példa, vagy: „5 es 10 centeseim vannak, összesen 85 cent értékben…” Az algebratanulás első évében sokan nehéznek szokták találni ezeket.
Ötödikeseim ötletekkel telve, leleményesen és józan ésszel vetették magukat rájuk. Egyszóval, intelligensen viselkedtek. Sokféle megoldást találtak, még olyat is, amire magam sem gondoltam. Erre az időszakra esett, amikor az iskolában aggódni kezdtek, hogy lassan haladok az anyaggal. Hamarosan az orromra koppintottak, hogy gyorsítsam az iramot. Szégyellem, de meghátráltam, és a gyerekek azon nyomban visszaestek régi stratégiáikba. Talán örökre.

106. oldal, Valódi tanulás (Gondolat, 1991)

John Holt: Iskolai kudarcok Stratégiák gyerekeknek és tanároknak azon kudarcok elkerülésére, amelyeknek fő oka a kudarctól való félelem

>!
Aurore P

A tanár az osztályban olyan, mint az éjszakai erdőben jó erős fényű zseblámpával sétáló ember. Bármerre fordítja is lámpáját, az az élőlény, amelyre rászegeződik a fény, ezt megérzi, és rögtön másképp kezd viselkedni, mint sötétben. Már az a puszta tény, hogy figyelik őket, alapvetően megváltoztatja viselkedésüket. Világíthat tehát, ahová csak akar, mégsem fog sokat megtudni az éjszakai erdő életéről.

37-38. oldal, Stratégia (Gondolat, 1991)

John Holt: Iskolai kudarcok Stratégiák gyerekeknek és tanároknak azon kudarcok elkerülésére, amelyeknek fő oka a kudarctól való félelem

1 hozzászólás
>!
Aurore P

1959. október 3.

Tegnap három fiúval utaztam a metrón a Park Street felé. Rendkívül hangosak, izgatottak és közönségesek voltak. Valószínűleg nem voltak „bűnözők", de kinézetük alapján az is elképzelhető lett volna róluk, és egészen biztosan ilyen benyomást akartak kelteni. E váratlan találkozás felkavart.
Annyira nem illettek bele az emberi kategóriába, hogy inkább már a vadállatokhoz álltak közel – de ez meg már az állatokra nézve sértő. Elkerülhetetlenül az az érzésem támadt, hogy nincs már hozzájuk vezető út, magukba zárkóztak. A kocsiban engesztelhetetlen és ideges harag sugárzott feléjük, amit ők láthatóan érzékeltek és élveztek. Az emberek lélekben igyekeztek minél távolabb húzódni tőlük.
Ahogy figyeltem ezeket a fiúkat, elkezdtem olyannak látni őket, amilyenek voltak. Minden alkalommal amikor valamelyikük mondott vagy csinált valamit a kocsiban utazók megbotránkoztatására, azonnal izgatottan társaira pillantott, vajon elismerésben részesítik-e. És jött a következő, hogy bandatársai arcát fürkészve, hangerőben és balhézásban elődjén is túltegyen. Hirtelen világossá vált, előttem, hogy mennyire magányosak, feszültek és riadtak ezek a fiúk, s hogy akármire, egyszerűen bármire hajlandóak, csak hogy egy pillanatra elnyerjék haverjaik elismerését. Biztonságuk csupán annyi volt, amennyit társaik elismeréséből meríthettek, miközben ők maguk annyira szorongtak hogy szinte semmi stabilitás nem maradt belőlük. Ha egyikük nevetni kezdett egy viccen, az nem tartott soká, mert rögtön felébredt benne az igény, hogy megmutassa: mutatványával ő is meg tudja nevettetni a másikat. Egymás elismerése szinte azonnali féltékenységet szült.
Volt-e valami ezen kívül a rövid életű elismerésen kívül, amivel önbecsülésüket és önértékelésüket megtámogathatták? Csak a körülöttük levők szinte kitapintható, félelemmel vegyes rosszallása. Ha valaki képtelen szeretetet kicsikarni az emberekből, akkor az is valami, ha félelmet tud ébreszteni másokban.
Harrison Salisbury riporter A felrázó nemzedékben és Warren Miller író A hűvös világ című könyvében leírja a bűnözők világát. Leírásukból kitűnik, hogy a legszorosabb belső kapcsolatokkal átszőtt utcai bandában is alig találni meg a kötődésnek azt a formáját, amit mi barátságnak neveznénk. A bandatagok csupán alkalmi szövetségesek egymás számára, és részben a külvilágtól való félelem, részben pedig az a biztos tudat köti össze őket, hogy a világon senkinek sem érnek egy lyukas garast sem.

72-73. oldal, Félelem és kudarc (Gondolat, 1991)

John Holt: Iskolai kudarcok Stratégiák gyerekeknek és tanároknak azon kudarcok elkerülésére, amelyeknek fő oka a kudarctól való félelem

>!
Aurore P

Az iskolák és a tanárok hajlamosak a jó viselkedést összetéveszteni az egyenes jellemmel. Mindenekelőtt az engedelmességet és a befolyásolhatóságot díjazzák. A jó gyerek szót fogad, és mindent megcsinál, amit mondanak neki. Ennél már csak az a jobb gyerek, aki szólás nélkül is megteszi, amit elvárnak tőle.

152. oldal, Az iskola kudarca (Gondolat, 1991)

John Holt: Iskolai kudarcok Stratégiák gyerekeknek és tanároknak azon kudarcok elkerülésére, amelyeknek fő oka a kudarctól való félelem

7 hozzászólás
>!
Aurore P

A rájuk nehezedő nyomás hatására, mellyel szeretnének, de nyíltan nem mernek szembeszegülni, egyes gyerekek szándékosan elbutulnak; sokszor láttam és éreztem már ilyet. A többség azonban valószínűleg nincs tudatában annak, amit csinál. Nem használják az eszüket fogva tartóik, a tanárok kedvéért, nem annyira bosszantási céllal, hanem azért, mert más, fontosabb területen nagyobb hasznát veszik. Az élni akarás és az életről való gondolkodás szabadsága pusztán önmagáért is fontos, sőt létfontosságú a gyerek számára. Csak annyi időt és fáradságot pazarol mások kívánságainak teljesítésére, amennyi feltétlenül szükséges. A többivel ő rendelkezik, saját érdekei, tervei, dolgai és álmai megvalósítására tartogatja. Ennek az a következménye, hogy csak testben van jelen az órák nagy részében. Akár fél ott lenni, akár nem akar részt venni – az eredmény ugyanaz. Félelem, unalom és ellenállás – ez mind-mind buta gyereket szül.
Hogyan kell butának lenni? Az iskola rendkívül alkalmas hely ennek megtanulására. Kemény szavak ezek, de a tényeket nem lehet a szőnyeg alá söpörni! A gyerekek nem hülyék. Az egy-, a két-, sőt még a háromévesek is testestül-lelkestül belevetik magukat mindenbe, amit csinálnak. Habzsolják és élvezik az életet, és ezért tanulnak olyan hihetetlenül gyorsan, és ezért jó velük lenni. Az unalom, az apátia és a közömbösség – mind később jelentkeznek. A gyerekek kíváncsisággal telve lépik át az iskola küszöbét, és ez az érdeklődés pár éven belül kihal vagy legalábbis lelohad. Ha az elsősöknek vagy a harmadikosoknak kérdeznivalójuk van, be nem áll a szájuk; az ötödikesek már mélyen hallgatnak.

174-175. oldal, Az iskola kudarca (Gondolat, 1991)

John Holt: Iskolai kudarcok Stratégiák gyerekeknek és tanároknak azon kudarcok elkerülésére, amelyeknek fő oka a kudarctól való félelem

Kapcsolódó szócikkek: iskola
2 hozzászólás
>!
Aurore P

A gyerekektől szinte egész nap valami olyasmit kérünk amit a felnőttek talán egy órán át is alig tudnának folyamatosan csinálni. Vajon hány ember tudna egy érdektelen előadást úgy végighallgatni, hogy figyelme közben ne kalandozzon el? Azt hiszem, sehány. Nekem biztos nem sikerülne. A gyerekeknek pedig nálunk is kevésbé tudják figyelmüket tudatosan irányítani. Teljesen fölösleges rájuk kiabálni, hogy figyeljenek. Ha sok iskolához hasonlóan szigorúak akarunk lenni, akkor éppenséggel terrorizálhatjuk őket, hogy néma csendben, karba tett kézzel üljenek, és le ne vegyek a szemüket rólunk vagy valami egyébről, de gondolataik úgyis messzire elkalandoznak majd. Érdeklődésüket fel kell ébreszteni, rabul ejteni és megtartani, ahogy egy félénk vadállatot magunkhoz csalogatunk. Ha a helyzet, a tananyag, a probléma nem érdekli eléggé, akkor figyelme máris elszáll a számára fontos dolgok felé, és nincs az a fenyegetés vagy buzdítás, ami visszatéríthetné.
A gyerek akkor viselkedik a legértelmesebben, ha valami nagyon fölkelti az érdeklődését, figyelmét, érzelmeit, gondolatait és részvételi szándékát – vagyis ha foglalkoztatja az, amit csinál.

176-177. oldal, Az iskola kudarca (Gondolat, 1991)

John Holt: Iskolai kudarcok Stratégiák gyerekeknek és tanároknak azon kudarcok elkerülésére, amelyeknek fő oka a kudarctól való félelem

8 hozzászólás
>!
Aurore P

Mert az engedelmes, tanulékony gyereket szeretjük a legjobban, aki egy kicsit tart tőlünk. Azt viszont mar nem szeretjük, ha valamelyik annyira fél, hogy azzal már megkérdőjelezi énképünket, mert hiszen mi szeretetre méltó, kedves felnőttek vagyunk, akitől igazán nincs mit félni. Azt a fajta „jó” gyereket tartjuk ideálisnak, aki épp eléggé fél tőlünk ahhoz, hogy mindent szépen megcsináljon, amit akarunk, de aki nem érzékelteti velünk, hogy a tőlünk való félelem csináltat meg vele mindent.

184. oldal, Összegzésképpen (Gondolat, 1991)

John Holt: Iskolai kudarcok Stratégiák gyerekeknek és tanároknak azon kudarcok elkerülésére, amelyeknek fő oka a kudarctól való félelem

1 hozzászólás
>!
Aurore P

Mással megcsináltatni a feladatot – ezt aztán tökélyre fejlesztették. Jól emlékszem arra a napra, nem olyan régen történt amikor Ruth felnyitotta a szemem. Matekoztunk, és én nagyon meg voltam elégedve magammal, mert ahelyett hogy megmondtam volna neki az eredményt, vagy megmutattam volna, hogyan kell a példát megoldani, kérdéseimmel „gondolkodásra kényszerítettem” őket. Lassan ment a munka. Egyik kérdést a másik után. tettem föl, de hiába. Ruth nem szólt, nem, csinált semmit, csak ült, és várakozással teli szemekkel nézett rám szemüvege mögül. Egyre könnyebb és konkrétabb. Kérdéseket kellett kieszelnem szűkítve a kört, míg végül rátaláltam egy olyan könnyű kérdésre, amelyre már elég bátorsága volt válaszolni. Így araszoltunk előre, míg egyszer csak hirtelen ahogy a válaszra várva ránéztem, rádöbbentem, hogy egyáltalán nem ejti őt gondolkodóba, amit kérdezek tőle. Valójában el sem kezdett gondolkozni semmin. Arcátlan közönnyel bámult rám, azt méricskélve; vajon meddig terjed a türelmem és várta a következő, biztosan könnyebb kérdést. „De hiszen már feltettem.” – jutott eszembe. A kislány már rég megtanulta orruknál fogva vezetni a tanárokat. „Hja, ha nem tetszik megmondani a választ, akkor tessék csak szépen föltenni az összes rávezető kérdést, nekem úgy is jó!”

41. oldal, Stratégia (Gondolat, 1991)

John Holt: Iskolai kudarcok Stratégiák gyerekeknek és tanároknak azon kudarcok elkerülésére, amelyeknek fő oka a kudarctól való félelem

>!
Aurore P

Ezt a kisgyermeket figyelve nehéz hitelt adni annak a közismert nézetnek, hogy külső jutalom és büntetés nélkül a gyerekek nem tanulnak. A baba élete sem mentes ezektől, a felnőttek dicsérik vagy helytelenítik bizonyos cselekedeteit. Ideje nagy részét azonban a magasztalás és a szemrehányás hatósugarán kívül tölti, azon egyszerű oknál fogva, hogy tanulási próbálkozásait nem tartják állandóan szemmel. Végül is kinek jut eszébe, hogy vajon mi értelme van egy kisbaba ténykedésének, amíg a gyerek csöndben van, és elégedett a világgal? De ha kis időt szentelve rá megfigyeljük, akkor rájövünk, hogy erős vágy él benne, hogy megértse a körülötte levő világot. A tanulásban igazán kedvét leli, s mindegy neki, hogy ezt észreveszi-e valaki más vagy sem.

78. oldal, Félelem és kudarc (Gondolat, 1991)

John Holt: Iskolai kudarcok Stratégiák gyerekeknek és tanároknak azon kudarcok elkerülésére, amelyeknek fő oka a kudarctól való félelem


Hasonló könyvek címkék alapján

Torey Hayden: Szellemlány
John Updike: A kentaur
Daniel Pennac: Iskolabánat
Azár Náfíszí: A Lolitát olvastuk Teheránban
Paul Auster: Láthatatlan
Truman Capote: Hidegvérrel
Charles M. Schulz: The Joy of a Peanuts Christmas
Sylvia Plath: The Collected Poems
Alice Hoffman: Seventh Heaven
Beth Nimmo – Darrel Scott: Rachel könnyei