Az ​utolsó pápa – A Római Egyház tündöklése és bukása – Szent Malakiás jóslatai az új évezredre 1 csillagozás

John Hogue: Az utolsó pápa – A Római Egyház tündöklése és bukása – Szent Malakiás jóslatai az új évezredre

1139-ben ​Szent Malakiás szívszaggató zarándokútra indult Írországból Rómába. Amint megpillantotta az Örök Várost, a földre vetette magát és latin verseket kezdett mormolni a pápák eljövendő sorsáról. Szavait a Vatikán több mint háromszáz éven át zárolva tartotta. Szent jóslatainak eddig kilencven százaléka vált valóra.
Néhány próféciáról még nem tudhatjuk, beteljesül-e, mivel Malakiás a római katolikus egyház bukását is megjósolja, és megjövendöli a pápák sorsát egészen az Ítélet Napjáig. II. János Pál halála után már csak két pápa marad a végítélet listáján… Valóban beteljesül ez a félelmetes, végső prófécia?
A kötet az első teljes tanulmány, amely a próféciákról az elmúlt száz évben jelent meg. A szerző bemutatja a pápák lebilincselő történetét, a katolikus próféciák nyolcszáz évét, és kitér az olyan kortársak jóslataira is, mint Nostradamus. Hogue mesterműve felfedi az igazságot Szent Malakiás próféciáiról és elmondja, hogy a vatikáni politikacsinálók miért… (tovább)

>!
Alexandra, Pécs, 2000
328 oldal · ISBN: 9633681251 · Fordította: Horváth Norbert, Juhász Viktor

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Tomka Ferenc: Ferenc pápa – próféta vagy eretnek?
Diós István (szerk.): A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai
Rodney Stark: Hamis tanúk
William V. Bangert: A jezsuiták története
Rácz Zoltán: Jezsuiták tegnap és ma…
Ferenc pápa: Laudato si’
Sz. Jónás Ilona: Árpád-házi Szent Erzsébet
David I. Kertzer: A pápák a zsidók ellen
XVI. Benedek pápa: Az egyházatyák
Bart D. Ehrman: A kereszténység diadala