Láthatatlan ​valóság 0 csillagozás

Tehát a teremtett anyagi világ egy személyes háttérrel rendelkezik.
Newman úgy él ebben a személyes világban, mint ahogy az anyagi világban.
Az ő költeményeiben nem a moralista győzi le a költőt (Doyle), hanem a krisztusi
világnézet szokatlanul tág világába emelkedik a költészet.
A szépség egyébként is az igazság felragyogása (Aquinói Szt. Tamás).
Newman megismerte azt az igazságot, amely meg is szólalt, mondván „Én vagyok az
igazság”. Az ő verseiben ez a végső Igazság ragyog fel, mint a liturgia himnuszaiban,
amelyek egyáltalán nem kevésbé „művésziek” mint Eliot nagyszerű művei, hiszen a
„Gyilkosság a székesegyházban” c. verses drámájában az ő költeményében is győz a
moralitás,

Kurtágh Györgynek igaza van, amikor egy nagyon szép zongoradarab előadást
(tanítványa játékát) hallgatva
megjegyzi: „Ezt nem lehet megúszni szépséggel”. Mit? A
művészetet! Mint ahogy a keresztény vallást nem lehet megúszni vallásossággal. Hát akkor
mivel? Életszentséggel.
Erre Newman élete a példa. Ezért az ő élete is szép, nemcsak írásai.

…ha nem a látható dolgokra figyelünk, hanem a
láthatatlanokra. Mert ami látható, az ideigvaló, ami pedig
láthatatlan, az örökkévaló [2Kor 4,17]

A láthatatlan világ valósága

Míg megvirrad

Ott nyugszanak.
Éden hegyének sírbarlangjait
Ne háborgassák önző jajszavak,
Elnyomva azt, amit
A csönd visszhangjaként hallgatni jó:
Mint hömpölyög alant a négyágú folyó.

Hullámmoraj,
A völgy mélyén örvénylő áradat,
A tajtékok közt fuldokló robaj
Nem rontja álmukat.
Tűnődniük azon éppen elég,
Partját a lassú víz meddig moshatja még?

A partfalak
Mentén a hang hűs harmatként leszáll
A kertre, hol seregnyi árnyalak,
Sok angyal- őrszem áll,
S ajkukról szól a legszebb térzene:
A fennen szárnyaló szeráfok éneke.

Oxford, 1835

Míg megvirrad

Az aranybörtön

Gyászkönny ne mossa testemet,
Ha egyszer rám talál,
És árnyékával elborít
A keserű halál.

Abban, mit emlékül hagyok,
Ne is keress vigaszt,
Hisz por csupán, vágy őrzi majd
Az Élet Könyve azt.

Hanem fohászkodj értem úgy,
Hogy célba érjek én,
S az irgalom ne hagyjon el
A számadás helyén.

Aranykastélyba zárva ott,
Hol még bűnhődve bár,
A lélek angyalok között
Felmentésére vár.

Hol nem gyötör már rettegés,
Sem gőg, sem gyűlölet,
Hol önkéntes haláltusát
Egy új Élet követ.

Ahogy kifáradt ősatyánk
Félúton megpihent,
S aztán tovább, a hegyre föl,
Erőt merítve ment,

S ne úgy, mint kit dörgő egek
Örök haragja tűz,
Hanem biztonságban legyek,
Mert megment majd a tűz

Az Oratóriumban, 1853

Az aranybörtön