Apologia ​pro vita sua 0 csillagozás

John Henry Newman: Apologia pro vita sua John Henry Newman: Apologia pro vita sua

John Henry Newman már anglikán papként és oxfordi egyetemi lelkészként az egyház megújításának kötelezte el magát, de úgy, hogy az egyház valódi – dogmatikus és autokratikus, de éppen ezért kifogyhatatlan szellemi gazdagságot hordozó történelmi stabilitást biztosító – természetét próbálta föltárni. Útkeresése és elkötelezettsége a római katolikus egyházba vezette. Apologiájának, vagyis áttérése és élete igazolásának a titka és varázsa a vallásos hitélmény újrafölfedezése, megélése, filozófiai megalapozása, teológiája megvédése, hirdetése, realitásának fölismerése.

>!
Szent István Társulat, Budapest, 2020
490 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632778648
>!
Európa, Budapest, 2001
470 oldal · ISBN: 9630768518 · Fordította: Balázs Zoltán

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 7


Népszerű idézetek

ajikarei P>!

A modern ember számos tekintélyt tisztel: Freudot, Nietzschét, Marxot, Darwint s a természettudomány óriásait. Tekintélyek, mert tőlük várják a magyarázatot a világra és az emberre. Magyarázatuk hihető, sőt lehengerlő. A puszta lázadás ellenük obskurantizmus, nevetséges és hatástalan. Követőik megszámlálhatatlanul sokan vannak.
Hogy a vallás és a hit ennek ellenére sem tűnt el, abban – emberileg szólva – a legnagyobb szerepük azoknak van, akik nem lázadtak; nem hiábavaló, mert hatástalan (hiszen tekintéllyel szembeni) védekezésre és avítt, mert élettelen magyarázkodásokra pazarolták energiáikat, hanem közvetlenül a szívhez szóltak, mégpedig teljes egyéniségükkel: cor ad cor. Ezt mondták: nem mindig vitára van szükség. A valóság úgyis hatalmasabb az érveknél; márpedig a hit nagyobb valóságról szól, mint a tudomány és a filozófia. Ezért hát ne féljetek: tudjátok meg, hogy hitetek erősebb, mint bármely érv, mert szilárdabb bizonyosságon nyugszik. De ez a bizonyosság el van rejtve, ez a bizonyosság nem úgy evidencia, mint a talaj, amelyen állunk.

9. oldal, Balázs Zoltán: Cor ad cor loquitur (Szent István Társulat, 2020)

Lunemorte P>!

Amikor katolikus lettem, természetesen vallási nézeteim története is befejeződött. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy elmém tétlenné vált vagy hogy többé nem gondolkoztam teológiai kérdésekről; csak azt, hogy véleményváltoztatásokról, nyugtalan szívről nem kell beszámolnom. Azóta tökéletes béke és elégedettség tölt el, egyetlen kétely sem merült föl bennem.

359. oldal, 5. fejezet - Felfogásom 1845 óta (Európa, 2001)

ajikarei P>!

A dogma a tudás nyilvánosságra hozatala, mindenki számára hozzáférhetővé tétele. A dogma elsősorban nem előírja, hanem kifejezi a hittudást. A dogma rendszerint valamilyen tévedés ellenében fogalmazódik meg; ám ez csak a negatív oldal. A másik, ennél sokkal fontosabb, pozitív oldal a hittitok mítosztalanítása. A mítosz sejtés, doxa, esetlegesség és változékonyság – a dogma tudás, ortodoxia, szükségszerűség és állandóság. A dogma az ész csúcsteljesítménye a titok megértésében.

28. oldal, Balázs Zoltán: Cor ad cor loquitur (Szent István Társulat, 2020)

ajikarei P>!

[…] az ősi katolikus tanítás szerint a csodák adománya a transzcendens szentség kísérője és árnyéka; s mivel az effajta szentség nem mindennapos tapasztalat, további mivel az egyháztörténelem egyik szakasza nagyon is eltérhet egy másiktól – ahogy Joseph Milner mondaná, a romlás és fölbomlás nemzedékeken és évszázadokon át tarthat, de van ideje az újraéledésnek is; ráadásul egyszerre lehet valamelyik térség a vallási föllendülés kellős közepén, míg a másik homályban és sötétségben járhat –, ezért nem sok meggyőző ereje volt annak az elterjedt nézetnek, hogy mivel saját szemünkkel nem látunk csodákat, azok nem történhettek régebben sem, s nem történhetnek most sem, messzi távolban tőlünk.

102. oldal, I. Fejezet, Vallási nézeteim története 1833-ig (Szent István Társulat, 2020)

Lunemorte P>!

Nem okozott nehézséget az anglikán hitvallásból hiányzó további tételek becikkelyezése sem. Némelyikükben már amúgy is hittem, de egyik elfogadása sem bizonyult próbatételnek számomra. Áttérésemkor ünnepélyesen megvallottam, hogy hiszek bennük, s ez a legnagyobb könnyedséggel történt; s ma sem nehezebb bennük hinnem. Ez nem azt jelenti, hogy tagadnám: a keresztény hit minden tétele, akár a katolikusoké, akár protestánsoké, nehézségekkel van tele, s egyszerű tény, hogy legalábbis én nem vagyok képes ezek megoldására.

359-360. oldal, 5. fejezet - Felfogásom 1845 óta (Európa, 2001)

Lunemorte P>!

A belém rögzült Rómával szembeni félelmeim, szokásainak értelmem és lelkiismeretem általi elítélése, valamint Oxford és Oriel iránti ragaszkodásom ellenére mégis volt bennem egy titkolt, vágyódó szeretet Róma mint az angol kereszténység édesanyja iránt, s őszinte áhítattal fordultam a Szent Szűz felé, kinek college-ában éltem, kinek oltárát szolgáltam, s kinek szeplőtelen tisztaságáról egyik legelső nyomtatásban megjelent szentbeszédemben elmélkedtem. Ennek az előítéletnek – ha valóban így kell neveznem – a tudata indított arra, hogy éles hangon ítéljem el azt, amikor valakit vallási keresése során rokonszenv, s nem az értelem mozgat.

270-271. oldal, 4. fejezet - Vallási nézeteim története 1841-től 1845-ig (Európa, 2001)

ajikarei P>!

A zsidók számára közvetlen isteni eredetű vallás adatott, de valamilyen értelemben a pogány nemzetek is részesültek az igaz vallásból. Az, aki Jákob ivadékait tette választott népévé, ettől még nem vesztette szem elől az emberiség maradékát. Az idők teljességében a judaizmus és a pogányság is semmivé vált; az a külső keret, amely az Élő Igazságot elrejtette, de hirdette is, nem készült véglegesnek, s a mögötte és rajta keresztül föltündöklő Igazság Fiának ragyogása el is hamvasztotta. A változás lassan ment végbe, szabályozottan és mértékkel, nem sietve, „több alkalommal és többféle módon” (Zsid 1,1), egyik kinyilatkoztatás a másikat követte, amíg az egész evangéliumi tanítás napvilágra nem került. Ezzel tér nyílott a további és még mélyebb kinyilatkoztatások, oly igazságok előtt, amelyek még a betűk mögött rejteztek, hogy a megfelelő időben kinyilvánuljanak. A látható világ továbbra is nélkülözi az isteni értelmezést, az Anyaszentegyház szentségei és hierarchikus szerkezete révén a világ végezetéig csak jelképe marad annak a mennyei valóságnak, amely az örökkévalóságot tölti meg. Az egyház misztériumai olyan igazságok, amelyeket emberi nyelven fogalmazunk meg, de amelyeket az emberi elme nem ér föl.

107-108. oldal, I. Fejezet, Vallási nézeteim története 1833-ig (Szent István Társulat, 2020)

ajikarei P>!

[…] ahogyan kötelességünk adott esetben valamilyen erősségű hitet megformálni magunkban, ugyanúgy más esetben éppen hogy az a kötelességünk, hogy ne higgyük el, tételezzünk föl valamit, ne vélekedjünk elsietetten; sőt, hogy még csak ne is toleráljuk, hogy az adott tényt igaznak tüntetik föl, amennyiben ez hiszékenység, babonaság vagy valami más erkölcsi hiba elkövetését jelentené. Ezt jelenti a vallási kérdésekben a magánvélemény, amely tehát nem önkényes, nincs az egyén fantáziájára vagy tetszésére bízva, hanem lelkiismereti kérdés és kötelesség társul hozzá.

100. oldal, I. Fejezet, Vallási nézeteim története 1833-ig (Szent István Társulat, 2020)

ajikarei P>!

A Lyra Apostolicá-ban azt írtam, hogy mielőtt megtanulnánk szeretni, meg kell „tanulnunk gyűlölni”, bár nyomban hozzátettem, hogy a „bűn gyűlöletére” gondolok. Egyik első szentbeszédemben azt mondtam, hogy „Nem habozok kimondani meggyőződésemet, hogy az országnak csak használna, ha vallásilag sokkal babonásabb, bigottabb, sötétebb, vadabb volna, mint amilyennek most látszik”. Persze hozzátettem, hogy abszurd volna föltételezni, hogy ezek a tulajdonságok önmagukban is kívánatosak volnának. A nyomdai korrektor egészen a „vadabb” jelzőig elviselte a fokozást, emellé azonban a margóra odatett egy kérdőjelet. Az első Traktátus legelső oldalán a püspökökkel kapcsolatban azt írtam, hogy „gyászos esemény lenne ugyan az ország számára, de mégsem képzelhetnénk el jótékonyabb véget hivatali idejük számára, mint a kifosztást és vértanúságot”. Az ariánusok történetéről írt művem egyik passzusa miatt egy északi prelátus azt vetette a szememre, hogy az inkvizíció véres eljárásait szeretném újra bevezetni. Az eretnekek és eretnekségalapítók közötti különbséggel kapcsolatban megállapítottam, hogy „az utóbbi nem számíthat irgalomra, hiszen maga a Kísértő, s tévedése arányában kell a megfelelő tekintéllyel eljárni vele szemben, mintha csak maga volna a gonosz megtestesülése. Oltalmazni őt téves és veszedelmes sajnálat; amely ezrek lelkét teszi ki veszélynek – s még vele szemben is szeretetlenség”.

133-134. oldal, II. Fejezet: Vallási nézeteim története 1833-tól 1839-ig (Szent István Társulat, 2020)

>!

Nyíltan meg kell itt mondanom, hogy az efféle vádakkal szemben tehetetlen vagyok, mivel nem is tudom mihez kötni őket. Saját becsületességemet illetően soha nem voltak kételyeim, s mikor ennek ellenkezőjét vetik a szememre, akkor nem vagyok képes ezt a vádat önmagában felfogni. Ha valaki így szólna hozzám: „Ezen és ezen a napon, ilyen és ilyen személyek előtt úgy nyilatkoztál, hogy valami fehér, holott az fekete volt”, akkor világosan érteném, hogy miről beszél, s megpróbálhatnék valamilyen kibúvót találni vagy megmagyarázni a tévedést; vagy ha valaki ezt mondaná: „Megkíséreltél engem megnyerni pártodnak, azzal a szándékkal, hogy Rómához vigyél, de kudarcot vallottal”, akkor megcáfolhatom, s megfogalmazhatok az övéhez hasonlóan szilárd és pontos állítást, mely szerint az első megrendülésem óta egyetlen kísérletet sem tettem arra, hogy bárkit is magam mellé állítsak vagy romanizáló felfogásomnak megnyerjek, s csak az ő hiú képzelgése táplál benne efféle gondolatokat – ezzel szemben nem tudok mit kezdeni azokkal a homályos vádaskodásokkal, amelyeket ellenem rendszeresen fölhoznak, s amelyek benyomásokon, értelmezéseken, levezetéseken, másodközléseken és föltevéseken alapulnak. Éppen ezért nem fogok ezekkel törődni, mert ha megtenném, vaktában lövöldöznék. Csak arra teszek kísérletet, hogy elmondjam, amit magamról tudok, s amire emlékezem, másokra hagyva, hogy ezzel mit is kezdenek.

283-284. oldal, III. fejezet: Vallási nézeteim története 1839-től 1841-ig (Szent István Társulat, 2020)


Hasonló könyvek címkék alapján

G. K. Chesterton: Aquinói Szent Tamás
Klemm Nándor (szerk.): Hunya Dániel élete és munkássága
Prevozné Balogh Irén – Rostás Gábor: Gulag
Ivan Golub: Holdfény a Tiberis fölött
Dobszay János: „Mindenki érte él”
Diós István (szerk.): A szentek élete I-II.
Joseph Sicardo: Casciai Szent Rita
Basilius Franz Grassl: A premontrei rend szentjei
Andrea Tornielli: Ferenc pápa élete, eszméi, szavai
Helmut S. Ruppert: XVI. Benedek