Malice (The Faithful and the Fallen 1.) 6 csillagozás

John Gwynne: Malice

A ​black sun is rising … Young Corban watches enviously as boys become warriors under King Brenin’s rule, learning the art of war. He yearns to wield his sword and spear to protect his king’s realm. But that day will come all too soon. Only when he loses those he loves will he learn the true price of courage. The Banished Lands has a violent past where armies of men and giants clashed shields in battle, the earth running dark with their heartsblood. Although the giant-clans were broken in ages past, their ruined fortresses still scar the land. But now giants stir anew, the very stones weep blood and there are sightings of giant wyrms. Those who can still read the signs see a threat far greater than the ancient wars. Sorrow will darken the world, as angels and demons make it their battlefield. Then there will be a war to end all wars. High King Aquilus summons his fellow kings to council, seeking an alliance in this time of need. Some are skeptical, fighting their own border… (tovább)

>!
Tor Books, London, 2012
672 oldal · ISBN: 9780230758452
>!
Pan Books, London, 2012
642 oldal · ASIN: B00AER8240

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 12

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Noro>!
John Gwynne: Malice

John Gwynne sorozata az epikus-heroikus fantasy egy árnyalt, szürkeskálában gondolkodó válfaját képviseli. Külföldön a jelek szerint igen népszerű – eddig minden része felkerült valamelyik Gemmell-díj shortlistjére, márpedig az közönségszavazással történik. Előrebocsátom, hogy az első részt vontatottsága miatt kellett lepontoznom, pedig nagyon ígéretes részeket is találtam benne, nem is keveset. De már megint egy 600 oldalas prológus, hogy Howard szelleme tegye akárhová!

A regény világa nem kiemelkedően eredeti, de hangulatos: könnyű felismerni benne az ír mitológia elemeit. A hatalom kulcsa hét ősi kincs, emberek és óriások viszálykodnak ezek megszerzéséért már ezer éve. Az óriásokat druidikus jellegű mágia segíti az emberek elsöprő túlerejével szemben. A domináns emberi kultúra egyszerű, de kiegyensúlyozott és becsületes, afféle primitív lovagiasság jellemzi.
Ez a történet szempontjából nagyon fontos, ugyanis a regény úgy is felfogható, mint egy egész nép ártatlanságának az elvesztése. Persze harcos népről van szó, de az árulás, a gyanakvás, az ártatlanok lemészárlása mindeddig idegen volt tőlük. A gonosz istenek azonban befolyásuk alá vonják néhány törzs vezetőit, és olyan módszereket sugalmaznak nekik, amelyek idegenek az eddigi életfelfogásuktól. Nem véletlen – és szerintem nem is szabad hibának felfognunk – hogy a pozitív hősök eleinte elképesztően naivak, és olyan trükköktől hagyják megvezetni magukat, amelyekről számunkra ordít az átverés.

A szerző a kiválasztott/prófécia toposzokkal is játszadozik. Egy ősi óriás kézirat hősöket jövendöl, akik megvívják a második „istenháborút”, de persze homályban hagyja a részleteket. A csavar ott rejlik, hogy többen is pozitív hősöknek vélik magukat, miközben a jó ügy érdekében a legaljasabb tetteket követik el. A történetben tulajdonképpen mindenki hisz a saját igazában, a népszerű antihősies, low fantasy irányzat cinizmusával köszönő viszonyt sem ápolnak. (És szinte nem tudnak káromkodni! Ez egy mai fantasyben már unikum :P) Így a könyv nálam minden vérpatakzásával és kegyetlen fordulatával együtt sem lépte át azt a bizonyos grimdark-küszöböt.

Visszatérve a lepontozásra: hiába idézték a legjobb fejezetek Gemmell és Eddings stílusát – márpedig ezt a két szerzőt tartom a legtöbbre a XX. század végének írógenerációjából – a rengeteg önismétlés és a hihetetlen lassúság nekem most nagyon rányomta a bélyegét erre a könyvre. A karakterek ugyan jól sikerültek, és a már említett „ártatlanság elvesztése” témát többféleképpen is remekül oldotta meg a szerző, de az egész regényt sokkal feszesebbre kellett volna venni, hogy megüsse nálam a „jó” (4 csillagos) szintet.

Ivenn P>!
John Gwynne: Malice

Ez a könyv jó. Nagyon hosszú, nagyon komplex, de határozottan jó. Slow-built, több nézőpontos, klasszikus fantasy regény grimdark elemekkel fűszerezve. Ha a végére érsz, akkor teljesen megérted, hogy miért kapott Morningstar díjat. DE!

Könyörgöm. Miért kellett egy Szilmarilok szintű mélyvízbe dobással indítani ezt a történetet? :D Én megértem, hogy Tolkien a példakép, de elsőkönyves írótól ez ám egy baromi merész húzás. Majdnem belefulladtam ebbe a karaktertengerbe, a nevek szinte elnyeltek engem az elején. És az író még csak nem is próbálkozott, hogy esetleg egy mentőmellényt bedobjon nekünk a vízbe, vagy legalább egy úszógumit. Úgy volt kb. vele, hogy „Sodródj csak, fiam, előbb-utóbb partot érsz!”

És partot értünk. Én speciel sokáig ellenálltam a sodrásnak, de végül csak beadtam a derekamat. Aztán jött egy száznyolcvan fokos fordulat és megszerettem a sztorit, és talán most már fejből is fel tudnám sorolni azt az ötven karaktert, akinek a sorsát megismerhettük (nem túlzok, kíváncsiságból elkezdtem leírni a neveket fejből, és kb ötvenet számoltam össze, de ha még gondolkoznék, akkor biztos több is összejönne. :D)
Mindenkit megismertünk, és ami kifejezetten pozitív, hogy a karakterek árnyaltak. Nincs jó vagy rossz, habár a történet fő cselekménye mégis rá akarja aggatni eme fekete-fehér jelzőket a szereplőinkre. Már csak az a kérdés, hogy mi kinek a pártját fogjuk fogni. :)

Összegezve: Cselszövés, bosszú, sok harc és egy elkerülhetetlen végkifejlet, ami felé haladunk. Ez a végkifejlet azonban még nagyon-nagyon messze van tőlünk. Ez a könyv kb egy nagy felvezetése volt valami óriásinak és elképesztőnek, ami szerintem majd csak az utolsó kötetekben fog kicsúcsosodni.
Viszont ez a felvezető briliánsra sikeredett. Ugyan az én ízlésemnek kissé lassú és túlságosan „klasszikus”, de ugyanakkor nagyon jól bemutatja a főszereplőinket, akik a cselekményekkel párhuzamosan folyamatosan fejlődnek, és szerencsére a könyv végén azt éreztem, hogy átjutottunk A-ból B-be. (Nagyon utálom, amikor egy 700 oldalas felvezetőben nem halad előre semmit a sztori. Lásd Rothfuss.)

A csillagozással elég nehéz helyzetben voltam, talán ilyen nehézben még soha. Ugyanis egyszerre adnék neki 3-tól 5 csillagig mindent.
3-at, mert ez egy átlagos fantasy regény, mely éppen csak egy kicsikét mer újítani a jól bevált recepten. (Ezek az újítások a grimdark elemek)
4-et, mert a világépítés és a történetvezetés határozottan jó volt, a nézőpontok váltása kiválóan eltalált, ugyanakkor lassú a történet folyama.
5-öt, mert a karakterek mindent vittek a végére. Színesek lettek, a kapcsolatok hitelesek voltak és talán nem is olvastam mostanában olyan regényt, amely ennyire mélyrehatóan ábrázolta volna a családi kapcsolatokat, a család fontosságát vagy úgy alapjában véve 50 karakter között a viszonyt. Ez egy hatalmas feladat és John Gwynne kiválóan megoldotta ezt. Ez a legnagyobb erőssége a regénynek.

Végül úgy döntöttem, hogy egy középutat keresek, szóval 4-et adok most rá. A folytatást pedig minden bizonnyal el fogom olvasni! :)

A_Nagy_Levin P>!
John Gwynne: Malice

Öreg vagyok én már ehhez.
Látom az epikusságot, látom a kiválasztottságot, látom, hogy mennyire nagyszerű a keltákat vegyíteni az angyalokkal… De az egész nem érdekel. Gwynne semmit újat nem hoz, csak felmondja a megváltástörténetet… és ehhez nem ír olyan jól. Akkor már inkább Tad Williams.
A kiválasztottság persze lehetővé teszi, hogy lehessen előrejelezni, mi mindenre számíthatunk, de az író szerény képességeit fedezem föl abban, hogy ez mindig túlzottan direkt, fájdalmasan nyilvánvaló módon történik. És ráadásul deus ex machinává válik, mert egy-két alkalommal csak azért bíznak meg egymásban a szereplők, „mert érzik, hogy a másik különleges”. Sajnálom, ez még egy kalandregényben is silány megoldás.
Szóval, nem ajánlom.


Népszerű idézetek

Noro>!

“There’s no point getting old if you don’t get cunning.”

Chapter Eighteen

manami P>!

We all fear, Ban. It's what we do about it – that's the important thing.

32. oldal


A sorozat következő kötete

The Faithful and the Fallen sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

N. K. Jemisin: The Obelisk Gate
David Gemmell: Sword in the Storm
David Gemmell: Legend
Mark Lawrence: Prince of Thorns
Sebastien de Castell: Traitor's Blade
Joe Abercrombie: The Blade Itself
Christopher G. Nuttall: The Broken Throne
Richard Morgan: The Steel Remains
George R. R. Martin: A Storm of Swords
S. U. Pacat: Captive Prince 2.