Az ​istenek árnyéka (A Véresküdtek Sagája 1.) 131 csillagozás

John Gwynne: Az istenek árnyéka

„A ​SAJÁT BOSSZÚMRA KÉSZÜLÖK. NINCS IDŐM A TIÉTEKRE.”

Miután az istenek hadba vonultak és elpusztították egymást, semmit sem hagytak maguk után, csak sebeket a világ testén, és a csontjaikat, amelyek mérhetetlen hatalmat ígérnek az őket felkutató bátraknak. Most azonban új világ van születőben: a vadont rettenetes szörnyek járják, a hataloméhes jarlok egymás ellen fegyverkeznek, a fjordok és hegyek közt csatazaj visszhangzik. A végzet három halandó nyomába szegődik: a tanyájukon a családjával élő anyát utoléri eltemetettnek hitt múltja, és világa újfent lángra lobban. Az ifjú zsoldos mindent feláldoz a harctér dicsőségéért, de lehet, hogy még ez sem elég ahhoz, hogy elkerülje az istenek haragját. A szökésben lévő rabszolga pedig a Véresküdötteknek is nevezett, hírhedt harcos testvériség soraiban reméli beteljesíteni bosszúját, de ehhez előbb egy lehetetlen próbatételt kell kiállnia. Hármuk döntései alakítják e világ sorsát, amelyet újra csak sötétbe borít az istenek… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2021

>!
Fumax, Budapest, 2022
542 oldal · ISBN: 9789634702481 · Fordította: Galamb Zoltán
>!
Fumax, Budapest, 2021
542 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634702184 · Fordította: Galamb Zoltán

Enciklopédia 24

Szereplők népszerűség szerint

Svik · Varg · Orka · Elvar · Røkia · Thorkel · Torvik · Agnar · Breca · Einar Fél-Troll · Grend · Mord · Uspa


Kedvencelte 24

Most olvassa 18

Várólistára tette 225

Kívánságlistára tette 299

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

nicosia P>!
John Gwynne: Az istenek árnyéka

Az „Istenek árnyéka” külalakra igazán impozáns könyv. Nagyon szép a borító, grafikája színvilágában is, és ábrázolásmódban is jól megragadja a könyvhöz kapcsolódó érzeteket. A mérete meg hát… A @Fumax kiadó is jó eséllyel hajt valami díjra a legnagyobb könyvek kategóriában. El kell ismernem azonban, hogy igényes munka, nem fog szétesni, jó masszív, és nem szakadnak a lapok. Békeidőben mutatós, háborúban kézifegyvernek minősül. Mint fentebb írtam, a külső összhangban van a beltartalommal.
John Gwynne elképesztő világot alkotott halott istenek ősi csontjain. Bár nem ismertem fel egyértelműan a mitológiai alapot, talán a skandináv hitvilágban gyökerezik (bár némi kelta vonalat is láttam), de annak is inkább csak oldal ágain. Valószínűbbnek tűnik, hogy az író a képzeletében teremtette meg a saját isteneit, és erre egy részletgazdag, pompásan kidolgozott világot épített fel, komplett társadalmi berendezkedéssel, és rétegződéssel, harcmodorokkal, ételekkel mítoszokkal együtt. Valószínűleg térképpel is, bár ez a könyvből kimaradt, és hiányzott is.
A regényben három eltérő szálat követhetünk nyomon. Szerencsére időben nem, csak térben különülnek el ezek, de így is nehezemre esett időnként nyomon követni, hogy egyik másik szálon épp hol vagyunk, és ki kihez tartozik. Mondjuk attól, hogy bonyolult még jó, csak kicsit nehézkesebb volt az olvasása.
A történet fagyos, jeges kegyetlen, akárcsak Észak. Régen találkoztam már regényben ennyi vérrel és halállal. Megelevenednek benne a mesék, kősziklaszerű hatalmas trollok, karcsú, kecses tengeri sárkányok, és megannyi pusztító erő. De maga az ember sem kevésbé veszélyes. Harcosok, rabszolgakereskedők, területet és zsákmányt szerző kiskirályok. Ezen a földön nagyon kevés szépség és boldogság jut az embereknek, és a tisztátlanoknak (de nevezhetjük őket félvéreknek is). Pár szentség létezik csupán, ezek közül is a család és a bajtársiasság emelkedik ki igazán. A történet mindhárom szálán ezek a legfontosabbak.
Az egyik cselekményfolyam Orka történetét meséli el, egy éles eszű, harcos asszonyét, aki fia után eredve, szeli keresztül a fél világot.
Vele párhuzamosan Elvar a fiatal harcos lány és az Ádáz-Had nyomát követhetjük, akik egy tisztátalant készülnek fogjul ejteni.
A harmadik csapáson pedig a szökött rabszolga Varg életről olvashatunk, aki a Véresküdöttek oldalán indul el a Királynő megbízását teljesíteni.
Ez a három csapat eltérő irányba indul, a de a regény végjátékban egészen közel kerülnek egymáshoz, és sok máshoz is.
A főszereplők közül nekem egyértelműen Varg volt a kedvencem. Szegény mintha más mesébe pottyant volna, képes volt többször is őszintén meglepődni a környezetén, és többször fogalma sem volt hol is van éppen. De éppen ez az együgyű ártatlanság tette igazán rokonszenvessé.
Szerettem, hogy a nők egyenrangúak a férfiakkal. Gwynne nem kivételezett a szereplőivel, és nem is adott nekik nemi szerepeket. Egy nő éppúgy lehetett hadvezér, harcos vagy rabszolga, mint egy férfi. Ritkán olvasni ilyet. Volt persze alá-fölérendeltségi viszony bőven, de egészen más szempontok szerint. Például az emberek, az istenek félvérű utódait rabszolgasorba taszították. Számomra izgalmas kérdés, hogy miért pont az isten leszármazottak lettek elnyomottak, főként mert nekik sokkal több eszközük van a harcra, mint az embereknek. Persze az ideológiai háttér rendben van, ez csupán költői kérdés.
Nagyon sok tanulság van a regényben, de igazán nem ezért jó. Izgalmas, teli van csatajelenettel, harccal és meneküléssel, megelevenedő mítoszokkal, és varázslattal. Az igazi erejét azonban az adja, hogy a hősei nem hősök. Egyszerű emberek teli hibákkal, kétségekkel, jó és rossz döntésekkel, és mégis fel tudnak emelkedni. Néha csak a véletlen folytán, máskor kitartással, hittel, becsülettel. Jó volt olvasni.

Morpheus>!
John Gwynne: Az istenek árnyéka

Csak dicsérni tudom, ez egy igényesen megírt fantasy történet, amelyik még csak most indul be igazán. Ugyan nem ért össze minden szál, ez gondolom, hogy a következő kötetben fog megtörténni. A világ is egyedi, nem tudom, mennyire felel meg a viking hagyományoknak, de ha nem, az sem lényeges. Ha átvette, az is jó, ha ő találta ki, az is. Kíváncsian várom a folytatást.

MóroczMárk >!
John Gwynne: Az istenek árnyéka

Amikor megláttam azt mondtam, hogy: „Bakker nekem ez kell, hát miezakurvaepic borító!?”

Nem csalódtam. Na jó, picit. De ez csak engem zavar, a történet ettől még jó.

Hol is kezdjem? Címkék!
Röviden összefoglalva a könyvet a címkék ennél tökéletesek: epikus mitológiás vikinges varázslós high fantasy kaland off.
Három szálon indul a történet, ebből adódóan ez egyelőre egy előzmény kötet, ami felvázolja kikről fog szólni a sztori a későbbiekben.
Hogy kikről szól? Lássuk csak…van egy bosszúálló nő, aki a gyerekét keresi, van egy tag, aki rabszolga volt és az egyik legbrutálabb harcos csapathoz kerül beavatottként, meg van egy csaj, aki szintén egy harcos csapattal van és titkok övezik múltját.
Ja hogy a könyvben az istenek leszármazottjai különböző állatok formáira alakulva tudnak brutál harcosok lenni?
És még varázsolnak is a könyvben?
Ráadásul viking settingben az egész?
Emellett tök jó harcleírások is vannak?

Ooo yeah baby.

Komolyra véve ja, ilyen a könyv.
Kb 3.5-4 csillagot akartam rá adni egészen a végéig, addig a bizonyos pontig, amikor spoiler. A gondolat ketrec szópárostól viszont már az azom is kivolt, miiinden egyes fejezetben előjött legalább egyszer kétszer. Kicsit sok volt.
Aztán ott volt a sok-sok ruhadarab állandó idegen szóval illetése, ami oké, még inkább elmélyíti az olvasót, hogy igen, viking settingben vagy, működik is, de ez a szöveg összességében van annyira jó, hogy ezt nem kell ennyire túltolni off.
Amit még imádtam pluszban az a kétoldalas térkép a világról, a szómagyarázat a végén off és a @Fumax -tól megszokott gyönyörű minőségű könyv.
Nálam újraolvasós.

7 hozzászólás
Noro >!
John Gwynne: Az istenek árnyéka

Vikingek. Az ember azt hinné, hogy elcsépelt a téma, de valahogy mégsem lehet rájuk unni. A fantasy örök túlélői, legalább Robert E. Howard óta. Főleg akkor, ha egy kifejezetten eredeti világot kapnak a talpuk alá, ahogy az itt is történt. Az itteni népek pár száz évvel korábban túléltek egy kisebb Ragnarököt, ami azonban csak magukat az isteneket pusztította ki: Medvét, Farkast, a Világkígyót, és a többi archetipikus, de nagyon is anyagi természetű bestiát. De ahogy a cím is jelzi, az emberek mégsem képesek szabadulni e természetfeletti szörny-lények hatása alól. Az istenek halandó leszármazottait gyűlölik, tisztátalanoknak nevezik, mégis minden pénzt megadnak azért, hogy rabszolgájuknak tudhassanak egy-egy ilyen emberfeletti erejű harcost vagy boszorkányt. Ezek az állati tulajdonságokkal bíró, félisteni mamelukok nem egy hadúr és uralkodó hatalmát alapozzák meg, akik álszent módon felhasználják az erejüket, miközben annak forrása ellen prédikálnak. Bár eleinte úgy tűnhet, hogy a viszolygás nem teljesen alaptalan, mert a rabként tartott berzerkirek, hundurok és úlfhednarok viselkedésében több az állati, mint az emberi, de idővel rá kell jönnünk, hogy ez nem is olyan egyszerű.

Ebben a veszélyes világban a kalandorok zsoldos-seregekbe verődnek, mint amilyen az ádáz-had vagy a véresküdöttek (jelzem, nem értem, miért a következetes kisbetűzés). A történet nagy részében e seregek életét és harcait követhetjük nyomon, ahogy fokozatosan belekeverednek az istenek által hátrahagyott, de az emberek által felszított problémákba. Igazság szerint a könyv talán egyetlen komolyabb hibája is ehhez köthető: ahogy rendszeresen váltogatunk a két banda nézőpontja között, igen nehéz követni, hogy melyik szereplő kivel is tart pontosan. A cselekményre viszont nem lehet panasz: korábban már volt szerencsém John Gwynne egy másik regényéhez, amiben sajna több száz oldalra is elhúzta a bevezetést, de ezúttal már az első fejezetektől kezdve egy dühös berzerkir lendületével veti magát a történet sűrűjébe.

3 hozzászólás
R4ms3s>!
John Gwynne: Az istenek árnyéka

Egy zord világ, ami szörnyek és különböző lények otthona, ahol egy harcos (viking) nép rákényszerült a kemény életmódra – ez a kiindulópont. Itt nincs helye finomkodásnak és kedvességnek! Ez egy véres fantasy, amiben a szereplők igazi harcosok, akik vasököllel küzdenek.

Kicsit nehezen rázódtam bele mert három szálon fut a történet, sok-sok szereplővel, kitalált lényekkel és elképesztő helyszínekkel. Örültem, hogy beletettek pluszba egy térképet a világról és egy szómagyarázatot a végére – nagyon kellett, hogy ne vesszek el. Bár nagyon sok volt számomra a táj, meg a ruhák leírása, azonban ez sem vette el a kedvemet a történettől. Rég olvastam ilyen érdekes, összetett könyvet!
Adott egy családanya, aki se kinézetre, se jellemre nem nevezhető átlagosnak, de mégis kedvelhető. Érezhető, hogy Orka titkol valamit, hogy sokkal többre hivatott, mint elsőre gondolnánk. Szurkoltam, hogy bosszúját beteljesítse. Ott van még Varg, aki saját magát mentette meg a rabszolgasorsból, az ő története a legkülönösebb számomra. Mindenbe belekeveredik véletlenül, mégsem adja fel, hanem próbál bátor lenni és az igaz úton maradni. Ezenkívül ott van még egy zsoldos, fiatal nő, aki mindenféle mitológiai szörnnyel találkozik. Elvar nem csak realista, de ambícióival különleges harcosnővé válik. Neki is vannak titkai, de a fő mozgatórugója a dicsőség szerzése.

Ugyanolyan elképesztő a könyv, mint a borítója. Imádtam a történetét, az egyedi világát! Nem tudtam eldönteni kiért izgulok jobban, hiszen hamar megkedveltem a főszereplőket. Tényleg nem tudtam senkire sem azt mondani, hogy „utálom” meg „minek rakták bele” – még a gonosz szereplők is tökéletesen illettek bele. Emellett teli van csupa erős, bátor (magas) nővel, ami példaértékű számomra.
A komoly és csatás részeket az író enyhe humorral tompította (például Svikkel és a sajtokkal való kapcsolatával), amik gyakran megmosolyogtattak. De nem csak ilyen érzelmeket váltott ki belőlem a könyv: mérhetetlen nagy szomorúságot, dühöt az igazságtalanság miatt és izgatottságot, ami miatt csak pörögtek a lapok a kezeim között. Tetszett, hogy több, fontos mondanivalóval van ellátva a könyv, így szerintem mindenki számára van valami tanulság belőle. A sok csavar és fordulat legtöbbször váratlanul ért. Egyetlen problémám a vége volt, mellyel nem voltam kibékülve teljes mértékben. Nagyon mást vártam… Kicsit bele is fáradtam a történetbe végül, a sok harcolás miatt.

Ajánlom mindenkinek, főleg azoknak, akik egy komolyabb fantasyra vágynak, de a viking-kedvelők se hagyják ki! Remélem a folytatás sokkal jobb lesz!

nope P>!
John Gwynne: Az istenek árnyéka

Vikingek és sárkányok? Már mielőtt kinyitottam volna a könyvet, tudtam, hogy jó lesz. És nem is okozott csalódást!
A történet elég lassan csordogál, de így bőven van rá idő, hogy képet kapjunk a világról, a karakterekről. Ez utóbbiak szintén nagyon jól sikerültek, tele vannak hibákkal – és igazán könnyen megy nekik a gyilkosság – , ugyanakkor rengeteg érzéssel. Pont így képzelnék el valakit, aki a viking hódítások során élt és szocializálódott. Orka és Varg nagyon hamar a szívemhez nőtt, Elvart kicsit kevésbé sikerült megkedvelnem, de azért ő sem egy rossz szereplő. Ő nekem még nagyon gyerek, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy a folytatásokban formálódik majd a személyisége.
A világépítés és a mágiarendszer nagyon-nagyon tetszik, ez a viking téma saját istenekkel nagyon jó húzás volt Gwynne-től.
A fordulatok közül akadt jó néhány, amit már kitaláltam, vagy legalábbis gyanítottam spoiler, ugyanakkor volt jó pár dolog, amire egyáltalán nem számítottam spoiler. Összességében nagyon jó, kerek egész lett a kötet.
Zseniális. Imádatos. Kérem a folytatást off!

FélszipókásŐsmoly >!
John Gwynne: Az istenek árnyéka

Egy kitalált világban játszódik, saját mitológiával és mágiával, ám bevallottan óészaki ihletésű fantasy. A történet az istenek bukása utáni korban indul, a harcaik nyomán nyílt szakadékból előmászó rémségekkel (a borítón látható sárkánytól jóval kisebbekkel, de azért nem emberléptékűekkel), bitangkemény harcosokkal, durva kíméletlenséggel, vadállati képességekkel és vérmágikus boszorkánysággal fűszerezve. Hamisítatlan viking stílus, a szerző ízig-vérig benne van ebben a hagyományőrzésben, és hatásos megjelenítő erővel mesél, ráadásul pompás nyelvezettel fogalmaz (Galamb Zoltán gyakorlott szakértelmének és hangulatos szóválasztásainak köszönhetően nagy élmény volt a magyar szöveg), aminek én személy szerint külön örültem. A folyton túlrészletezett ruha- és tájleírásoknak is, mert nem mindennap látni ilyet, és számomra segített az egészet nagyfelbontású moziként látni, az időjárás aprólékos finomságai miatt szinte a bőrömön éreztem a fagyos szeleket. Gyakran eszembe jutottak a Assassin's Creed Valhalla jelenetei is a hajókkal portyázásokról, a bunyókról, a közelharci csatákról.

Három nézőpontszereplő (ebből kettő nő, bár ezen a világon ők épp oly ádáz harcosok, mint a férfiak) szerint osztotta fel a fejezeteket, a térkép egymástól viszonylag távol eső pontjain elhelyezve őket, így olvasóként bejárhatjuk majd a teljes világot. Mindegyiküknek megvan a saját „küldetése”, ám a nagy képen láthatjuk, ahogy a szerző egymás felé terelgeti őket. Remekül vezeti a cselekményt mindhárom szálon, s fonja lassan össze őket egy isteni léptékű eposzi végkifejlet felé (amit a folytatások tartogatnak, érdemes készülni függővégre, de arra is, hogy érkezik a második regény magyarul, aztán remélhetően arra sem kell soká várni, hogy elkészüljön az író a harmadikkal). Végig fenntartotta az érdeklődést és a feszültséget a fejezetek végi felütésekkel, újra és újra képes volt meglepni.

(Egy apróságot tudnék felróni, az pedig a fordításban elsikkadó személyes névmás nemek szerinti megkülönböztetése – pl. három oldal után derült ki, hogy Orka nő, pedig angolul ez rögtön leszűrhető. Erre érdemes lenne ügyelni a későbbi köteteknél.)

6 hozzászólás
Kosa P>!
John Gwynne: Az istenek árnyéka

Szerintem kevés nálam szkeptikusabb olvasója akad a történetenek off, és így fogadjátok a következő kijelentést: ez egy nagyon jó könyv.
Az istenek árnyéka világát átszövi a fantázia. Trollok védik a területeiket, misztikus lények rejtőznek a fákon vagy a kövek alatt, és a holt istenek képességei a leszármazottaikban élnek tovább. A tisztátalanokat megvetik, üldözik és szolgaságra kényszerítik, az ő kirekesztésük újabb aktuális?divatos? érdekes aspektusát adják a könyvnek.
A három szálon futó cselekményben nekem Elvar szemszöge tetszett a legkevésbé. Tudnotok kell, hogy a könyv világában nagyobb a nemek közötti egyenlőség, mint a való életben, ami nagyon píszi meg mítu meg a többi, viszont egy erő alapú társadalomban ezt némiképp erőltetettnek érzem. Elvar magas posztja számomra indokolatlannak tűnik és nem csak azért, mert nem tudom elképzelni egy pajzsfalban, vagy mert alig múlt húsz éves, hanem mert nem mutatta azt az ügyességet és fortélyt, ami a fentiek ellenére oda emelhetné. Mindazonáltal el kell ismernem, a végére az ő története lett a legizgalmasabb.
Elvarral szemben Orka tipikusan az a nő, akitől a legkeményebb férfiak is a sarokba húzódnak. Erős, magas, széles, dühös, anya. Semmitmondó, egymás mellé írt szavak, de az általam olvasott női (fantasy) karakterek között unikum. Talán az ő részei tartogatták a legtöbb érzelmet, a meghittségen át a kétségbeeséig és a fojtogató haragig. Mindezek mellett a személyének volt egy sajátos humoros aspektusa spoiler ami segített felodani az amúgy komor szálat. Még ilyen szereplőket, Orkát a népnek!
Varg története volt talán a legkönnyedebb… lehet ilyet mondani, ha a főhős egy volt rabszolga, aki a húga gyilkosát keresi? Mindenesetre az új fiú a brancsban szitu működött.
Mindhárom cselekményszál kapott egy-egy csavart, ezek vagy egyértelműek voltak, vagy a létezésük a könyv becsukása után is kétséges. spoiler
A panteon kicsit kaotikusra sikeredett, gondolok itt például a borz és a róka istenek hirtelen előrántására.
Az egyes fejezetek számomra kicsit rövidek voltak: bár így határozottan pörgött a cselekmény, viszont nem mindig tudott kibontakozni az adott rész rövidke szála és inkább félbeharapottnak tűnt, mint okosan elvágottnak. Az viszont, hogy az író a sorrendiséghez nem ragaszkodott, hanem többször csak két szereplő között ugrált, határozottan jót tett a könyv dinamikájának, ha a frusztrációtól ideges leszek, arra én azt mondom, hogy ügyes húzás.
Ha nagyon kukac akarnék lenni, felemlegetném az olyan hibákat, mint hogy többször elveszett egy mondaton belül az alany, azaz nem volt egyértelmű, az ige kire vonatkozik, vagy hogy egy adott bekezdésen belül beragadt egy szó, és háromszor-négyszer ismétlődik, esetleg a szórendbeli sajátosságok.. hm, hoppá.
Nem tökéletes könyv, viszont tökéletes szórakozás, részemről egy nagy, elfogult öt csillagot érdemelt.

tinuviel89>!
John Gwynne: Az istenek árnyéka

Igazi klasszikus fantasy nyakon öntve északi mitológiával. Három szálon három szereplő szemszögéből látjuk a történteket, három harcos szemszögéből, egy fiatal lány, aki elszökött a hagyományos női sors elől, egy anya, aki újból harcos lesz, és egy volt rabszolga férfi, aki harcossá válik. A három szál egy hegyen ér össze, de nem befejezett, csak két szál találkozik. Izgalmas világfelépítés, senki sem egyértelműen jó vagy rossz. Gyorsan előkerülnek a fegyverek, folyik ez az. Romantikus fantasyt kedvelők kerüljék, mert nincs benne szerelmi háromszög egy se. Jó volt végre ilyen könyvet olvasni.

2 hozzászólás
Ancalimë P>!
John Gwynne: Az istenek árnyéka

A kedvencek közt landolt. Eddig nem nagyon kaptam kedvet vikinges vagy viking ihletésű történetekhez, az északi irodalomból és mitológiából is még csak annyi tudásom van, amit nagyrészt Tolkiennak köszönhetően szívtam magamba. De amikor megláttam a könyv borítóját, fülszöveg elolvasása nélkül kívánságlistára került. És milyen jól tettem! Sokkal közelebb hozta hozzám ezt a világot, most már nem fogok elzárkózni a vikinges sztoriktól.
Engem teljesen megvett a sorozat nyitókötete. Remélem a többi rész is ilyen szuper lesz. Egy különleges, árnyalt fantasy világot kapunk, amely hasonló a skandináv mitológiához. Számomra az istenek voltak a legérdekesebbek, bár olyan sokat spoiler nem kaptunk belőlük.
Három szereplő szemszögéből követhetjük a történetet. A kedvencem a Varg POV volt, főleg a véresküdtek miatt, best csapat. Magát a karaktert is bírtam. Az Orka POV nem sokkal marad el tőle és a 3 karakter közül őt kedveltem a legjobban. Elvarral már voltak gondjaim. Maguk a fejezetek a többi karakter és a cselekmény miatt nem voltak unalmasak, viszont Elvart nem sikerült megkedvelnem és a magánügyei se nagyon érdekeltek.
Szerintem könnyű követni a történetet és a világépítést. Könnyű megjegyezni a fontosabb karakterek nevét, a különleges lényeket valamint az istenekkel kapcsolatos dolgokat. Gwynne fokozatosan, követhetően adagolja az új infókat és nem ránk zúdítja.
Kezdetben szinte teljesen különállónak tűnnek a 3 karakter fejezetei, de aztán elkezdenek összeérni a szálak. Viszont még így is érződik, hogy ez a kötet csak egy bevezetés. Bár a végén számomra elég nagy csattanó volt a szálak összeérésével kapcsolatban.
Nincs hiány váratlan fordulatokban sőt egy kis humor is akad. Ennek (vagyis a humornak) egyik fő forrása kedvenc karakterem, Svik. Hihetetlen, mennyire az én ízlésem szerint lett megalkotva ez a karakter, mintha Gwynne nekem írta volna meg. :D A ravasz, mint a róka (haha :D) nagyon találó kifejezés rá valamint volt egy jelenet, amikor a zsenialitása Odüsszeuszt juttatta eszembe.
Volt néhány fájdalmas halál is, de hát Vigriđben az élet nem éppen móka és kacagás.
Egy kis negatívum: néha kicsit túl van írva a könyv. Jó, Az Idő Kerekétől messze áll ilyen téren, de azért Gwynne is szeret túl részletes és hosszú leírást adni a harcjelenetekről és egyéb cselekvésekről.
Még egy pici kritika, ami csak a magyar kiadással kapcsolatos: akadnak benne szép számmal elírások.


Népszerű idézetek

Fumax KU>!

A saját bosszúmra készülök. Nincs időm a tiétekre

255. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Orka
Fumax KU>!

– A félelem nem rossz – mondta erre Orka. – Hogyan lehetnél bátor, ha nem éreznél félelmet?
– Nem értem – ráncolta a homlokát Breca.
– A bátorság az, amikor félsz egy feladattól, mégis megteszed.

163. oldal

Kapcsolódó szócikkek: bátorság · Breca · félelem · Orka
Fumax KU>!

– Biztosan meg akarod próbálni? – kérdezte.
– Micsodát?
– Megküzdeni Einar Fél-Trollal.
– Senkivel sem akarok megküzdeni – felelte Varg –, különösen nem olyasvalakivel, akit Fél-Trollnak hívnak.

31. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Einar Fél-Troll · Varg
Fumax KU>!

– Szeretném megtanulni a kardforgatás művészetét.
– Én jobb’ szeretem a baltát – válaszolta Thorkel.
– A balta fahasogatásra való – morogta Breca.
– Ugyanolyan jól kettéhasítja a koponyát, mint a kard – felelte Thorkel, aztán egy hosszú pillanatra elhallgatott, majd vállat vont. – Alighanem még jobban is. Bármilyen fegyver pusztán kemény, éles acél. Eszköz, ami csak annyit ér, mint a használója.

160. oldal

Kapcsolódó szócikkek: balta · kard · Thorkel
Fumax KU>!

– Túl sokan vannak az elsődleges tervemhez, ami az lett volna, hogy besétálunk, és egy kivétellel mindenkit megölünk.
– Kezdem úgy érezni, hogy mindig ez az elsődleges terved – csóválta a fejét Mord.

488. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Mord · Orka
Fumax KU>!

– Gyűlölöd? – kérdezte Thorkel, és felvonta az egyik szemöldökét, a szakállába hagymadarabok ragadtak. – A gyűlölettel semmire sem mész – vonta meg a vállát. – Időnként ölni kell, de sose tégy ilyet gyűlölettel a szívedben! Szét fog rágni, akár a bőr alá rakott nyüvek.

159. oldal

Kapcsolódó szócikkek: gyűlölet · Thorkel
Deidra_Nicthea I>!

– Te vagy a párbajsegédem; nem kellene neked is tanácsokat adnod, hogyan diadalmaskodjak?
– Csapd bele a baltádat a fejébe! – válaszolta Orka.

127. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Orka
3 hozzászólás
Fumax KU>!

– Nem vigyorognál így, ha egyik reggel arra ébrednél, hogy a kis szarházi kicsente az összes fogadat az ínyedből – válaszolta Orka.
Thorkel erre pislogott egyet, és a szájához kapta a kezét.
– Szerinted képes lenne ilyet tenni?
Orka a hüvelybe csúsztatta a hosszúkést, és felállt.
– Amit az előbb mondtál arról, hogy Brecának kistestvér kellene… – Odanyújtotta a kezét, és Thorkel felmosolygott rá. – A legjobb, ha igyekszünk vele. A mosolyod már nem fog így elbűvölni, ha csak vörös ínyt látok, a fogaid meg mind Vesli bendőjében lesznek.

89. oldal

Kapcsolódó szócikkek: fog · Orka · Thorkel
R4ms3s>!

Néha nincs választásunk. Sodor minket az ár, habár nem mi döntöttünk mellette.

351. oldal

Deidra_Nicthea I>!

– Tessék, egyél egy keveset a sajtomból! – kínálta Svik, és vágott egy szeletet a mellette, egy fatálon heverő sajtkorongból. – Fogadd el, kérlek, mielőtt átragad rám a rossz hangulatod, és elvágom a saját torkomat.

342. oldal

Kapcsolódó szócikkek: sajt · Svik
1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Christopher Buehlman: A fekete nyelvű tolvaj
Holly Black: The Wicked King – A gonosz király
Soman Chainani: Az én váram
J. R. R. Tolkien: A hobbit
Brent Weeks: Túl az árnyakon
J. R. R. Tolkien: A babó
Adrian Tchaikovsky: Pókfény
Patrick Rothfuss: A szél neve
Jennifer L. Armentrout: From Blood and Ash – Vérből és hamuból
Brian McClellan: Karmazsin hadjárat