Ha ​ölni kell (Jake Brigance 1.) 90% 155 csillagozás

Annyira tökéletesen van megírva a könyv, tele izgalommal, feszültséggel, hogy még azt is megbocsátom a szerzőnek, hogy nagyjából az összes szereplőt sikerült teljesen megutálnom – kivéve Carl Lee-t és családját.
Hihetetlen, hogy ennyi szállal sikerült jól játszania az írónak, hogy a sok-sok szereplő ellenére mindenkinek megvan a rendesen kifejtett motivációja és mégsem sok az egész, hanem szépen összeáll és az első oldaltól az utolsóig képes volt lekötni.
Mindenképpen szeretném folytatni, kíváncsi vagyok, hogy ebből a környezetből még mit lehet kihozni.

Nagyon régen láttam a filmet, de a könyv, az más. Most is. Viszont még mindig kinyílik a bicska a zsebemben. Egyszerűen felháborító, ami ebben a könyvben van. A nagy vallásos, emberszerető amerikaiak mindent megtehetnek? De csak a fehérek. Nem vagyok erőszakos ember, de én is megölném azt, aki a lányommal így bánna. Főleg egy tízévessel! Teljes mértékben azonosulni tudtam az apával.
Ha ölni kell, akkor ölni kell!
Sajnos van olyan helyzet, amikor még elítélni sem tudom a gyilkost.

Bár ebben a pillanatban nem óhajtok senkit sem megölni, azért jó, hogy nem az amerikai jogrend van nálunk érvényben. Egyrészt rendkívül izgalmas és érdekes, másrészt halálosan unalmas. Mármint az amerikai bírósági eljárás.

Ha ölni kell, sokan készek rá. De mikor kell ölni? Már a kérdés is eszelős, a könyv erre adott válasza(i) pedig még inkább. Lehet-e minden következmény nélkül átültetni a gyakorlatba az oly kegyetlen, de végtelenül egyszerű „szemet szemért, fogat fogért” elvet, és nyugodt lelkiismerettel, határozottan, sziklaszilárd magabiztossággal meggyőzni nem csak az esküdtszéket, hanem a környezetedben élő embereket, és legfőképp az olvasókat? Vadnyugati állapotok, égbekiáltó igazságtalanságok, és egy súlyos morális kérdés, amelyet a Grisham által lefestett amerikai társadalom sem bír el, valósággal összeroppan alatta. A végkifejlet pedig minket is összeroppant.
Miután sikerült felcsigáznom mindenkit, beszéljünk arról is, ami már kevésbé szívderítő: arról, h míg az emberünknek „ölni”, addig nekünk „ülni” kell. Ülni, mert ha fekvő helyzetben olvassuk a könyvet, félő, h elszenderedünk (bocs az agyzsibbasztó faviccért, de igaz). Habár nem mondhatni, h lassan, cammogósan kezdünk, elvégre egy szörnyű és felkavaró jelenetbe csöppenünk, ami a tulajdonképpeni bűneset mozgatórugójaként fog funkcionálni – a könyv első fele meglepően egysíkú és szinte minden izgalmat nélkülöz. Altat minket Grisham rendesen, az ember nem is igazán tudja, hogyan fog ez felpörögni, de a Ku-Klux-Klán megjelenése üdítően hat, még akkor is, ha kissé olcsó megoldásnak tűnik a rasszizmus ilyetén felhasználása, és kissé túlságosan is az arcunkba van tolva. Jó viszont, h az ilyen érzékeny témák (több ilyen is lesz a könyvben) kiválóan alkalmasak arra, h felkorbácsolják az érzelmeket, és lelki békénket megpiszkálja. Nincs ember, akinek ne lenne határozott véleménye ezekről a dolgokról, és a végére valóságos drukk is kialakul bennünk, így valakit óhatatlanul is hihetetlen elégedettségérzet, másokat mérhetetlen csalódás ér majd – ez garantált. Ellenben a regény fő vonalát betetőző tárgyalás vége (és az esküdtszék döntése) nem biztos, h megadja a választ a legnagyobb kérdésekre, sőt engem sokkal inkább elborzasztott az, ami a végén az esküdtszéket befolyásolta – és bevallom, azok is, amiket itt a véleményekben olvastam a többségtől.

Egyik új évi fogadalmam volt, hogy a 2023-as évben elolvasok egy könyvet John Grisham-től. Úgy gondoltam mivel mással is kezdhetném tőle, mint az egyik legnépszerűbb könyvével, ezúton szeretném megköszönni @colman és @hcs23 molytársaimnak az ajánlást, hogy ezzel a könyvvel kezdjem az ismerkedést Grishammel. Hát ez a könyv egyszerűen zseniális, pedig a könyv témája igen megrázó. Brutális és megrázó képsorokkal indít egy gyermek bántalmazásáról amely következtében a kislány apja úgy dönt kezébe veszi az igazságszolgáltatást és végez az elkövetőkkel. Sokan hősnek tartják ezért és valószínű, hogy sok esküdtszék fel is mentené, azonban a helyszín az Egyesült Államok déli része és a lányáért bosszút álló Car Lee afro amerikai származása miatt borítékolható, hogy a halálsoron köt amiért végzett két fehér férfivel. Jake Brigance-re hárul a feladat, hogy képviselje Carl Lee-t a bíróságon, amiért nemcsak az ő hanem családja és közeli ismerősei élete is veszélybe kerül. Több száz oldalon követhetjük Brigance és segítői küzdelmét, hogy sikerül-e elérniük, hogy az esküdtszék felmentse Carl Lee-t. Bepillantást nyerhetünk az amerikai jogrendszer működésébe, feszültségekben gazdag tárgyalótermi jeleneteknek lehetünk tanúi, amely során együtt izgulhatunk a főszereplőkkel az ítélethozatalig.

Csak és kizárólag azért 4,5, mert igazságtalan volna Turrow könyvével egy szinten számon tartani. Viszont akármilyen aprólékos, lassan kifejtő stílusban íródott, élvezetes maradt, talán azért, mert igazodott a napirendem megváltozott ritmusához.
Az alapfeltevés elgondolkodtatott: vajon bűnös-e az, aki ilyen fokú kegyetlenség után önhatalmúlag bosszút áll? És az elmarasztaló/felmentő ítélet jàrhat-e együtt társadalmat alapjaiban megrengető következménnyel?
Emellett érzelmeket is generàlt, bőven. Például kifejezetten ellenszenves volt a főszereplő, mégsem szegte kedvem. És már listáztam is a következő Grisham-et. Mi kell még? :)

Komoly és sötét téma, amiről részletesen kell beszélni, és Grisham mindezt meg is tette. Méghozzá egyedülálló stílusban, egyedülállóan kiváló kivitelezésben. Az elejétől a végéig pörgős, olvasmányos, de nehezen megemészthető, legalábbis lélekben biztosan. Fel kell nőni ehhez a könyvhöz az biztos. John Grisham talán legjobbja!

Mindig is hihetetlenül dühített, és dühíteni is fog a rasszizmus, úgyhogy ez miatt, és a kislány ellen elkövetett bűncselekmény brutalitása miatt gondoltam, hogy nem lesz egy könnyű olvasmány.
Érdekes dolog ez az önbíráskodás… sosem lehet tudni ki mit tenne hasonló helyzetben. Nincs gyermekem, nem vagyok férfi – nyilván apa sem – de még anya sem. Nem tudom mit tettem volna a Hailey család helyében, de gyanítom, hogy kb. azt amit Carl Lee…
Szerintem egy kicsit hosszúra sikerült, néha vontatott volt, ennek ellenére nagyon tetszett a könyv.

Egy nagyon komoly morális kérdést feszeget a könyv:
a mai világunkban van-e létjogosultsága annak, hogy egy brutális tettért valakit felelősségre vonjunk? A válasz: nincs.
És amikor történik valami szörnyűség csak a tehetetlen düh marad. Egy apa, aki vállalva a tettei következményét másképp dönt. És szülőként bevallom végig neki drukkoltam, és egyetértettem vele. Nem akarok ennél mélyebben moralizálni, mert sajnos ilyen esetek vannak. Felfogatatlan számomra, hogy a gyerekek miért nem tabuk mindenki számára, a gyerek és a szexualitás nem összeegyeztethető fogalom számomra. Egy gyereknek minden ilyen esetben szentnek és érinthetetlennek kellene lennie.
A KKK szál nem fogott meg, a KKK nem tartozik az érdeklődési körömbe. Tudok róla, olvasok róla, de ez az értelmetlen, indokolatlan gyűlölet felfoghatatlan számomra.
Mindent egybevetve egy nagyon jól felépített, érdekes, cselekményes történet, Grishamban – ismét – nem csalódtam :)

Igazi Grisham. A téma érzékeny, szélsőséges témákat mozgatnak a történet szálai és bár a bevezetést kicsit hosszúnak találtam, végig fenn tudta tartani az érdeklődésemet. Túl azon, hogy az igazságérzetünk és a saját személyes véleményünk kit tesz szimpatikussá vagy épp ellenszenvessé ebben az álláspontjaikat igencsak vehemensen képviselő szereplőgárdával operáló történetben, a szerző stílusa és bátor témaválasztása is izgalmassá teszi a könyvet.
Amiért viszont biztosan ez az a kötet, amit egy kezdő Grisham-olvasó kezébe nyomnék első körben, az a végén a „csattanó”, így idézőjelben… vagyis a záróbeszéd utolsó néhány mondata… még nekem is felszaladt a szemöldököm egy pillanatra, szerintem ütős és frappáns, ha lehet ezt mondani.