Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Az ártatlan ember 45 csillagozás
1982. december 7-én éjszaka megerőszakolnak és bestiálisan meggyilkolnak egy fiatal lányt az oklahomai Ada városkában. Több mint négy évvel később a helyi rendőrség letartóztatja Ron Williamsont, a szépreményű baseballjátékost, és a megyei bíróság 1988 áprilisában halálra ítéli. 1994 szeptemberében, öt nappal a kivégzés tervezett időpontja előtt egy szövetségi bíró – meggyőződve a rendőrségi és bírósági eljárás elképesztő hibáiról – az ügy újratárgyalását rendeli el. És ezzel elkezdődik a hátborzongató játszma: életre-halálra…
John Grisham az igazságügyi thriller nagymestereként az egész világon rendkívül népszerű. Valamennyi regénye a bestseller listák vezetője.
Eredeti megjelenés éve: 2006
Kedvencelte 1
Most olvassa 2
Várólistára tette 23
Kívánságlistára tette 16

Kiemelt értékelések


Grisham. A jogászi pályát hagyta ott az írásért. Polgári perekre szakosodott íróként tiszta képet adott arról mit vár el az olvasó, hogy mi hogyan legyen, mi hogyan épüljön egymásra. Az amerikai jogrendszerről és a bírósági eljárásról aprólékosan ír, ugyanakkor ez a megtörtént események történéseit feldolgozó dokumentum-könyve, a hosszú leírások ellenére is végig izgalmas marad. Zseniálisan zsonglőrködik a tartalommal, ami ugyan alapos, elemző és helyenként még a legapróbb, talán jelentéktelenebb láncszemekre fókuszálva is kimerítően részletezett, mégsem válik feleslegesen lötyögőssé. Felveti az Oklahomai (Adai) rendőrség és az ügyészi kötelességszegés fontos kérdéseit, ami nem más, mint a törvény szerint Ronald Williamson jogainak szisztematikus becsapása és a kialakult paranoia szadista manipulációja. Részben ennek is köszönhető az, hogy a végén egy olyan könyves élményt adott, amit szerintem sokan nem fognak elfelejteni. Én legalábbis biztosan nem. Bár eleinte pont azért tiltakoztam ellene, mert annyira felkavart, de aztán észbe kaptam, hogy én igazából pontosan ezekért a történetekért szeretem annyira Grishamet. A „színpadkép” egyszerű. Itt nincsenek giccses, túlzsúfolt, óriási színpadi elemek. Itt nem „látvány”, hanem pusztán jelenetek vannak, amelyek önmagukban is beszédesek, mind a kisvárosi tárgyalóteremben előforduló torzulások, mind az esetlegesen hátrányos mentális hatások. Ez pedig nem egyszerű, de szerintem Grishamnek sikerült átadnia mindazt a gyötrelmet és kétségbeesést, amit ebben a drámában ezek az emberek megéltek.


Borzalmas volt. Azt az egy csillagot is csak azért kapja, mert elhiszem, hogy rengeteg kutatómunka, beszélgetés, utánaolvasás van mögötte. De nem érte meg, egy szálat se. Igen, borzalmas dolog, ha valakit ártatlanul elítélnek, ezt nem vitatom, és rettenetesen sajnáltam is őket. Az viszont nagyon zavart, hogy az író ennyire szélsőségesen mutatta be a dolgokat. Ha ilyen egyoldalú tálalással találkozom, az sokkal inkább azt erősíti bennem, hogy talán mégsem ennyire egyértelmű minden, esetleg meg kéne hallgatni a másik oldalt is… Annyi ember kezén átment az ügy, nehéz elhinni, hogy mind kivétel nélkül ennyire lusta, gonosz és/vagy ostoba volt, és nincs még egy-két ismeretlen mozzanat a háttérben. Persze ha mágis, akkor a dolog talán még tragikusabb, de a könyv attól nem lesz jobb. A kívánatosnál sűrűbb időközönként beszúrt érzelgős momentumok pedig egy ennyire steril „regényben” különösen idegesítőek voltak.


Ahogy írta is az utószóban, a tényirodalom nem jellemző Grishamre, de igaz, olykor a téma az utcán hever. Az ártatlan ember című könyv jó példa arra, hogy az ember és az általuk egymásra helyezett szavak és cselekedetek mennyire képesek tönkre tenni egy ember életét. A könyv nem moralizál a halálbüntetés kérdésén. Egyszerű tényként közli az eseményeket, krónikása, semmint véleményezője a történetnek. Az olvasó pedig elcsodálkozik, íme egy újabb példa, hogy nincs igazság és a demokratikus világ olykor sokkal mocskosabb, mint azt hinnénk…


Én egy kicsit a kelleténél hosszabbnak éreztem a könyvet. Helyenként betévedt a jog útvesztőibe, ami engem nemkötött le. Maga a téma izgalmas, elgondolkodtató.


John Grisham művei nálam mindig nyerőekl. Ez is, még akkor is, ha kicsit dokumentarista módon írta ezt a művét. Az utószóból vált csak világossá, hogy azért, mert ez egy megtörtént eset feldolgozása, a korabeli újság cikkekkel együtt. Mit ne mondjak, szívesen elolvasnám az Adai álmok című könyvet is.
Nagyon elgondolkodtatott a könyv, és főleg ezen az esküdt rendszeren meditáltam, más olvasmány és film élmények is azt sugallják, hogy jóval nagyobb a hiba esélye ott, abban az eljárásjogi rendszerben.
Azért én hiszek abban, hogy nálunk ha elvétve akadnak is téves ítéletek, ilyen nagy számbansemmiképpen sem fordulnak elő, ilyen szintű manipulálás a bizonyítékokkal pedig egészen biztosan nem folyik ( na lássuk, kapok-e ezért hideget meleget).


A könyvben tényleg érezhető volt a saját véleménye az írónak, egy kicsit talán el is túlozta. Ennek ellenére nekem tetszett a könyv. Ténylegesen belemélyedt a témába, nem csak felszínesen mutatja be a főszereplőt, hanem a legelejétől elmeséli az életét. A könyv egyoldalúsága talán azért is volt, mivel a nyomozást végző rendőrök nem kívántak nyilatkozni az ügyben, ha jól emlékszem a könyv végén írt sorokra. Az volt még benne a jó, hogy nemcsak leírta, hogy melyik jogszabályra hivatkozva fellebbeztek, hanem el mondja, hogy mikor vezették be és miért. Érdekesnek találtam ezeket az információkat.
Tényleg kicsit hihetetlen, hogy ennyire nem foglalkoztak ezzel az üggyel, hogy ennyi baki, félreértés, és nemtörődömség megtörténhetett.
Az biztos, hogy nem ez lesz a kedvenc Grisham-könyvem, de azért lekötötte a figyelmemet és elütöttem vele az időt.


Ez azon Grisham könyvek egyike, amit sajnos nem bírtam végigolvasni, annyira unalmas és vontatott volt az első 150-200 oldal.


Ez a második könyv, amit a szerzőtől olvastam, és szinte biztosan az utolsó is. Az első után adtam még egy esélyt neki, de sajnos nem tudott élni vele. Számomra ez a könyv is, ahogy az előző is (Az utolsó esküdt) túl száraz, hosszadalmas, unalmasan szájbarágós, túl részletes, nem igazán olvasmányos regény. Még akkor is, ha igaz történeten alapult, lehetett volna talán kicsivel lebilincselőbbre húzni a szálakat, mert szegény főhős hetvenhetedik kiborulása, útja a diliházba, majd szabadulása már nagyon nem kötött le. A sztori maga azonban valóban felháborító és bicskanyitogató.
Népszerű idézetek




Egyedül utazott Oaklandbe, és találkozott a klub vezetőivel. A tárgyalás nem volt valami termékeny: Ron szerződés nélkül tért vissza Adába. Hamarosan újra elhívták, és a második látogatása során találkozott a csapat menedzserével, Dick Williamssel és néhány játékossal. Dick Green a csapat kettesvédője, nagyon barátságosan viselkedett vele, és körbevezette a klubházban, megmutatta neki a pályát. Összetalálkoztak Reggie Jacksonnal, a csapat első számú sztárjával. Amikor Reggie megtudta, hogy a klub le akarja igazolni Ront, megkérdezte, milyen poszton játszik.
Dick Green ugratni akarta társát, ezért azt válaszolta: – Ron jobb külsős. – Ez a poszt természetesen Reggie birodalma volt. – Ki fogsz fingani az ifik közt, haver – mondta Reggie, és elsétált.
51. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Scott Turow: Beismerő vallomás ·
Összehasonlítás - Scott Turow: Ártatlanságra ítélve 87% ·
Összehasonlítás - Mario Puzo: A Keresztapa 95% ·
Összehasonlítás - Jodi Picoult: Tizenkilenc perc 91% ·
Összehasonlítás - T. M. Frazier: King 90% ·
Összehasonlítás - Rachel Vincent: Rogue – Latrok 90% ·
Összehasonlítás - Janet Evanovich: A szingli fejvadász 1. 89% ·
Összehasonlítás - Lawrence Block: Sírok között 90% ·
Összehasonlítás - Douglas Preston – Lincoln Child: Kénköves pokol 89% ·
Összehasonlítás - Harlan Coben: Ne engedj el! 88% ·
Összehasonlítás