Schrödinger ​kiscicái és a valóság keresése 86% 36 csillagozás

Bohr kijelentése szerint az izolált anyagi részecskék nem is léteznek, azok csupán absztrakciók, amelyeket csak a más rendszerekkel való kölcsönhatás alapján tudunk azonosítani – például amikor „megmérjük” az elektron „impulzusát”. Olyan ez, mondja Herbert, mint egy szivárvány.
A szivárvány nem létezik anyagi testként, és a jelenséget minden megfigyelő másutt látja. Nincs két olyan ember, akik ugyanazt a szivárványt láthatnák (valójában még a két szemünk is hajszálnyival különböző szivárványt "lát"). A szivárvány mégis valóságos, hiszen lefényképezhető. Ugyanígy azt is mondhatjuk, hogy a szivárvány nem valóságosa létező dolog hacsak valaki meg nem figyeli, vagy le nem fényképezi. Hasonlóképpen, Bohr szerint, egy kvantummechanikai objektum, például elektron tulajdonságai is csak valamiféle illúziók, amelyeket csak az objektumnak a kísérleti elrendezésben létrejövő kölcsönhatásai hoznak létre.

207. oldal

A pszichológusok és a biológusok élénken vitatkoznak az intelligencia természetéről, ezen belül elsősorban arról, hogy mekkora része része tekinthető örököltnek, és mekkora a környezeti hatások és az oktatás révén szerzett rész. Ezért kidolgozták az úgynevezett IQ-teszteket, amelyekkel megmérhető az emberi lények „intelligenciahányadosa”. Bár régebben még sokan úgy gondolták, hogy az IQ-teszt valóban alkalmas az intelligencia mérésére, ma már sokkal inkább azt gondoljuk, hogy az IQ-teszt az intelligencia helyett az IQ-tesztek megoldási képességét méri. A vele született intelligencia egyik tényezőként közrejátszhat ennek a képességnek a kialakulásában, ám nem ez az egyetlen összetevője. A kísérlet (hogy old meg valaki egy IQ-tesztet) eredménye magának a kísérletnek a természetétől függ (triviális példa, ha a tesztet oroszul írták, és mi nem tudunk oroszul, akkor nincs túl sok jó esélyünk a jó eredményre).
Hasonlóképpen, ha mondjuk azt határozzuk el, hogy egy elektron impulzusát akarjuk megmérni, akkor tulajdonképpen csak azt tudjuk megmérni, hogy milyen mértékben képes az elektron az impulzussal kapcsolatos kérdéseinkre válaszolni. Lehetséges, hogy az elektronnak egyáltalán nincs olyan tulajdonsága, amelyet mi a hétköznapi fogalmaink alapján impulzusnak nevezünk, viszont vannak egyéb tulajdonságai, amelyek következtében az impulzusra vonatkozó kérdésünkre meghatározott választ ad. Kísérleti eredményeket – „válaszokat” – kapunk, amelyeket úgy értelmezünk, mintha impulzust mértük volna meg. Ám ezek a válaszok valójában nem a tényleges impulzust mondják meg, hanem csak azt, hogy az elektron milyen sikerrel képes megfelelni az impulzusteszten, éppúgy, ahogyan az IQ mérésnek eredménye sem a valódi intelligenciáról ad felvilágosítást, hanem csak arról, hogy az illető milyen sikerrel képes megoldani az IQ-teszt feladatait.

206-207. oldal

[…] hogy ha lehetőségünk lenne folyamatosan figyelemmel kísérni az ion viselkedését, akkor egyiknek sem változna meg az állapota.
Ha a kvantummechanika állításának megfelelően a világ valóban csak azért létezik, mert megfigyeljük, akkor annak is igaznak kell lennie, hogy a világ csak azért változik, mert nem tudjuk folyamatosan figyelni.
Ez a megállapítás izgalmas megvilágításba helyezi azt a régi filozófiai problémát, miszerint valóban ott van-e egy fa a helyén akkor is, ha senki nem látja. Az egyik, a fa valóságos létezésének folyamatossága mellett szóló, hagyományos érvelés szerint Isten akkor is rajta tartja a szemét a fán, ha azt éppen egyetlen emberi megfigyelő sem nézi.
Ám a legújabb bizonyítékok szerint a fa csak akkor képes növekedni és változni, ha Isten néha behunyja a szemét, méghozzá meglehetősen gyakran!

188. oldal

Hasonlóképpen, ha mondjuk azt határozzuk el, hogy egy elektron impulzusát akarjuk megmérni, akkor tulajdonképpen csak azt tudjuk megmérni, hogy milyen mértékben képes az elektron az impulzussal kapcsolatos kérdéseinkre válaszolni. Lehetséges, hogy az elektronnak egyáltalán nincs olyan tulajdonsága, amelyet mi a hétköznapi fogalmaink alapján impulzusnak nevezünk, viszont vannak egyéb tulajdonságai, amelyek következtében az impulzusra vonatkozó kérdésünkre meghatározott választ ad. Kísérleti eredményeket – „válaszokat” – kapunk, amelyeket úgy értelmezünk, mintha impulzust mértük volna meg. Ám ezek a válaszok valójában nem a tényleges impulzust mondják meg, hanem csak azt, hogy az elektron milyen sikerrel képes megfelelni az impulzusteszten, éppúgy, ahogyan az IQ mérésnek eredménye sem a valódi intelligenciáról ad felvilágosítást, hanem csak arról, hogy az illető milyen sikerrel képes megoldani az IQ-teszt feladatait.

207. oldal

Az ókori filozófusok úgy gon­dolták, hogy a fény a szemből indul ki, mint a fénykéve a világítótoronyból, majd mint a vak ember a botjával, „leta­pogatja” a világ természetét. A Kr. e. V század­ban élt Empe­doklésztől szárma­zott az a fel­tevés, misz­erint a világon min­den a négy „őse­lemből” (földből, levegőből, tűzből és vízből) épül fel. Empedoldész leírta, miként alkotta meg Aphrodité a sz­eretet által össze­tar­tott négy elemből a szemet. A szem tüzét a Világegyetem családi tűzhelyénél lob­ban­totta lángra, ezért a szem lámpásként működik, amely a szem­ben rejtőző tüzet kiengedi a világba, lehetővé téve ezáltal a látást.

A fény- az ősidőkben