The ​Fault in Our Stars 236 csillagozás

John Green: The Fault in Our Stars John Green: The Fault in Our Stars John Green: The Fault in Our Stars John Green: The Fault in Our Stars John Green: The Fault in Our Stars John Green: The Fault in Our Stars John Green: The Fault in Our Stars John Green: The Fault in Our Stars John Green: The Fault in Our Stars John Green: The Fault in Our Stars

Diagnosed with Stage IV thyroid cancer at 12, Hazel was prepared to die until, at 14, a medical miracle shrunk the tumours in her lungs… for now.

Two years post-miracle, sixteen-year-old Hazel is post-everything else, too post-high school, post-friends and post-normalcy. And even though she could live for a long time (whatever that means), Hazel lives tethered to an oxygen tank, the tumours tenuously kept at bay with a constant chemical assault.

Enter Augustus Waters. A match made at cancer kid support group, Augustus is gorgeous, in remission, and shockingly to her, interested in Hazel. Being with Augustus is both an unexpected destination and a long-needed journey, pushing Hazel to re-examine how sickness and health, life and death, will define her and the legacy that everyone leaves behind.

Eredeti megjelenés éve: 2012

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Penguin, London, 2015
316 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780141364247
>!
Penguin, New York, 2014
316 oldal · ISBN: 9780141355078
>!
Penguin, New York, 2014
336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780147513731

10 további kiadás

Kapcsolódó zóna

!

John Green

425 tag · 308 karc · Utolsó karc: 2019. július 27., 06:18 · Bővebben


Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

Augustus Waters · Hazel Grace Lancaster · Peter Van Houten · Lidewij Vliegenthart


Kedvencelte 65

Most olvassa 22

Várólistára tette 36

Kívánságlistára tette 40


Kiemelt értékelések

>!
NannyOgg SP
John Green: The Fault in Our Stars

Sok apró bajom van ezzel a könyvvel, aminek az lett a vége, hogy sehogy sem áll össze az egész.
A romantikus szállal az a bajom, hogy „Romantikus, de nem romantikus” (hogy roppant stílusos legyek). Gyertyafényes vacsorázó 16 évesek és random idegenek tapsvihara az első csók láttán (még ha legalább tudták volna, hogy az első…) – eh. Augustus a szerelmi vallomását felhímezhette volna egy díszpárnára és odatehette volna a sok másik bölcsesség mellé a nappaliba, senki nem vette volna észre. Roppantul idegesített amúgy a srác maga az is, hogy az összes szereplő az anyukától kezdve az alkoholista író asszisztenséig borzasztóan szofisztikált, különösen a 16 éves korosztály használ olyan szavakat és mondatszerkezeteket, mintha nem az lenne bennük közös, hogy halálos betegek, hanem hogy ugyanabba a zsenikepző elit iskolába járnak. Nem tudom, ezzel mi volt a cél, talán hogy érzékeljük, hogy a halálközelség bölcsebbé tesz? (Mert akkor ugyanmár.) Az összes tinipárbeszéd túlírt, Augustus metaforikus nemdohányzása meg annyira erőltetett, hogy nem is tudom, hova tenni. És az fix, hogy Peter van Akárki könyvét fél oldal után ordítva dobnám a szemétkosárba és rettenetesen lehúznám a Molyon, ugyanis hihetetlenül, de tényleg, HIHETETLENÜL idegesített az a pár „idézet” is, ami a könyvéből volt, a borzasztóan modoros és (ismétlem:) túlírt leveleiről nem is beszélve. Utáltam minden szavát.
De az a legnagyobb bajom, hogy nem találtam a könyvben üzenetet, mármint olyat, ami eredeti lenne, vagy új megvilágításba helyezne dolgokat. Vagy legalább provokatív lenne. Vagy nem tudom, akármi. Voltak benne szépen hangzó mondatok, de ezek kb. annyira voltak eredetiek vagy mély jelentéssel bírók, mint azok a tetoválások, amik azt mondják, hogy „Just breathe” meg „Strong” meg „Love Forever”. (Figyeljük meg, ahogy direkt kerülöm a „közhely” kifejezést.)
Szóval a szerelem szál nekem nem jött be, a rák kérdés meg nem lett lényegileg körüljárva, ennyi erővel lehetett volna autóbaleset vagy a 76. Éhezők Viadala is a dramaturgiailag szükséges tragédia, nincs nagy jelentősége, az a lényeg, hogy olvasók ezrei sírják magukat álomba a könyvön.
Biztos az én csillagaimban készülékemben van a hiba, de még a szám széle sem görbült le.

57 hozzászólás
>!
Orsi_olvas
John Green: The Fault in Our Stars

Kicsit féltem belekezdeni, hiszen annyi jót hallottam róla és féltem, hogy csalódni fogok.
Pedig nem kellett volna: valóban csodálatos könyv, meghatott, megnevettetett, könnyeket csalt a szemembe!
Kezdjük azzal, hogy nehéz téma, főleg ha te is érintett vagy egy barát vagy egy családtag miatt. Nehéz hitelesen írni a haldoklásról és arról az életről amit addig élünk, míg el nem jön az elkerülhetetlen vég. Erre mindenki másként reagál, még ha vannak is hasonlóságok. Így ha voltak is olyan mozzanatok a könyvben, amit én másként csináltam volna, mindig eszembe jutott, hogy igazából – mint szinte minden egyéb esetben – nincs univerzálisan helyes megoldás.
Mert igenis szabad keserűnek lenni, szabad harcolni, szabad hinni és szabad nem hinni. Szabad álmodozni, szabad szeretni és haragudni is szabad. Szabad lázadni és szabad mindent kockára tenni, szabad kétségbe esni, szabad önmagunkat meghaladva igazán szeretni, szabad élni teljes erőből, tiszta szívből.
Szerettem Hazel karakterét és Augustusét is.
Keserűen humoros és szikrázóan élénk személyiségüket.
Tényleg sorsszerű volt a találkozásuk.
Szükségük volt egymásra számtalan tekintetben.
A szívem persze apró darabokra szakadt és nem tudtam elfojtani a könnyeimet sem. Azt kívánom legyen bátorságunk élni, szeretni, örülni minden egyes napnak, mert az élet nem kívánság teljesítő gyár, és néha – bármennyire is akarjuk, bármennyire is megérdemelnénk – nincs happy end a történet végén. Mert a hiba néha, nagy ritkán, tényleg nem bennünk van.

>!
dottya 
John Green: The Fault in Our Stars

A könyv, ami érzelmileg teljesen tönkretesz, de közben azért mégis imádod.
Not okay? Not okay.

>!
Mrs_Herondale
John Green: The Fault in Our Stars

Természetesen öt csillag,mert még mindig gyönyörűen szívszorítóan szép ez a történet.Olyan értéket képvisel,amiről megéri regényeket írni,és ezt egyre ritkábban érzem mostanság.
De.
Most jön az,amiért elnézést kérek mindenkitől,mert tűnhet tiszteletlenségnek is,amit mondok.
Most,másodszorra elkezdtem gondolkodni a könyvön. Annyiszor emlegetik:"we're all just side effects" hogy azóta is itt motoszkál a fejemben. Ebben a történetben a rák a mellékhatás vagy a szerelem?Mert a szerelem szép és meghitt,mint minden könyvben,amiben írnak róla. Itt az teszi különlegessé és felejthetetlenné,hogy a szerelem nekik önhibájukon kívül nem tarthat örökké.Ami viszont a betegségük egyenes következménye. Ezt a szerelmet,akárhogy csavargatom is,a rák teszi mássá, olyanná,ami az olvasók számára (lehet,hogy) eddig kevésszer megtapasztalt.Szóval nekem most már úgy tűnik,hogy a könyv körül kialakult eszméletlen népszerűség és felhajtás leginkább egy Cancer Perk. mármint,hogy a könyv a rák miatt élvez előnyt
Ezek egy szánalmasnak és féltékenynek tűnő ember gondolatai,de erre jutottam a földalatti meghitt zúgását hallgatva.
Mindezek ellenére imádom ezt a könyvet.Nagyon sokat adhat,ha te is szeretnéd.

9 hozzászólás
>!
kávésbögre P
John Green: The Fault in Our Stars

Mr. Green, ez a könyv engem annyira padlóra tett, hogy tegnap este, mikor befejeztem, csak ültem a sötét szobában, ömlöttek a könnyeim, abba se tudtam hagyni a sírást, a párom rohant át hozzám, hogy úristen, mi történt, én meg hüppögve mutogatok neki a könyvre. Utoljára akkor sírtam ennyire, amikor hazahoztam a kutyámat műtét után, és csak ültem a kutyaágy mellett, láttam, hogy fájdalmai vannak még, de nem tehettem semmit.
Habár sokan írták, hogy nem életszerű, hogy egy 16-17 éves fiatal így beszéljen, nekem mégsem voltak idegenek Hazel és Gus beszélgetései. Nagyon jó mondatok vannak benne – néhányat még fel is akartam rakni idézetnek, de miután megláttam, hogy mennyi van már, nem volt kedvem átbogarászni, hogy pont ez valaki feltöltötte-e már –, és most jön a fél csillag levonás: sajnálom, és igen, én is belesétáltam a csapdába, de alapvetően azért nagyooon hatásvadász módon van összerakva ez a könyv :) Green bácsi ügyesen manipulálja az olvasót, és szinte tényleg garantált, hogy ha nem is 2 éves módjára zokogsz a lapok felett (mint én), de azért 1-2 könnycseppet elmorzsolsz. Nem bántam meg, hogy elolvastam, néhány részért talán újból felütöm, de a saját érdekemben azt hiszem, ez nem lesz újraolvasós. :)

>!
imi339
John Green: The Fault in Our Stars

Ez a legjobb értékelés, amit most ki tudok nyögni:
Ez a könyv, fogja a szíved és görög istenként kezeli. Mannát ad neki, meg minden jót és aztán felvágja a melkasod, megragadja és kitépi a szíved, majd mazsolává aszalja és ezt mind egy oldalon belül, aztán, amikor azt hiszed, hogy ennél rosszabb nem lehet, akkor cafatokra tépi a mazsola-szíved és eldobálja és megtapossa a darabokat.
Imádtam. :D

2 hozzászólás
>!
Fay 
John Green: The Fault in Our Stars

„Sometimes, you read a book and it fills you with this weird evangelical zeal, and you become convinced that the shattered world will never be put back together unless and until all living humans read the book. And then there are books…, which you can't tell people about, books so special and rare and yours that advertising your affection feels like a betrayal.”

>!
h_orsi P
John Green: The Fault in Our Stars

Tudom, elméletileg, ha a magyar változatra öt csillagot adtam, akkor erre minimum hatot kellene. Az igazság azonban az, hogy újra elolvasva a sztorit, rájöttem, hogy mennyire zavarnak benne bizonyos dolgok.
A) Szerintem Peter túlságosan is elborult karakter. Főleg az eszmefuttatásaira gondolok, amik körülbelül egy egész oldalt vettek igénybe minden egyes alkalommal, amikor rákezdett. Szörnyen nehéz valamelyet értelmezni, még magyarul is, nem hogy angolul.
B) Augustus neve. Miért éppen egy hónap nevét kellett adni ennek a szerencsétlen fiúnak? Van ennek egyáltalán valami jelentése? És ha van, akkor mi az? Mert nekem sajnos nem sikerült rájönnöm :(
C) spoiler
D) A C pontra visszatérve: Hazelnek igaza volt, tényleg nem csak valaki képzeletében élnek ezek az emberek…. Nem tudom, hogy lehet az, hogy erre nem jött rá…

Persze a történet ugyanaz volt, és szerintem jól tettem, hogy angolul is elolvastam :) Tanultam pár nagyon hasznos szót a betegségekkel kapcsolatban :) Egyébként könnyen érthető voltak azok a részek, amikben nem Peter magánszámát kellett hallgatnom. Mindenkinek ajánlom!
Másodjára már nem sírtam rajta annyira :D

4 hozzászólás
>!
Lady_Hope I
John Green: The Fault in Our Stars

Hát kedves Mindenki, jelentem elolvastam ezt is.
Bevallom azért rágtam át magam rajta molymódra mert kíváncsi voltam hogy sírok-e a végén. Nos. Nagyon nem.

Na de mi is ez a könyv?
1. Irodalmi értéke? Van, de nem szembeszökő szépirodalom, inkább igényes ifjúsági. Rengeteg hosszú elmefuttatás van benne, az élet Nagy Kérdéseiről, de nem mondanám filozófiai olvasmánynak.
2. Olvashatóság? Maximális. Pörög, nem ül le a történet, várjuk a végét, és mégis húznánk mint a rétestésztát hogy még tartson, tartson..TARTSATOK KIII!
Mellesleg a nyelvezete egy középszinten beszélőnek (vadul integet) is érthető, akkor ha a betegségükkel kapcsolatos szakszavakat kikerülöd.
3. De miben alkotott nagyot John Green?
Megmondom. Befoltozott egy óriási lelki ózonlyukat. Hány, és hány fiatal él még a Carpe Diem! lelkületének a szárnyán? Hány ezren vannak akik nem tudják mit kezdjenek az életükkel? Vagy ami még fájóbb, hányan akarják eldobni azt. És hányan küzdenek érte nap mint nap, betegség, szegénység, bántalmazás, és egyéb szomorú de létező okok miatt? Túl sokan.

Ez a könyv útmutató lehet a fiatalságnak. Ha nem is erőt merítenek belőle a saját küzdelmükre, de toleránsabbak lesznek, és nyíltak a világra, és embertársaikra, készek a segítségnyújtásra, és talán még jobbá is akarják majd tenni a világot.

Örülök hogy ennyire népszerű a könyv, és nem csak azért mert végre született egy 21. századi szép szerelmi történet (khmm..igen még mindig én vagyok) hanem mert nevel, oktat, fejleszt, és könyves szelfizésre is
inspirálja a nem olvasókat is. (Sarcasm.)

>!
mrsp
John Green: The Fault in Our Stars

Korábban már olvastam ezt a könyvet magyarul, az akkori értékelésemet még mindig tartom, vagyis hogy:

"Még annyira a könyv érzelmi hatása alatt vagyok, hogy noha 3 órája fejeztem be, még idő kellett hozzá, hogy abbahagyjam a sírást, és meg tudjam írni ezt a cikket. Ez a könyv egyszerűen…lélegzetelállító. Kiütötte a "Kedvenc könyv"nek járó trónról Suzanne Collins Éhezők viadala trilógiáját, és nagyon nehéz lesz más könyveknek felülmúlni ezt a csodát. Pontokba szedtem a véleményem:
– Nagyon tetszett, hogy Hazel és Augustus kendőzetlen őszinteséggel beszéltek a betegségről, és megnevezték azt a jelenséget, amiről mindenki azt hiszi, hogy ennyi jár nekik, ám ez őket idegesíti. Ez a „rákprémium”. Amikor mindent megkapnak, csak azért, mert rákosok. És ez szerintem érdekes, mert az ember bele se gondol, hogy a túlzott törődés és körülugrálás a betegek számára terhes lehet, ugyanis szeretnék magukat teljes értékű embernek érezni, és nem megkapni mindent, amit az átlagember nem kaphat meg.
– Imádtam, hogy Augustus Hazel Grace-nek hívta Hazelt, ez annyira udvarias és olyan gesztus volt, ami két embert összeköt.
– Az „oké” lett az új örökké.
– A regény üde színfoltjai voltak a gyerekek és Peter VanHouten író levelei.
– A könyv sokkal nagyobb mondanivalót hordoz, mint azt elsőnek gondolnánk.
– A könyv egyik legfontosabb erénye, hogy tanulságos. Hogy megtanít értékelni az életet, átlátni a másik ember megkeményített álarcán és szeretni.
– Meglepett, hogy mi rejtőzik az író Peter Van Houten gorombasága mögött, és amikor megismertük, nagyon gyűlöltem a bunkósága miatt. De utána megértettem, hogy mi rágja belülről, hogy miért olyan, amilyen, ám így is tüske maradt bennem miatta.
– Egyetlen dolog volt, ami hiányérzetet keltett bennem, az pedig a befejezés. Mi lett Hazellel? Mi lett a Mennyei Megbántás folytatása? Titkon abban reménykedem, hogy lesz folytatás, ám ez nem valószínű. Viszont nem ez egy jó könyv dolga? Elfeledteti az olvasóval, hogy egy könyvnek egyszer vége van, úgy olvasol végig 291 oldalt, hogy bárcsak sose jönne el az utolsó lap. Kérdéseket hagy maga után, belevésődik az emlékeidbe, és bár én nem vagyok egy sírós típus, az utolsó 100 oldalt szabályosan végigsírtam."

Annyival egészíteném ki, hogy ha tudtok angolul, mindenképp olvassátok el eredeti nyelven is, ezerszer szebb, kifejezőbb és meghatóbb az egész. Imádtam a nyelvezetét.


Népszerű idézetek

>!
Algernon +SP

As he read, I fell in love the way you fall asleep; Slowly, and then all at once.

1 hozzászólás
>!
apple_pie

    „Why are you looking at me like that?”
    Augustus half smiled. „Because you're beautiful. I enjoy looking at beautiful people, and I decided a while ago not to deny myself the simpler pleasures of existence.”

16. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Augustus Waters
>!
apple_pie

The marks humans leave are too often scars.

311. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Augustus Waters
>!
tamii

You gave me a forever within the numbered days, and I’m grateful.

>!
Cheril

My thoughts are stars I cannot fathom into constellations.

>!
iwaslikewhat

Sometimes, you read a book and it fills you with this weird evangelical zeal, and you become convinced that the shattered world will never be put back together unless and until all living humans read the book. And then there are books like An Imperial Affliction, which you can't tell people about, books so special and rare and yours that advertising your affection feels like a betrayal.

>!
Életveszélyes_és_Tilos

Oh, I wouldn't mind, Hazel Grace. It would be a privilege to have my heart broken by you.

>!
Fay 

Mom: „Hazel, you're a teenager. You're not a little kid anymore. You need to make friends, get out of the house, and live your life.”
Me: „If you want me to be a teenager, don't send me to Support Group. Buy me a fake ID so I can go to clubs, drink vodka, and take pot.”
Mom: „You don't take pot, for starters.”
Me: „See, that's the kind of things I'd know if you got me a fake ID.”

Page 7

Kapcsolódó szócikkek: Hazel Grace Lancaster

Hasonló könyvek címkék alapján

Jennifer Niven: All the Bright Places
Nicola Yoon: Everything, Everything
Morgan Matson: Amy & Roger's Epic Detour
Patrick Ness – Siobhan Dowd: A Monster Calls
Nicholas Sparks: The Last Song
Sarah Dessen: Someone Like You
Jenny Downham: Before I Die
Amy Harmon: Making Faces
Colleen Hoover: Slammed
Katie McGarry: Pushing the Limits