Teknősök ​végtelen sora 85% 616 csillagozás

Élmény, érzelmek és egy csodálatos történet

Hamisítatlan John Green-kötet ❤
Hatalmas lelkesedéssel kezdtem bele a könyv olvasásába, hihetetlenül kíváncsi voltam John Green legújabb alkotására. Annyira drukkoltam, annyira akartam, hogy ez egy csodás regény legyen és ne csalódjak, és azt kell, hogy mondjam: ÍGY LETT! Imádtam olvasni, belemerülni, izgulni Aza-ért és a többiekért.
Aki már olvasott az írótól, tudja, hogy mennyire egyedi látásmódja van. Ez megnyilvánul azokban a kifejezésekben, amiket használ, illetve abban is, ahogy felépít egy történetet. Egyrészt maga a sztori sohasem kiszámítható és unalmas, másrészt a karakterei meglehetősen különcnek számítanak szerintem a könyvek világában.
A regényre nagyon-nagyon kíváncsi voltam, hiszen egy ideje nem olvastam sajnos Johntól. Őszintén reméltem, hogy a Csillagainkban a hiba hatalmas, mindent elsöprő sikere után végre egy olyan regényt kapunk tőle, ami legalább olyan jó lesz és túl tud lépni saját határain az író. Az utána lévő regényekkel ez nem egészen sikerült szerintem, most viszont úgy érzem, hogy abszolút megugrotta a feladatot.
Új kedvencet avattam. ❤
Bővebben: http://pandalanyolvas.blogspot.hu/2018/03/john-green-te…

Meglepően jó volt, nem vártam ilyen sokat ettől a könyvtől.
Az elején furcsa volt kicsit Aza betegsége, de aztán magába szippantott a történet. John Green nagyon jó író. Jobban tetszett ez a műve mint a Csillagainkban a hiba :) Könnyed volt, mégis volt mondanivalója. Az idézeteket imádtam benne.
Daisy nagyon unszimpatikus volt nekem. Nem hogy örülne, hogy spoiler Bosszantott egész végig.
Davist szerettem. Tetszett, ahogy a csillagokról mesél.
Szerettem volna ha a könyv vége nem így alakul. Nem tetszik ez a befejezés:/ Na, aztán meg ki az a hülye aki egy gyíkra hagy mindent?

Valahogy mindig nehéz dolgom van, ha John Green könyvet veszek a kezembe. Hol nagyon tetszik, hol pedig egyáltalán nem szeretem.
Ez most valahogy a kettő között volt. A stílus a már eddig megszokott volt, kicsit zavaros, nehezen követhető, középpontban egy pszichés betegséggel, most főként a szorongással.
Azonban számomra unalmas volt. Valahogy nem tudtam kiismerni egyetlen szereplőt sem, és néhol azt éreztem, hogy a cselekmény is hiányzik, csak egy zavaros leírás az egész és nem is történik semmi.

A fülszöveg alapján teljesen másra számítottam. Azt hittem, hogy le fog nyűgözni a történet, megfűszerezve egy kis nyomozással, és semmi ilyesmit nem kaptam. Csupán Aza zavaros gondolatait sikerült megismernem, pontosabban elolvasnom, mert megismernem nem igazán. Egy idő után szinte teljesen eltűnt Russel Pickett, pedig azt hittem, hogy fontosabb szerepe lesz, ha már az egész fülszöveg róla szól.

Sajnáltam, hogy nem azt az élményt kaptam, amit szerettem volna, de őszintén, nem lep meg. Mindig nehéz, ha John Green könyvhöz nyúlok, sosem tudom, mit várhatok.

Lehet kicsit sokat vártam tőle, néha fura volt, de összességében tetszett, a befejezést kivéve. John Green hozta a megszokott stílusát és Azát is nagyon megkedveltem, érdekes volt róla olvasni.☺️ És a könyv hatására még a Dr.Peppert is kipróbáltam, annyit említették benne.:D

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
https://www.niitaabellvilaga.hu/2019/05/john-green-tekn…

„Úgy néz ki, a megérzéseim most sem csaltak meg: John Green munkássága nem nekem való. Elismerem, hogy vannak jó ötletei, melyek nem csak az egyediségükkel, hanem a kivitelezési formákkal is nagyot alkotnak, ám messze nem elég egy jó történethez. Véleményem szerint a regényben a főszereplőn kívül nincs semmi kézzel fogható. Minden mesterkélt, elveszik a lényegtelenség óceánjában. Arról már nem is beszélve, mennyire valótlan alapokra építette fel az egészet. Törvényszerűen nagyot szeretett volna alkotni, valami újat, amire senki sem mondhatja rá, hogy sablonos. Ez, ha úgy nézzük sikerült is neki, ám túllépte a hihetőségi határt, ami miatt a nagy része lényegét veszti. Emellett pedig a megfelelő kifejtést sem kaphatja meg az olvasó. Példának okául nincs még csak körvonalasan se megadva, honnan indult Aza mentális betegsége. A kezelése egy vicc. Egyik karakter sem tudja, mit jelent a felelősség. Ha tudnák, akkor ez a szerencsétlen lány már rég a javul útjára lépett volna.
Sajnálom, de úgy érzem, a John Green-nel tett pályafutásom hamvába holt lett. Nem hiszem, hogy a közeljövőben fogok vele még próbálkozni. Esetleg majd a későbbiekben kap tőlem még egy-két esélyt – hiszen senkit nem ítélhetünk el egy írása alapján –, de még ezt sem tartom valószínűnek. Egy szerző sem lehet minden olvasóval kompatibilis. John Green-nel nem tudtam megtalálni a közös hangsúlyt.”

„És így szűkül a spirál örökkön örökké.”

Azt hiszem legelőször is jobb tisztázni, hogy a fülszöveg elég félrevezető tud lenni. Valóban van itt nyomozás egy eltűnt milliomos után, de ez mind csak a háttérben folyik. Ugyanis a regény központi témája a mentális betegség és ezt úgy mutatja be az író, hogy bezár téged Aza fejébe, hogy átélhesd ez mit is jelent. Megtapasztalod milyen, mikor a gondolataid az ellenségeddé válnak, mikor úgy érzed legszívesebben szabadulnál a saját elmédből. Mikor bekerülsz egy spirálba, ami csak húz egyre lejjebb és lejjebb az örvénybe és képtelen vagy belőle szabadulni, pedig ésszel tudod, hogy mi történik éppen. Néha egészen fullasztó volt jelen lenni Azával együtt és átélni minden egyes lelki állapotát, de ugyanakkor lebilincselő is volt számomra látni a lélekerőt, ami ahhoz kell, hogy akár a mindennapokban funkcionáljon.

Bárkit megkérdeznél, mindenki tudna mondani legalább egy mentális betegséget és fel tudná sorolni a tüneteit, de egészséges embereknek megérteni, hogy mit is jelent egy mentálisan beteg személy tudatában lenni, hogy mi is játszódik le a fejében, szinte lehetetlen. Éppen ezért is tartom olyan nagyra ezt a regényt, mert általa bepillantást nyerhetünk Aza elméjébe és talán egy kicsit jobban megértjük az OCD és a szorongás komolyságát és olykor szinte reménytelennek tűnő állapotát. Hitelesnek éreztem az egészet és ehhez az is hozzájárulhatott, hogy John Green bevallottan is küzd ezekkel a mentális problémákkal, így saját tapasztalatait is beleszőhette a regényébe, életszagúvá téve azt.

Nagyon nagy pozitívuma a könyvnek a karakterek sokrétűsége és mélysége. Nem feltétlen szeretsz meg mindenkit, de nagyon jól vannak ábrázolva a kapcsolatok, akár ha Aza és a legjobb barátnője közöttit vesszük, nagyon emberi volt és eléggé reprezentálja a meg nem értést ilyen helyzetekben. De külön kiemelném Aza és az anyukája kapcsolatát. A YA könyvekre általánosan jellemző a szülök hiánya, vagy ha vannak is, akkor nagyon negatív szerepben tűnnek fel. Így külön jó volt egy ennyire jó anya-lánya kapcsolatról olvasni, ahol a szülő minden lépésénél próbálja támogatni a lányát és valóban jelen van a könyv során.

Bővebben: https://three-points-of-view.blogspot.com/2018/06/gondo…

Fantasztikus volt!
Elég nehéz összeszedni a gondolataimat, mert épp most fejeztem be az olvasást, így kissé még a kuszaság hatása alatt vagyok. John Greennel próbáltam már ismerkedni a Papírvárosok segítségével, viszont talán kicsit fiatal voltam még akkor ahhoz a kötethez, így nem hagyott maradandó nyomot bennem a történet. Az eddigi filmeket azonban láttam, és azok alapján biztosan állíthatom, Mr. Green vonzza a furcsa, és furcsán szerethető szereplőket.
A Teknősök végtelen sorát egyre többször láttam olyan embereknél, akikkel hasonló ízlésvilágban osztozkodom könyvek terén, így felraktam a kívánságlistámra, majd le, amikor anyával megláttuk akciósan a Tescoban. Remek döntés volt a megvásárlása!
Tovább a teljes értékeléshez: http://lifenexttous.blogspot.hu/2018/04/john-green-tekn…

Talán többet kéne olvasnom Greentől. Ez az eddigi első könyvem tőle, és hatalmas meglepetés volt. Maga az írásképe és a fogalmazásmódja is fenomenális, ahogyan a történetvezetése is. Nem volt unalmas rész a könyvben, végig fenntartotta az érdeklődésemet, és elvarázsolt. Azát igencsak érdekes és különc személyiségnek tartom, de pont ebben volt a varázsa. A történet maga nem bonyolult, mégis fantasztikusan van leírva, eszméletlen lélektani utazás.

John Green regényeivel eddig is hadilábon álltam.. Eddig két másik regényét olvastam ezen a mostanin kívül és egyik sem fogott meg igazán, de azt sem mondanám, hogy szörnyűek lennének. Nagyon jó alapötletei vannak és érdekes dolgokat dolgoz fel a regényeiben. Ebben a kötetben például a főszereplő lánynak van egy kényszeres betegsége, sokszor küzd pánikrohamokkal. Érdekes volt egy ilyen fiatal lány bőrébe beleképzelni magamat. Daisy igazán hűséges barát volt, mindvégig kitartott Holmesy mellett, mintha nem is legjobb barátok, hanem testvérek lennének. A kötet vége függővéggel zárult, az író nyitva hagyta a kaput az olvasónak, hogy mi magunk dönthessük el, hogy mi lesz a történet vége. Nyilván a való életben is így van ez, nincs „Boldogan éltek, míg meg nem haltak”, csak az ismeretlen jövő, amit csak úgy tapasztalhatunk meg, hogy átéljük és kitartunk. Hát Holmesyre is valami hasonló vár a kötet végén, nincs jövőbe való előretekintés, sem végérvényes happy end.

Nagyon szeretem John Green írói stílusát. És azt is szeretem, hogy nem idealizálja a kamaszkort, vagy a kamaszok problémáit nem degradálja a „melyik pasival járjak” témakör szintjére, hanem valós problémákkal foglalkozik.
A könyv eleje alapján azt hittem, hogy nagyobb jelentősége lesz a „krimi” szálnak ebben a történetben, de ez végül megmaradt egy mellékszálnak. A fő fókusz Azán, a mentális betegségével való küzdelmén és érzésein volt. Ennek ellenére spoiler nagyon tetszett ez a történet és szeretnék még olvasni Greentől.