A ​túlsó parton 8 csillagozás

John Galsworthy: A túlsó parton John Galsworthy: A túlsó parton John Galsworthy: A túlsó parton John Galsworthy: A túlsó parton

Galsworthy ​valóban korunk legnagyobb regényírója. Először is széles és elbűvölő. Dickensig kell visszamenni, hogy gazdag meseszövésének, bőséges emberismeretének és közvetlen előadásának párjára akadjunk. Sőt még Dickens is csak egész oeuvre-jében ér fel a Forsyte Saga emberi teljességével. Kritikusa az első száz oldalak után megfeledkezik szerszámairól és megbabonázva követi sima, jó karban tartott mondatait, melyek alig észlelhető emelkedéssel mulatságosan kanyarogva vezetnek mind újabb és újabb kilátók felé. Heteket tölt el világában, mint egy magas fekvésű fürdőhelyen, ahol minden csupa komfort és minden a legnívósabb. Beismeri, hogy ritkán találkozott könyvben oly komplikált s mégis határozottan jellemzett szereplőkkel oly nagy számban, mint nála. Ezek javarészt öreg urak s néhány világítóan szép asszony. Mind gazdagok s majd valamennyien tudatosak és egészségesek. Hisztériának, idegeknek s az értelemtől nem ellenőrizhető rejtélyes motívumoknak nincs szerepük itt. Friss és… (tovább)

>!
Palatinus, Budapest, 2016
364 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632741611
>!
364 oldal · ISBN: 9789633980825 · Fordította: Bálint György
>!
Franklin-Társulat, Budapest, 1936
364 oldal · keménytáblás · Fordította: Bálint György

1 további kiadás


Enciklopédia 8


Most olvassa 1

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

Kuszma>!
John Galsworthy: A túlsó parton

Ez a könyv egy olyan világot ábrázol, ami alighanem örökre a múlté*. És ami azt illeti, a könyv egyik legfőbb értékét éppen az adja, hogy Galsworthy ennek tökéletesen tudatában van. Angliában járunk a Nagy Világválság idején: épp letértünk az aranyalapról, és amit eddig biztosnak tartottunk (a tradíciók, a jólét), az egyszeriben kérdésessé válik. A kötet „úriember” szereplői pedig kénytelenek szembesülni azzal, hogy a lovaspólózásnak, meg az andalgásnak a kies vidéki kúriákon alighanem hamarosan vége szakad – ideje lesz lassan valami rendes munka után nézni. Nagyon vonzó számomra, hogy Galsworthy ezt a birodalmi eróziót nem holmi nyavalygásba hempergetve interpretálja, hanem egészséges érdeklődéssel – ami már csak azért is jó, mert ha egy író elveszíti jóindulatú kíváncsiságát a holnap, a változás iránt, akkor általában igen közel kerül a begyöpösödéshez.

A regény nyitójelenetében megismerjük Claire-t, aki épp az imént érkezett Ceylonból utánfutójával, a reménytelenül (?) szerelmes Tonyval. Amit nem hozott magával, az férje, Jerry, aki egy szadista állat, úgyhogy értelemszerűen eszében sincs viszontlátni őt. Jerry azonban nem osztozik ebben az óhajban, és hamarosan meg is jelenik Londonban, hogy gondoskodjon a cselekményről. Innentől kezdve pedig lépésről lépésre közelebb kerülünk a regény második felét meghatározó kulcsmomentumhoz: egy válóperes tárgyalótermi drámához, amin az olvasó bízvást tövig rághatja majd a körmét. Mint ebből is kiderül, a regény feszültségének középpontjában a házasság, a válás, a nő meg a férfi kapcsolatának átalakulása áll egy olyan átmeneti időszakban, ahol a feleség ugyan technikailag faképnél hagyhatja már férjét, de hogy miért is tette spoiler, azt a művelt úri nép magában tartja, mert valamiért meggyőződése, hogy amit vele tesznek, azért neki kell szégyellnie magát.

E könyv egészen biztosan nem olyan nagy volumenű, mint a Forsyte Saga** (például hiányzik belőle egy olyan sokrétű figura, mint Soames Forsyte), úgyhogy sokáig úgy voltam vele, hogy négy csillag. Ám a két női szereplő (Claire, és a még nála is ügyesebben ábrázolt Dinny) eredetisége, finom izgalmassága, a szöveg puhasága, valamint az ebből a puhaságba szinte észrevétlenül belesimuló merészség (ami ma már aligha számítana merészségnek, de akkor!) jobb belátásra hangolt. Lágy, érzelmes, okos szöveg, látványos szakadék van közte és a XX-XXI. század kortárs prózája között.

* És egy olyan légies textúrával, ami szintúgy alighanem a múlté.
** Amúgy e kötet a Forsyte Saga tágan vett univerzumának része, amit pár felbukkanó Forsyte is jelez – de a nagy eposz ismerete nélkül is élvezhető.

Gádorka>!
John Galsworthy: A túlsó parton

Gördülékeny írás, tele jó társadalom, ember és természetábrázolással.
Jó volt megérteni a szereplők problémáit, aggódni a sorsukért.
Tettszett a stílusa, mondanivalója.
Örültem, ha érintőlegesen is, de találkoztam Fleurrel és Michaelével a Fortsyte Sagából.
Nagyon jó volt olvasni ezt a regényt.


Népszerű idézetek

Kuszma>!

Óva intem az ország polgárságát a házasság intézményétől. Ezt a köteléket, amely igen jól bevált Viktória királyné idejében, ma már csak abban az esetben volna szabad vállalni, ha megnyugtató bizonyíték van arra nézve, hogy egyik félnek sincs semmiféle néven nevezendő egyénisége…

99. oldal

Kapcsolódó szócikkek: házasság
1 hozzászólás
ppeva P>!

– Mi a véleményed Clare ügyvédjéről?
– Ha az ellenfél helyében volnék, gyűlölném.
– Akkor jó. Mondd, Dinny, mi a tanulság az egészből?
– Ne menjünk férjhez.
– Ez egy kicsit szigorú álláspont, mindaddig, amíg nem sikerül lombikban előállítani a gyerekeket. Nem gondoltál még arra, hogy a civilizáció alapja az anyai ösztön?
– Azt hittem, hogy a civilizáció alapja a mezőgazdaság.

270. oldal

Kapcsolódó szócikkek: civilizáció
1 hozzászólás
Szelén>!

– Szörnyű, hogy a dolgok véget érnek.
– Gyakran sokkal szörnyűbb, hogy a dolgok elkezdődnek.

ppeva P>!

– Furcsa elgondolni, hogy 1910-ben Gauguin jelentette számomra a legszélsőbb excentricitást – mormolta Adrian. – Ez is mutatja, hogy fejlődnek a dolgok. Annak idején, emlékszem, először a British Museumban néztem meg a kínai képeket, azután átmentem a posztimpresszionista kiállításra. Cézanne, Matisse, Gauguin, Van Gogh – akkor legszélsőbb modernek – most már ősrégiek. Gauguin kétségkívül kitűnő kolorista. De mégis jobban szeretem a kínaiakat. Attól félek, hogy rettenetesen régimódi vagyok, Dinny.

148. oldal

1 hozzászólás
ppeva P>!

Így érezhette magát Ádám, amikor a paradicsomkert lezárt kapuja elé lopakodott, csak éppen Tony Croom nem adott rá okot, hogy kiűzzék a paradicsomból. Ádám! Furcsa, kedves, fehér, szakállas alak.A bűnbeesés előtt az ember olyan lehetett, mint valami természetimádó szektárius lelkész, kedvenc kígyójával, nemes fajalmájával, odaadó, nyíratlan hajú titkárnőjével, aki olyan lehetett, mint lady Godiva.

167-168. oldal

ppeva P>!

Kár, hogy a férfiak olyan türelmetlenek. Két dolgot nem szeretnek: tartózkodóan udvarolni, és bevásárolni járni. Egyszerűen berontanak a boltba: van ez meg ez? – és aztán megint kiszaladnak. Nem szeretnek ruhát próbálni, nem szeretik, ha babrálnak rajtuk, ha a nyakukat kell csavargatniuk, hogy hátulról is láthassák magukat. Irtóznak attól, hogy pontosan kiválogassák, mi áll nekik a legjobban.

169. oldal

ppeva P>!

[…] arra gondolt, hogy az élet főkönyvében súlyos terhek vannak minden szerelmes számláján. Semmiféle tőkeemelés vagy biztosítás nem szabadíthatja meg az embert ettől az egész életre szóló adósságtól. A szerelem dobja az embert a világra, a szerelem tölti be csaknem egész életét, szerencsét hoz rá, vagy bajt, és ha meghal a szerelem (hacsak nem az egyházközség) temeti és felejti el. Az egész nagy, nyüzsgő Londonban nincs egyetlenegy élőlény, aki ne vergődne a szerelem kötelékeiben, aki ne volna e kiszámíthatatlan, kérlelhetetlen, erőszakos hatalom rabságában. Ha az értelmes embereknek választaniuk lehetne, nyilván valamennyien kijelentenék, hogy nem akarnak többé tudni a szerelemről. Ilyen megállapítások: „Jó parti”, „Boldog házasság”, „ideális barátság”, „Egész életre szóló közösség” állnak szemben másféle megállapításokkal: „Nem tudnak összeférni”, „Múló szenvedély”, „Tragikus helyzet”, „Súlyos tévedés”. Minden más ténykedését biztosíthatja, módosíthatja, előreláthatja vagy elkerülheti az ember (kivéve a halál kényelmetlen intézményét), a szerelmet azonban nem. A szerelem hirtelen lép elő a sötétből, és hirtelen tűnik el ismét. Itt van, és már nincs is itt! Kis írást hagy maga után a főkönyv egyik vagy másik oldalán, és az ember várja, hogy mikor jön a következő bejegyzés. A szerelem csúfot űz a diktátorokból, a parlamentekből, a bírákból, a püspökökből, a rendőrökből, még a jó szándékokból is, őrületig korbácsolja az örömet és a bánatot, kicsapong, szaporodik, lop, gyilkol, odaadó, hűtlen, hamis. Nem ismer szégyent és nem ismer fegyelmet, otthonokat épít és otthonokat rombol, néha elmegy az ember mellett, néha pedig két szívet eggyé forraszt mindhalálig.

332-333. oldal

ppeva P>!

Dinny pillantása most az esküdtekre esett, akik kétsoros zárkájukban ültek. Az esküdtek vezetője nyomban felkeltette figyelmét tojás alakú fejével és arcával, gyér hajával, vörös arcával, világoskék szemével és arckifejezésével, mely olyan tökéletesen egyesítette magában a tőkehal és a birka vonásait, hogy egyikre sem hasonlított.

255. oldal

Szelén>!

Minden emberi vállalkozás kezdete és befejezése rendetlen: egy ház építése, egy regény megírása, egy híd lebontása, főképpen pedig egy utazás befejezése.

ppeva P>!

Hirtelen úgy érezte, hogy semmi kedve sincs visszatérni a Coffee House-ba. Ez a hely most nem felelt meg lelkiállapotának. A klubok rettenetesen férfiasak, a nőkkel kapcsolatban rémes ebéd utáni hangulat uralkodik bennük: félig megvető, félig kéjenchangulat. A klubok kényelmes, füstös lyukak, területenkívüliséget biztosítanak a nőkkel és a letartóztatási parancsokkal szemben.

51. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Rudyard Kipling: Elborult világ
Rudyard Kipling: Naulahka
Rudyard Kipling: Kim
Jane Austen: Büszkeség és balítélet
Charles Dickens: Karácsonyi ének
Thomas Mann: József és testvérei
Kertész Imre: Jegyzőkönyv
Grazia Deledda: Mint szélben a nád
Selma Lagerlöf: A császár
Charles Dickens: Barnaby Rudge