A ​lepkegyűjtő 83% 873 csillagozás

A könyvet inkább drámának mondanám, és tekintve, hogy 1963-ban jelent meg, nem is úgy indultam neki, hogy ez egy zsigerig hatoló, borzongató alkotás lesz.
Beláthatunk egy szociopata fejébe, és fel is lehet állítani róla egy szép kis profilt. A regény születésének idejében – ha már profil felállítás – a profilozás még csak távolról sem ugatta a Holdat, de Ferdinandon nagyon sok tipikus jel fedezhető fel. Nulla önbecsülés, a családi háttér olyan amilyen, de erős férfi nincs a környezetében. Tipikus szürke egér, kicsit csúnyácska, intelligenciája nem kiemelkedő. Rettentően antiszociális, tartózkodó, gyanakvó, a nőkkel szemben különösen félénk. Él a fejében egy eszményi nő képe, akit az útjába is sodor az élet. Kispolgári családból származik, de egy jelentősebb nyereményösszeghez való jutás teszi azt lehetővé, hogy a beteg vágyai kiteljesedhessenek. Érdekes valamilyen szinten látni, hogy mi zajlik a fejében, és, hogy próbál ő a szörny ellen küzdeni, de nem megy.
Az áldozat szemszögéből is megismerhetjük a történetet, ami számomra itt-ott kissé vontatott volt, de azért különleges is, hogy hogy próbál a múltba, majd a lehetséges jövőbe kapaszkodni azért, hogy ne veszítse el teljesen józan eszét a jelenben.
A könyv még filozófiai húrokat is megpenget, így aki szereti az ilyen „erkölcsi agyalásokat”, annak mindenképp ajánlom elolvasásra. Engem a pszichológiai része kötött le inkább.
Arra nagyon kíváncsi lennék, hogy Ferdinand Miranda után még hány lepkét gyűjt(ött volna, ha a történet nem így ér véget). Egy párat még biztosan. Ha valami hatására jobban bekattan, akkor szerintem viszonylag sokat, és akkor vagy csak a pénzének az elfogyása vagy a rendőrség tudta volna megállítani.

Viszont szólok, ha se a pszichológia, se a filozófia, lelkizés vagy dráma nem hoz lázba, unalmasnak fogod gondolni szerintem.

Akkor kezdjük az alapszabályokkal, sosem szabad az áldozatot hibáztatni, senki nem tehet, hordhat, mehet… olyat(n), ami miatt megérdemelné, hogy vele szemben bűncselekményt kövessenek el. Nincs olyan helyzet, amelyért az áldozat lenne a hibás.
Lepkegyűjtő begyűjtött egy pillangót, egy igazi gyönyörű, belül teljesen üres, fennhéjázó csodát, aki a nagy felsőbbrendűségében, pont a józan paraszti eszét nem tudta használni. spoiler Nagyon tetszett a két nézet, akkor is ha Miranda mindennek az ellenkezőjét tette annak amit szerintem cselekedni kellett volna a szabadulás érdekében. Jól felépített történet, szerkezetben kicsit bejátszik a Stockholm-szindróma, valóságban se történnek másképpen a dolgok, sajnos nem egyszer megtörtént már a való világban. Férjecském szerint már az első barlangban voltak elzárt hölgyek, tehát kicsit se áll meg, hogy a könyv hatására történhetnek hasonló esetek.
Érdekes, elgondolkoztató pszicho-thriller ami inkább pszicho mint thriller, érdemes elolvasni, ha elborult elmék értelmét keresed. (azért az nem sikerült megtalálni, mármint az értelmet)

Nagyszerű könyv, de semmiképp sem egy könnyű regény. Nyomasztó sötét világot fest, amelyben a bezártság nem csak konkretan de számos más módon is jelen van. Sok utalást tartalmaz Shakespeare Vihar c. színművére, de ez semmikép nem vígjáték, hanem igazi tragédia.
Nincs Prospero aki megmentené Mirandát, megfékezné Calibánt, jó szándékkal lenne Ferdinánd iránt, és a végén jóra forditana mindent. Nincs varázslat. Mindenki rab. Ferdinánd akit abszolut reménytelen szerelmében létezik. Miranda akit a saját, a realitástól elrugaszkodott, elzárt ideák és eszmékből álló világa is fogságban tart. Végül pedig Calibán, a szörny, a gonosz, akit tébolya tart fogva egy borzalmas világban, és megteremti a borzalmat a másik kettő számára is. Mirandát elrabolja, Ferdinánd pedig nem más mint saját maga, Calibán. Egy személy, egy valaki sötét és világos oldala.

Sokféle bezártság van ebben a regényben. Minden szereplő a saját fogságaiban faltól falig járkálva monologizál körbe-körbe. Itt ott felbukkan egy ajtó, vagy egy ablak. Kiút a fogságokból, a végtelenül rótt körökből, és ilyenkor mindig elkezd az olvasó reménykedni, hogy hátha… de nem, a szabadulás elmarad, marad a bezártság és újra faltól falig rótt körök.

Fowles riasztó képet fest az angol társadalom egy szeletéről, a közepes tehetségű és intellektusú baloldali művészek öntelt, hamis és valóságtól elrugaszkodott életéről és egy gonosz, torz ember belső világáról.

Nagy vonalakban tudtam valamit a történetről, vagy inkább csak sejtettem, hogy mi lesz benne, és bár nem éppen az lett, amire számítottam, nem mondanám, hogy csalódtam. Nem túlzás, hogy az első oldaltól a hideg futkosott a hátamon, és ez a nyomasztó, őrült helyzet végig érdekes volt. Különösen tetszett, hogy a rab szemszögéből is láthatjuk a dolgokat, sok mindent megmagyarázott, amit a fogvatartón keresztül máshogy értelmeztem. Miranda karaktere egyébként nagyon meglepő volt, igazi talpraesett, bátor lány, aki nem csak kesergett, hanem cselekedni is próbált. Mindkét fél világnézete hihetetlenül érdekes volt számomra, az ilyen művészeti, teológiai, politikai, és egyéb viták, amiket a szerző felsorakoztatott számunkra, mind-mind tele voltak elgondolkodtató mozzanatokkal. A befejezés erősre sikeredett, szinte már sikítani akartam, hogy ez nem történhet meg… dehát egy jó pszichothriller pont ilyen. Az biztos, hogy még egy jó ideig összerezzenek majd minden apró zajra.

Ennek a könyvnek az eredeti megjelenési éve 1963. A pszichothriller akkor még mondhatnám azt is, hogy gyerekcipőben járt.
Vagy azóta annyi zseniális ötlettel megtűzdelt thrillert olvashattunk, hogy ezekhez viszonyítva egy kicsit laposnak éreztem.
Nem rágtam le a körmeimet , szép komótos tempóban következtek az események.
Némi színt vitt bele, hogy elolvashattuk a másik szemszöget is.
A vége meg egy „BUMM” , nem nagy betűkkel, nem kiszínezve, hanem csak úgy csendben.

Ez a „modern” pszicho thriller egy kéthónapos történetet örökít meg,… spoiler. Egy elszigetelt lelki beteg és az egészséges tisztaság megtestesítőjének, szellemi küzdelmének nagyszerű ábrázolása. A szabadság iránti vágy, az eltorzult értékrendű, fanatikus, álomvilágban élő kishivatalnok férfi és a kiszolgáltatott, védtelen diáklány párharcának, a szép és a gonosz egymás körüli keringőjének tökéletes megjelenítése. Furcsa mese az, amelyben egy pillangó úgy dönt, hogy lerázza szárnyai csillogó hímporát, és egy bámulatos hernyóvá változik. Ezáltal ismerjük meg rajongásának eltorzult formáját, voltaképp a lelki torzulását. Egy „kellemesen” borzongató thriller, amely képes volt lesokkolni a maga morbid módján, ezzel megadva a horrorisztikus adalékot. Ezt a történetet mindenkinek el kell olvasni, hogy tudjuk, az őrület ezernyi formában közelítheti meg az embert, ajánlatos felkészülni az érkezésére.

Kétségtelenül egy nagyon érdekes, és bizarr olvasási élmény. Ha valaki a mostanság olvasható pszicho-thrillerek ámokfutásszerű elmebajosságát keresi, az ezzel a kötettel rossz helyre tévedt. Ez egy őrülten lassú, igazi szereplőboncolgató, csendesen, de mélyen őrült könyv. Igazi pszichológiai és pszichiátriai téma lehetne a két szereplő. Az az elejétől látszik, hogy Ferdinand őrült. Az a velejéig mániás típus. De Miranda sem százas, az is biztos. Benne egy látens személyiségzavar kivirágzása és progressziója vélhető felfedezni, amit a helyzete váltott ki. A művészetmánia, mint egy manifesztáció, mutatkozik meg benne. E két karakter őrült tangójának lehet szemtanúja az olvasó, ami egyszerre fura és borzasztó. A lassúság, a megfontoltság, a kétfajta nézőpontból való boncolgatása a két hónap rabságnak a félelem magva, ami a műfaj sajátossága. A vég már-már megjósolhatóan drámai, és elkerülhetetlennek hat a szereplők viselkedéséből kifolyólag.
Tényleg minden műfajt kedvelőnek kikerülhetetlen, sőt, ha erről tanultunk is volna a pszichiátrián, azon se lepődtem volna meg. A filmet mindenképp megnézem ezután.

2021/104, otthoni polc, 245/745 eddigi értékelés

Hát ez elég deprimáló volt.
Szépen ábrázolja a szerző egy pszichopata és áldozata „kapcsolatát”. Visszafogott stílusban, aprólékosan, lépésről lépésre bontja ki az együttlétüket, okos kis beszúrásokat tesz, nagyon jól jellemez a párbeszédekkel stb.
Értem én, hogy kultuszkönyv/kultuszfilm lett belőle, de akkor is elég depresszív volt…

Érdekes történet volt, ha azt nézem mikor íródott, azt kell mondjam, hogy megvolt benne minden amit vártam.
Ferdinand és Miranda fejezeteit olvashatjuk felváltva, utóbbi naplót ír elrablása ideje alatt.
A szerző jól ábrázolja a szereplőit, jó volt belelátni a gondolataikba. Ferdinand, a tipikus szürke kisegér kategória, aki olyan kis semmilyen, félénk. ( Teljesen a Gyilkos elmék sorozat jutott eszembe róla, az elkövetők többsége tipikusan ilyen karakter.)
Aztán ott van Miranda, az áldozat , akinek a levelei által beleláthatunk abba mit élt át, ő az idealizált nő.
A mai thrillerekhez képest nekem kissé lassú volt, és inkább drámai, de a megjelenésekor szerintem ütősnek számított.

A Lepkegyűjtő egy igényes, intelligens, régi korabeli thriller.
Számomra túlzottan izgalmas nem volt, de érdekesek voltak a szemszögek, a gondolatmenetek.
Igazándiból kicsit többre számítottam. Körülbelül a felénél jöttem rá, hogy nem lesz sokkal több, mint ami addig volt.