Sánta ​Őz, a sziú indián sámán 47 csillagozás

John Fire (Lame Deer) – Richard Erdoes: Sánta Őz, a sziú indián sámán John Fire (Lame Deer) – Richard Erdoes: Sánta Őz, a sziú indián sámán John Fire (Lame Deer) – Richard Erdoes: Sánta Őz, a sziú indián sámán

Ez ​a könyv úgy keletkezett, hogy Lame Deer, azaz Sánta Őz, polgári nevén John Fire, a sziúk egyik törzsének öreg sámánja összebarátkozott egy fehér emberrel, a Kelet-Közép-Európából bevándorolt, részben magyar származású Richard Erdoessel, beavatta őt az indián szertartásokba és mítoszokba, és elbeszélte neki az életét. Erdoes elsősorban festő- és fotóművész volt, első nagy írói sikerét ezzel a szerzőtársi közreműködésével aratta. Neki köszönhetjük, hogy az angolul alig-alig beszélő indián sámán visszaemlékezései színes és eleven nyelven szólnak hozzánk. Amire pedig Sánta Őz emlékezik, az sokféle szempontból érdekes és tanulságos. És minthogy élete szorosan összefonódott népe életével, azt is megtudjuk, hogy életek a sziúk a rezervátumokban a huszadik század első hetven évében, ami másfelől megmutatja a liberalizmusára büszke amerikai társadalom olykor döbbenetes intoleranciáját az övétől gyökeresen különböző kultúrával szemben. Ami pedig a könyvben a legizgalmasabb, az éppen… (tovább)

Eredeti cím: Lame Deer, Seeker of Visions

>!
Filosz, Budapest, 2019
278 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789638657725 · Fordította: Borsányi László
>!
Filosz, 2006
278 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638657723 · Fordította: Borsányi László
>!
Európa, Budapest, 1988
282 oldal · ISBN: 9630746379 · Fordította: Simóné Avarosy Éva

Kedvencelte 17

Most olvassa 5

Várólistára tette 27

Kívánságlistára tette 21


Kiemelt értékelések

>!
tengshilun IP
John Fire (Lame Deer) – Richard Erdoes: Sánta Őz, a sziú indián sámán

Gyerekkoromban jó néhány Karl May és Cooper könyvet olvastam, mindegyiket többször is. Szerettem a Vadnyugat szabadságát, az egyenes jellemű sápadtarcúakat, és a még méltóságteljesebb indiánokat. Jók voltak azok a könyvek, és azt gondolom, hogy még ma is tudnának mit adni.
Ez a könyv azonban más. Az ifjúsági regény, és ahelyett, hogy fehérek írnának róluk, most egy indián szólal meg. A fiataloknak szóló kalandregény helyett pedig egy világnézeti-filozófiai-spirituális utazásra visz el minket Sánta Őz.
Ez a világ, olyan egyszerű, olyan durva, olyan szép, olyan kegyetlen, és olyan lélegzetelállító, mint maga a természet. Mint minden természetvallás, úgy az indiánok felfogása is lenyűgöz, és egyben rávilágít dekadens, életidegen társadalmunk, szögletes betontömbjeink, technokrata szemléletünk beteges, természetellenes mivoltára. Helyébe a „minden egy” személetét helyezi, mely a hindu vallásból lehet ismerős az olvasónak. A rítusok szigorú rendje, a sámánok szívós hagyománya, és a természetesség az, ami a régi indiánok életének középpontjában állt. És remélem, hogy ez most is így van ott, Amerikában, és Sánta Őz akarata, hogy ez a páratlan életfelfogás megmaradjon, teljesül.

>!
pat
John Fire (Lame Deer) – Richard Erdoes: Sánta Őz, a sziú indián sámán

Óóó, majd mikor a Nagy Szellem felgöngyöli a világot a fehér ember mocskával, és ott lesz alatta a préri a bölényekkel és az indiánokkal… Ez annyira szép.

>!
Szemy
John Fire (Lame Deer) – Richard Erdoes: Sánta Őz, a sziú indián sámán

Érdemes elolvasni, egy egészen más életszemléletet ismerhetünk meg. Így huszonéves fejjel a könyv után újragondoltam az értékrendemet.

>!
diosmonty
John Fire (Lame Deer) – Richard Erdoes: Sánta Őz, a sziú indián sámán

Ez a könyv egy csoda. Sokezer kilométeres és sokéves távolságból szemtanúi és kicsit részesei lehetünk egy olyan kultúrának, ahol az ember alázattal, a természeti törvények szerint élt, ahol az egyéni boldogulás fontossága helyett a csoporté volt az elsődleges, és amely a törzs hiedelmei, rítusai és meséi által biztonságos közeget jelentett. Ámulatba ejtettek a látomáskeresés, az izzasztókunyhóban való megtisztulás, a naptánc szertartásai, és a leírás részletessége miatt olyan érzésem támadt, mintha ott ülnék köztük. Persze azért viaskodott bennem a „fehér ember” arroganciája, hitetlensége, ugyanakkor hinni akartam, és elfogadni, befogadni, átélni mindezt. Gyönyörű, ahogy az indiánok a gyermekekre néznek, ahogyan nevelik őket, ahogy az időseikre tekintenek, ahogy a sámánok végzik a rájuk osztott, őket megtalált hivatást. Szerettem olvasni, hogy a világ számukra nem jó vagy rossz, kiváltság vagy szégyen, hanem valami/ valaki lehet egyben mindkettő. Nagyon sokat tanulhatunk a történetek által, sok mindent átgondolhatnánk és átértékelhetnénk. Minél inkább ezt teszem, annál több mindent sajnálok.

3 hozzászólás
>!
Kuckókapitány P
John Fire (Lame Deer) – Richard Erdoes: Sánta Őz, a sziú indián sámán

Sokat tanulhatunk az indiánoktól, ez esetben egy sámántól. Nagyon elszomorító, amikor népe sorsáról mesél, mennyi szörnyűséget és igazságtalanságot szenvedtek el. Ám amikor a hitvilágukról, szokásaikról, életükről mesél, tele van a körülöttük levő természet, folyók, fák, állatok, kövek szeretetével. Ők maga a természet. Annyira benne, vele élnek. Rádöbbenek, hogy mennyire igaz, ahogy fogalmaz: „kockavilágban” élünk, mi fehérek. Vajon a mi túlhajszolt lelkünk le tud egyszer csendesedni, harmóniában a természettel?

>!
kissakos I
John Fire (Lame Deer) – Richard Erdoes: Sánta Őz, a sziú indián sámán

A könyv amely talán a legnagyobb hatást gyakorolta rám. Egy ’56os magyar emigráns antropológus és az utolsó sziú sámán beszélgetése sokkal több lett mint amit ők terveztek az elején. Aki meg egyébként érdeklődik az indiánok kultúrája iránt sehol nem talál ennél mélyebb könyvet arra hogy elmélyítse ismereteit-és ez csak egy mellékes dolog, a lényeg ennél sokkal több…

>!
Filosz, 2006
278 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638657723 · Fordította: Borsányi László
>!
ursus MP
John Fire (Lame Deer) – Richard Erdoes: Sánta Őz, a sziú indián sámán

Imádtam a bölcs derűt, amellyel tévelygéseiről és csavargásairól beszélt, s az átlényegülést, amikor szavai megteltek tűzzel, mert valódi „indián” téma került szóba: történetek, szokások, szertartások.

>!
Könyvbagoly
John Fire (Lame Deer) – Richard Erdoes: Sánta Őz, a sziú indián sámán

Gyerekkoromban faltam az indiánregényeket, ez persze száraznak tűnt mellettük. Most megfordult a dolog: sokkal színesebb, árnyaltabb, izgalmasabb egy valódi indián sámán gondolatait és világnézeteit megismerni, mint akármilyen kalandregény. A fél könyvet ki tudnám írni idézetként. Fenntartom, hogy előző életemben indián voltam…

>!
kregina
John Fire (Lame Deer) – Richard Erdoes: Sánta Őz, a sziú indián sámán

Tetszett, hogy hiteles forrásból bepillantást nyerhettem az indiánok, és főként egy indián sámán életébe. Viszont a rezervátumok belekényszerítik az ott élőket egy szerepbe, és ez már egy másik világ, nem az a régi, korlátlan szabadság. Óhatatlanul elveszett valami, és ettől mindannyian szegényebbek lettünk.

>!
szikszai_2 P
John Fire (Lame Deer) – Richard Erdoes: Sánta Őz, a sziú indián sámán

Ez a könyv ledöbbentett! Ennyire tisztán és őszintén az indiánokról és a fehér emberek viszonyáról még nem olvastam könyvet. Ajánlom mindenkinek, akit érdekelnek az indián témájú könyvek. Alapmű!


Népszerű idézetek

>!
Jaumijau

Nem bízom az olyan látomásokban, amelyek csak úgy jönnek – elég hozzájuk lenyelni valamit. A valódi belső látás, a sorsdöntő révület nem származhat ilyesmiből.

217. oldal

>!
Jaumijau

Osztogatjátok, adjátok és veszitek a halált. Az összes dezodorotokkal együtt haláltól bűzlötök, de féltek a halál valóságától; nem mertek szembenézni vele. A halált is sterilizáltátok, suba alá került, megfosztottátok méltóságától. Mi indiánok azonban gondolunk a halálra. Én is. A mai nap például kitűnő lenne meghalni – nincsen sem nagy hőség, se túl hideg. Jó nap arra, hogy valamit, ami majd tovább hat, itt hagyj magadból.

120. oldal

>!
diosmonty

Tudod, a szeretet olyasmi, ami nem múlik el a halállal. A szeretet hatalmas erő. A nághí, a lélek barangol, kószál. Ha két ember nagyon szerette egymást, ikrekként visszatérnek. Mivel nagy volt bennük a szeretet egymás iránt, tétován keresik egymást, és a Nagy Szellemnek megesik a szíve rajtuk, újra élere hívja őket.

143. oldal

>!
Doki_bácsi 

Azt hiszem, a fehér ember úgy fél attól a világtól, amelyet alkotott magának, hogy se látni, se érezni, se szagolni, se hallani nem akarja. Ha az arcodra csapódik az eső vagy a hó, ha a jeges szél megdermesztett és most egy füstölgő tűz mellett felmelegszel, ha a forró gőzfürdőből kijövet a hideg folyóba veted magad – akkor érzed, hogy élsz, de ti ezt az érzést már nem is igénylitek. Skatulyákban éltek, kizártátok belőlük a nyár melegét és a tél fagyát, testeteknek nincs többé illata, hi-fi-lármával tele a fületek, ahelyett hogy a természet neszeire figyelnétek, színészeket bámultok a tévében, akik nem létező élményekben részesítenek, mivel valódi, saját élményeitek már rég nincsenek, eszitek az ízetlen ételeket – hát így éltek ti. És ez nem jó.

>!
tengshilun IP

Egy másik indiántól azt hallotta: – Ezt a vörös pipát a Nagy Szellem adta a vörösbőrű embereknek; testünk szent része. Tudjuk, hogy a fehér ember olyan, mint egy hatalmas felhő, mely keletről emelkedik és be fogja takarni az egész országot; tudjuk, hogy övé lesz a földünk; de ezt a helyet meg akarjuk tartani magunknak. – Ha akkor élek, akár én is mondhattam volna ezt.

260. oldal

>!
Jaumijau

Ha a bölény jó lenne hozzám,
S kölcsönadná a fütyijét,
A Fékevesztett Ló hegycsúcsról
Hugyoznám le a sok hülyét.

104. oldal

>!
Doki_bácsi 

A sziúk szava arra, hogy fehér ember, vásícsú, zsírszedő. Jó név, ti fehérek valóban kiszedtétek ennek a földnek a zsírját. De mintha nem vált volna a javatokra. Mostanában nem látszotok valami egészségesnek – kövérek vagytok, az igaz, de nem egészségesek. Az amerikait úgy tenyésztik, mint a tömni való libát, nem embernek, hanem fogyasztónak. Attól a perctől kezdve, hogy nem fogyaszt, nem vásárol, a zöldbékabőr-világnak semmi haszna többet belőle. Az amerikaiak már maguk is békává váltak. Valami kegyetlen gyerek szivart nyomott a szájukba, és most pöfékelnek, pöfékelnek, míg csak szét nem pukkadnak. A zsírszedés nem jó dolog, annak sem, aki magára szedi. Különösen rossz az indiánoknak, akiket arra kényszerítenek, hogy ebben a békabőr-világban éljenek, amit nem ők találtak ki, és amelynek semmi haszna belőlük.

>!
Kuckókapitány P

A fekete szín a nyugatot jelenti; a vörös az északot; a sárga a keletet; a fehér a délt. Fekete az éjszaka, a sötétség, a rejtelem, a nap, ami lenyugodott. Vörös a föld, a pipakő, az emberek vére. Sárga a felkelő nap, amint keleten előbukkan, hogy fénnyel árassza el a világot. Fehér a hó. Fehéren izzik a nap delelőn.
Vörös, fehér, fekete, sárga – ezek az igazi színek. Megadják nekünk a négy fő irányt; úgy is mondhatnánk, az imáinkhoz vezető ösvények.

>!
tengshilun IP

(…) Nézzük például ezt a tájképet. Egy barátom festette. Ha rápillantasz, két kerek dombot látsz az ég alatt, a prérit, egy sötét völgyet, benne bokrok, hasadék, forrás. Nahát, ez egyáltalán nem tájkép. Ez egy női test. A dombok a keblei, a selymes füvű síkság a hasa, és az a völgy a forrással – nos, az a wíjá sá, az a testrész, amitől nő a nő. A barátom nem azért festette, hogy vigyorogj. Azt hiszem, ő úgy látta az asszonya testét, mint egy pompás tájat. Nem hagyhatta ki a völgyet a hasadékkal. Az az asszonyiság központja; a nő lényege, ezért szent. A szerelem és a szülés jelképe. Szerintem ez egy nagyon szép kép.

108. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Larry J. Zimmerman: Észak-amerikai indiánok
Anna Jürgen: Az irokézek fia
Felhőnéző és Tűzvarázsló
Ladányi Norbert: Indián mítoszok és legendák
David Murdoch: Észak-amerikai indiánok
James Fenimore Cooper: Nagy indiánkönyv
Karl May: Winnetou
Miloslav Stingl: Indián tűz
Inge Pollack: Gyere az indiánok közé
Dee Brown: Wounded Knee-nél temessétek el a szívem