Sorozatgyilkosok 166 csillagozás

John Douglas – Mark Olshaker: Sorozatgyilkosok John Douglas – Mark Olshaker: Sorozatgyilkosok

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​Virginia állambeli Quanticóban, tizenöt méterrel a föld alatt, a Szövetségi Nyomozóhivatal Nemzeti Akadémiájának irodáiban kicsiny elitcsapat, a Nyomozástámogató Részleg küzd egyik legmélyebb, legősibb ösztönünkkel: a körülöttünk ólálkodó gonosztól való félelemmel.
A csoport vezetője, John Douglas korunk legmegátalkodottabb, legszadistább bűnözőit kerítette kézre: a San Franciscó-i parkerdei gyilkost, az atlantai gyermekgyilkost, a tylenolos mérgezőt, a férfit, aki Alaszka rengetegeiben merő sportból vadászott prostituáltakra, valamint a seattle-i zöld-folyói gyilkost. Ez utóbbi kapcsán kis híján ő maga is életét vesztette.
Sorozatgyilkosok és merénylők tucatjait – köztük Charles Mansont, Sirhan Sirhant, Richard Specket, John Wayne Gacyt, a „Sam fia”-ként ismert David Berkowitzot és James Earl Rayt – ismerte meg, kérdezte ki, tanulmányozta korszakos jelentőségű munkája során, hogy megértse, mi indította őket rémtetteikre. Hogy behatoljon az elméjükbe.
Egyaránt… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1995

Tartalomjegyzék

>!
GABO, Budapest, 2017
536 oldal · ISBN: 9789634065999 · Fordította: Komáromy Rudolf
>!
GABO, Budapest, 2017
532 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634065180 · Fordította: Komáromy Rudolf
>!
GABO, Budapest, 1998
396 oldal · keménytáblás · ISBN: 9638009705 · Fordította: Komáromy Rudolf

Enciklopédia 29

Szereplők népszerűség szerint

bűnöző · John E. Douglas · Aileen Wuornos · Alan Burgess

Helyszínek népszerűség szerint

Amerikai Egyesült Államok


Kedvencelte 36

Most olvassa 37

Várólistára tette 245

Kívánságlistára tette 285

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Bea_Könyvutca P>!
John Douglas – Mark Olshaker: Sorozatgyilkosok

John Douglas könyvére azt is mondhatnám, hogy kötelező olvasmány a thriller rajongók számára!

A történet középpontjában, magának a szerzőnek a munkássága mellett, a bűnügyi profilkészítés is nagy szerepet kap.

Érdekes és alapos könyv volt, a Netflix a könyv alapján készített is egy sorozatot, amibe biztos, hogy bele fogok nézni, kíváncsi vagyok, hogy sikerült megfogniuk a könyv lényegét, hangulatát.

A világnak meg még több John Douglas-ra lenne szüksége!

Bővebben: http://konyvutca.blogspot.hu/2018/01/john-douglas-mark-…

2 hozzászólás
klara_matravolgyi>!
John Douglas – Mark Olshaker: Sorozatgyilkosok

LEGFONTOSABB! Senkit ne tántorítson el az első unalmas 150 oldal, mert ami utána jön az zseniális! A könyv megtörtént bűnügyeket mutat be, megdöbbentő mennyi beteg ember van!

Niko_oka>!
John Douglas – Mark Olshaker: Sorozatgyilkosok

Összeszedett, lényegre törő, mégis fesztelen, gördülékeny, humoros írás! Igazán páratlan élmény volt olvasni, Douglas aztán tényleg tud dumálni, nemcsak állítja magáról :) Nagy tudású ember, akinek köszönhetően sokat lépett előre az egész bűnüldöző rendszer – és ezzel tisztában is van. Mégsem éreztem egy pillanatig sem, hogy egoista lenne, egyszerűen csak fix tényként kezelte munkásságának sikereit. Ez a realitások talaján ragadt ember tényszerűen látja nemcsak a rendszert, hanem annak előnyeit, hátrányait egyaránt, és még ha meg is van a véleménye, nem akarja kényszeresen letolni a torkunkon. Ráadásképp megoldást is ajánl az egyre növekvő bűnözési rátára, és ne feledjük: ez a könyv nem napjainkban íródott!
Örülök, hogy ilyen nagyszerű olvasmányt sikerült találnom a témában spoiler , de annak még inkább, hogy van még kettő! Köszönöm, Mr. Douglas! :)))

1 hozzászólás
Judit_Sike P>!
John Douglas – Mark Olshaker: Sorozatgyilkosok

Meglátni és megszerezni. Ennyi volt.
Megláttam ezt a könyvet, a borítót és a címet, és tudtam, hogy ez kell. Oké, ezt meg kell vennem, azonnal. El sem olvastam, hogy miről fog szólni, vagy legalábbis nem emlékszem.

A könyv eleje sajnos nem fogott meg teljesen, néhol kicsit unalmasnak éreztem a rengeteg leírást, és visszaemlékezést, hogy hogy is lett John Douglas az aki. És hogy indult be a pályafutása. Eléggé részletes volt, a legkisebb dolgokba is belement. Emiatt megijedtem, mert féltem attól, hogy már sosem jutunk el oda, amikor sorozatgyilkosokról lesz szó. Visszanézve már teljesen érthető, hogy miért kaptunk ilyen hosszúra nyúló bevezetést, és visszanézve már nincs semmilyen negatív érzésem ezzel kapcsolatban, sőt úgy érzem, hogy e nélkül nem igazán lehetne megérteni, hogy hogy lett ő a legjobb személyiségelemző.

A bevezető után elkezdtek jönni a valós történetek és a valós gyilkosságok. Hihetetlenül izgalmas és közben hátborzongató volt olvasni, hogy milyen sok, és mennyire szerteágazó gyilkosságokban vett részt, mennyi sorozatgyilkossal beszélt a rács mögött, hogyan alakította ki a személyiségelemzés alapjait.
A híresebb gyilkosok elemzése és a gyilkosságok elemzése is rengeteg hasznos információt tartalmazott. Ez a téma sokszor visszaköszön filmekben, könyvekben, de valójában ott csak pár percet látunk, magát a következetes hosszú folyamatát nem. És egy 40 perces Mentalista részben 35 perc alatt már el is kapják a gyilkost. A való élet nem ilyen, és ez a könyv ezt hihetetlenül részletesen be is mutatja.
A kegyetlenebbnél kegyetlenebb gyilkosságoknál néhol le kelett raknom a könyvet pihenni, mert valóban felkavaró volt. És főleg azért, mert ez a valóság. Azok a gyilkosságok tényleg megtörténtek, ez nem csak egy könyv, amit olvasol és borzongsz, hogy hú, de jót talált ki az író. Ez az a könyv, amit olvasol és borzongsz, hogy hú, de beteg emberek élnek köztünk.

Csak hogy negatívumot is említsek. Számomra a tagolás nem tetszett. Bár értem, hogy a fejezetek miért kapták azokat a címeket, és értem, hogy miért így lett kialakítva, én mégis másképp csináltam volna, mondjuk alfejezetek használatával.
(És még egy dolog. Nem voltam fényképek. Annyira szerettem volna látni egy pár fotót, arról, ahogy az irodában dolgoznak irathalmazok között, vagy ahogy meglátogatnak valakit a börtönben, vagy ahogy belépnek egy tett helyszínére. Ez persze nem negatívum, hisz ez nem képes könyv, és én is utána tudok nézni minden ügynek az interneten, amit meg is tettem.)

Minden krimi-thriller rajongónak, valamint sorozatgyilkosokról érdeklődőnek merem bátran ajánlani, sőt akár azt is mondhatjuk, hogy kötelező olvasmány.

1 hozzászólás
NewL P>!
John Douglas – Mark Olshaker: Sorozatgyilkosok

Érdekes volt olvasni arról, hogy hogyan alakult ki a viselkedéskutatás mint bűnüldözési folyamat.

Dia21>!
John Douglas – Mark Olshaker: Sorozatgyilkosok

Nem tudom pontosan, hogy miért vonz engem ez a téma. Vannak olyan dolgok a világon, amik akaratunktól függetlenül érdekelnek minket. Lehetséges, hogy a jogi tanulmányaim, a joghoz fűződő vonzalmam az alapja annak, hogy érdekel a kriminalisztika, a bűnügyi-végrehajtás, a nyomozás, és mindennek a pszichológiai viszonylata. Vagy csak úgy érdekel és kész.

A Netflix gyártású Mindhunter sorozat szívott magába elsősorban. Az az atmoszféra, amit megteremtettek, a köztudottan igaz történetek, létező emberek meginterjúvolása és a munka, amit az FBI valóban beleölt ebbe évtizedekkel ezelőtt, amikor a zsaruk még csak úgy gondolták, az ember született gonosz vagy jó.

A téma nagyon tág, nagyon sokrétű, és érdeklődési köröm lévén nagyon sokáig tudnék róla értekezni, ezt elkerülendő, inkább magára a könyvre szeretnék koncentrálni. Nehéz lesz.

Mint kiderült, a Mindhunter sorozat egy könyv alapján készült, amit részint maga John Douglas, az az FBI ügynök írt, aki az FBI profilozó csapatának fő indítványozója és alkotója. Akiről a sorozat főszereplőjét is mintázták. A mű még 1995-ben látott napvilágot, majd a sorozat nagy sikerének hála nemrégiben megjelent egy kibővített változata a GABO kiadó gondozásában.

A könyv sorra veszi a kezdetektől a főbb állomásokat, közben olyan eseteket, sorozatgyilkosok olyan interjúit taglalja, amik segítették a profilozás kialakítását. Feltűnnek az igazi „sztár-sorozatgyilkosok”, mint Ted Bundy, Ed Gein, Sam fia, Ed Kemper, Charles Manson és még sokan mások is.

Lenyűgözve olvastam. Nem tudok mást mondani rá, lenyűgözött az, amit Douglas és az FBI emberei szép lassan a semmiből így felépítettek, hogy ennyi ügyön egyszerre dolgoztak, közben olyan mély és alapos tudást szereztek a sorozatgyilkosok lélekrajzáról, indítékairól és szokásairól, hogy egy bűntényre vetett alaposabb szemle után olyan jellemrajzot tudtak írni, ami kiterjed a gyanúsított gyermekkorára, vallására, bőrszínére… gyakorlatilag mindenre. Valóban lenyűgöz.

A könyv nem finomkodik. Ezt le is szögezi. A maga 536 oldalával ez szinte sokkolóan hat, mert szinte 536 oldalnyi brutális, nyers, valós borzalmakról ír. Itt nincs felengedés, habosabb történet, ami átmenetet képez két véres eset között.

Ebből következik, hogy egy lelkileg nagyon megterhelő olvasmányról van szó, nem is csoda, hogy annyi ideig tartott a kiolvasása (bár ebben a vizsgaidőszak is közrejátszott). A valóságban az ember elolvas egy fejezetet, és annyi emberi brutalitással telik meg az elméje, hogy kénytelen félretenni, hogy épelméjű maradjon.

Ennek ellenére egy végtelenül érdekes könyvön vagyok túl, ami majdhogynem lebilincselt (no pun intended). A műfajában kiemelkedő regény, nagyon szívesen kézbe vennék még hasonlóakat, de nem erős a felhozatal a könyvek terén, dokumentumsorozatokban már annál inkább, így tovább táplálhatom a szürreális érdeklődésem a témában.

Blogom: https://konyvek-regenyek-vilaga.blogspot.com/

Evione>!
John Douglas – Mark Olshaker: Sorozatgyilkosok

Örülök, hogy a Gabo újra kiadta ezt a könyvet, mert sajnos a témában magyar nyelven nagyon kevés könyv jelenik meg, a Sorozatgyilkosok viszont alapmű, amely a true crime rajongók polcáról nem hiányozhat. Nem csak azért állítom róla, hogy alapmű, mert John Douglas a társszerzője, aki a profilozás atyja, hanem azért is, mert egy kifejezetten igényes, jól megírt könyv: olvasmányos, egy-két furcsaságtól eltekintve a stílusa is jó , és a figyelmet végig fenn tudja tartani.
Külön plusz pont az updatelt utószóért, amelyben részletesen írnak még olyan esetekről, amelyek megoldása jóval a könyv megírása után történt. Ilyen az Unabomber, a Green River Killer, és a BTK Killer*, hiszen már mindhárom személy kilétére fény derült.
De akkor jöjjenek a negatívumok, mert sajnos akad belőlük néhány. A legnagyobb talán az, hogy John Douglas sokszor foglal állást olyan kérdésekben, amelyekben nagyon nem kellene. Egyrészt ezek az ő magánvéleményét tükrözik és jobb esetben is csak érintőlegesen van közük a könyv témájához. Persze ide kapcsolhatók, de egész egyszerűen én nem azért vettem kezembe ezt a könyvet, hogy az ezekkel kapcsolatos okoskodását olvassam.
Aztán szintén elég nagy hiba, hogy időnként a könyv addigi stílusától teljesen eltérően a szerzők megpróbálnak humorizálni, amivel egyébként nem lenne bajom, mert azt lehet jól is csinálni, akkor is ha sorozatgyilkosokról van szó (lásd The Last Podcast on the Left), a probléma ott kezdődik, hogy mindez borzasztóan erőltetett, és humor helyett csak egészen furcsa kiszólásokat kapunk.
Aztán van még egy dolog, amit nem feltétlen mondanék negatívumnak, de én kicsit csalódott voltam miatta, ugyanis a könyv csak érintőlegesen foglalkozik olyan híres sorozatgyilkosokkal, mint pl. Ed Gein, John Wayne Gacy, vagy Ted Bundy, holott a fülszöveg teljesen mást ígért, pedig én személy szerint nagyon kíváncsi lettem volna John Douglas elemzésére ezekben az esetekben is.

*Akinek szerintem hiba volt lefordítani a nevét. BTK=Bind, Torture, Kill, ebből magyarul az lett, hogy Megkötöz, Megkínoz, Megöl azaz MMM, ami a BTK-hez képest jóval lágyabb hangzású, olyan mintha valami cukorkamárka lenne. Plusz az Unabombert sem fordították le, nem értem ezt miért kellett.

modus_operandi>!
John Douglas – Mark Olshaker: Sorozatgyilkosok

Hosszadalmas olvasás volt, de megérte. Senkinek nem ajánlom, hogy egyhuzamban, gyors iramban olvassa, mert ahhoz túl tömény, véres, felkavaró. A halál és a vér csak csöpög le a lapokról.
Tartalmilag.. olyan eseteket dolgoz fel, és olyan emberek állnak a középpontban, akik kikövezték a profilozás útját.. még a Gyilkos elmék előtt. És akiknek a tevékenysége előtt nem igen létezett olyan, hogy viktimológia, vagy pszichológiai szempontú tetthelyelemzés.
Kísérteties képessége révén Douglas a ragadozók és a prédák bőrébe egyaránt bele tud bújni, így amikor átfésüli az egyes bűntények helyszíneit, a profilalkotás során nemcsak az elkövetők szokásait képes meghatározni, hanem következő lépéseiket is.
Azért.. gyomor kell hozzá, mert vannak egyes jelenetek..amikor, – hogy is mondjam – elfoghat a rettegés és iszonyat.

Kabódi_Ella P>!
John Douglas – Mark Olshaker: Sorozatgyilkosok

Önéletrajzi elemekben gazdag, izgalmas, de sok helyütt mégis óvatos ’90-es évekbeli bestsellerről van itt szó valójában. A nagy és híres eseteket kerüli, inkább azokról mesél, amik őt igazán megrázták vagy számára fontosak voltak. A bűntettekről csak annyit árul el, amennyi a vérengzés átéléséhez kell, de mégis leginkább a felszínt kapirgálja, ami nem baj, de jó lenne már valami igazi ebben a témában. Egy könyv, ami két-három jellegzetes esetet dolgoz fel és pontról pontra kielemez, ahogy a valóságban az történt. Sok érdekesség van benne, de ha nézted valaha a Gyilkos Elméket, sok újat nem mond. A javára legyen mondva, tíz évvel az említett sorozat előtt jelent meg. Szóval a korát figyelembe véve nagyon is érdekfeszítő és elemző mű ez. Feltárja a sötétség ajtaját és betekintést nyer az, aki akar, de az ajtó csak résnyire van nyitva. Nem is baj. Az átlagembernek, mint én is, ennyi is bőven elég.

Morn>!
John Douglas – Mark Olshaker: Sorozatgyilkosok

Nagyon jó kis írás volt! Régóta érdekelt, de a végső lökést a megszerzése felé (anyukám által karácsonyra) a Mindhunter sorozat adta meg, amit szintén nagyon szerettem.
Nem teljesen tudtam, mire számítsak, hogyan fog felépülni egy ilyen könyv. Nyilván nem az lett volna a cél, ahogy Douglas is írja, hogy ebből megtanulja egy leendő sorozatgyilkos, hogyan öljön úgy, hogy ne hagyjon nyomokat (bár szerintem egyes fejezetek pont azt mutatták be, amikor elbénáztak egy-egy tetthely elrendezést a tettesek, így egy intelligensebb gyilkos simán tanulhat a könyvből), és nem is az, hogy bulvárpletyka szintjén csámcsogjunk a híresebb vagy kevésbé hírhedt (mert amerikai) esetek részletein. Számomra itt is meg a sorozatban is a legkiemelkedőbb az út volt, ahogy a viselkedéstudományi egység kinőtte magát, el kezdte a sorozatgyilkosokat interjúztatni, adatokat gyűjtött, feltérképezte az elkövetők múltják, átnézték a tetthelyekről készült fotókat, összegyűjtött bizonyítékokat, profilokat alkottak… nagyon izgalmas volt számomra a tudományág előretörésének bemutatása, ahogy szépen lassan bebizonyították jogosultságukat a saját kollégáik és a rendőrségek előtt is, és szinte elengedhetetlen kellékévé vált a nehezen megoldható, nagy volumenű esetek nyomozásában és lezárásában. Ahogy az oktatás is szépen hozzáidomult az ügynökökhöz, megfelelő végzettséggel látják el az érdeklődőket, hogy a Nyomozástámogató Részleg (ma már Viselkedéstudományi Részleg) a legkvalifikáltabban álljon a hozzájuk forduló segítséget kérő munkatársakhoz.
A kötethez elengedhetetlen volt Douglas életútjának bemutatása is, személy szerint élveztem az önéletrajzi részeit is, ezáltal is bepillantást nyerve egy ilyen területen dolgozó ügynök életébe. A munka és a család egyensúlya mindig kényes, az ilyen különleges, sok munkaórát, elmét lekötő foglalkozásokban meg még inkább. Tetszett, hogy ezt sem hallgatta el, hanem igen is beszélt ezen munka árnyoldaláról is. Emellett pedig megmutatta, honnét jött, hogy nem egy törekvő, éltanuló, mindig is FBI-soknak készülő diákból került a részleghez, hanem mondhatni a szerencse hozta, hogy ez az intelligens személy a végén a Viselkedéstudományi Részlegnél kötött ki és forradalmasította annak munkáját és így a nyomozás folyamatát is.
A könyv nyelvezete egyszerű, érthető a laikusok számára is. Elegendő részletet ad a különböző esetekhez, mindegyik egy-egy példának felel meg. A fejezetek ugyanis ésszerűen építkeznek egymásra, kitér minden lényeges, megemlítendő jelenségre. Az elején nekem nem tűnt fel, hogy magukban az esetekben való közreműködés, azok kielemzése is egy határozott vonalat követ, a könyvben előrehaladva viszont megvilágosodtam, hogy nem véletlenül említi meg őket, esetleg tér vissza hozzájuk.
Teljesen lenyűgözött a szakma, amit a viselkedéselemzők, a profilozók képviselnek. Hatalmas tudás, tapasztalat és körültekintés kell ahhoz, hogy a rendelkezésre álló nyomokból, információkból ilyen részletes, majdnem teljesen pontos leírást adhassanak az ügynökök az elkövetőkről. Ehhez kell a kiállás is, a magabiztosság, a meggyőzőerő, hogy a segítséget kérő nyomozók se félvállról vegyék a kapott jellemzést, hanem igen is vegyék komolyan, a reménytelen helyzetben akár kiindulópontot is adhat. Természetesen azért nem mindenáron kell lenyomni a torkukon, hanem úgymond a maguk oldalára kell állítani őket, ne belekontárkodó, beleszóló, okoskodó elemzőknek vegyék őket, hanem tényleges kollégának, aki a háttérből megsegíti a munkájukat, egyenértékű munkatársnak. A profilozó részéről továbbá tényleg kell a körültekintés, hiszen ez nem a spanyolviasz, ami mindenre megoldást nyújt, semmit sem kell készpénznek venni, van helye a kételkedésnek, de nem kell egyből elvetni a jellemzést, csak egy jó alapnak venni ahhoz, hogy megcsípjék a tettest és azt a bizonyos „zabszemtényezőt” (nagyon találó név) be tudják izzítani az igazi vallomás eléréséhez. Hiszen azt úgyis látják, ha nem az ő emberük van a kezükben. Tévedni pedig lehet, senki sem tökéletes, így pusztán jellemzés alapján nem lehet senkit sem sittre vágni.
Tetszett, hogy az utószót is aktualizálták, a könyvben említett, de később lezárt esetekről is szó volt. Megérte a könyv az újrakiadást, még ha a többi része biztosan változatlan formában is került kiadásra. Egyedül a Gabo kiadás kötése zavart, meglehetősen béna kartonált könyv szerintem, túl merev, gerincet megtörő kötés. De ennyi baj legyen, már azért megérte, mert el tudtam olvasni (meg a borító is irtó ronda).
Ajánlott mű. Douglas gondolkodása nagyon tetszett. Nem beképzelt, de tisztában van vele, mit ért el, a tudásával, szakmaiságának határaival és a képességeivel is, nem szerénykedik. A kötet olvasása közben ő is fogalmaz meg kételyeket, más elgondolásmód is felcsillan, nem tartja magát és a munkáját mindenhatónak, tudja, hogy ennek is megvannak a maga hibás pontjai, nem tévedhetetlenek. Az különösképp tetszett, hogy mert kritikát megfogalmazni az FBI bürokratikus felépítésével kapcsolatban, ami legjobban az atlantai gyilkosságoknál érintette a legérzékenyebben a nyomozást. Kár, hogy a rugalmasság a mai napig hiányzik a felsőbb vezetéstől, hogy túlságosan papíralapon kell mindent megközelíteni, lépni sem lehet addig. Kár, hogy az elkövetőnek is az emberi jogai olyan erősen védik őt, hogy utólag számon kérhető egy-egy írásos jóváhagyás nélküli lépés, negatív következményekkel járhat az igazságért harcolóra nézve, így nem mer, nem tud lépni (mert kicsi az esély, hogy a szervezet mellé áll, ha túl nagy utólag a botrány), pedig lehet ez vezetne egy ügy sikeres, tényleges lezárásához. Igaz, ezen a téren is vannak lazaságok, elég csak a meghamisított bizonyítékokra gondolni, és hogy a rendőri szerveknél is mennyire nem kis számban fordulnak elő sötét bizniszek.
Abszolút ajánlott, polcon a helye kötet.

>!
GABO, Budapest, 2017
532 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634065180 · Fordította: Komáromy Rudolf
2 hozzászólás

Népszerű idézetek

EssentialHencsi P>!

Amikor A bárányok hallgatnak rendezője és szereplőgárdája a forgatásra készülve Quanticóba látogatott, bevittem az irodámba Scott Glennt, aki Jack Crawfordot játszotta – azt a különleges ügynököt, akit egyesek szerint rólam mintáztak. Glenn meglehetősen liberális fickó volt, erősen hitt abban, hogy az ember alapvetően jó, a rosszak megjavíthatók, jó útra téríthetők. Mutattam neki néhányat a borzalmas tetthelyi fotók közül, amelyekkel naponta dolgozunk. Lejátszottam neki hangfelvételeket, amelyeket a gyilkosok áldozataik kínzása közben készítettek. Végighallgattattam vele, ahogy két tizenéves lány egyikét egy Los Angeles-i furgon rakterében merő élvezetből halálra kínozza két gyilkos, akiket röviddel azelőtt engedtek ki a börtönből.
Glenn könnyezve hallgatta a szalagokat.
– Fogalmam sem volt róla, hogy léteznek emberek, akik ilyesmire képesek – mondta ez az intelligens, együtt érző családapa, aki maga is két lányt nevelt. Azok után, amit az irodámban látott és hallott, többé nem tudta ellenezni a halálbüntetést: – A quanticói tapasztalatok végleg megváltoztatták az álláspontomat.

235-236. oldal, 9. fejezet

1 hozzászólás
Niko_oka>!

Ezenkívül kaptam egy Detroiti túlélési kalauz című könyvecskét. A város az Egyesült Államok fajilag legmegosztottabb települései közé tartozott, ahol még mindig nem ültek el teljesen az 1967-es forrongások utóhullámai, és évi több mint nyolcszáz gyilkossággal országos listavezetőnek számított. Az irodában elég hátborzongató totót szerveztünk, amelyben arra lehetett fogadni, pontosan hány emberölést regisztrálunk az év végére. Mint a legtöbb pályakezdő nyomozó, lelkesen és teljes gőzzel láttam munkához, de hamar ráeszméltem, mivel állok szemben. Négy évet töltöttem a légierőnél, de harci cselekményekhez legközelebb akkor kerültem, amikor a légi támaszpont kórházában sebesült vietnami veteránok mellett feküdtem, mert sportsérülés miatt meg kellett operálni az orromat.

52. oldal

Kapcsolódó szócikkek: 1967 · Detroit
Niko_oka>!

Mi a nyavalyába keveredtem? Csakugyan erről a pályáról álmodoztam? Minek viszem folyton vásárra a bőrömet, hogy ilyen kétes alakokat kísérjek be? A munkahelyi pszichológia egyszerre eszméletlenül érdekesnek tűnt.

54. oldal

shadowhunter1975 P>!

A bűnüldöző még a házastársának is igen nehezen beszél a munkájáról. Ha az ember naphosszat megcsonkított hullákat nézeget – kivált ha azok gyermekek –, nem szívesen „viszi haza” magával a dolgot. Nem kezdheti el a vacsoraasztalnál, hogy : „Képzeljétek, milyen izgalmas kéjgyilkosságunk volt ma!” Ezért vonzódnak oly gyakran a zsaruk az ápolónőkhöz, és viszont – hiszen képesek valamiképp fölfogni egymás munkáját.

25. oldal, Előszó: Ez már a pokol (GABO, 2017)

Niko_oka>!

Láttam, hogy eléggé megközelíthető, hát kérdezgetni kezdtem, pontosan úgy, ahogy korábban a bankrablókat.
– Miért csinálja ezt?
– Mert szeretem – felelte. – Nézze, John, akár naponta letartóztathat minket, az se változtat semmin.
– De a maga eszével törvényesen is jól kereshetne.
A fejét csóválta, mintha még mindig nem érteném a lényeget.
Odakinn erősebben kezdett zuhogni. Oldalra pillantott, a kocsi ablakára vonta a tekintetemet.
– Látja azt a két esőcseppet? – mutatott egy pontra. – Fogadjunk, hogy a baloldali előbb leér az üveg aljára, mint az a másik a jobb oldalon. Nem kell nekünk Szuperkupa. Elég két esőcsepp. Akármit csinál, John, nem tud leállítani bennünket. Ilyenek vagyunk.

63. oldal

Judit_Sike P>!

A viselkedés a személyiséget tükrözi.

1. fejezet - 30. oldal

Kapcsolódó szócikkek: személyiség · viselkedés
EssentialHencsi P>!

Bármilyen foglalkozást űz is az ember, amikor kikerül a gyakorlatba, kezdi megismerni mindazokat az apróbb-nagyobb dolgokat, amelyeket az iskolában vagy tanfolyamon sohasem oktatnak. Mondjuk, hogy mit kezdjünk szolgálati fegyverünkkel különféle élethelyzetekben, például amikor a nyilvános férfivécében ülünk. A nadrágszíjunkkal együtt a földre eresztjük? Felakasztjuk a fülke ajtajára?

Niko_oka>!

A dobókörben állva elég hamar felderengett az agyamban, hogy az erős és pontos dobás még csak fél győzelem. Elég kemény egyeneseket és egész jó csavart labdákat dobtam, de ilyen vagy ezzel egyenértékű teljesítményt jó néhány középiskolás produkált. A siker titka az ütőjátékos kicselezése volt, és felismertem, hogy ebben nagy szerepet játszik a magabiztos fellépés, illetve az ütőmezőn várakozó ellenfél minél tökéletesebb elbizonytalanítása. Évekkel később feltűnően hasonló helyzetbe kerültem, amikor hozzáláttam kihallgatási módszereim kialakításához.

32. oldal

Niko_oka>!

Hamar kitüntettem magam, mint kiváló M16-os lövész, ami valószínűleg a középiskolás adogatóként kifejlesztett célzókészségem oldalhajtása volt, mert egyébként addig csak annyira kerültem kapcsolatba a lövészettel, hogy kiskamasz koromban légpuskával lődöztem az utcai lámpákra.

41. oldal

Kapcsolódó szócikkek: légpuska
Niko_oka>!

Wilkie Collins angol regényíró olyan úttörő munkákban vitte tovább a személyiségrajzot, mint A fehér ruhás nő és a Holdkő – mindkettő megtörtént eseten alapul-, ám Sir Arthur Conan Doyle halhatatlan teremtménye, Sherlock Holmes tette a bűnügyi elemzés e formáját az egész világ számára láthatóvá a viktoriánus London gázlámpáinak pislákoló fényében.

26. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Sherlock Holmes · Sir Arthur Conan Doyle

Hasonló könyvek címkék alapján

Ranschburg Jenő: Jellem és jellemtelenség
Joseph D. Pistone – Richard Woodley: Fedőneve: Donnie Brasco
Cheryl Strayed: Vadon
Anthony Bourdain: A konyhafőnök vallomásai
Kevin Dutton: Sikeres és bölcs pszichopaták
Irvin D. Yalom: Szerelemhóhér és más pszichoterápiás történetek
Susan Cain: Csend
Rita L. Atkinson – Richard C. Atkinson – Edward E. Smith – Daryl J. Bem: Pszichológia
Julie Garwood: Árnyéktánc
Kevin Lyon: A sorozatgyilkos