John ​és George 14 csillagozás

A kutya, aki megváltoztatta az életem
John Dolan: John és George

2013 ​őszén John Dolan megrendezte első kiállítását, nem messze attól a helytől, ahol három éven keresztül üldögélt és rajzolt. A megnyitó hatalmas siker lett. Ahogy John mondja, három évig tartott tíz métert megtenni. George, a kutya nélkül ez nem történt volna meg.
John sokáig élt hajléktalanként, és próbált boldogulni, ahogy tudott. Fiatalkorában rossz útra tévedt, gyerekkori rajztehetsége pedig elsikkadt a környezete kemény valóságában. Később kisebb bűncselekményeket is elkövetett, és börtönbe került. Miután kiengedték, a priusza miatt hamarosan az utcán találta magát. Napról napra élt, és koldulással kereste a napi betevőt.
Amikor találkozott George-dzsal, a szökött staffie-vel, az élete jobbra fordult. George eleinte nem volt könnyű eset, mivel rosszul bántak vele, és félt az emberektől. De néhány hét elteltével John és George elválaszthatatlanok lettek. Akkor John eldöntötte, hogy újra előveszi rég elfeledett tehetségét, és kiült a shoreditchi főutcára. Órákig… (tovább)

Eredeti cím: John & George: The Dog Who Saved My Life

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
GABO, Budapest, 2015
276 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634060130 · Fordította: Czibik Márta

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

John Dolan


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 20

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Bea_Könyvutca P>!
John Dolan: John és George

John Dolan: John és George A kutya, aki megváltoztatta az életem

Nem lopta a szívembe magát igazán ez a könyv. Szerettem George-ot a staffordshire terriert, de sajnos túl sokat nem szerepelt a könyvben. A könyv nagyobb része Johnról szólt, őt viszont nem tudtam megkedvelni. Bár nagy dolog, hogy hajléktalanból elismert művész lett, de nem sikerült megértenem, miért siklott ki az élete, miért tette azt, amit tett. Már gyerekkorában rossz társaságba keveredett, betörésekben vett részt, és már nagyon fiatalon börtönben is ült. Engem nem tudott John meggyőzni arról, hogy miért került rossz társaságba, miért kellett rabolnia és drogoznia.
Bővebben:http://konyvutca.blogspot.co.ke/2016/03/john-dolan-john…

5 hozzászólás
Cicu>!
John Dolan: John és George

John Dolan: John és George A kutya, aki megváltoztatta az életem

2016 első könyve igazán jó választás volt.
Fantasztikus volt, nagyon imádtam! ♥

„Két elveszett lélek voltunk, akik megtalálták egymást, és már örökre összetartozunk, bármi történik.”

A könyv egy önéletrajz, hisz végigkísérhetjük, John életét a gyerekkorától. A könyv remek példája annak, hogy egy kisiklott életet is egyenesbe lehet hozni, ha van kiért.
Jelen esetben George a staffi volt az aki kirángatta George-ot a gödörből, megtanította a felelősségvállalásra.
„Most először volt valaki, akivel törődtem, és megtöltötte az életemet értelemmel.”

Olvasás közben ugyanazt éreztem, mint anno a Bob az utcamacskánál. James és John élete nagyon hasonló volt, annyi különbséggel, hogy ott egy cica itt pedig egy kutyus volt aki miatt képesek voltak változni.

Jó szívvel ajánlom bárkinek, nagyon megható történet. Nálam szívcsücsök lett. ♥

chhaya P>!
John Dolan: John és George

John Dolan: John és George A kutya, aki megváltoztatta az életem

Adja magát, hogy összehasonlítsuk Bobbal, az utcamacskával, hisz a kiindulópont dettó ugyanaz: drogproblémákkal küzdő férfi, aki hajléktalan (illetve lepukkant segélylakásban él), sikeresen kilábal a nincstelenségből egy bundás négylábú segítségével. Jelen esetben George-ot, a Staffordshire bullterriert illeti a dicséret.

Bowen könyve után Dolan esetében is elgondolkodtató volt olvasni, hogy ezek az emberek mennyire igénylik azt, hogy szükség legyen rájuk és higgyenek bennük… Az emberi társadalom már letett róluk, nem bíznak bennük, nem is várnak tőlük sokat (gyakorlatilag semmit), és akkor jön egy kis gazdátlan jószág, aki mennyire nagyon tud szeretni… De vannak bizonyos szükségletei. És ha a saját maga kedvéért nem is, a négylábú társért képes összeszedni magát, és keményen megdolgozni a jobb életért.

Bobbal szemben sajnos jóval kevesebb szó esik George-ról (pedig megérdemelne több sztorizgatást), inkább John van a középpontban. Ami persze nem baj; érdekes volt végigkísérni az életét, és az ő szemszögéből megismerni azt, hogyan vált a családjából kitaszított, a társadalom peremére szorult emberré. Aztán pedig kemény munkával és kitartással sikeres művésszé…

Corvus_CoRex>!
John Dolan: John és George

John Dolan: John és George A kutya, aki megváltoztatta az életem

Tetszett! :)
Főleg, hogy nagybetűs volt. Utálom a mini betűs könyveket. X( Másrészt nekem tetszett, ahogy meg volt írva. Néha el is pityeredtem, de szerencsére ez nem az a torokfojtogató kutyás sztori. :)
Mondjuk kép lehetett volna több benne, érdekeltek volna az alkotások, bár neten lehet fel lehet lelni őket.

Virágszépe>!
John Dolan: John és George

John Dolan: John és George A kutya, aki megváltoztatta az életem

Kutyával koldulni az utcán olyan élet, amely nagyon elkeserítő, kilátástalan, szomorú, főleg a kutya számára, mivel ő nem tud mit tenni. John viszont rájön hogy a felelősséget nem lehet semmibe venni, sikeres is csak úgy lehet, ha gondoskodik George-ról. John Dolan életét, gondolatait ismerhetjük meg a könyvből, hogyan tudott megszabadulni a drog, bűnözés, börtön után egy tisztább életre, ahol a prioritások is megváltoztak. Érdekes, szerethető történet.

kókuszvirágcukor P>!
John Dolan: John és George

John Dolan: John és George A kutya, aki megváltoztatta az életem

Engem annyira nem fogott meg. Mint történet érdekes is lehetne, bár kissé elnyújtott, sztem lehetett volna rövidebb az egész, mert nem igazán kötötte le végig a figyelmem, sőt, vártam is hogy a végére érjek.

Dorina91>!
John Dolan: John és George

John Dolan: John és George A kutya, aki megváltoztatta az életem

Anyukámtól kaptam karácsonyra és már akkor tudtam, hogy tökéletesen választott. John és én nagyon sok mindenben hasonlítunk, én is rengeteg hasonló rosszat éltem át. Az én kiutam is egy kutya volt. Egy menhelyről hozott törpetacskó, aki ha nem lenne valószínűleg már én sem lennék. Megváltoztatott és megmentett. Hihetetlen érzés volt egy hasonló sorsú ember történetét olvasni. Energiával tölt fel. Elhiszed, hogy minden jóra fordul csak kitartás és akarat kell hozzá. Minden tiszteletem az övéké.

Knekató>!
John Dolan: John és George

John Dolan: John és George A kutya, aki megváltoztatta az életem

Maga a történet, akár 5 csillag is lehetett volna. Mostanában nagy divat, hogy mindenki, akinek nem hétköznapi az élete, az ezt le is írja. Nincs ezzel baj, de nyilvánvaló, hogy John, aki nagyon tehetséges volt a rajzolásban, az írásban nem volt az. Ennyi. Ettől függetlenül nem bántam meg, hogy elolvastam, főleg azért, mert szép nagy betűs, gyorsan lehetett haladni, voltak benne képek. Azt nem mondhatnám, hogy bárkinek, bármihez is erőt adna, példát mutatna, ilyen formában, de jól megírva biztosan.

kidij>!
John Dolan: John és George

John Dolan: John és George A kutya, aki megváltoztatta az életem

Néhol kicsit túl szép történet, de nagyon tetszett. Haladós, rövid, de kár, hogy George ilyen kevés szerepet kapott.

Rekababa07>!
John Dolan: John és George

John Dolan: John és George A kutya, aki megváltoztatta az életem

4 csillag csak és kizárólag Georgenak jár. Őt imádtam.
John azt hiszem számomra az év legkevésbé kedvelt karaktere. Nem indokolt a lecsúszása, hogy azzal érvel, hogy sokan nem tehetnek arról, hogy utcára kerülnek. Biztosan van ilyen is, de ő nem ez a kategória. Annyira feldühített, hogy mindig volt számára biztonsági háló, és ő mégis a saját önzése, és világfájdalma miatt „szenvedett”.
Amikor először megláttam, hogy milyen rövidke is a könyv, előre sajnáltam, hogy túl hamar vége lesz. Így csak megkönnyebbültem…


Népszerű idézetek

Cicu>!

Két elveszett lélek voltunk, akik megtalálták egymást, és már örökre összetartozunk, bármi történik.

235. oldal

John Dolan: John és George A kutya, aki megváltoztatta az életem

Cicu>!

Az élet nem áll meg, gondoltam, miközben jártam az ismerős utcákat. Még ha az ember nem is kezd semmit az életével, mint én, akkor is tovább sodorja olyan irányba, amire egyáltalán nem számít.

165. oldal

John Dolan: John és George A kutya, aki megváltoztatta az életem

Cicu>!

Amikor gyerek voltam, a dolgok sokkal egyszerűbbek és boldogabbak voltak, ha leszámítom az iskolát. Az biztos, hogy szegények voltunk, és hatalmas tanácsi háztömbben laktunk, de a nap ránk is sütött, ugyanúgy, mint máshová.

53. oldal

John Dolan: John és George A kutya, aki megváltoztatta az életem

Cicu>!

Nem születtem rossznak. Nem voltak olyan génjeim, amiktől automatikusan betörővé, drogossá vagy hajléktalanná váltam. Egyszerűen rossz lapokat kaptam az élettől, mint sok más ember a világon, és sokáig tartott, mire visszafordítottam a dolgot, és nyerő lapjaim lettek.
Senkit sem hibáztatok. Sok embernek rosszabb jut, és megtanultam, hogy bármilyen lapokat osztanak az embernek, az életét saját maga alakítja. Keresni kell a tehetséget, mert mindenkiben van, és használni kell a jó képességeket, hogy kilábaljon az ember a bajból, újra és újra, ha kell.

268. oldal

John Dolan: John és George A kutya, aki megváltoztatta az életem

Cicu>!

Most először volt valaki, akivel törődtem, és megtöltötte az életemet értelemmel.

174. oldal

John Dolan: John és George A kutya, aki megváltoztatta az életem

Cicu>!

Az élet nekem óriási ökölharc volt, és tudtam, hogy egyelőre vesztésre állok. De még volt hátra néhány menet.

160-161. oldal

John Dolan: John és George A kutya, aki megváltoztatta az életem

Cicu>!

Abban az időben a CB rádió volt a menő. A hozzánk hasonló tizenöt éveseknek olyan volt, mint ma a Twitter. Rádióhullámokon beszélgetni újdonságnak számított.

105. oldal

John Dolan: John és George A kutya, aki megváltoztatta az életem

Cicu>!

Anyámnak nagy szíve volt, és nem volt lusta segíteni másokon.

32. oldal

John Dolan: John és George A kutya, aki megváltoztatta az életem

Cicu>!

Az apám nem olyan ember volt, aki kimutatta az érzelmeit.

61. oldal

John Dolan: John és George A kutya, aki megváltoztatta az életem

Cicu>!

Amikor George-dzsal találkoztam, évek óta a hajléktalanság, bűnözés, börtön, depresszió és drogok csapdájában voltam. George szabadított ki végül ebből, és miatta történt, hogy a bennem élő művész talpra állt.
Ez nem kis teljesítmény egy fiatal staffordshire terriertől, különösen olyan kutyától, akinek azelőtt nehéz élete volt. George a mindenem, nagyon szeretem. Ez a történet arról szól, hogyan változtatta meg az életem.

10. oldal

John Dolan: John és George A kutya, aki megváltoztatta az életem

Kapcsolódó szócikkek: George · John Dolan

Hasonló könyvek címkék alapján

Alison Weir: Lady Elizabeth
Martin Amis: Koba, a rettenetes
J. G. Ballard: A Nap birodalma
Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?
Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei
Arundhati Roy: Az Apró Dolgok Istene
Anthony Burgess: Gyilkosság Deptfordban
J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly
Terry Pratchett: Fegyvertársak
David Almond: Szárnyak titka