1920-as ​évekbeli nyomozók kézikönyve I. 5 csillagozás

A Nyomozók kézikönyve olyan, mint az atomenergia. Rengeteget használhat vagy árthat attól függően, milyen mesélőhöz (meg persze játékosokhoz) kerül. Ugyanakkor -akármilyen szerepjátékos szemmel – sokkal hasznosabb, mint amilyennek elsőre látszik.
Mindenképpen hiánypótló kiegészítő, mivel körülbelül a roaring twenties az a korszak még Angolszásziában is, ahol már a könyv 1993-as keletkezése idején is csak nagyon kevés és korlátozott személyes benyomást lehetett gyűjteni a felmenőktől vagy a Csengetett, mylord? -ból, ugye. Szóval abban az amúgy aránylag ritkán előforduló esetben, ha a társaság egy Cthulhu-partit nem a ’90-es években akar lejátszani, és horribile dictu, nem is a viktoriánus korszakban (mert például aki a múltkor női nyomozót hozott, idegzsábát kapott, hogy szinte sehova nem jutott be vele, és mindig neki kellett a szolgálókból kihúzni az infót), akkor igen hamar egymás torkának ugorhatnak a népek, az „és akkor most milyen fegyvert/járművet/világítóeszközt birtokolhat a karakter” kérdéstől odáig, hogy melyik múzeumba/levéltárba lehet bejárása, mennyi idő alatt ér célba egy postán feladott csomagja, vagy hogy Nikola Tesla amellett, hogy ekkortájt még él, vajon milyen valószínűséggel áll szóba vele és az Arkham környékéről hazacipelt mi-gó technológiával.
No most ez a kötet nem titkoltan pont az efféle kérdéseket igyekszik tisztába tenni, méghozzá olyan alaposan és a teljesség igényével, mint az alapkönyv. Ebből kifolyólag itt nemhogy nem kap hangsúlyt, de igazándiból pár okkultizmus iránt érdeklődő hírességet leszámítva meg sem jelenik a játék misztikus vonulata – mondhatni, a történet hátterét a mesélő várhatóan nem ebből a kötetből fogja felépíteni.
A mindennapi élet hangulatát és a lehetőségeit viszont annál jobban meg lehet ragadni belőle.
Amellett, hogy mind évekre lebontva, mind gazdasági, kulturális és politikai szempontból tartalmaz némi kis színest a ’20-as évek eseményeiből (alapvetően Amerikára koncentrál, de még így is szíven ütött kissé, hogy a British Museum könyvtárának vagy 3 sort szentelt), a mindennapokra igyekszik helyezni a hangsúlyt. Összegyűjti a korszak (még mindig Amerikában) divatos könyveit, zenéit, színdarabjait, körbejárja az utazási-szállítási lehetőségeket, a bejárható távolságokat, költségeket, illetve azokat a felszerelési tárgyakat, amikhez aránylag széles körben hozzá lehet jutni. Most már tudom, hogy mesélőként simán közölhetem, hogy a Random Springfieldi Barkácsboltban valószínűleg az összes ismertebb lőfegyverhez -a listát lásd X-Y. oldal – való töltényt be tudják szerezni a nyomozók, szóval valami mással kell majd őket megszívatni, majd talán a benzinfogyasztással, hehehe. Könyvtárak, múzeumok és egyéb források felhasználási lehetőségei, sőt a ’20-as évek Amerikájának számos ismert (valós!) felfedezője, művésze, jogásza vagy kutatója is említésre kerül, személyenként vázolva a módot is, amivel a karakterek esetleg megkereshetik őket tájékozódás vagy más egyéb céljából. Felbukkan pár új képzettség is a felsorolt tárgyakkal összefüggésben (a repülők kapcsán például az Ejtőernyőzés, Tájékozódás repülőgépről, stb.), amik nélkül ugyan van élet a játékban*, de ha egyszer felmerülnek, könnyebb kezelni őket. Akkor is, ha még mindig fenntartom, hogy a Cthulhu hívása szabályrendszerével leginkább azt lehet csinálni, hogy az ember félrerakja, lelakatolja, és hoz egy átlátható szabályrendszert helyette.
Összességében hasznos, ha az ember a ’20-as évek Amerikájában játszana akár Cthulhut, akár bármi egyebet. (Hopp, hallottátok ezt? A potenciális olvasóközönság robbanásszerű növekedése… összetéveszthetetlen.) Az információk, tippek és trükkök teljességgel a rögvalóra épülnek, 99%-a függetlenek a játéktól (az új képzettségeket leszámítva, de ott is van némi szöveges súgó a százalékszámítós borzadályon kívül), és ugyan nem ebből lesz a roaring twenties szakértője az ember, ahhoz már elég, hogy megteremtse egy korabeli akármilyen szerepjáték parti hangulatát, és az emberek ne ugorjanak félóránként egymás torkának azon, hogy lehet-e X-nek elemlámpája, és Y bejuthat-e a Smithsonian adott gyűjteményébe délután 4 után.

*Kivéve, ha a játékosoknak beakad az információ, miszerint a mai fogalmainkhoz képest meglepően könnyen lehetett repülőhöz jutni/repülőt bérelni. Már ha nem számítjuk a zéró komfortot és a mérsékelt biztonságot, de amíg csak a mesélő beszél róla, az ember a nyomozója nevében is kalandor képpel legyint.