Wolf ​Solent I-II. 5 csillagozás

John Cowper Powys: Wolf Solent I-II. John Cowper Powys: Wolf Solent I-II. John Cowper Powys: Wolf Solent I-II.

Paradoxonnak látszik: Powys épp azért ábrázolhatja olyan nagyszerűen az emberi kapcsolatokat, mert hősei sokat ténferegnek magukra hagyatva. Magányában lesz mindenki különálló élet, egy magára utalt világerő szimbóluma, s mikor távoli társa felé hajol, mintha nem ember fonódna emberbe, hanem világerők viszonya óriási képletekbe.
Németh László

Eredeti megjelenés éve: 1929

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Horizont könyvek Kriterion · Magvető Világkönyvtár Magvető

>!
Kriterion, Bukarest, 1982
636 oldal · Fordította: Vajda Endre
>!
Magvető, Budapest, 1959
860 oldal · keménytáblás · Fordította: Vajda Endre

Kedvencelte 3

Most olvassa 1

Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 12


Kiemelt értékelések

DrEmergencyGrooveHouse>!
John Cowper Powys: Wolf Solent I-II.

Ez a könyv egy olyan könyv ami nem is könyv igazán mert az oldalai hínárból és kankalinból vannak, ha a polcomra rakom csobogás hallatszik felőle és olyan a betűin haladni mintha egy zavaros, algás víztükröt néznék tele buján hajlongó növénnyel meg mókás víziállatokkal. Egyébként nem történik benne túl sok minden, csak pár brit egy délnyugati kisvárosban el-elszórakozik a saját buborékjában, érdemleges kommunikáció nincs is, viszont olyan szépen meg van írva hogy ilyet még nem is olvastam. Alig várom hogy eredeti nyelven is nekilássak!

4 hozzászólás
Lali P>!
John Cowper Powys: Wolf Solent I-II.

Az a fajta könyv, amit olvasva kibővül az ember fogalma arról, hogy mit is értsen regény, vagy általában írás alatt. Pontosabban, hogy mit is lehet egy regényen átjuttatni az olvasóhoz.
Ilyen értelemben számomra valahol a lírához közelít ez a könyv, olyan lírához, amit versben soha nem lehetne így elmondani.
Nekem egy nagy lélekutazás volt az egész. Sokat kaptam tőle.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

DrEmergencyGrooveHouse>!

– Csupán azt akartam mondani – folytatta a lány kissé görcsösen és szinte gőgösen formálva a szavakat –, hogy én nem úgy nézem az egyes filozófiákat, mint „igazságokat”, hanem mint különféle országokat, amelyekben barangolhatok, s ezeknek az országoknak megvan a maguk sajátos fénye, saját gótikus építményei, csúcsos tetői, fasorai… De attól félek, hogy mindezzel untatom!

121. oldal, V. fejezet: A feketerigó éneke (I. könyv)

Ουροβορος>!

    A kis házak egyikében, ahol valamilyen oknál fogva sem függönyt, sem spalettát nem használtak, Wolf egy kis asztalon két égő gyertyát látott s mellette valakit, aki olvasott.
    Megérintette Mr. Valley karját, és egy darabig ott álltak, elmerülve az önfeledt olvasó nő nézésébe. Idősebb nő volt, aki a két gyertya világa mellett olvasott, állát egyik karjára támasztotta, míg a másikat elnyújtotta az asztalon. Az asszony arcán semmi rendkívülit nem lehetett észrevenni, a könyv, külseje után ítélve, nyilván olcsó ponyva lehetett; de a kép, ahogy Wolf ebben a közönséges szobában éjfélkor maga előtt látta, lelkében az emberi élet drámájának leírhatatlan érzését keltette fel. Mérföldekre és minden irányban nyugodtan pihentek a pásztori földek harmat-áztatott távoliságukban. De itt, a két hegyes lángocska mellett, egy elszigetelt tudat vigyázta bensőséges figyelemmel a szerelmet, születést, halált, az emberi történések egész kavargó változékonyságát. Az egyszerű, sápadt, szemüveges fej ebben a pillanatban a meleg emberi öntudat kis szigetévé vált a hatalmas, nem emberi éjszaka közepette.
    Elgondolta, hogy valamikor a jövőben, amikor az iszonyatos tudományok már egészen megváltoztatták a földet, egy hozzá hasonló útszéli filozófus talán még mindig megleshet egy ablakon keresztül egy gyertyafény mellett olvasó emberi fejet, és a látvány kifejezhetetlenül meghatja. Elméjében újra elhatározta, miközben Mr. Valley meglepetésére még mindig ott ácsorgott a gyertyafényes ablakban leselkedve, hogy soha életében nem engedi az efféle dolgok szépségét elragadni magától semmi úton, bárhogy erőlködjék a tudomány.
    Végül mégis engedelmeskedett társa türelmetlenségének és elindultak.

VIII. A Három Bíbic (I. 239. o., Magvető)

Ουροβορος>!

A részvét a legkegyetlenebb csapda, amit valaha is kitaláltak. Remélem, belátja? Tegyük fel, hogy egyetlenegy boldogtalan személy marad a földön, nos, az le tudja rombolni a világ minden örömét! Ezért szeretném megölni a részvétet… igen, szeretném megmutatni az embereknek, hogy micsoda őrültség.

VI. Baljós korlát (I. 159. o., Magvető)

Ουροβορος>!

    Míg ezeken gondolkozott, a letaposott fűben szemébe tűnt egy kis pitypangvirág aranyos arca. Fáradtan megérintette botja végével szirmainak peremét és eltöprengett: „Ha itthagyom, az emberek néhány perc alatt valószínűleg beletapossák a sárba; ha pedig letépem, elhervad, mielőtt hazaérek!”
    Úgy döntött, hogy meghagyja a pitypangnak a fennmaradás esélyét. „Végeredményben, lehet, hogy megmarad – gondolta –, és ha nem? Ailinon! Ailinon! Mit számít?”

IX. A lovasbemutató (I. 278. o., Magvető)

Ουροβορος>!

A Waterloo-pályaudvartól Ramsgardig, a kis dorseti mezővárosig, az utazás legfeljebb három vagy négy óra hosszat tart, de mivel Wolf Solent elég szerencsés volt, hogy üres szakaszt talált, az összpontosított gondolatok olyan orgiájának engedhette át magát, hogy ez a három vagy négy óra olyasvalamivé nyúlt, ami már túl van minden emberi mértéken.

(első mondat)

Ουροβορος>!

– Igen szépek az idén a barackjai – mondta Jason a squire-nak. – És nagyon jó gondolat volt öntől, hogy hálót vont köréjük. A tolvajok majd félnek hozzányúlni a hálókhoz. Mintha csak egy zsoltár latin kezdete lenne. A gyümölcs ettől többnek látszik, mint gyümölcsnek. Valami szent dolognak, úgy gondolom.

XIV. Hajló füst (I. 392. o., Magvető)

Ουροβορος>!

Vérmérséklete végzetes tényei közé tartozott, hogy teljesen bizalmatlan volt az iránt, amit „objektív igazságnak” neveznek. A „valóságot” hovatovább puszta névnek tekintette, melyet az egyének a különféle életbenyomások legtartósabbikára és legélénkebbjére ruháznak tapasztalataik során. Lehet, hogy ez lényegtelen szempont egy olyan szilárd valamivel szemben, amit „igazság”-nak neveznek; de ő így érezte és úgy vélte, soha nem is fogja másként érezni.

XIV. Hajló füst (I. 395. o., Magvető)

Ουροβορος>!

Elvette, mert a gyönyör és regényesség keverékét összetévesztette a szerelemmel; (…)

XI. A teadélután (I. 350. o., Magvető)

Ουροβορος>!

Miért kell úgy lennie, kérdezte a fenti szürke fénytől és az áttetsző, kísérteties gabonatábláktól; hogy legbensőbb vágya és bonyolult cselekvései közt mindig ilyen áthidalhatatlan örvény tátongjon?

XIII. Fattyúk otthona (I. 381. o., Magvető)

Ουροβορος>!

És most, szerelmi játékaik elcsitulásával, Wolf elalvás előtti utolsó gondolata az volt, hogy minden emberi tudat milyen roppant kiterjedésű ismeretlen tartományokat zár magába saját határain belül. A felületes szem számára két koponya feküdt itt egymás mellett; ám a valóságban két nagy kiterjedésű világrész nyúlt el egymás mellett, mindegyik saját egével, saját földjével és vizével, saját idegen széljárásával. És csupán azért volt képes így érezni ebben a pillanatban, mert lelke, hogy úgy mondjuk, testétől tisztára mosódott a mai napon. De hogy mik voltak Gerda gondolatai, amelyeket hazatérésével a szobába lépve és gyertyát gyújtva félbeszakított, most éppúgy nem tudta, mint az előbb.

XIII. Fattyúk otthona (I. 385. o., Magvető)


Hasonló könyvek címkék alapján

D. H. Lawrence: Lady Chatterley és a kedvese
Sebastian Faulks: Madárdal
Daphne du Maurier: Nyugtalan évek
Virginia Woolf: Clarissa
William Somerset Maugham: A festett fátyol
William Somerset Maugham: Színes fátyol
William Somerset Maugham: A színes fátyol
Joan Aiken: Lady Catherine nyakéke
Helen Fielding: Bridget Jones naplója 2. – Mindjárt megőrülök!