Nagyon ​logikátlan barátság 28 csillagozás

John Corey Whaley: Nagyon logikátlan barátság

Három barát története, akik közül az egyik pánikbeteg. Történetük megrázó és felemelő, megmutatja, mit jelent az igaz barátság.

Eredeti mű: John Corey Whaley: Highly Illogical Behavior

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Maxim, 2016
270 oldal · ISBN: 9789632617749 · Fordította: Vince Judit Andrea

Kedvencelte 4

Várólistára tette 58

Kívánságlistára tette 76

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
KönyvParfé P
John Corey Whaley: Nagyon logikátlan barátság

Az igazi erőssége ennek a regénynek az, hogy hiteles. A pánikbetegség egy olyan téma, amelyről nem igazán találni ifjúsági regényeket. Az olvasó többször találkozik a rohammal, és az író nagyszerűen leírja, mi megy végbe ilyenkor egy emberben. A szerző alapos munkát végzett és nyers őszinteséggel nyúl a témához.
Tetszik, hogy a szereplők hoznak jó és rossz döntéseket és Lisa is rájön, hogy nem mindenható. Érdekes, hogy először azt hittem, Solomon betegsége lesz a központi motívum, majd kiderült, hogy nem csak neki vannak gondjai.
Bővebben: http://konyvparfe.blog.hu/2016/12/17/john_corey_whaley_…

5 hozzászólás
>!
kellyolvas P
John Corey Whaley: Nagyon logikátlan barátság

Amint kirajzolódott az első fejezetek olvasása során az alaphelyzet, kezdtem aggódni, hogy egy kitalálható történetet kapok, amiben a mentális betegségben szenvedő srácot megmenti a kedves, helyes, de minden lében kanál leányzó és persze egymásba szeretnek. Semmi ilyesmiről szó sincs.
Solomon avagy röviden Sol karaktere teljesen lenyűgözött. Abszolút tisztában van a betegségével, ismeri a pánikroham fázisait, tudja, hogy mit kell ilyenkor tennie, hogy ő és a környezete a legjobban vészelje át ezeket az időszakokat. Megjegyzem, a szerző maga is küzdött pánikrohamokkal, teljesen hitelesen írja le, mi történik a sráccal, anélkül, hogy tudományos szövegként hatna. Sol elutasítja az orvosokat, mert gyógyszerekkel akarják javítani az állapotát. Ő inkább elfogadja ezt az egészet és próbálja a legjobban kihasználni az idejét, amit szükségszerűen a házukban tölt. Elsősorban tanul, ugyanúgy leckét ír, mintha suliba járna, iszonyú jó feje van, egy évvel hamarabb fogja befejezni a középiskolát. A szabad idejében olvas, játszik, Star Treket néz és egyéb műsorokat. Azt vallja, hogy nem hiányzik neki a társasági élet, a szülei és a nagyija az egyedüliek, akikkel beszél. Sol egyik remek tulajdonsága a kissé szarkasztikus humora. Az egész történeten át élvezhettem a viccelődését, és kell is ez a humor az érzelmek egyensúlyozásához, ugyanis jó néhány komoly, nehezebben feldolgozható jelenetet is kapunk, amikor bizony nem könnyű levegőt venni. Lisa nekem nem volt különösebben szimpatikus, mert nem bírom az ilyen lányokat, akik ennyire elterveznek mindent és a cél érdekében meggyőzik saját magukat is, hogy minden cselekedetük helyes és megkérdőjelezhetetlen. Egyrészt értem, hogy segíteni akar, tényleg kialakul egy jónak induló barátsága Solomonnal, ez tagadhatatlan. De ott van minden pillanatában a számítás is, az önzőség, hogy úgy alakítson mindent, hogy neki jó legyen. Még szerencse, hogy a történet nem laposodik el, belép a képbe Clark, Lisa pasija. A két srác hamar megtalálja a közös hangot, hiszen számos közös pont van az érdeklődési köreikben, és Lisa egyszer csak azt veszi észre, szinte kívülállóként figyeli a srácokat, mert azok közben saját nyelvet alakítottak ki. Clark egy menő sportoló, helyes kinézettel, a személyisége viszont nem az általában ehhez párosuló kőbunkó típus, hanem végtelenül kedves és rendes pasi. Kicsit túl rendes is, és jelentősen visszafogott. Neki az első pillanattól nem tetszik Lisa viselkedése és a kipattanó botrány után igazából a Sol-Clark párosnak szurkoltam.
A szerző javára kell írnom, hogy volt bátorsága erről a témáról írni, ráadásul teljes hitelességgel. Nagyon kevés történet foglalkozik ilyen komolyan a pánikbetegséggel, jó leírást, jó magyarázatot és együttérzést nyújtva azoknak, akik tapasztalták már magukon a jeleket, tüneteket. Különösen jó érzés volt az olvasás során, hogy bár van romantika, többféle aspektusból is, mégis nem a szerelem volt itt a hangsúlyos, hanem a nagybetűs Barátság. A kötelék, ami kialakult a szereplők között, az egy erős kapcsolat, ami többet kibír, mint egy-két vihar. A mentális betegek – legalábbis Solomon esetében – hosszú terápiát igényelnek, a legfontosabb elem az életükben az, hogy szeretve legyenek, ne érezzék magukat egyedül hagyva a problémáikkal.
A nyitott befejezés engedi továbbgondolni a történetüket és ez jól is van így, mert főleg a két srác nagyon a szívemhez nőtt, szeretnék úgy gondolni rájuk, hogy a barátság ereje az igazi gyógymód Solomonnak. Mindenkinek ajánlom!

>!
ggizi P
John Corey Whaley: Nagyon logikátlan barátság

Ez egy nagyon helyes könyv volt. Bár nyilván valós helyzetben nem lehet egy leányálom Sol pánikbetegsége, de az itteni közegben, főleg a szülői hozzáállásnak köszönhetően, sokkal kevésbé érződött drasztikusnak a hétköznapok túléléséért vívott harca. Főleg, hogy Sol a saját burkában nagyon is jól érezte magát és sikerült kizárnia bárminemű külvilági helyzetet. Egészen addig, amíg meg nem jelent a színen Lisa, majd később Clark is. A fiúk nagyon édesek voltak, és ha nem is szó nélkül, de harciasan tűrték (egy ideig) Lisa kicsit erőszakos és önző egyéniségét (persze ki így, ki úgy.)
Nagy meglepetéseket nem okozott a könyv, de jólesett olvasni a hármuk között kialakuló barátságról, és szerencsére a barátságon túlmutató, szinte elkerülhetetlen szerelmi érzéseket sem vitte a túlzásba a szerző.

>!
abataviola
John Corey Whaley: Nagyon logikátlan barátság

Sosem olvastam még könyvet LMBT témában, – bár ennek a könyvnek igazából nem is ez volt a fő gondolatköre – de nagyon tetszett.
Tényleg egy eredeti, új ötletet és megvalósítást hozott az író. Különösen érdekes, ám néha nyomasztó betekintést nyújtott egy agorafóbiás fiú életébe.
Solomon és Clark karaktere a szívemhez nőtt, Lisát azonban még a történet végére sem igazán tudtam megkedvelni. Nem igazán vele volt a baj, hanem inkább velem. A személyisége pontosan az enyém szöges ellentéte, így nem csodálkozom, ha néha ellenszenvet vagy rosszallást váltott ki belőlem.
A könyv viszont ettől függetlenül is csodálatos és akik szeretik az LMBT-témát, vagy még nem olvastak róla, esetleg egy jól megírt érdekes, kedves, néhol szívszorító történetre vágynak, pattanjanak biciklire és tegyenek egy kis túrát a legközelebbi könyvtárba ezért a regényért, mert tényleg megéri!

>!
Arym
John Corey Whaley: Nagyon logikátlan barátság

Meglepően tetszett. Nem csapott át tiniregénybe, nem lett mese a vége sem. spoiler
Imádtam Solt szerintem jól kijönnénk egymással és a nagyiját, és a szülei is nagyon szimpatikusak voltak. Szerintem hihetetlen módon kezelték a fiúk problémáját. Elfogadták, és bár segíteni akartak neki, nem erőszakolták rá magukat.
Lisát rendkívül önzőnek tartottam kb a könyv utolsó pár oldaláig. Nem hiszem, hogy én Sol helyében meg tudtam volna neki bocsátani. De Solnak tényleg szüksége volt egy hozzá és egy Clarkhoz hasonló barátra.
Ez nem olyan könyv, ami életem végéig velem marad, de tetszett és talán még fogom olvasni.

>!
zakkant
John Corey Whaley: Nagyon logikátlan barátság

John Corey Whaley nagyon érdekes történetet hozott össze, amiben sok szó esik az agrofóbiásokról Solomon révén. Több rohamáról olvashatunk, és azokról az érzéseiről is, hogy milyen ezeket átélni, hogyan kezdődnek, mik a tünetek, mi oldja meg ezeket és miben tud neki segíteni a családja, hová menekül, és miért is vonzódik a vízhez például. Ha még nem olvastál semmit sem erről a betegségről, akkor ez jó kiindulópont lehet, mert jól bemutatja a pánikrohamokat az enyhébbektől a durvábbakig. A pszichológiai részeit a dolgoknak nem igazán értettem, hogy Lisa milyen „gyógyítási metódusok” révén haladt, de kétségtelen, hogy a kettejük barátsága elindította Solomont a változás útján és erről jó volt olvasni. Nem szeretném lelőni a dolgokat, hogy miket ért el Solomon a könyv alatt. Olvassátok csak el szépen ti is, mert megéri :)

A Nagyon logikátlan barátság olyan tinitörténet, ami nem sablonos, érdekes szereplők vannak benne, akiket lehet szeretni, akiknek lehet drukkolni, akik szórakoztatóak, vagy éppen felbosszantanak (engem néha kiidegelt Lisa, és néha Clark is), de mégis emberiek. Solomon szülei ultrajófejek, a fiú nagymamája nagyon szórakoztató volt. Lisa anyukáját is jobban megismerhetjük és Clark családjáról is képet kapunk Lisa szemén át. Érdekes volt olvasni, hogy egyikük családja sem tökéletes, míg ott van Solomon családja, akik igen, ott pedig a fiúban „van a hiba”. Terítékre kerül a homoszexualitás, de a pályaválasztás is fontos szerepet kap a könyvben, de ennél fontosabb még is Solomon betegsége.

A pánikbetegségről, tüneteiről és kezeléséről sok érdekességet megtudhatunk, ennek eléggé alaposan utánajárt az író, és ez vitte el az egész könyvet. Solomon kezelése, az hogy ennek hatására egyre jobb kinyílik, és az eddig bezárt világa kiszélesedik ennek jó volt szemtanúja lenni. Nem mindegyikkel szereplővel és tettével voltam kibékülve, de az alapsztori tök jó volt, így élveztem az olvasást. A Nagyon logikátlan barátság szórakoztató történet olyan tini főszereplőkkel, akinek van agyuk, akik gondolkoznak / éreznek is, és erről mernek beszélni is.

Bővebben itt: http://www.zakkantolvas.hu/2016/12/john-corey-whaley-na…

>!
Kicc22
John Corey Whaley: Nagyon logikátlan barátság

Nem adok, nem adhatok öt csillagot, mert hiányérzetem maradt a végén, de nem is adhatok sokkal kevesebbet, mert nagyon tetszett. A két fiú barátságát szerettem igazán, Lisa javarészt inkább idegesített. Valahol értettem a motivációját, de nekem akkor sem volt elfogadható, amit tett. A végén az a levél pedig egyenesen gáz volt, őszintén remélem, hogy ilyenre nem adnak ösztöndíjat, mert nem érdemelné meg. Viszont Solomon és Clark barátságát tényleg szerettem, az igazi volt, és tényleg a közös érdeklődésen alapult, nem valami ostoba hazugságon. A szerzőnek pedig minden elismerésem, hogy mert és tudott a pánikbetegség témájáról írni, mégpedig nem is akárhogyan! Köszönöm.

>!
V_Sysy
John Corey Whaley: Nagyon logikátlan barátság

Találó a cím. Három jól kidolgozott karakter, akiknek szinte nem is kellene találkozniuk, de örülök, hogy így alakult. Jó, hogy két szálon fut a cselekmény, mégis objektív e/3-ban beszéli el az író a történetet. Jó, hogy nem unalmas megszokott ifjúsági cselekvések… Csak az a borító nem valamiért. :D
Sokkal részletesebben itt: http://melegkonyvek.blog.hu/2017/06/04/john_corey_whale…

>!
Near
John Corey Whaley: Nagyon logikátlan barátság

Vannak azok a könyvek, amiket előveszel a nagy nyári melegben vagy egy borús délutánon. Elolvasod, telik vele az idő, majd visszateszed a polcra és elfelejted. Na ez is pont ilyen.
Örülök neki, hogy végre nem a megszokott tinikönyvek egyikét kapjuk. Még ha ebben is megvoltak azok a csak vannak, beszélgetnek, szórakoznak oldalakon át részek. De legalább volt egy nagyon biztos alapja az egésznek. Voltak szerethető… meg kevésbé szerethető karakterek khm Lisa. Voltak elfogadható okok és voltak kevésbé érthetőek khm Lisa. Célok, amikért érdemes küzdeni, barátságok, amikről szeretné hinni az ember, hogy örökké tartanak.

Igazából összességében tetszett. Szórakoztatott, miközben komoly is volt. De valószínűleg két nap múlva nem is fogok emlékezni rá.

>!
Gwen_Black
John Corey Whaley: Nagyon logikátlan barátság

Hm, hm… Igazából gőzöm sincs, mit írjak. Maga a könyv tetszett, elég régóta várólistás volt és szinte epekedtem, hogy olvashassam. Pár napja kivettem a könyvtárból és tegnap megkérdeztem, egy ismerősömet, hogy „na akkor melyik könyvet vigyem magammal, amit olvashatok az úton?”. Erre voksolt, én pedig, mivel annyira adok a barátaim véleményére (ja, véletlen sem azért, mert el akartam olvasni), ezt a könyvet tettem a táskámba, hogy megosszam vele másfél órás utamat Pestre és elmerülhessek csodálatos világában, míg a vonat a felújítás alatt álló részeken harminccal halad. Lényeg a lényeg, reggel üdén és frissen (azaz járkáló hullaként) felpattantam a vonatra és mielőtt elindultunk volna, már elő is került a könyv, nyitottam is ki, faltam be. Olyan profin, hogy simán kizártam a középsulis osztály ricsaját, akik épp kirándulni mentek. Pedig fiúosztály volt. Jó nagy hanggal.
Szóval olvastam a vonaton. A Déli pályaudvarnál fájó szívvel beleraktam a könyvjelzőmet és elindultam a metró felé. Tudni kell rólam, hogy sosem olvasok metrón, ám ezúttal megtörtem szokásomat. Elvégre a végállomásig megyek, az húsz perc… Elég vagy tizenöt oldalra. Szóval olvastam a metrón is. A suliban infón… Na ott nem, pedig bár megtehettem volna. Aztán az óra végeztével felpattantam a metróra és megint előkaptam. Amikor bemondták, hogy „Déli pályaudvar, végállomás következik”, ismételten zokogó, a folytatásért könyörgő szívvel és lélekkel tettem el, hogy amint felpattanok a vonatra (cirka három perccel később), megint vegyem is elő és faljam is be. Pár perccel azelőtt végeztem vele, hogy a vonat kidobott volna szeretett lakóhelyemen, szomorúan becsuktam, végigsimítottam a csodálatos borítón és most itt vagyok, értékelést kéne írnom, én meg csak zagyválok itt össze-vissza arról, hogy mikor és hol olvastam ezt a könyvet. Bár szerintem ez eléggé kifejezi a „nem tudom és nem is akarom letenni” érzést, ami átjárt a mai nap folyamán.
A fél csillag levonást csak azért, mert a vége tájékán már kezdtem idegbeteg lenni Lisától. Solomon karaktere amúgy zseniális, perfekt, zabálnivaló, imádom a srácot, Clarkkal pedig elvagyok. Eleinte Lisával sem volt gond, tök jól elvoltam a karakterével, még az is felmerült bennem, hogy wow, egy ilyen lánnyal szívesen barátkoznék, de a végére bejöttek a dilijei és már a hócipőm is tele volt vele. Solomon dilijeiből viszont kérnék még. Érdekesen van leírva az ő kis betegsége, tetszett. Az agorafóbia, a szociális fóbia, a pánikbetegség meg úgy általában az ilyen pszichés betegségek annyira, de annyira elcsépeltek – pláne meleg karakterek esetén –, hogy az valami veszettül borzalmas, de ebben a könyvben nem éreztem ezt. Nem volt sok, Whaley nem akarta minden áron rám tukmálni, hogy „nesze, pánikbetegség, agorafóbia, ráadásul a karakterem meleg is, lol, totál szétcs*sztem az életét”, egyszerűen csak úgy csendben elvolt az összes probléma és a világ minden kincséért sem próbáltak volna belepofátlankodni a személyes terembe, hogy márpedig akkor is övéké a főszerep. Solomon csak Solomon volt, betegségtől függetlenül. Egyszerűen pont úgy volt jó, ahogy volt.
Eddig nem éreztem késztetést, hogy bármi mást elolvassak Whaley-től, de most elgondolkoztam azon, hogy talán megérné.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Near

Egyetlen napodat se töltsd tétlenül. Balszerencsét hoz rád. Huszonnégy órányi lehetőséget utasítasz így vissza.

14. oldal

>!
Joditti

– Kértek valamit inni? – kérdezte tőlük. – Vagy egy kis nassolnivalót? Anya a lelkemre kötötte, hogy kínáljalak meg benneteket.
– Kösz, nem – felelte Lisa. – Clarknak pedig egyáltalán ne kínálj ételt. Úgy eszik, mint egy téli álomra készülő medve.
– És tényleg – mondta Clark. – Undorító, hidd el.

116. oldal

>!
Gwen_Black

– De mindig megoldja a problémákat – hangzott Clark ellenvetése. – Mindig.
– Pontosan. Éppen ezért nem más, mint egy beszélő deus ex machina.

>!
Gwen_Black

– Csak csináld minél gyorsabban, és ha lehet, ne dobálj rám hullákat, vagy a testrészeiket.
– És mi a helyzet az élők testrészeivel?

>!
Gwen_Black 

– Hát figyelj – kiáltott vissza Clark –, egy ilyen, nagyjából két centi átmérőjű locsolócső percenként négy liter vizet képes adagolni, ami óránként kettőszáznegyvegy litert jelent. Úgyhogy ennek az ezerkétszázötven literes medencének a feltöltése még további öt órát vesz igénybe.
– Mi a bánat?

>!
Gwen_Black

– De hiszen szeretted őt – mondta erre Solomon. – Miért beszélsz róla mindig ilyen undokul?
– Eláruljak neked egy titkot?
– Naná.
– Mert így könnyebb. Ha úgy teszek, mintha minden lépésével kiborított volna, nem hiányzik annyira.

>!
dre

De hát nem élünk tökéletes vilgában – ez egy olyan világ, amiből Solomon Reed elmenekült, és Lisa minél többet gondolt rá, annál kevésbé tűnt a számára nevetségesnek Solomon tette. Elvégre ő is éppen megfutamodni készül a világnak attól a kicsi szeletétől, ami megijesztette.

193. oldal

>!
dre

– Nem ment el otthonról már három éve, Lisa. Nem lehet őrült – inkább egy zseni. Éjjel-nappal csak a tévé meg a videojátékok vannak neki. Azt hiszem, ő lesz az új példaképem.
– Miért, a régi ki volt?
– Hát tudod, az öreg fószer a Vons on Foothillnál, aki a bejáratnál üdvözli az embereket. Eddig nem találtam hozzá foghatót.
– Nem vagy te egy kissé fura? A köszönőember a szupermarketból a példaképed?
– Csak volt a példaképem. Várd ki a végét!

79. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Sofi Oksanen: Baby Jane
Shirley Trickett: Csak semmi pánik!
Arató Mihály – Túry Ferenc: Mindennapi lelki szenvedéseink
Berghammer Rita: Pánikbeteg vagyok!
Heinz-Rolf Lückert: Félelem és pánik
Csóti Marianna: Te és a többiek
Horváth Erzsébet: Spirituális Takarító
R. Kelényi Angelika: Az agyam eldobom
Szendi Gábor: Pánik
Petri Lukács Ádám: Pánik