Kobak 57 csillagozás

John Corey Whaley: Kobak

„Képzeld ​csak el, Travis, hogy szépen elalszol ebben az életben, és egy nap felébredsz egy újban.”
Amikor a Saranson Életmegőrző Központ tudósa felajánlja Travisnek, a gyógyíthatatlan betegsége végső stádiumában lévő tizenhat éves fiúnak, hogy a kriogenika segítségével ragadja meg utolsó esélyét az életben maradásra, Travis igent mond. Aláveti magát az eljárásnak, melynek során fejét eltávolítják és lefagyasztják annak reményében, hogy néhány évtized múlva újraéleszthetik, és a fiú donortesten folytathatja életét.
A tudomány azonban rohamléptekkel fejlődik – mindössze öt év telik el, és Travis visszatér az életbe.
Bár a világ, amibe csöppent, látszólag ugyanaz maradt, Travis körül minden és mindenki megváltozott. Beleértve a szüleit, az otthonát, legjobb barátját és a barátnőjét. A fiú az egyre növekvő zavar és bizonytalanság mellett csak egyetlen dologban biztos: ez a jövő nem az a jövő, amit elképzelt magának, mikor a műtét előtt lehunyta a szemét.
A… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2014

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
ÉTK, Budapest, 2016
256 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635132379 · Fordította: Szűr-Szabó Katalin

Enciklopédia 9

Szereplők népszerűség szerint

Cate Conroy · Hatton Sharpe · Kyle Hagler · Ray Coates · Sharon Coates · Travis Ray Coates


Kedvencelte 3

Várólistára tette 135

Kívánságlistára tette 112

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Bea_Könyvutca P>!
John Corey Whaley: Kobak

Ha pár szóban kellene valakinek elmondanom, hogy milyen könyv a Kobak, akkor azt mondanám, hogy ez egy meglehetősen eredeti, fejátültetéses, szerelmes, ifjúsági regény. A fejátültetés morbidnak hangzik, azonban nincs túllihegve, túlgondolva, mert bár nagyon komoly szerepet kap a történetben, sőt ez az alapja, ne várjunk tudományos, orvosi fejezeteket, magyarázatokat. Egyszerűen van a Saranson Életmegőrző Központ, ők tudnak ilyet csinálni, megcsinálták Travisnek, és pont.

A könyv vicces és könnyed volt, én jól szórakoztam, miközben többször elgondolkodtam. Nemcsak azon, hogy milyen esetben lenne-e értelme és mikor vállalható egy ilyen hatalmas nagy dolog, hanem azon is, hogy milyen más testével élni a saját életedet, hiszen másnak a keze az, amivel simogatsz, másnak a lába, amivel lépkedsz és másnak a szíve dobog benned. Nagyon érdekes, komoly dolgokat vet fel, közben pedig egy egyszerű, szeretnivaló, ifjúsági regény.

Bővebben:http://konyvutca.blogspot.hu/2016/09/john-corey-whaley-…

6 hozzászólás
FairyDust P>!
John Corey Whaley: Kobak

Nagyon szerettem ezt a könyvet! Hihetetlen egyedi, és morbid témát boncolgat. Egy halálos beteg fiatal fiúnak levágják a fejét és átrakják egy másik testre? Még a hideg is kiráz a gondolattól. Mennyi nehézséggel és problémával járhat ez? Elárulom, hogy rengeteggel. A könyv tökéletesen visszaadja Travis küzdését és gondolatait mialatt próbál visszailleszkedni egy életbe, amit ő egyszer már hátra hagyott. Az iró stilusa levett a lábamról, nagyon ügyesen játszik a sorokkal és a történettel. Véleményem szerint, ennek a könyvnek jóval ismertebbnek és elterjetebbnek kellene lenni, és remélem több ember fogja a kezébe venni a jövőben, ugyanis nagyon jó olvasmány.

Bővebb értékelés:
https://missreaders.com/books/details/2

AniTiger P>!
John Corey Whaley: Kobak

Imádtam! Élvezetes volt és hozta a fülszövegtől elvárt egyediséget. Örültem, hogy az író nem óvatoskodott, nem porcukrozta meg a történetet és spoiler Eléggé elrontotta volna a végét… Én legjobban Kyle és Hatton részeit szerettem, mert mindkét srác mókás a szituációhoz képest – főleg Hatton, aki lazán beszól és leKOBAKoz, miközben egy igazi nyuszi. Nagyszájú nyuszi. :))

Az biztos, hogy kitört a klisék világából az író ezzel a regénnyel. A karakterek nem egysíkúak, ráadásul fejlődnek, fájnak, veszteségeik vannak – nincs mese, az élet nehéz –, és mégsem lett senkinek a története elbagatellizálva, összecsapva. spoiler Szeretnék még olvasni John Corey Whaley-től, megszerettem a stílusát.

„Azt állítják, a szív nem törhet össze, mert nincs benne semmi törékeny.”

Bővebben + külföldi borítók:
https://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2016/08/jcw-kobak.html

>!
ÉTK, Budapest, 2016
256 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635132379 · Fordította: Szűr-Szabó Katalin
kellyolvas P>!
John Corey Whaley: Kobak

A haldokló 16 éves Travis öt évvel ezelőtt elbúcsúzott a szeretteitől, mindenkitől, aki fontos volt neki, és a hozzá legközelebb állókon kívül mindenki azt hitte, hogy meghalt. Jelen pillanatban azonban a tudomány váratlanul gyors fejlődésének hála, sikerült egy donor testére illeszteni egy 56 órás műtét során a korábban kísérletileg lefagyasztott fejét. Ez így leírva nem is lehetne morbidabb! (Pedig ez a műtét hamarosan valósággá válik, egy kínai orvoscsapat készül a fej transzplantációjára belátható időn belül.) Rajta kívül egyetlen emberen végezték el sikeresen a műtétet, így már ketten vannak, akik visszatértek a halálból. Ez a regény kulcsmondata, a halálból való visszatérés. Hogyan dolgozza fel ő maga és a környezetének tagjai, a családtagok, barátok, a szerelme, az iskolatársai ezt a felfoghatatlan eseményt? A szerző gyönyörűen felépítve, lépésről lépésre adja vissza az olvasónak, mit érez Travis és mit érez a környezete. Mert ez a két oldal messzemenően nem érti meg egymást, máshogy gondolkodnak, mást várnak el a kialakult helyzettől. Travis számára az eltelt öt év csak egy álomnyi időnek tűnik, de a környezete végigélte ezt az öt évet, ráadásul a hozzá legközelebb állók mély gyászolással töltötték. Értetlenül áll Travis ahhoz, hogy a szobája eltűnt, és egy szürkén berendezett vendégszobává alakult, de ez semmi ahhoz képest, hogy a barátai félnek találkozni vele, és nem kevés idő telik el, míg végre elég bátrak lesznek elfogadni őt ebben a formában. És ott van Cate, akivel egy húron pendültek, halálosan szerelmesek voltak egymásba. Hogy tudja feldolgozni Travis, hogy Cate továbblépett, vőlegénye van, akihez hamarosan feleségül megy.
Van tehát bőven bonyodalom, és ahelyett, hogy a regény fejezetei során megoldást kapnánk, inkább újabb és újabb fordulatok következnek, amire Travis abszolút nem számított. A legjobb azonban az, hogy te kedves olvasó, el fogsz gondolkodni ezeken a helyzeteken, mert ez annyira új felállás, hogy nem fog nyugton hagyni a gondolat, etikailag mi a helyes? Van joga visszatérni az életbe egy egyszer már elhalálozott embernek? Mi az elvárható hozzáállás a visszatéréshez? Travis nagyon nehezen dolgozza fel, hogy amíg ő Jeremy Pratt testét megkaphatta és visszajöhetett az életbe, addig Jeremy meghalt. Jeremy teste más, erősebb, izmosabb, jobb, mint az övé volt, de akkor is egy IDEGEN! Persze végig drukkoltam Travisnek, hogy kapja meg amit szeretne, ugyanakkor a másik oldalt is megértettem, akiknek tovább kellett lépniük ahhoz, hogy ne emésszék el magukat is a gyász éveiben.
Csodálatos, ahogy a szerző végigvezeti az olvasót ezen az időszakon, ami több hónapot ölel fel, és jó néhány visszaemlékezés is gazdagítja a múltból. Travis hangján szól a történet, amit külön nagyon szerettem, van a srácnak egy remek humora alapból, és a helyzetkomikumokkal rásegít erre bőven. Nagyon hasznos és tanulságos volt szülőként olvasni a regényt, érdekes dolgok derültek ki számomra Travis szüleivel kapcsolatban, szerintem ez egy olyan young adult történet, amit szívesen olvasnak majd a szülők is. Gondolatébresztő, remek könyvet olvastam, olyan karakterrel a főszerepben, akire biztos, hogy sokáig emlékezni fogok.

Ibanez P>!
John Corey Whaley: Kobak

Nagyon-nagyon jó volt az alapötlet, tényleg! Csak tényleg az a kár, hogy az egész könyv ráállt erre a „szerezzük vissza a régi barátnőt, aki már felnőtt, míg én gyerek vagyok” témára. Pedig volt itt rendesen kiaknázatlan lehetőség, furcsa mód, se a konkrét műtétről (előzményéről, stb.) nem kaptunk szinte semmit, se arról, hogy hogy éli meg a nem saját testben élést Travis (nem hiszem, hogy ha a fejem ráültetnék egy másik testre, ilyen könnyedén venném az egészet, még ha egy dögös modelltestet kapnék is). Szerintem bárkinek ez hatalmas stresszhatás lenne és valószínűleg ettől kapna már az elején is pánikrohamokat. A meleg-vonalat feleslegesnek éreztem, viszont ami még nagyon ütős volt, a szüleiről kiderült titok. Ezt jobban ki lehetett volna bontani, sőt, én tényleg a háttérbe szorítottam volna a Cate-vonalat és inkább arra helyeztem volna a hangsúlyt, hogy nemcsak Travis, de a család is hogyan éli meg a visszatérést, illetve – hogyan élte meg a hiányát öt évig! Nagyon jó lélektani – igaz, kevésbé tinis, tehát valószínűleg tinikörben kevésbé sikeres – könyv lehetett volna, kár érte!

Neelah>!
John Corey Whaley: Kobak

Megint egy könyv, amit nagyon akartam, mert sokan nagyon szeretik. Aztán jött egy akció és hopp, Neelah máris rávetette magát, mert ha annyira jó, nyilván el kell olvasnia.
Odáig jóban is voltunk a kötettel, amíg az alapötlettel ismerkedtem. Mert az fantasztikus, ezt még én is elismerem. Nem nagyon vagyok otthon a műfajban (jó, a moly címkéi szerint ez nem sci-fi, de engem azért arra emlékeztetett – sci-fi rajongó ne bántsatok, laikus vagyok!), de ez a fejnyisszantós dolog nagyon tetszett, az meg még jobban, hogy az író nem puffogtatta el azt a klisét, hogy a főszereplőnk sok száz évvel később ébred fel. Nem, Travis öt év múlva tér magához és mindenki majdnem olyan, mint ahogy emlékezett rá, azt leszámítva, hogy mindenki tök más. Na ugye, hogy fenomenális.
De itt kb. vége is van a pozitívumoknak. Travistől a falnak rohantam. Nem egyszer, nem kétszer. Jó, soha nem voltam tizenhat éves fiú, és pláne nem voltam olyan tizenhat éves fiú, akinek levágták majd egy másik testre applikálták a fejét, így nem tudom biztosan azt mondani, hogy túlzó amit csinál, de azt mondhatom biztosan, hogy számomra kiakasztó volt erről olvasni. És nem úgy kiakasztó, hogy megrázó vagy szörnyű vagy ijesztő, hanem úgy, hogy valaki már verje meg ezt a gyereket egy furkósbottal, hadd térjen észre. Travis önző és nyafog és mindenért sír, mintha az egész világ megállt volna miatta. Aztán, amikor újra forogni kezdett, Travis ezt a lelkére vette és még hisztisebb lett.
Huh, mély levegő. Pedig már tegnap befejeztem. A könyv feléig amúgy tetszett, hogy merre halad a dolog, még a páromnak is ajánlgattam (ő biztosan jobban átérzi milyen egy tizenhat fiú éves bőrében), de aztán elkezdett tényleg irritálni Travis személyisége. Ami nem egy jó dolog, mert a történetet ő meséli el, ergo folyamatosan jelen van. És folyamatosan szenved valamitől. Leginkább attól, hogy mit csináljon Cate-tel. Mondanom sem kell, hogy nem tetszett az, amit kiokoskodott.
Szóóóóval, summázva a dolgot: az alapötlet nagyon jó, annyira, hogy végigrágtam magam a könyvön a kiakasztó főszereplő ellenére is, ami nem kis szó. De nekem egyszer elég is volt belőle, köszönöm szépen.

mrsp>!
John Corey Whaley: Kobak

Az alapötlet már maga nagyon érdekes, és már több filmben és könyvben is eljátszottak a hibernáció, majd egy modernebb világban felébredés gondolatával. De ilyen módon – hogy a betegségmentes testrészt (Travis esetében a fejet) fagyasztják le – még nem közeledett senki ehhez a témához. Szerintem nagyon jó ötlet ez az egész kriogenika dolog, mert mindenki szeretne örökké élni, és mikor mi, vagy egy szerettünk gyógyíthatatlan betegségben szenved, mi is bármit megtennénk, hogy megmentsük – akár meg is engednénk, hogy levágják a fejét, lefagyasszák, és évekkel később talán visszahozzák az életbe. Travis is szerintem erre számított, hogy már a távoli jövőben fog járni az idő, az általa ismert világ semmivé lesz, a szerettei és a barátai rég meghalnak, mire visszatér az életbe. És ezért meg tudom érteni, miért érte akkora meglepetésként, hogy annyira nem is kellett sokat várnia, és hogy látszólag semmi nem változott, azért mégis.

Travis érzései szerintem nagyon is valósághűek és érthetőek voltak – melyikünk nem akadna ki, ha évekig aludna, míg az élet megy tovább, és felébredve egy teljesen furcsa világban találná magát? Szóval nagyon sajnáltam Travist és együtt tudtam érezni vele. Tetszett, hogy a regény főleg az útkereséséről szólt, illetve az érzelmi fejlődéséről, és hogy hogyan dolgozza fel ő és a környezete ezt a hatalmas változást.

Ha hasonlítanom kéne Whaley, illetve a Kobak stílusát valamihez, leginkább John Green könyveihez hasonlítanám. Green könyveinek van egy sajátos, fiatalok-vagyunk-és-miénk-a-világ hangulata, amit nem éreztem a Papírvárosok óta, melyet már elég rég olvastam. De most éreztem. Imádtam az egész baráti társaságot: Hattont, Kyle-t, Cate-et, Travist, Audrey-t. A kocsikázásaikat, a kalandjaikat, a hülye poénjaikat, a vakmerő tetteiket és az érzelmes beszélgetéseiket. Egyszerűen nem is tudom megfogalmazni, mennyire imádtam az egész könyvet.

abstractelf>!
John Corey Whaley: Kobak

Sikerült egy újabb gyöngyszemre akadnom a YA realista irodalomban.
A Kobak egy gondolatébresztő és érzelmileg megterhelő regény volt. Jelenleg teljes kábulatban ülök itt, mert nehéz feldolgozni a történteket. A szerző lírai írásmódjával a maguk teljességében adja át az érzelmeket, miközben folyamatosan arra kényszerít, hogy végiggondold minden oldalról az eseményeket.
Nincs nagy történet, a hangsúly a karakterfejlődésen és a lélektanon van. Bevallom, volt egy-két alkalom, amikor tartottam attól, hogy valami klisés, kissé cukorszirupos irányba megy el a regény, de szerencsére meg tudott maradni a realitás talaján.
Nagyon remélem, hogy John Corey Whaley többi regénye is megjelenik idehaza.

Kovaxka P>!
John Corey Whaley: Kobak

A sokféle címke és az értékelések alapján választottam, és nem is csalódtam. Igazán érdekes és elgondolkodtató volt ez a fejcserés történet. Már az sem egyszerűen feldolgozható, ha egy családtag vagy barát tér vissza öt év kihagyás után, még felnőtt korban sem. Szerencsére csak olvasmányélményem van arról, milyen lehet, ha valaki azokhoz tér vissza (hadifogságból, száműzetésből) ennyi év után, akik lélekben már eltemették. Egy tizenöt éves és egy húszéves sincs feltétlenül egy hullámhosszon, ebben a korban öt év rengeteget számít. Bármilyen idegesítő is, a szerző jól fogta meg és ábrázolja azt, hogy Travis nem tud továbblépni és elfogadni a kiesett éveket. Sajnos egy ponton kifáradt a történet és nem kapott megfelelő lezárást, ezért csak jó élmény marad.

Hencsulátor>!
John Corey Whaley: Kobak

Nagyon akartam szeretni, tényleg, de nem ment.
Az alap történet nagyon tetszett (a Manifest sorozatot is imádtam), alig vártam, hogy a fejátültetésről olvashassak, na hát erről pont nem sokat írtak.
Elég empatikusnak gondolom magam és az elején tényleg nagyon sajnáltam Travist, hogy minden megváltozott körülötte, de valahogy vártam volna a karakterfejlődést. Mármint az szép volt, hogy mennyire szerette volna, hogy Kyle önmaga legyen, de ezt a Cate szitut nagyon nem tudta kezelni. A könyv felétől már kapartam a falat, csak azért olvastam, hogy végezzek már vele. A befejezés meg végképp nem tetszett.


Népszerű idézetek

AniTiger P>!

Azt állítják, a szív nem törhet össze, mert nincs benne semmi törékeny.

127. oldal, Tizenkilencedik fejezet - Voltak kétségeim

1 hozzászólás
AniTiger P>!

    – Kérlek. Mondd csak el.
    – Amikor elmentél, mindig zárva tartottuk az ajtódat, és minden alkalommal, amikor arra jártam, bekopogtam, és vártam, hogy ajtót nyiss. Most már ostobaságnak hangzik. Tudom. De elkezdtem, és nem tudtam abbahagyni. Csak egy kis kopogás, pár másodperc várakozás, aztán mentem a dolgomra.
    – Édes dolog, anya.
    Nem volt édes, inkább a legszomorúbb dolog, amit életemben hallottam. Szerettem volna felmenni, magamra zárni az ajtót, hogy bekopoghasson, és milliószor láthassa, amint ajtót nyitok.

104-105. oldal, Tizenhatodik fejezet - Próbálkozás közben ismét meghalok

mrsp>!

Éreztétek-e már valaha, hogy annyira jól ismertek valakit, hogy az illető helyettetek vesz levegőt? A mellkasunk a másikéval egyszerre emelkedik és süllyed, egyszerre lélegzünk, mert így kell? Hát ilyen érzés volt. Ilyen érzés volt mindig is.

180. oldal

1 hozzászólás
AniTiger P>!

Egyet pislogtam, és a világ idősebb lett.

120. oldal, Tizennyolcadik fejezet - Hozzá

AniTiger P>!

    Amikor elbúcsúztunk egymástól a denveri kórházban, Kyle, amikor egyedül volt, előtte már sokat sírt, mert láttam a szemében a szomorúságot, amikor megragadta a kezemet, és maga felé húzott. Valószínűleg ugyanúgy tartottam attól, hogy mit mond majd, mint ő. Nem rajongok a szentimentalizmusért, és még az utolsó napokban is nehezemre esett, hogy ne nevessek azon, amit a többiek jelentőségteljes, érzelmekkel átfűtött pillanatoknak tekintettek. Nem voltam ridegszívű, csak kimerült, és velük ellentétben megkönnyebbült.
    Ezért aztán egyszerre sírtam és nevettem, amikor lehajolt, és halálos komolysággal, szomorúan rám nézett, majd a hosszú évek közös emlékeinek árnyékában a bennünket elválasztó kis távolságon át azt súgta: – Rám hagyod az Xboxodat?
    Tökéletesebb nem is lehetett volna.

62. oldal, Kilencedik fejezet - Viszlát, Travis

mrsp>!

Néha ki kell mondanunk, ami a lelkünket nyomja, vagy egyszerűen szétrobbanunk.

143. oldal

AniTiger P>!

    Egy történetet akarok elmesélni, amely arról szól, hogyan ébredünk egy olyan életre, amelyről azt hittük, már nem élhetjük végig. Veletek is megeshet, ahogy velem is megtörtént, és akkor ti is megpróbálhattok visszatérni ahhoz az élethez, amelyről úgy gondoljátok, megérdemlitek. Ahogy én is tettem.

8. oldal, Első fejezet - A koponyával kapcsolatos reanimáció területén végzett felsőfokú tanulmányok

AniTiger P>!

    Azt mondják, a szív csak egy izom. Nem játszik szerepet az érzelmeinkben, és olyan archaikus elméleteknek köszönhető, hogy a szerelem jelképe lett, miszerint ott lakik a lélek vagy valami más marhaság. De ahogy szótlanul hallgattam, amit mond, és minden szótag éles nyílként röppent ki a telefonból és hatolt a fülembe, esküszöm, mintha összeomlott volna a mellkasom.

127. oldal, Tizenkilencedik fejezet - Voltak kétségeim

mrsp>!

Senki sem ért meg olyasmit, amihez nincs szervesen köze.

90. oldal

mrsp>!

Azt mondják, mi vagyunk az egyetlen faj a bolygónkon, amely tudatában van küszöbönálló elmúlásának.

7. oldal, Első fejezet - A koponyával kapcsolatos reanimáció területén végzett felsőfokú tanulmányok


Hasonló könyvek címkék alapján

Katie McGarry: Crash into you – Szívkarambol
John Green: Alaska nyomában
Nicholas Sparks: Az utolsó dal
Rachael Lippincott – Mikki Daughtry – Tobias Iaconis: Két lépés távolság
Francesca Zappia: Csak kitaláltalak?
John Green: Csillagainkban a hiba
Julie Buxbaum: Hogy folytassam?
Tillie Cole: Ezer csók
Nicola Yoon: Minden, minden
Adam Silvera: Az első, aki meghal a végén