Fekete ​lángok 28 csillagozás

John Caldwell: Fekete lángok

Az ​Átok: ” Dimuran eljő majd, hogy visszavegye, ami az övé, s akkor az Ayvar-szigeteket a legsötétebb iszonyat árasztja el.”

A világtól elzárt Ayvar-szigeteken alig-alig létezik mágia. Shayand di Grasya, Myamod különös ura az egyetlen igazi mágus a térségben, s éppen ezért nem gyakori eset, hogy bárki is háborgatni merészelje félelmetes palotája nyugalmát. Shayand békés, harmonikus életet él két kedvesével, s nem foglalkozik a kastélya falain kívüli zűrzavaros világgal. Ám egy napon ayvari zsoldosok törnek be a várba, hogy aztán több halottat hátrahagyva, sikoltozva, fejvesztve meneküljenek. De ki futamította meg őket? Mily rettenet támadt rájuk, aminek láttán még a zsoldosokat vezető varázsló is szörnyet halt? Miféle rémség bujkál a Sírkertben, amely még magát a vár félelmetes urát is megtámadta? És a szolgák egyre az Átokról suttognak: ”Dimuran jön, Dimuran eljön értünk…”

Hátborzongató helyzetek, sötét történések, szörnyű titkok, ősi rejtélyek, nyomasztó hangulat… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2002

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris Könyvek Cherubion

>!
Cherubion, Debrecen, 2002
288 oldal · ISBN: 9639346470

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Gabriel Wolf (különböző neveken)


Kedvencelte 5

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

vilostenonis>!
John Caldwell: Fekete lángok

Messziről kerülgetem a Káosz világát, vagyis inkább az engem, össze-összeakadunk. Nem tudom, lesz-e ennél több a dologból… Az eleje levett a lábamról, nagyon bejöttek a karakterek és imádtam volna azt is, ahogy haladt a történet és hullt le a lepel a titkokról, mert remek volt. Remek lett volna. Hangulatos volt, ötletes, kidolgozott, és közben egyre rosszabb volt olvasni. Mintha a stílusa útközben, a cselekmény felpörgése közben szétesett volna. Visszagondolva az elején is voltak szófordulatok, amik kizökkentettek, a hangulat megalapozása mégis rendben volt, a csatajelenetek viszont erőltetettnek tűntek és fárasztottak. Meg kell viszont említenem az előszót, mert a könyv születése szerintem óriási, és ha valamit, a hangulatot sikerült átadni, bekúszott a bőröm alá.

Zanbar>!
John Caldwell: Fekete lángok

Túl heavy a metál.

Volt valami a Cherubion által teremtett Worlukban, ami legalább annyira megfogott, mint a Valhalla Ynevében. Világa színes volt, történelme hatalmas, és ellentétben a másik világgal nem habozott belemenni a már-már abszurd dolgokba, a lehetetlen fajokkal és súlyos homályban hagyott eseményekkel, no meg élni a ténnyel, hogy a Káosz-világát valóban a rendszerszintű káosz uralja, de akkora, hogy a Warhammer 40k-t is maga alá temetné.

Ez a vad képzelet szülte a „Fekete lángokat” is, melynek során Worluk egy ekkor még kevésbé ismert részére a mindentől, de még az istenektől is távol eső Ayvar-szigetekre viszi ez író, az olvasót.
Sajnos ekkor még nyoma sincs az Allen Newman-féle Vasemberek összeszedett, egységes ötletének, helyette a történet kurta 288 oldalán úgyszólván „mindent is” ránk akar zúdítani az alkotó, kérlelhetetlenül és megállíthatatlanul.

Az alaptörténet elsőre jó alapokkal rendelkezik, van benne szex, ármány, testvérgyilkosság, és a fülszöveghez híven egy jókora átok is, hogy nehogy már biztonságban érezze magát az ember, s közben egyfolytában metál zenére fúj a szél, idegkarcoló húrtépéssel dörögnek a villámok, és egyébként is, a három főszereplő gárda egy az egyben olyan, mint egy 1980-as évekbeli power metál zenekar, ami nagyon komoly színpadi jelenléttel nyom le egy teltházas koncertet.

Csakcsakcsakcsakcsakcsak…. és innen indul be csak…
– Az író lényegében kevés felvezetéssel belecsap a brutálmetál gitárszólóba, és berántja a történetbe a moárokat, a dimurani katasztrófát és ha már ott van akkor még egy másik totál izolált kultúrát és egy olyan fajt, akinek az eredete bár kétségtelenül a „Sliders” egyik részéből ered, de önmagában is megérdemelt volna egy saját, önálló kötetet, mert miaf….
Nekem őszintén szólva jól jött, hogy a Káosz Sárkányainak végén lévő világleírást is olvastam, mert valójában csak úgy kerülnek a helyükre a dolgok, ha az ember tudja ki-kivel van és miért fontos az a valami, ami amúgy nem tűnik annak.
Olyannyira, hogy ebbe a nem is fejrázós, de „fejkapkodós” nagykoncertbe végül a történet és maguk a karakterek is belefulladnak.

Szóval van benne erő, mint egy Dimnu Borgir koncertben, ám ezáltal picit specifikussá is válik, és nem vagyok biztos benne, hogy minden rejtett „metál” utalást felismertem, vagy megértettem benne.
Egyszerűen túl sok ez egy ekkora kötethez.

Razor P>!
John Caldwell: Fekete lángok

A kötet elején a karaktereket bemutató rész némileg furcsa volt, de aztán elkapott a hangulat és a történet.
Annyira nem éreztem hú de sötétnek, mint sok helyen sugallták, de tény, hogy nem egy vidám történet, nevetni nem igazán kellett rajta.

atr0p0sz>!
John Caldwell: Fekete lángok

Emlékszem, hogy nagyon különc könyv, mégis nagyon tetszett. Vadászom a könyvet. Ha valaki eladná, megvenném szívesen normális áron.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

Szelén>!

És még egy érdekesség: a könyv is visszahat a zenére. Amikor elmeséltem Gabriel Wolfnak a történetet, melyet részben az ő zenéje és dalszövege ihletett, s a képet is megmutattam, annyira megtetszett neki és zenésztársának, hogy megváltoztatták a Finnugor-album címét Black Flamesre (Fekete lángok).

Kapcsolódó szócikkek: Gabriel Wolf (különböző neveken)

Hasonló könyvek címkék alapján

Christie Golden: A Holtak Tánca
Mark Lawrence: A Széthullott Birodalom
Anne Rice: Lestat, a vámpír
Komor Zoltán: Magyalország
Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna
Carl Bowen: A mágus
Stephen King: A Setét Torony – Átfúj a szél a kulcslyukon
Kathleen Ryan: Setita
Tamsyn Muir: Gideon, a Kilencedik
José Antonio Cotrina: Samhein aratása