A ​Káosz Szíve (Káosz-ciklus 2.) 85% 106 csillagozás

Az a 3 csillag alulról kapirgálja a 3,2-t, mert határozottan jobban tetszett, mint az első rész, de annyira azért nem, hogy a 3,5-t megadjam neki. Ez a könyv a többszintes szerepjátékos dungeon, felfűzve egy hatalmas jutalommal kecsegtető küldetés mézes madazgjára, de legalább van annyira tisztességes spoiler, hogy ebből meg sem próbál titkot csinálni. Vitathatatlan előnye a Limbó, ami szerintem sokkal-sokkal több lehetőséget rejt magában, mint amennyit olvashattunk róla, és a pörgős, akciódús történetvezetés. Hátránya viszont a felszínesség, a kidolgozatlanság, a következetlenség, a hatalmas logikai hibák, és az, hogy a szereplők többsége szabályosan értelmi fogyatékos. Már persze akinek volt szerepe azon túl, hogy fölbukkant, aztán 25 oldalon belül elhalálozott.
Hiába a függővég, nem érzem azt, hogy borzasztóan kapkodnék a következő kötet után, de azért nem kizárt, hogy folytatni fogom.

A 90-es években a SEGA jóvoltából játszhattunk egy bizonyos Golden Axe nevű kardozós-kalandozós játékkal, melyben három karakter – egy barbár, egy törpe és egy amazon – közül választva valamiféle küldetést kellet teljesíteni. Sokféle-fajta ellennel akadhattunk össze, sőt, még mágiát is használhattunk, vagy éppenséggel elszenvedhettük azt.
Olvasás közben nekem számtalanszor ez a játék jutott eszembe. Több videojátékos „eszköz” fel lett vonultatva a könyvben: szintek, szintkapuk, portál, stb…
Egyértelmű, hogy ez a játékszerű történetvezetés(?) tudatos volt az író részéről. (Talán egy kísérlet volt?) Furcsa volt számomra, és nem is igen tudtam a videojáték-feeling-től szabadulni, de ettől függetlenül tetszett a történet. Legjobban egyébként Skandar Graun erkölcsi fejlődésének örültem. Az előző résztől eltérően itt-ott már sikerült megértenem és együtt éreznem vele.

Bár a Káosz-ciklus 2. köteténél is érezni lehetett még a szerepjátékos alapokat (a Limbó a 12 kulcsával lényegében egy jókora, szopatós "dungeon"), ez semmit sem von le az érdemeiből. A történet most is pörgős, cselekménydús, egymást váltják az akcióban gazdag és a humoros jelenetek, a Limbó pedig nagyon fantáziadúsan van felépítve. A regény könnyen olvastatja magát, kikapcsolódásnak ideális.

Egy újabb zseniális Skandar Graun történet!!!
Komolyan, függője lettem ennek a kétbalkezes antihősnek. Ki az a hülye, aki még a gonoszt, akit szolgál is magára tudja haragítani?!
Olyan jó volt olvasni, és annyira bánt, hogy ennyire rövid :D Legalább dupla ilyen hosszúságban akarok minden egyes könyvet :))
Történésekben itt sem volt hiány, csak mondom, mivel viszonylag kevés oldalszám áll rendelkezésre, néhol úgy éreztem, hamar le vannak tudva dolgok. Na de ez nem von le az értékéből a könyvnek :))
Jó kis karakterek vannak, hazugságok, átverések, gyilkolás és minden, ami kell!
A mi kis két lábon járó pestisünk pedig alkot, mint mindig. Hát lehet rá egy percig is haragudni? Nem.
Azt hiszem, rövidesen végig olvasom az összes részt. :)

Ott folytatja ahol az előző befejezte. Skandar megint bajban van, egy újabb lehetetlen küldetésre kell mennie. Most is kap társakat de ahogy az első részben itt is kapunk árulást, harcot, mágiát, és a társak halála sem várat magára.
Lehet, hogy most kicsit jobban tetszett vagy csak én lettem lágyszívűbb ezt még nem tudom.
Egy a lényeg itt van a következő kötet is a polcomon hamarosan neki is láttok.

Újra éledt a LIMBO-láz!

Csak azért nem teljes 5 csillag, mert megelőzi a Káosz Szava és követi a Káosz éve, amik még ennél is jobbak.

Nagyon pörgős, nem lehet rajta fél percet sem pihenni. Már sokadszorra olvasom újra.

Hogy én mennyire úúúúúútálom a függővégeket… pedig az utolsó pillanatig vártam, még a fogyatkozó könyvet figyelve is, hogy hogy fogjuk egy huszárvágással lezárni a dolgot, hogy meglegyen a „boldog” vég.
A Limbó érdekes világ, ötletesen épülnek egymásra a szintek, még ha a kötet vékonysága miatt nem is volt lehetőség mindent kibontani. Pedig szerintem még lehetett volna mit mesélni. :) Volt néhány zavaró hiba(?), spoiler Sokszor érződött úgy, hogy túl könnyen jutnak túl az ellenfeleken, így végül is olyan tét nélküli nagy kalandnak érződik az egész, de ennek ellenére a történet élvezhető, olvastatja magát, a függő vég miatt meg a folytatást is várja az ember, úgyhogy a hibái ellenére nem kap rosszabb csillagozást a történet.
Vagy csak túl elfogult vagyok. :)

Kamaszként nagyon szerettem. Ez már elég rég volt, de pár évvel ezelőtt újraolvasva sem volt rossz.