Haruko ​hercegnő 103 csillagozás

John Burnham Schwartz: Haruko hercegnő

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​történet narrátora Haruko, a japán császárné. 1959-ben, huszonnégy évesen feleségül megy a koronaherceghez, és ezzel ő lesz a világ legtitokzatosabb, legrégibb és legzártabb monarchiájának az első nem arisztokrata származású tagja.
Az ifjú koronahercegnő csak az esküvő után döbben rá, hogy az előző századok szokásrendjének rabja lett, minden mozdulatát figyelik, és folyamatosan kioktatják. Haruko idővel összeroppan, ám saját gyermekkori emlékeiből táplálkozva újra talpra áll, és a későbbiekben már maga is aktívan befolyásolja a következő nemzedék életét.
Császárnéként, komoly szerepet játszik abban, hogy egy másik fiatal nő – Keiko, a külügyminisztérium feltörekvő csillaga – igent mond fiának, az akkori koronahercegnek a házassági ajánlatára. A drámai következmény nem marad el.

A regényt valós történet alapján írta a szerző. A még ma is élő Micsiko japán császárnő élettörténete tárul elénk a könyvben, aki Harukóhoz hasonlóan szintén szerelemből ment feleségül… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2008

A következő kiadói sorozatban jelent meg: I.P.C. Mirror I.P.C.

>!
I.P.C., Budapest, 2011
310 oldal · ISBN: 9789636353957 · Fordította: Fügedi Tímea

Kedvencelte 13

Most olvassa 3

Várólistára tette 127

Kívánságlistára tette 101

Kölcsönkérné 8


Kiemelt értékelések

purplecloudlady>!
John Burnham Schwartz: Haruko hercegnő

Érdekes világba repített Haruko hercegnő története, sok olyan részlettel, amiről eddig csak keveset tudtam. Nem hagy viszont nyugodni a gondolat, hogy az amerikai író vajon mennyit meríthetett a valós történelemből és japán kultúrából, és mennyit tett hozzá ő, mint kreatív alkotó. Azt vártam, hogy a könyv majd Haruko egész hercegnőségét végigköveti – és így is lett, de az első pár száz oldal a hercegnővé válásról szól, majd néhány tucat oldalon évtizedeket ugrunk át. Az biztos, hogy kislánykori törekvéseim ellenére egggészen biztos, tuti, hétszentség, hogy soha nem akarok királylány lenni. Nem-nem, köszi. A zsinóron rángatás ilyen foka mindenkit felőrölt, még a könyvben is, és sajnos a való életben is így lehet. Ráadásul az egész a „semmiért” – a hagyományért, a szokásokért, a látszat fenntartásáért. Szomorú.

klaratakacs P>!
John Burnham Schwartz: Haruko hercegnő

Ismét egy olyan könyv, ami arra késztetett, hogy utánaolvassak a szereplőknek. Természetesen nem az igazi nevükön szerepel az japán császári család, de azért beazonosíthatóak. Hihetetlen milyen kiszolgáltatottan élnek az udvarban a család tagjai… Elképzelhetetlen nyomás alatt vannak a folyamatos tökeletesség irányából, állandó elvárásokkal, aminek a lényege a mindig helyes viselkedés+nőknek a szülj fiút. De egyébként ne szólaj meg, ne legyen véleményed, ne legyen rossz szavad, nincs barát, nincs magánélet.
A történet szinte megismételi a mi Erzsébet királynénk életét (vonzalmon alapuló házasság, életet megkeserítő anyós és udvarhölgyek) , csak némi japán kultúrával füszerezve.

katacita I>!
John Burnham Schwartz: Haruko hercegnő

Engem könnyű levenni a lábamról az ilyen kultúrtörténeti gyorstalpalókkal, itt-ott elrejtve néhány dőltbetűs idegen szó, hozzá magyarázó lábjegyzet, és persze egy érdekes történet sem árt azért mellé. Márpedig Haruko élete az volt, időnként én is azt éreztem, hogy megfulladok, császárnénak lenni nem egy leányálom.
Gyönyörű mondatok és Japán, nekem ennyi elég, úgy tűnik.

KyraRose>!
John Burnham Schwartz: Haruko hercegnő

Olvasás közben többször is elpityeregtem magamat a köteten, olyan jó nőiesen. Jó volt kicsit belelátni a császári életbe, mégha ez a kötet egy jó adag képzeletet is tartalmaz. Nagyon tetszett az írói stílus, könnyedén tette ezt a kötetet olvashatóvá. Haruko hercegnő élete nem fenékig tejfel mint ahogyan azt sokan gondolnák. Nagyon komoly belső szabályoknak kell megfelelnie, örülök, hogy ezeket nekem nem kellett megtapasztalnom. A szívem csücske a japán kultúra a szertartásaikkal, de nehezen tudom ezt a merevséget megszokni, főleg mikor nem egy teljesen valós történetet ír le az író.

Gyöngyöm>!
John Burnham Schwartz: Haruko hercegnő

Őszintén szólva nem ismertem a regényt egészen addig, míg meg nem láttam itt molyon ezt az eladó példányt. De akkor a borító máris szerelem volt első látásra. Igen tudom ez felszínes, de a külcsíny ami megfog, a tartalom ami elvarázsol! Egy addig ismeretlen regény amit már bánok, hogy nem talált meg korábban.
A könyv eleje egy kicsit lassú. Mint ahogy a japánoktól amúgy megszokhattuk, lassan bontakoznak az érzelmek, óvatosan megfontoltan közelednek egymáshoz az emberek. A belső vívódások, érzések nagyon hangsúlyosak. Az esküvői ceremónia nagyon érdekes. A császári család pedig, azzal amit képvisel egy külön világ.
Olvasás közben az járt a fejemben, hogy majdnem minden kislány arról álmodik h eljön a herceg és H. E. A. , meg micsoda jó lehet hercegnőnek, királykisasszonynak lenni, és íme itt ez a könyv ami megmutatja, hogy ezek a nők, akik nem születnek bele a kötelezettségekbe, milyen nehezen vagy éppen sehogy nem tudnak beilleszkedni. Idegösszeroppanás, némaság, depresszió, szorongás, félelem, önmaguk és a gyermekeik „elvesztése” .
Úgyh lányok higgyétek csak el, hogy jó az a dolgos paraszt, nem kell mindenkinek a fehér király! :)
Amúgy mint anya, teljesen átéreztem Haruko érzéseit, a gyerekeival kapcsolatban. Amikor a császárné le-, és elválasztatta a kisherceget Haruko akaratán kívül… Na akkor elkapott a gyomorideg, a pulykaméreg és a sírhatnék. Osima asszonyt meg fel kellett vna rúgni úgy ah volt, hogy a fennhordott orràval meg a véleményével együtt törölje fel a padlót.
Tetszett a végén a hasonlat a falevelekkel és minden tiszteletem Harukonak, hogy azt amit magáért nem tudott megtenni, megtette a menyéért és az unokájáért.
Imádtam az egész regényt úgy ahogy van!

Manoli >!
John Burnham Schwartz: Haruko hercegnő

Nem tudok megbarátkozni, ezzel a merev, számomra érzelem mentes élettel, álcaként viselt arccal, kifelé mutató alázatossággal, túlzó udvariassággal. Az egész életük, nem csak a császári, hanem a hétköznapi embereké is, egy színjáték, és még saját magukban sem mernek önmaguk lenni. Rettenetesen fárasztó és frusztrált lehet így az életük. Rengeteg szabály és régmúltból való szokás határozza meg az életüket. Nem szeretnék, nem tudnék és nem is akarnék így élni.

Aurore>!
John Burnham Schwartz: Haruko hercegnő

Bizonyos értelemben az egyik legjobb könyvet választottam, hogy „megismerjem” Japánt. Az elképesztő múltjukat, a hagyományt, amihez egy részük körömszakadtáig, irracionálisan ragaszkodik. Egy tégla, egy „áruló” szemszögéből látjuk ezt. A császári udvar behúzta a trójai falovat.

Érdekes volt, de olvastam volna róla még, még sokkal jobban ki lehetett volna dolgozni, a problémafelvetés jó, a részletezés hiányos, rohanó. Persze, egy japán asszony sohasem fedi fel az összes titkát, még maga előtt sem. Az igazság pillanata csakis kivételes percekben egy tükörből csillanhat vissza. Csakhogy az író nem egy japán nő, hanem egy amerikai férfi, furcsa lenne, ha japánabb nő akarna lenni egy japán nőnél, és pláne, ha sikerülne, nem igaz?

4 hozzászólás
Aliko>!
John Burnham Schwartz: Haruko hercegnő

Mivel nagyon szeretem a keleti könyveket és az igaz történetekkel meg kenyérre lehet kenni, így gondolkodás nélkül hoztam haza ezt a regényt a könyvtárból. Bár egy kicsit furcsa darab, ugyanis félig fiktív, félig valóságos a sztorija, ahol Haruko maga Micsiko és az esemény láncolat is fájón ismerős lehet, de én megvettem. Mielőtt azonban hanyatt-homlok rohannánk, hogy beszerezzük ezt a valóság ihlette boldogan éltünk mesét, tisztázzuk azért, hogy ez nem az. Sajnos mindenkit el kell keserítenem, a sztorit nem Disney írta és bár lesz benne herceg (ugyan nem fehér lovon), ismerkedés, lánykérés és esküvő, de a boldogan éltek hááát… az messze van, mint Makó Jeruzsálemtől…

Kapunk udvari intrikákat, egy szigorú (még japánszemmel is az) udvari rendet, tradíciókat, mindezt egy fojtogató, zárt világban. Egy olyan birodalmban, ahol ugyan a császár már nem isten, de évszázadokig úgy tekintett rá a nép és bár a közeledés a köznéphez papíron és látszólag megtörtént, de valójában még mindig a tradíciók határozzák meg az udvar életét. Itt a gyerek nem az anyáé (és az apáé), hanem a birodalomé, így nem csoda, hogy hősünk depresszívvé majd némává válik.

A japán kultúra és a császári élet mindennapjai mellett egy nehéz sorsú asszonyt ismerhetünk meg a könyvnek hála, akit a kötet az elején nagyon kedveltem és akivel a regény a közepső harmadában mélyen együtt is éreztem. Ám a végén, számomra kicsit érthetetlen módon, a saját sorsába „kergeti” a jobbra érdemes és talán többre hivatott Keikao-t. Bár a befejezés megmentett a teljes csalódástól és hősnőnk kicsit sarkára áll és „kisegíti” a fiatalokat, de bevallom nem igazán értem ezt. (Jó hát a történelmet nem lehet felül írni, de akkor is, én nem tudtam volna ennyi viszontagság után senkinek se azt kívánni, hogy menjen végig rajta ő is …miért kellett?)

LadyM>!
John Burnham Schwartz: Haruko hercegnő

Döbbentő, hogyan élnek emberek pompás paloták szomorú rabjaiként. Azt hinné a laikus külső szemlélő, hogy az arisztokrácia világa csupa móka, ragyogás és kacagás. A rangnak viszont ára van, nem is kevés. Letaglózó történet, és nem is feltétlenül azért, mert olyan jól lenne megírva, hanem azért, mert ha jelen esetben fiktív is, mégis a valóságon alapszik. Plusz pont a könyvnek, hogy amint befejeztem, egyből búvárkodni kezdtem a neten, mert semmit nem tudtam erről a császári családról (még azt sem, hogy vannak), és kíváncsi voltam, hogy kik szolgáltak alapjául a történetnek, mi volt az életútjuk. A tipikus „neki könnyű”, „neki bejött az élet” típusú embereknek ERŐSEN AJÁNLOM, mert ez a regény nagyon szépen prezentálja, mennyi kín, keserűség, fájdalom, harc rejtőzik egy-egy „neki bejött” mögött.

szucsiani P>!
John Burnham Schwartz: Haruko hercegnő

Érdekes, ugyanakkor döbbenetes volt belelátni a japán császári család fullasztó, szabályokkal teli életébe.
Az európai gondolkodás számára hihetetlen és nehezen elfogadható, hogy mennyire ragaszkodnak a régi, elavult és merev szokásaikhoz. (Bár a világháború után talán kicsit lazább lett.)
Számomra ijesztő volt, hogy mennyire megváltozott a szülőkhöz való viszony abban a pillanatban, ahogy Haruko férjhez ment a koronaherceghez. Jóformán minden személyes találkozási lehetőség megszűnik, a császári családban még a szülők temetésén sem szokás részt venni.
A könyv Haruko hercegnő szemszögéből íródott, de néha elég kevés derült ki az érzéseiből, sokkal jobban ki lehetett volna fejteni. Ugyanakkor egyes részletek túlzott részletességgel lettek megírva (pl. az esküvő), utána pedig éveket, évtizedeket ugrik a történet.
A hercegnő nagy bátorságról és lelkierőről tesz tanúbizonyságot, hogy amikor menyén, Keikón felfedezi a teljes összeomlás jeleit, amin ő maga is keresztülment, segít neki az egyetlen lehetséges lépést megtenni ahhoz, hogy újra önmaga lehessen.
A befejezés kissé gyorsra sikerült és nagyon lezáratlan lett. Szívesen olvastam volna még Keiko további sorsáról.
Bár összességében tetszett a történet és sok új dolgot megtudtam Japánról és az ottani hagyományokról, mégsem az a könyv amit egyhamar újraolvasnék.


Népszerű idézetek

Aurore>!

…Nélküled és édesanyád nélkül igen szegény ember volnék.

Szerető apád

100. oldal

Aurore>!

– Lovagolni akarok! – jelentette ki Reiko.
– Hogyan? – kérdezte kétkedve Okubo.
A kislány a vállára mutatott. Okubo felsóhajtott. Aztán a gyerek hóna alá nyúlt, és felemelte, ajd ügyesen a nyakába ültette.
[…]
– Gyerünk! – kiabálta a kislány, az ősz férfi fejét csapkodta.
És Okubo, bölcs ember lévén, szaladni kezdett.

297. oldal

2 hozzászólás
cassiesdream>!

– Beszéltetek a lánykérésről?
– Természetesen nem.
– Akkor miről beszéltetek?
– Nem tudom. Azt ismételgettük, hogy „igen”.
– „Igen”?
– Igen.
– Hát, ez azért jobb mint a nem – érvelt Taka.

1 hozzászólás
Zitussh>!

A vágyakozás nem hal meg attól, hogy a tárgya elérhetetlenné válik, sőt felerősödik. Ez jelenti a fiatalságot. Az élet előrehaladtával éppen ezek a beteljesületlenségtől izzó fiatalkori vágyak lesznek az első olyan álmok, amiket az ember kénytelen elfojtani. Ennek az a titka, hogy az ember látszólag megöli magában a vágyat, valójában azonban elraktározza a szíve legmélyén, hogy egyetlen felsőbb hatalom se sejthesse meg a létezését. Valahogy úgy, mint a háborúban a bunker.

27. oldal

Aurore>!

Valamivel később teát és desszertet szolgáltak fel a szalonban. A császárné látni kívánta az unokáját, úgyhogy behozták Jaszut, és felemelték előtte, hogy szemügyre vehesse. Jaszu nem sírt, de nem is nevetett, csak lógott az udvarhölgy kezében, mint egy ejtőernyős, aki fennakadt egy fán, s tágra nyílt szemmel, pislogás nélkül meredt a császárnéra, mintha azt próbálná eldönteni, hogy ez most egy újfajta madár, esetleg hal, vagy valami veszedelem.

197. oldal

yumechan>!

[…] nehéz, repülni képtelen madarak vagyunk, s ha egyszer fellöknek minket, csak lassan tápászkodunk fel.

Aurore>!

Keiko még abban az évben teherbe esett. Ó, igen: a tudomány maga a rejtély és a csoda. Az udvar örömmámorban úszott, a szakértőket visszahívták. A koronahercegné reggeli rosszulléteinek gyakoriságáról grafikonok készültek, sőt arról is, hogy pontosan mennyivel duzzadt meg a lába. Rendszeresen elemezték a vér- és székletmintáit és korlátozták a sétáinak hosszát. Úgy táplálták, mint egy díjnyertes Kobe marhát, amelyet a történelem étlapjára szántak.

282. oldal

Kahoko >!

– Mit akartak tudni Harukoról?
– Ó, mindenfélét. Tud-e főzni? Hát persze, kitűnően készíti a tengeri moszatot. Ha szeretik a tengeri moszatot, ő a maguk embere. Tud-e prózát írni? Természetesen nem – feleltem –, pocsékul ír, akárcsak az apja. Számolni tud? Csak ha a pénzemet költi – válaszoltam –, ami igen gyakran előfordul. Milyen erényekkel bír? Erényekkel? Hm – mondtam –, adjanak pár napot, majd csak eszembe jut valami.
– Köszönöm apám.
– Nem tesz semmit.

81. oldal

Kahoko >!

Amint az ajtó becsukódott mögöttünk, és szolgálóink távoztak, lehuppant az ágyra és behunyta a szemét.
– Segítsek lefeküdni?
Nem válaszolt semmit, és én a tudta nélkül továbbra is őt vizsgálva álltam fölötte.
– Legalább hadd segítsek levetkőzni!
– Nem látod, hogy aludni próbálok? – dörmögte.
– Ülve?
Félig kinyitotta a szemét.
– Makacs egy nő vagy.

293. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai
Khaled Hosseini: Egyezer tündöklő nap
Khaled Hosseini: Ezeregy tündöklő nap
Taylor Jenkins Reid: Evelyn Hugo hét férje
Taylor Jenkins Reid: Evelyn hét férje
Joyce Maynard: Ez az élet
Alessandro Baricco: Selyem
Susan Spann: Macskakarmok
Bonnie Garmus: Minden kémia
Ariel Lawhon: Fedőneve Hélène