Zanzibár 25 csillagozás

John Brunner: Zanzibár

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​20. század elején a statisztikusok azt mondták, a Föld akkori teljes népessége elférne a Wight-szigeten. 1968-ban már csak egy duplaakkora szárazulaton fért volna el mindenki, mondjuk Man szigetén. Mai, több mint 7 milliárd főt számláló emberiségünknek Zanzibár teljes területére lenne szüksége, és még akkor is vizes lenne néhányunk lába.

A 2010-es évek túlnépesedett, társadalmi feszültségekkel teli világában két New York-i fiatalember keresi a helyét. Akaratukon kívül keverednek bele történelemformáló eseményekbe, melyek a bolygó elmaradottabb területeiről kiindulva alapjaiban fogják megrengetni a nemzetközi gazdaság és politika felépítményét, kihatva a Föld minden lakójának életére. És hogy a dolgok tovább bonyolódjanak, az egyik nagyvállalat megalkot egy öntudattal bíró szuperszámítógépet

John Brunner Hugo- és Brit SF-díjas, monumentális regénye hol kémtörténetre emlékeztet, hol John Dos Passos társadalmi panorámáit idézi, megelőlegezve William Gibson… (tovább)

Eredeti mű: John Brunner: Stand on Zanzibar

Eredeti megjelenés éve: 1968

>!
528 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155508394 · Fordította: F. Nagy Piroska
>!
514 oldal · ISBN: 9786155508462 · Fordította: F. Nagy Piroska

Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 37

Kívánságlistára tette 22


Kiemelt értékelések

>!
pat P
John Brunner: Zanzibár

Hát, kedveseim. Nagyon posztmodern ez a proto-cyberpunk…

Fogadjunk, hogy ez megint az a könyv lesz, amiről én áradozom lelkesülten, de cselekményfüggő sci-fi kedvelő ismerőseim jelentős része húzkodni fogja a száját.
De mit van mit tenni, ez a könyv akkor is must read, és kész. Főleg azért, mert már majdnem 50 éves, és ezt sok szempontból nemigen venni észre rajta.
Például egész vicces összevetni a könyv jövőképét a mi jelenünkkel – mert hogy éppen mostanság játszódik. Mondanám, hogy milyen csodásan belelátott a jövőbe Brunner, és egyébként tényleg (túlnépesedés, genetikai izék, drogok, média, a szokásos, na), de nekem azért a konkrét jelen nem tűnik ennyire élhetetlennek. Szerencsére. Meg van internet, és az jó.
Aztán még az is nagyon érdekes (bár nyilván csak töredékét olvastam azoknak az íróknak, akik olvasták a Zanzibárt), hogy a könyv bizonyos momentumai hogy köszönnek vissza az utóbbi 47 év zsánerirodalmában. Ne kérjetek listát, egyrészt néha csak ilyen megérzéseim voltak, másrészt feledékeny vagyok (és két hétig olvastam a könyvet), harmadrészt meg mindenki derítse fel maga, az úgy izgalmas.
A stílusa és a szerkezete is érdekes. Stílusilag ugyan valami nagyobb durranást vártam, riogattak itt valami lefordíthatatlan szlenggel – hát, ezt annyira nem találtam benne. Vagy tényleg nem sikerült lefordítani, vagy nagyon is jól sikerült, és 50 oldal akklimatizálódás után már fel se tűnik. A szerkezete viszont, azokkal a cselekmény-megszakító kitekintésekkel, közbevetésekkel, reklámokkal, rádióműsorokkal, mondákkal, kiskutya fülével, hát az remek. Most talán már nem tűnik annyira egyedinek (a közelmúltban pl. Brin és Robinson is nagy sikerrel alkalmazott valami hasonlót :P), de még mindig nagyon friss és hangulatos és fárasztó.
Ja, és bármilyen formabontó lehetett is a maga korában, még szépen beleillik a klasszikus disztópiák vonalába. Miközben persze előremutat a modern disztópiák felé. Hogy ne mondjam, a Zanzibár a hídpillér a Szép új világ és…. mondjuk az „A” generáció (Douglas Coupland, ugyebár) között.

Egyszóval, valószínűleg nem fog mindenkinek tetszeni, de magára valamit is adó SF rajongónak megkerülhetetlen olvasmány ez.
Jó szórakozást! :P

>!
Oriente P
John Brunner: Zanzibár

Hát az valami rettenetes, ahogy ez a könyv kezdődik.
És a későbbiekben is rendkívül megterhelő olvasmány. Nem is hiszem, hogy végigküzdöttem volna magam rajta, ha nem számítana annyira alapműnek a fantasztikus irodalomban – így azonban megsegített olthatatlan kíváncsiságom, és az a tény, hogy azért találtam értéket a részletekben. Ha nem is egy „tökéletesre csiszolt disztópia”, ahogy a borító ígéri – inkább tökéletlen kavicsokra zúzott –, nagyon fontos kérdéseket tett fel a hatvanas évek végén, főként a túlnépesedés, a fogyasztói társadalom, a génmanipuláció területein, amelyeknek részben már magunk is elszenvedői vagyunk, részben hasonlatosak saját félelmeinkhez és vágyainkhoz.
Az esetlen lezárást leginkább azzal tudom magyarázni, hogy Brunnert nem annyira a válaszok érdekelték, inkább csak ki akarta tenni a figyelmeztető táblát, minél hatásosabban és többféleképpen. Kérdés, hogy mit kezdünk ezzel a mai valóságunkban.

Megterhelő olvasmány, de nem abban az értelmen, hogy a téma túl összetett vagy elvont, hanem Brunner stílusa és eszközei miatt. A szaggatottság, a fókuszpont folyamatos váltogatása, a szándékos információmegvonás és irrelevancia tudatos beépítése komolyan próbára teszi az olvasó türelmét. Az utolsó oldalon Brunner nem-regényként definiálja a könyvét. Ha ezt az elején tette volna, talán engedékenyebben olvasom.

Négyféle fejezettípusra osztja a szerző a mondandóját (avagy a nem-regényét), és a fejezeteket tudatosan összekutyulja. A „folytonosság” fejezetek adják ki azt a történetet, amely még leginkább hasonlít a regényre, két központi figura köré szerveződnek az események, van eseménytörténet és cselekmény, és a szereplők tudnak egymásról, interakciókba lépnek, karakterük kidolgozott annyira, hogy változásokon essenek át és reflektáljanak önmagukra és a körülöttük zajló eseményekre. A további három fejezettípus valami egészen másra szolgál: szétfeszíti, széttöredezi a regényszerűséget, hol novelliszitkus epizódokat erőszakol a panorámafelvételekbe, hol reklám-bannerként villog a szemünk előtt. Mintha egy mozgó kamerát követnénk, vagy egy vágószoba selejtezési munkálatait. A „közelítés közelképként” ráfókuszál egy-egy jelenetre, kikap egy-két szerencsétlent a sokmilliárdból, lényegretörően lecsupaszítja őket előttünk, hogy szemügyre vehessük vergődésüket a rideg fogyasztói tömegben, míg a „kontextus” és „az izgalmas világ” fejezetek a körbeforgatott kamera random felvételeit ömlesztik a történet szándékosan nyitott hézagaiba. (Megjegyzem, az utóbbi két kategória funkciómegosztása számomra nem volt egészen világos.)
Nagyon érdekes, kísérletező szerkezetű könyv, de néhol súrolja az olvashatatlanság határát. Nem mondom, hogy megbántam, hogy a kezembe vettem, megpróbálom sci-fi irodalomtörténeti ínyencségként elraktározni és feldolgozni magamban, de csak erős idegzetűeknek ajánlom, akik elég türelmesek és kíváncsiak a „nehezebb fogásokat” is kipróbálni.

2 hozzászólás
>!
Bíró_Júlia P
John Brunner: Zanzibár

A túlnépesedés, az túl sok ember. Mondjuk annyi, hogy zsúfolásig teljen velük Zanzibár szigete, és még néhány tízezer a vízben álljon. Jól hangzik, szemléletes, ha azt nézzük, mint jelent a hétmillárd ember. Na most, ez a könyv attól zseniális, hogy alapul veszi, hogy ez a hétmilliárd, ez mind ember. Érez, gondol, szenved, küzd azok között a keretek között, amik megadattak neki – ezekből a keretekből pedig rengetegféle van. Brunner nemcsak a burokban létezős jólét és/vagy a teljes nincstelenség szélsőértékeit járatja be velünk, de nagyjából mindent, ami lehetséges földrajzban, vagyoni helyzetben, hitvilágban, szubkultúrában, művészetben, fogyasztásban… és mindezek közé elegánsan beilleszt két-három momentumot, ami a bolygószerte, változatos sűrűségben szétszórt emberek jelentős részének életminőségét, kilátásait, ha úgy tetszik, reményeit alapvetően változtat(hat)ja meg. Néhányukra, akik helyzetükből adódóan nagyobb rálátással bírnak a világra (néha még hatással is), a képzeletbeli kamera gyakrabban irányozza a figyelmünket, de nem enged elfeledkezni a többiekről sem.
Egy hatalmas, mikroszkopikus és globális távlatokat váltogató, humoros, drámai és szívfájdító összképet kapunk a végére, amiből valószínűleg mindenkinek beakad, megragad egy vagy kettő vagy rengeteg epizód. És legalább ugyanennyit fog a magáénak érezni.
Hangulatkönyv, fáraszt, lefoglal, ellenáll. De nagyon, nagyon megéri.

1 hozzászólás
>!
Noro P
John Brunner: Zanzibár

A szerző az utolsó bekezdésben nem-regénynek nevezi művét, amely szerkezetileg valóban eléggé különös meta-elemekkel operál. Boltban ne olvassatok bele az első fejezetekbe, mert félő, hogy zavarodottan hagynátok ott – pedig igazán kár lenne érte. A tartalomjegyzéket sem ajánlom, ti. nem sorban, hanem kategóriák szerint (kontextusok, közelképek, stb.) adja meg a fejezeteket. Ennek neki kell ülni és bele kell rázódni. Egy idő után ki fog alakulni egyfajta rendszer a káoszból.
Ahogy én látom, már maga a könyv is az információs túlterhelés egyfajta metaforája. Rád zúdítja az adatok néha egészen rendezetlen halmazát – épp, mint a Google, komolyan – amelyben komoly gyöngyszemek vannak elrejtve. Ha megbirkózol vele, akkor üdvözlünk a 2010-es években. Amelyet Brunner, ha néhány elemében mellé is fogott, hangulati szinten tényleg abszolút zseniálisan sejtett meg. (Egyébként időnként a melléfogásai is lenyűgözőek – csak annyit mondok: katolikus öngyilkos merénylők.)
Az elsődleges téma természetesen a túlnépesedés, maga a cím is erre utal (a fülszöveg ezt megmagyarázza, nem spoiler). A két fő- és számtalan mellékszereplő – közülük néhányan csak egy-egy fejezet erejéig jelennek meg – elsősorban azért küzd, hogy ne váljon fölöslegessé a tömegben, valamilyen értelmes célnak tudja szentelni az életét. A népességet egyébként korlátozzák, méghozzá igen drákói szabályokkal – de Brunner szerint az ilyen alapvető ösztönöket nem lehet törvényekkel megváltoztatni, az emberek gondolkodását kéne átalakítani. És itt mutat rá egy újabb nagyon aktuális kérdésre: globalizáció ide vagy oda, az egyes földrészeken kialakult kultúrák értékrendje még mindig alapjaiban különbözik egymástól.
Szerencsére mindennek van egy ellenpontja, hogy a világ ne legyen reménytelenül sötét. Egy aprócska, elszegényedett afrikai országban természetellenes béke van és nyugalom. Ha sikerülne megérteni, hogyan csinálják, az megváltoztathatná a világot.
A Zanzibár végső soron egy szociológiai disztópia: a világ nem azért rossz, mert csúnya bácsik vagy embertelen szuperszámítógépek rossz törvényeket hoznak (bár az sem segít), a fő baj az, hogy – Doktor Chadet idézve – nekünk embereknek nagyon erős hajlamunk van a hülyeségre.

>!
ppayter
John Brunner: Zanzibár

"[…] A hazai sci-fi kiadói szcéna nagy adósságát dolgozta le a Galaktika a Zanzibár kiadásával, szinte érthetetlen, hogy miért nem jelent meg az elmúlt negyvenhét évben (vagy legalább valamikor a rendszerváltás után, ugye…). A Mitágó-erdőhöz hasonlóan ebben az esetben is érvényes a jobb későn, mint soha, ráadásul váratlanul jó munkát is végeztek, itt-ott ugyan volt néhány furán sikerült mondat, de teljesen gördülékenyen sikerült átadni a (fiktív) szlenghasználata és írástechnikai megoldásai miatt nehezen lefordíthatónak tartott szöveget. […]

Fura érzés 2015-ben olvasni Brunner 1968-ban írt, 2010-ben játszódó regényét. A Zanzibár eredetileg merész, kísérletező és összetett társadalmi sci-finek készült, melynek meglepően sok „előrejelzése” valóra vált, ám ma már leginkább alternatív történelmi regényként értelmezhető. Persze tele vagyunk jobbára az ötvenes-hetvenes évek között íródott, az ezredforduló környékén játszódó történetekkel, de ez az első, ami elég alaposnak és majdhogynem realistának hat ahhoz, hogy ilyen formában is megállja a helyét.

Asimov jövőjében már rég pozitronaggyal szerelt robotok szolgálnának minket, másoknál javában kolonizálnánk a Marsot, esetleg a végső atomháború utáni, radioaktív sivatagban bóklásznánk táplálékot és vizet keresve. Brunner ennél jobban visszafogta magát és csak olyan dolgokról írt, mint a túlnépesedés, a vallási extremizmus és a terrorizmus terjedése, a rekreációs drogok egyre szélesebb körű használata, az egyneműek kapcsolatának elfogadása és a feketék magasabb pozíciókhoz jutása a nyugati társadalmakban, interaktív tévéműsorok, kisebb országokéval megegyező gazdasági erejű technológiai cégek (karizmatikus vezetőkkel), egy jó elemzőképességű mesterséges intelligencia kifejlesztése, génmódosított haszonnövények és a születendő gyermekek genetikai szűrése, plasztikai műtétek és személyre szabott gyógyászat, Kína szuperhatalmi ambíciói és keleti-nyugati gazdasági, politikai szembenállás. Valahonnan ismerős, igaz? […]"

Bővebben: http://kultnaplo.blogspot.com/2015/12/john-brunner-zanz…

>!
Spaceman_Spiff IP
John Brunner: Zanzibár

Szóval, van ez a könyv, egyenesen 1968-ból – a sci-fiben már több, mint fél évtizede tart az Új Hullám. Tudod, az, amikor az írók és az olvasók megelégelték, hogy a kedvenc könyveik nem reflektálnak a korra, amelyben élnek. Na, Brunner ennek a reflexiónak írta meg a non plus ultráját. Már a formája is furcsa, mármint nem megszokott a sci-fi olvasók között, de erre szükség van, hogy teljes képet kapj a könyv világáról. Most azt hiszed, ez valami nevetséges sci-fi álom lesz. Igen, valóban, Brunner sem találta ki az internetet, ami nélkül ma már el se tudnánk képzelni a világot. És igen, van ott sok dolog, ami meg sem valósult. De még ezekben is rá lehet ismerni a mi korunkra, és ettől tátod el a szádat olvasás közben. Igen, ebben a világban ott vagy te is, mert ez a világ hihetetlenül megmutatja, milyenben is élsz most. És tudod mit? Pont ezért olyan bitang erős. Mert majdnem ötven éves, és te csak azt érzed, hogy ezt akár tegnap is írhatták volna. De nem, ezt egy fószer írta, aki maga is már húsz éve halott. Igazából amondó vagyok, hogy vétek ezt a könyvet sci-fiként olvasni. Mármint persze, sci-fi, de ne azzal foglalkozz, mi valósult meg és mi nem. Foglalkozz azzal, milyenek az emberek ebben a be nem teljesült jövőben, és érteni fogod, miről beszélek. Ez a könyv nem tökéletes, de remélem, ennek ellenére tananyag valahol, mert nagyon fontos dolgokat mond el a modern világunkról még ma is, és ez a legfélelmetesebb.
Ez persze csak egy kivonat, a komoly cuccot itt érhetitek el a maga teljességében:
http://acelpatkany.blogspot.hu/2016/03/zanzibar.html

>!
kvzs P
John Brunner: Zanzibár

Huh, ennek a könyvnek az elolvasása nem volt egy egyszerű menet. Mert egyrészt fontos témák, meg érdekes témák, amiken lehet jó sokat agyalgatni (és beszélgetésekben is sokszor feljön). Másrészt annyira érdektelenek voltak számomra a szereplők, és annyira rétetésztának éreztem a történetet… Ráadásul az érdekes szerkezeti megoldások sem segítették az olvasást.
Szóval értem én, hogy fontos könyv, és valamennyire még örülök is neki, hogy olvastam. Sőt, még ajánlani is fogom megfelelő embereknek. De újraolvasásra kb. 30 évig gondolni sem akarok.

2 hozzászólás
>!
Gerof
John Brunner: Zanzibár

Krisztusom, micsoda olvasótehetség vagyok!* – visszhangoztam magamban néhány nehezebb fejezet befejezése után.

Ide elhivatott olvasó kell! Az nem megy, hogy majd szépen a strandon olvasgatjuk, meg jól szórakozunk stb. „Nemregény” írja az utolsó fejezetben Brunner, és alaposan beletrafál. Olyan szerkesztési és írási szisztémát választott magának, ami főleg az elején igencsak megizzasztja az embert. Bizonyos fejezetekről mostanáig nem értem miért kellettek. Pl. az egyikben három oldalon keresztül különféle (kitalált) cégek termékeinek a felsorolása található, és hogy miként lehet ezeket felhasználni szabotázsakciókhoz, robbantgatásokhoz. Vagy minek kellet a regénybe Gerry Lindt? Mit ad hozzá az ő története, amit máshonnan ne kaphattunk volna meg? És vannak ilyenek még bőven. Azt a szándékot látom mögötte, hogy kicsit jobban elmélyedhessünk Brunner disztópiájában, de épp ellenkezőleg inkább kizökkent. Joe Haldeman valahol azt mondja a borítón, hogy kötelező olvasmánnyá kéne tenni. Isten őrizz! Kevés olvasmány gyűlölnének jobban a diákok, nem számítva néhány fanatikust. Akkor már inkább az Örök háború, azt sokkal könnyebb befogadni és nem kevésbé tartalmas. Bár annak meg a hazai borítóját nézve, nem hiszem, hogy bármelyik iskolába beengednék. :)
A második felére azért összekapja magát a könyv (vagy én kaptam össze magam), kifejezetten érdekessé válik, már-már megkockáztatnám, hogy sodró a cselekmény.

Szóval eddig tartott a kifogások özöne. Ami viszont nagyon dicsérendő, az a a disztópia maga. Egészen fantasztikus mennyire jól kidolgozott és érdekes a felskiccelt jövőkép. Brunner szerteágazó műveltségről tesz tanúbizonyságot, és ezt jól illeszti a disztópia szövetébe (a regényébe már nem annyira). Ennek a jövőnek kb. most kéne tartania, és azért elég sok mindennel beletrafál. Ami jó érzés viszont, hogy saját jelenünket kevésbé nyomasztónak érzem, úgyhogy akár szerencsésnek is érezhetjük magunkat olvasás közben és után. Rengeteg mindent fel lehetne sorolni, ami kívánja, hogy kivesézzék, Sokszor úgy éreztem, hogy inkább dumálnék a szerzővel, mint a könyvét olvasnám. Túlnépesedésről, mamutválallatokról, fejlődő országokról, emberi természetről, mesterséges intelligenciáról, akármiről. Mondom, van benne tartalom jócskán, csak nehéz hozzáférni. :)

A fent említett problémáim ellenére azért érdemes volt végigrágni, és mivel a vége felé haladva valóban fogyaszthatóbbá vált az írás, végül pozitív nyomott hagyott bennem, és a csillagozást is feljebb húzta.
Chad Mulligan pedig igencsak emlékezetes szereplővé nőtte ki magát, legalább egy fél csillagot ér az ő játéka a végső összesítésben.

* Kifordított idézet a könyvből Benny Noakes szájából. Az eredeti így hangzik: „Krisztusom, micsoda képzelőtehetség vagyok!” Nem tudnám megmondani, kicsoda Benny Noakes, vagy miért szerepel többször ez a mondat (sejtéseim vannak), de oltári jól hangzik, az tuti.

>!
Nuwiel SP
John Brunner: Zanzibár

Furcsa egy könyv volt ez. Az első nagyjából száz oldalon közel álltam ahhoz, hogy félbehagyjam, ha már úgyis vissza kell vinnem pár nap múlva a könyvtárba. Végül mégis sikerült összebarátkoznunk, sikerült megszoknom a könyv szaggatott, töredezett stílusát, ahol a fő cselekményszálaknak tűnő részeket rendszeresen megszakította valami. Épp ezek a megszakítások és a sok kisebb mellékszereplő zavart a könyv elején, amíg rá nem jöttem, hogy ezek pont olyanok, mint a mai világ: mindenhonnan ömlik az információ, és meg kell tanulni szelektálni, különben elönt és megfojt.

A könyv írásának körülményeit, jelentőségét és az író munkásságát nem ismerve is kijelenthetem, hogy elég pontos jövőképet alkotott Brunner, meglehetősen kevés dologban tévedett és szinte semmit sem öregedett a regény.

>!
Morpheus
John Brunner: Zanzibár

Hát kezdjük:
Először is iszonyúan nehéz volt olvasni az elejét. Aztán meg gyakorlatilag fölösleges mellékszálak voltak benne, ezért lassan indult be a cselekmény. Közben volt egy kis Philip K. Dick áthallásom (talán a drogok miatt), de nem annyira ütős. Valamint Bacigalupi felhúzhatós lánya, szerintem olvasta Brunner könyvét.
A világ nagyon kidolgozott, ám a történet nem az igazi, a végkifejlet pedig spoiler elég vicces… spoiler

4 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Bíró_Júlia P

Szükségünk van arra, hogy a környező világ folyamatosan megnyugtasson bennünket afelől, hogy azok vagyunk, aminek gondoljuk magunkat.

67. oldal, kontextus (5) - A NAGYBIRTOK

>!
Noro P

Nem vagyunk teljesen hülyék, de borzasztóan erős hajlamunk van rá.

130. oldal, kontextus (9) - Fegyverkritika

>!
Bíró_Júlia P

(LOGIKA. Az emberi intellektualitást irányító elv. Természete levezethető a két alábbi, az emberek által igaznak, és ugyanazon emberek által gyakorinak tartott állítás vizsgálatából: „Én nem vagyok rá képes, tehát neked tilos”, és „Én képes vagyok rá, de neked tilos.”

Chad C. Mulligan: A hipcrime szótár )

467. oldal - az izgalmas világ (15) - EGYENLŐ ÉS ELLENTÉTES

>!
Noro P

– Hogy mi mit akarunk, azt nálunk ügyesebb hazugok mondták meg nekünk.

456. oldal, folytonosság (37) - Raktározás

>!
Noro P

Hiszek a logikában, az ok-okozat összefüggésében és a tudományban, az ő egyszülött fiában, a törvényünkben, amely fogantatott a régi görögöktől, növekedett Isaac Newton alatt, szenvedett Albert Einstein alatt…

375. oldal, folytonosság (28) - Innentől végig hegynek föl

>!
Oriente P

Olyan, mintha a világegyetem egy lyuk volna, érted? Én pedig vékony rétegben szétterülök körben az oldalain, érted? Azután néha meg olyan, mintha a szoba a belsejével kifelé fordulna, és én vagyok a pöttyök a kocka hat oldalán.

111. oldal - az izgalmas világ (6)

>!
Noro P

NÉGER. Az emberi faj egyik alcsoportjának tagja, aki vagy akinek az ősei egy – nem a lakói által – Afrikának elnevezett földdarabról származnak. Annyiban felette állnak a fehér embereknek, hogy nem ők találták fel az atomfegyvereket, az autót, a kereszténységet, az ideggázt, a koncentrációs táborokat, a háborús járványokat vagy a több milliós nagyvárosokat.
(Chad C. Mulligan: A hipcrime szótár)

74. oldal: kontextus (6) - Innen jön...

Kapcsolódó szócikkek: néger
>!
Bíró_Júlia P

… de ki tudná jobban, mint egy kozmetikus, hogy az emberek a legkevésbé sem racionális lények?

54. oldal, közelítés közelképekkel (4) MASZK-ERŐ

>!
ppayter

Állandó felvezető HANG: – Ez itt a SZKANALIZÁTOR, az Engrelay Satelserv páratlan, naponta háromszor jelentkező hírmagyarázója, a nagy-nagy színpaddal, a CSAlhatatlan, CSAk neked, beCSAphatatlan CSAtlakozófelülettel, amely összeköttetést teremt közted és a világod között!

(első mondat)

4 hozzászólás
>!
Bíró_Júlia P

Az Ember mint Nemes Vad ábrázolása, amint a farkasoktól biztos távolban, egy szál bunkósbottal, egymagában áll a barlang bejáratában, mialatt az asszonya és a kölykeik a barlang mélyén lapulnak, jórészt hamis. Abban a korszakunkban,a mikor barlangokban kerestünk menedéket, szinte bizonyosan csoportokba verődve éltünk, ahogy a cerkófmajmok ma is,és amikor a hím majmok bejönnek, mindenki más – úgy értsd, hogy mindenki! – kimegy. Ahogy az oroszlánok szokták átrendezni a színt, és egy oroszlánt nem neveznél védtelen teremtménynek.
Az oroszlánok általában magányos állatok, de rendszerint párban vadásznak olyan területen, ahol elég vad található az életben maradáshoz. Vagy nem, ha külső nyomás nehezedik rájuk a faj más tagjai részéről. (Szerezz be egy egészséges kandúrt, és kicsiben megfigyelheted az egész folyamatot.)
Az evolúciós előny a falkaállatok oldalán van – egymással társulva halálosak. Az oroszlánok ezt tanulják kölyökkorukban, azután a gyakorlatban semmibe veszik, a majmok ezért tudják megadásra kényszeríteni őket.

65. oldal, kontextus (5) - A NAGYBIRTOK


Hasonló könyvek címkék alapján

Dan Simmons: Hyperion
Alfred Bester: Az Arcnélküli Ember
Frank Herbert: A Dűne
Brian W. Aldiss: Amíg világ a világ
Orson Scott Card: A Holtak Szószólója
Peter F. Hamilton: Pandóra csillaga I-II.
Isaac Asimov: Alapítvány és Birodalom
Frank Herbert: Frank Herbert teljes science fiction univerzuma 1.
Robert Merle: Védett férfiak
Aldous Huxley: Szép új világ