A ​csíkos pizsamás fiú 361 csillagozás

John Boyne: A csíkos pizsamás fiú

A megrázó történet egy kilencéves kisfiúról szól, akinek édesapja egy náci haláltábor vezetője, s ezért a család a tábor mellé költözik. Az unatkozó, magányos Bruno egyszer csak felfedező útra indul a hosszú és magas kerítés mentén…

Eredeti mű: John Boyne: The Boy in the Striped Pyjamas

Eredeti megjelenés éve: 2006

Tartalomjegyzék

>!
Ciceró, Budapest, 2007
172 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635396139 · Fordította: Szabó Mária

Enciklopédia 4


Kedvencelte 36

Most olvassa 16

Várólistára tette 249

Kívánságlistára tette 163

Kölcsönkérné 9


Kiemelt értékelések

>!
eme MP
John Boyne: A csíkos pizsamás fiú

Reménytelen Eset.

Mintha „Auz-vicc” írta volna Boyne. Pedig komolyan gondolta, ráadásul világraszóló siker kerekedett belőle. Én meg csak pislogok és értetlenkedek.
Nézőpont, cselekményalakítás, karakterábrázolás, elbeszélői hang, stílus, hogy a történelmi háttérről ne is beszéljünk, szóval szinte minden kiverte nálam a biztosítékot.
Így sötétben üldögélve vártam, hátha megvilágosodom, hogy ez az egész hogyan, kinek, mi okból, mi célból…
Olvasom, hogy a regényt afféle tanítómesének szánta Boyne. Hogy Auschwitz nevének leírását is kerülte, mintegy megpróbálva elkerülni a cselekmény konkrét térben való meghatározottságát. Hmmm.
A regény egyértelműen a második világháború koncentrációs táborainak, pontosabban Auz-viccnek (az angol eredetiben „Out-With”-nak) a világát vázolja, gyereknézőpontból, ráadásul „kívülről”, a kerítés „másik” oldaláról. Adott egy kilencéves német kisgyerek, Bruno és egy vele napra pontosan egyidős, csíkos pizsamás idegen kisfiú, Shmuel. Mintegy tükörképei egymásnak, számos ponton egymásra rímelő életúttal, mégis annyira különböző háttérrel.
Bruno korához és családjának társadalmi pozíciójához képest hallatlanul naiv, tudatlan gyerek, akiről mintegy lepattan a szavak igazi hangalakja-értelme, aki nem látja, amit néz, aki torzítva, mintegy bárgyúra „szépítve” fogadja be a világot. Irritáló alak, még akkor is, ha jelképesnek szánták spoiler. Mintha a szerző életében nem találkozott volna gyerekkel.* Meg Auschwitzról szóló történelmi, irodalmi művekkel sem. Tudom, nem Auschwitz-regény, tudatosan változtat a tényeken stb., mégis…
A vázlatos, hihetetlenül felületes és sekélyes környezetábrázolásra, a tárgyi tévedésekre, logikátlanságokra, vagy épp az ábrázolt szituáció valószerűtlenségére, úgy érzem, nem lehet mentség a tanmese műfaja. Ha már tudatosan rájátszik egy nagyon is konkrét, és művek százaiban feldolgozott, sokak által részleteiben is ismert történelmi korra, helyszínre, elvártam volna tőle, hogy valószerűbb miliőt teremtsen.
Fogalmam nincs, hogy ki a célközönség, de ha Boyne gyerekeknek szánta könyvét, felmerül a kérdés, mennyire jó az, ha egy kisgyerek ezáltal a tényeket ferdítő, rengeteg fehér folttal, elhallgatással tarkított, hollywoodivá gyagyásított történet által nyer bepillantást (?) a témába. Egyáltalán szükséges-e egy kisgyereket bevezetni Auschwitz világába? Miközben mintha nem is Auschwitzról szólna a történet. Inkább egy nemzeteket, embercsoportokat kerítésekkel elválasztó világról, barátságról és egyéb hangzatos témákról (melyeket nem lekicsinylek, hanem inkább divatáruvá, konzumcikké való válásuktól féltek). Túlságosan kevés van ebben a regényben Auschwitzból ahhoz, hogy ne merüljön fel bennem a marketingfogás, a hullám meglovaglásának gyanúja. És túlságosan sok ahhoz, hogy ne vezetné akár félre a témában kevésbé jártas olvasót, aki nem biztos, hogy meseként fogadja be a történetet.
A kamasz és felnőtt befogadó ezzel szemben, bizonyos háttértudással rendelkezve, biztosan megbirkózik a kihagyásos technikával, a homályosítással, de mihez kezdjen a gyermeteg leegyszerűsítéssel, az irodalmi szempontból igencsak gyengécske megvalósítással, az egydimenziós karakterekkel? Boyne nem sokat törődik történelmi háttérrel, cselekménnyel, karakterekkel, egy (amúgy kiszámítható) csattanóra építi az egész sztorit, miközben gátlástalanul kihasználja Auschwitzot és a holokausztot, hogy érzelmileg könnyebben manipulálhassa az olvasót, ráadásul olyan fura helyzet áll elő, hogy spoiler. Töredelmesen bevallom, belőlem a dühön kívül nem sok mindent váltott ki a regény, nem tudtam együttérezni, nem sajnálkoztam, nem sírtam, legfennebb szörnyűlködtem.
Van egy hirtelen sztori-ötletem, pelepottyantom Auschwitz kellős közepébe, bő két nap alatt összedobok egy vázlatot, utána még párszor átdolgozom (egy-két jelenetet meghúzok, másokat betoldok, egyes karaktereket többet szerepeltetek, mert szimpatikusak a kiadónak), kutatómunka semmi, aztán a bírálatokra reagálva kijelentem, hogy valójában nem is Auschwitz-regény ez, meg nem is kell számon kérni a valószerűséget, történelmi valóságot, hogy ez valójában tanmese stb.** De a „náci haláltábor”-téma, az Auschwitz húzónév már megtette a hatását. Bestsellert írtam, juhhhhéééé!
Nem, nem innen kell a holokausztról olvasni.

* Állítólag Boyne nem nagyon olvasott gyerekirodalmat sem a regény megírása előtt. Hát bizony meglátszik rajta.
** kigugliztam pár interjút: https://web.archive.org/web/20110721232548/http://www.s…
http://www.theboyinthestripedpyjamas.com/show/john-boyn…
http://www.indielondon.co.uk/Books-Review/the-boy-in-th…
stb.

6 hozzászólás
>!
Kikiriki
John Boyne: A csíkos pizsamás fiú

Szinte egész végig idegesítőnek tartottam főszereplőnket. Zavart, hogy ennek a kilenc éves kisfiúnak csupán az volt a problémája, hogy már nem öt-, hanem háromszintes házban kell élniük, hogy egy ideig nem láthatja a „legjobb barátait”, kiknek nevét meglehetősen rövid idő alatt el is felejtette…
Viszont tulajdonképpen egy gazdag családban nevelkedő kiskölyöktől ezt még tolerálni is lehet.
Sajnos kárörvendőségem miatt azt kívántam, bárcsak Bruno megtapasztalná saját bőrén, még ha csak egy kis időre is, mi is a sorsuk a kerítés túloldalán élő csíkos pizsamás embereknek.
Aztán szépen lassan elértem az utolsó fejezethez. Nem erre számítottam, és nem ezért fohászkodtam. Kegyetlen, szomorú és szívbemarkoló befejezést kaptam.

>!
Csoszi P
John Boyne: A csíkos pizsamás fiú

Auschwitz a kerítés másik oldaláról gyermekszemszögből. Döbbenetes. Egy katona apa, akire felfigyel a Führer, bár az új, táborparancsnoki pozíció mintha büntetés lenne, nem pedig kitüntetés de hát a Führernek nem lehet nemet mondani. Egy mindenbe beletörődő, a cherry-t gyógyszerként meglehetősen sűrűn fogyasztó anya. Egy Reménytelen Eset nővér. És a kilencéves Bruno, aki szerintem nem volt buta, csak egy kisfiú, aki látott dolgokat, amiket nem értett, aki kíváncsi volt, hogy milyen lehet a magas drótkerítés mögött, ahol a csíkos pizsamás emberek élnek, és aki az utolsó felfedezőútjáról soha nem tért haza. Bruno nagy kalandja könnyeket csalt a szemembe, és csak egyetlen kérdést tudtam feltenni utána: Miért kellett ennek megtörténnie?

>!
Ciceró, Budapest, 2007
172 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635396139 · Fordította: Szabó Mária
>!
Sippancs P
John Boyne: A csíkos pizsamás fiú

„– Mi nem vagyunk zsidók?
Gretel úgy eltátotta a száját, mintha pofon ütötték volna.
– Dehogy! Mi biztosan nem vagyunk azok. Eszedbe ne jusson ilyesmit mondani!
– Miért, mi mik vagyunk?
– Mi… – kezdte Gretel, de itt megállt, hogy gondolkodjék. – Mi – mondta még egyszer, de még mindig nem volt benne biztos, mi a válasz erre a kérdésre. – Mi nem vagyunk zsidók – jelentette ki végül.
– Ezt már hallottam. Azt kérdeztem, hogy ha nem vagyunk zsidók, akkor mik vagyunk.
– Az… ellentétük. Igen. Az ellentétük vagyunk.”

Alattomos és kegyetlen egy könyv volt ez. Olyan lassan, olyan apró léptekkel kúszott be a bőröm alá, hogy először fel sem fogtam, mi történik velem, aztán körülbelül a felénél járva már éreztem, hogy kezdek viszketni tőle, és néha-néha ég a szemem, a végén pedig… istenem! Annyira szeretném kilökni magamból és elfelejteni, meg nem történtté tenni! És megtalálni a miérteket, visszaforgatni az időt, megváltoztatni a történelmet! Egyszerűen felfoghatatlan az egész, pedig már lassan 100 év is eltelt…

Tudom, hogy nem illik egy ilyen könyvre (pláne egy ilyen befejezés után) azt mondani, hogy csodás, de a maga nemében ez igenis az volt. Olvassátok!

>!
WindStorm
John Boyne: A csíkos pizsamás fiú

Mi hát a különbség? – töprengett. És ki dönti el, hogy kik viseljenek csíkos pizsamát és kik uniformist?

Sajnálom, viszont elég gyenge egy könyv. Pedig ebből a történetből mennyi mindent kilehetett volna jobban hozni! Kár érte…

Főszereplőnk, Bruno, akinek az apja egy német haláltábor vezetője, tényleg nem tudja mit jelent az a szó, hogy: zsidó? Muszáj volt őt ennyire butának leírni? Nagyon idegesítő volt végig a „gyerekességével” és a nagy tudatlanságával. Oké, nem kell, hogy mindent tudjon kilenc évesen, de azért ne legyünk már naívak
Gretel, na hát ő sem volt egy leányálom, főleg Kotler hadnaggyal karöltve.

Árva porszem a zsidó világban, szívből jövő csodálattal és mosollyal az arcán. Shmuel, az én kicsikém.

A regény vége nem ad hatalmas csattanót, de garantálom, hogy sírni fogsz. Még mindig felfoghatatlan, hogy régen milyen diktatúra volt, rémes vezetőkkel és tettekkel. Nem lehetett volna simán békénhagyni a másik területét, gazdaságát, törvényeit, emberségét és tovább lépni? Mit tesz a hatalom, csak felszítja a tüzet és az éhséget. Szörnyű.

– Van úgy, hogy néha meg kell tennünk bizonyos dolgokat, mert nincs más választásunk…

6 hozzászólás
>!
Ninácska P
John Boyne: A csíkos pizsamás fiú

Nehéz. Nagyon nehéz összeszedni a gondolataimat és egy épkézláb értékelést írni erről a könyvről. Rettentően megrázó, megindító, különleges olvasmány, amelyet szívesen tennék kötelezővé mindenki számára (igen, tudom, hogy bizonyos iskolákban már az), úgy vélem elolvasása után az ember kifújja a levegőt, és megköszöni, hogy nem abba a világba született.
Levontam két csillagot, mert a szereplők és a fogalmazásmód néha kifejezetten idegesített, de maga az ötlet egyedi és rendhagyó.

Érdekes az utolsó mondat: "Persze mindez nagyon régen történt, és soha nem ismétlődhet meg.
A mi korunkban biztosan nem."

Talán az író fohásza lenne ez? Őszintén reméli, hogy ilyen mértékű kegyetlenség már nem történhet meg? Nos, én is szívből remélem. Senkinek nem szabadna ilyen borzalmakat átélnie.

>!
zsiina
John Boyne: A csíkos pizsamás fiú

A könyvet egy kihívás miatt olvastam el, a borítója is megtetszett, és hát nagyon érdekel a II. világháború, na meg persze ami Auswitzban történt. Szóval el is kezdtem, de fogalmam sincs, hogy érzek. Bruno annyira naiv kisfiú mondjuk 9 éves, mit várjak?:), néha nagyon tudott idegesíteni. Állandóan azért nyafogott, hogy visszaakar költözni Berlinbe, meg az öt szintes helyett csak (!) három szintes házuk van, és hogy mennyire hiányzik neki a három barátja. Aztán 1 év múlva már nem is emlékszik rájuk, sőt, amikor végre visszaköltözhetnének Berlinbe, ő nem akar. Ettől eltekintve szerintem élvezhető volt – a maga módján –, és a vége kicsit meglepett. Nem így képzeltem el a befejezést, de örülök neki. spoiler

>!
mazsof
John Boyne: A csíkos pizsamás fiú

„Persze mindez nagyon régen történt, és soha nem ismétlődhet meg. A mi korunkban biztos nem.”

Ez a könyv sokkoló, brutális és borzalmas. Egyszer már olvastam, és bár nagyon nagy hatással volt rám, évekig ránézni se bírtam, de most egy kihívás miatt újra elővettem. A filmet még nem volt erőm megnézni, már évek óta halogatom azt is. Azt hittem, tudok majd róla egy épkézláb értékelést írni, de azt hiszem, nem fog sikerülni. A legmegrázóbbá számomra az tette, hogy olyan egyszerűséggel és naivitással meséli el a történetet, ami mellett képtelen vagyok csak úgy elmenni. Haladgat az esemény, egy kisfiú viszonylag eseménytelen mindennapjait mutatja be. De szép lassan a háttérben az auschwitzi haláltáborban történt szörnyűségek bontakoznak ki. Az író apránként elénk tárja a brutális valóságot, majd pedig a végével földbe tipor.

5 hozzászólás
>!
Nikymeria P
John Boyne: A csíkos pizsamás fiú

Egy szuszra lement.
Fájdalmas. Még akkor is, ha kicsit bugyutának látszik. Szerintem mégsem az. Bruno 9 éves, és támadhatjuk, hogy hogy nem értette a körülötte lévő történéseket. Én sem értettem volna. Jómódban élt gyerek, akit hirtelen kiszakítottak a megszokott kényelméből, Berlinből Auschwitzba költöztették, persze, hogy hisztizik. Lassan belenyugszik a helyzetbe, néhol megvilágosodik, talál egy barátot, igaz, csak a kerítésen túl, akivel beszélgethet, egy biztos pont a napjaiban. Szerintem sokmindent ért, csak nem meri elfogadni, nem meri tudatosítani magában a dolgokat. Neki ehhez nincs köze, mint az megnyilvánul az utolsó két fejezetben. Neki jó dolga van, családja, étele. Aki soha nem érez éhséget, nélkülözést, nem fog tudni együttérezni, míg meg nem tapasztalja a saját bőrén. Közhely, de ez tényleg így van.
Igen, a végén vártam a csattanót, az izgalmat. Megkaptam. Részben. Az utolsó terv leírásánál már sejtettem, mi fog történni. A sors iróniája.
Részben kaptam izgalmat. Részben kaptam egész történetet. Elnagyolt, itt-ott olvastam volna még.

>!
Ciceró, Budapest, 2007
172 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635396139 · Fordította: Szabó Mária
>!
mate55
John Boyne: A csíkos pizsamás fiú

Nem tudom, hogy van-e a történelem kerekének a küllői között még egy olyan felkapott, történelmi esemény, mint a holokauszt. Az antiszemitizmus és előítéletek talán soha nem halványulnak el, de egy „bizonyos réteg” azért szereti magában azt hinni, hogy azért néha még az elítélt dolgok között is megbújhatnak jogos gondolatok. „A csíkos pizsamás fiú” véleményem szerint nem egykorosztályos regény. John Boyne egy meseszerű történetet mond el, amely szó szerint egy koncentrációs tábor árnyékában játszódik. spoiler Az, hogy ez a kisfiú egy náci tiszt gyerekeként tanúja egy ország, egy alapvető erkölcsi norma, és a család széthullásának, illetve saját boldogulását, barátait pedig a dróton belül véli megtalálni, az már önmagában elég sokkolóan hat. Mindez Auschwitzban, a történelem egyik legborzasztóbb és legértelmetlenebb haláltáborában.


Népszerű idézetek

>!
Batus 

Mi hát a különbség? – töprengett. És ki dönti el, hogy kik viseljenek csíkos pizsamát és kik uniformist?

84. oldal

>!
Szédültnapraforgó

Az otthon nem egy épület, nem is egy utca vagy egy város. Az mind csak tégla és vakolat. Az otthon az, ahol a családunk van, nem igaz?

23. oldal

>!
Róka P

– Van úgy, hogy néha meg kell tennünk bizonyos dolgokat, mert nincs más választásunk…

45. oldal

>!
Trudiz P

Az otthon az, ahol a családunk van (…)

44. oldal

Kapcsolódó szócikkek: otthon
>!
mazsolafa

Bruno elég könyvet olvasott ahhoz, hogy tudja, a felfedező sosem tudhatja előre, mit fog találni. Legtöbbször olyasmi kerül elő, ami egyszerűen ott van, arra várva, hogy felfedezzék (mint például Amerika). Máskor pedig olyasmit fedeztek fel, amit jobb lett volna békén hagyni (mint egy döglött egeret a szekrény mélyén).

88. oldal

>!
Szédültnapraforgó 

– Az édesapja tudja, mi a jó maguknak – mondta végül. – Ebben bíznia kell, Bruno úrfi.
– De ha nem vagyok benne biztos! Szerintem szörnyű hibát követett el.
– Akkor ezzel a hibával kell élnünk.
– Ha én követek el hibát, megbüntetnek érte. – Brunót bosszantotta, hogy a gyerekekre vonatkozó szabályok nem érvényesek a felnőttekre, akik rájuk kényszerítették ezeket a szabályokat.

27. oldal

>!
Enola87 P

Előfordul, hogy ha valaki szomorú, zokon veszi, ha az okát firtatják; néha kéretlenül is megadják a választ, s végül órák hosszat sorolják az okokat.

89. oldal

>!
bonnie9 +P

Senki és semmi, még a bogarak se maradnak önszántukból Auz-viccban.

50. oldal (A túlfizetett Maria)

>!
bonnie9 +P

– Nathalie, ezt már megvitattuk – szólalt meg nagyapa, noha mindenki tudta, hogy ha a nagymama mondani akar valamit, mindig megtalálja a módját, hogy kimondja. Még akkor is, ha nem arat vele sikert.
– Te vitattad meg, Matthias – mondta a nagymama.
– Én csak a fal szerepét játszottam, amelyhez a szavaidat intézted.

77. oldal (Miért rohant el a nagymama?)


Hasonló könyvek címkék alapján

Uri Orlev: Sziget a romok között
Markus Zusak: A könyvtolvaj
Vera Mutafcsieva: Pagane jóslata
Fekete István: A koppányi aga testamentuma
Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény
Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek
Richard B. Pape: Bátorság, légy a társam
Mark Twain: Koldus és királyfi
Hollós Korvin Lajos: A Vöröstorony kincse
Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember