A műről az a végső benyomásom keletkezett, hogy egy gondolkodó amerikai férfi építette fel ezt a gigászt életének vélt delelőjén. Ehhez képest lett ilyen hosszú az elemzésem. Előre is elnézést kérek feltételezett olvasóimtól.
Ashbery bizonyos versei egyszerűen rosszak.Amikor természeti képekkel dolgozik, mint a nyári fényes nappal, és a holdfényes éjszaka ellentéte az ideális alkotói közeg felderítésekor, az jó. Sokszor viszont jó témát talál, de a kivitelezése nem meggyőző, mint a Romló helyzet című versben. Ilyenkor nem tudom, hogy a téma rossz érzetéhez igazította a formát, vagy csak egyszerűen rossz a vers. Ilyen, zavarba ejtő zagyvaság volt számomra a Tizedik szimfónia. Mindannyiunk szerencséjére, ezek az élettel járó buktatókat jeleníthetik meg.
Vannak mestermunkák is a kötetben. Ilyen a már itt, a molyon idézetként is feltüntetett Film noir című mű, amelyben a kiváló, érzékletes jelenetek egy nyugodt hangvétellel párosulnak. Az ilyen művek a legjobbak benne. Hasonló kiválóságot tapasztaltam az álmok, és a vágyak hasonlóságán, beteljesületlenségének lényegén morfondírozó Hüvelyk Matyi című darab esetében is, amely emlékezetes, második versszakában a gondolat megjelenésének a pillanatát méltatja.
Sok esetben az adott vers egy, a lírai énben zajló belső harcot vetít ki egy fizikai tájra, vagy emberi-mesterséges térre. Ilyen esetekben a –legjobb tudomásom szerint- a new age nyugati gondolkodóira jellemző, a keleti filozófiákból kölcsönzött, ezeknél a filozófiai iskoláknál gyakran előforduló gondolatokkal játszik el. Ilyen gondolat, hogy az egyetlen felfogható igazság a mérhetetlenül kicsiny pillanat, s hogy múlt és jövő csupán az elme alkotásai. A pillanat érvényességének összetett elemzése a Seherezádé, amely legalább három pontban próbálja taglalni az említett problémát, s végül a történet, mint a vissza nem térő pillanatok füzérének egyensúlyi játéka jelenik meg szemeink előtt. Persze, egyéb értelmezési lehetőségek is lehetségesek, a versek nem szolgálnak tiszta meghatározásokkal ezeket illetően.
Ellenpontként említhetők Ashbery olyan versei, amelyek formailag a nyugati hagyományokhoz köthetőek, ilyen például a De Imagine Mundi című alkotás, amelyben a tudat világának „boncmesteri” leírását kapjuk: az egyedi, és az összes közti értelmi ütközés testet ölt az igazi egyéniség és a tucatember közti párhuzamos leírásban. A mű feloldása a minden embert sújtó eleve meghatározott létezése és az egyéniség által választott álom közti kibékíthetetlen ellentét, amely mint a dallamot elrondító égdörgés jelenik meg. De ilyen, a nyugati, főleg középkori hagyományokat idéző Nem lehet tudni is: gyönyörű, rímes viaskodása a tudatnak önmagával, amelyben a jelenségek világának megérthetetlensége kezd kirajzolódni. Mindazonáltal végkövetkeztetése megnyugtató, mert a világ vélt rendezettségét egy dalnál nem tartja sem többre, sem kevesebbre.
A belső harcot szerencsére megtörik az érzékibb darabok (lásd, a fentebb említett Film noir), vagy a Vegyes érzelmek című, komikus szösszenet, ahol a buta tinilányok vagánysága üdítően hat költőnkre, de egy hosszabb időtávra vetítve mégis egyféle irritációt vált ki a lírai énből.
Ugyanakkor a költői útkeresés, afféle ars poetica változatok is bőséggel fordulnak elő a gyűjteményben. Ezek, ha az általam ismert ars poetica műfaját tekintjük, inkább tépelődő, kiútkereső szövegek. Az elmúló pillanat feletti meditációt legkifejezőbben a Nagy galopp című ars poetica ragadta meg számomra: második versszaka szerint az eseménytől független idő képzete a megfelelő, az teljesen mesterséges. A mesterséges idő ilyen felfogása biztosítja azt a rendezett munkát, amely dicséretet érdemel.
Az ars poeticák tépelődésének érvényét a kötet címadó mesterműve, az Önarckép konvex tükörben tudja valamelyest csökkenteni. Az Önarckép előkészítése az Oleum Misericordiae, amely a művészetet a nincstelenek és elhagyottak mentsváraként magasztalja. Maga az Önarckép az előző versekben sokféle szemszögből megvilágított dilemmák, így az álom-valóság, pillanat vs. más idősíkok, felejtés és megismerhetőség egy gyakorlatias foglalata egy reneszánsz mester önarcképén keresztül. Sok magyarázata lehetséges, de az én szememben most a következőket jelenti. Az önarckép abszurd műfaj, mert az alkotó énje csak töredékesen jelenhet meg benne. Eleve fájdalmasan kicsi, keretek közé szorított része az egésznek. Az én az önmagára ébredt létezés egy kerete, ezzel elkülönül az ezen határon túl kezdődő világegyetem elemeitől. Az „én” csak a felfogásán túli „mások” tükrében létezhet. Sőt, mindennek tetejében az alkotó szándéka, s az attól törvényszerűen különböző mű is különbözni fognak egymástól. Ilyen módon egy önarckép a halandó én magáról alkotott megtévesztő pillanatképe. Ha valami maradandó, az töredékesen éli túl az alkotót az alkotásában. Ilyen módon, Krusovszky segítő szavaival, a hosszúversben a költői én a tapasztalás által tapasztalhatta meg önmagát, s a higgadt hosszúvers legalább részeredményt tudott felmutatni a lírai én hosszú civódását követően.
Végül kijelenthetem, megérte elolvasni, befogadni minden gondolatát, de egy ilyen gigászi mű után sokkal több felhőtlen mulatásra lesz szükségem. A szó leghagyományosabb értelmében vett pokoljárás volt.