Önarckép ​konvex tükörben 26 csillagozás

John Ashbery: Önarckép konvex tükörben

Nincs ​még egy költő az elmúlt bő fél század amerikai költészetében, aki annyi fejtörést okozott volna a kritikusoknak és az olvasóknak, mint John Ashbery. Költői pályája 1955-ben indult, de a valódi áttörést az 1975-ös mű, az Önarckép konvex tükörben (Self-Portrait in a Convex Mirror) hozza el a számára, mely a rákövetkező évben elnyerte az amerikai líra hármas befutóját: a Pulitzer-díjat, a Nemzeti Könyvdíjat és a Nemzeti Könyvkritikusok Körének Díját is. Az Önarckép konvex tükörben az amerikai posztmodern költészet alapműve lesz, és már a megjelenése körüli években a kortárs költészet klasszikusaként kezdenek beszélni róla. A közelmúlt világlírájának egyik mérföldköve végre magyarul is olvasható.

John Ashbery (1927-2017) amerikai költő, műfordító, esszéista. Rochesterben született, az ötvenes évek elejétől New Yorkban élt, s a számos kritikus és irodalomtörténész által az utolsó nagy hatású avantgárd csoportosulásnak tartott New York-i költői iskola meghatározó alakja… (tovább)

Eredeti cím: Self-Portrait in a Convex Mirror

Eredeti megjelenés éve: 1975

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Versum-könyvek XXI. Század

>!
XXI. Század, Budapest, 2020
140 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156122186 · Fordította: Lanczkor Gábor, Mohácsi Balázs, Krusovszky Dénes
>!
XXI. Század, Budapest, 2020
158 oldal · ISBN: 9786156122193 · Fordította: Lanczkor Gábor, Mohácsi Balázs, Krusovszky Dénes

Most olvassa 3

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

giggs85 >!
John Ashbery: Önarckép konvex tükörben

Nemrégiben fejeztem ki örömömet Tor Ulven Türelem című kötete kapcsán azért is, mert egyáltalán elindulhatott a 21. század kiadó Versum-könyvek sorozata, amely a legnagyobb, világirodalmi rangú, elsősorban a 20. században tevékenykedő költőket próbálja beemelni a köztudatba. És rögtön ezután írhatok az egyik legjelentősebb amerikai alkotó, John Ashbery leghíresebb és legfajsúlyosabb kötetéről is, mely az Önarckép konvex tükörben címet viseli, és amely szintén ebben a sorozatban jelent meg. Hogy ennyi „leg” után milyen olvasmány? Hát az egyik legnehezebb verses kötet, amit mostanában olvastam.

Bár Ulven és Ashbery is hazájuk legjelentősebb lírikusai közé tartoznak, de talán messzebb nem is állhatnának egymástól. Míg Ulven versei rövidek, szellősek, enigmatikusak, és minden bizonnyal minden olvasó más és más jelentést olvas ki soraikból, addig Ashbery művei jóval hosszabbak (a címadó darab húszoldalas), brutálisan tömörek, valamint rendkívüli módon terheltek gondolatisággal, furcsa képekkel, összefüggésekkel, így ember legyen a talpán, aki azt állítja, hogy első olvasás után maradéktalanul megértette őket.

Ez talán nem is csoda annak fényében, hogy Ashbery az egyik utolsó, az avantgárd Európából Amerikába szakadó romjain induló szerző, akinek kimondottan és deklaráltan célja volt, hogy ő legyen az „érthetetlen költő”, akinek a műveivel a kritikusok ne tudjanak mit kezdeni.

Ashbery minden sorából érződik az alkotó zsenije, aki sok-sok kérdést tesz fel a világháború után megváltozott élet, a megváltozott társadalom és az ebbe vetett művész sorsával és szerepével kapcsolatban, de tőlem ez jóval távolabb áll, mint a melankolikus és titokzatos Ulven. Viszont ezzel együtt is arra biztatok minden lírakedvelő olvasót, hogy tegyenek egy próbát az elmúlt század az egyik legragyogóbb amerikai költőjével, mert bár kell hozzá energia, de megéri.

Film noir

A zsalugáter árnyéka a festett falon,
Az anyósnyelv és a kaktuszok árnya, gipszállatok,
A fénylő tekintet tragikus melankóliája
A semmibe fókuszál, űrbéli fekete lyukakhoz fogható lyukba.
Melltartóban és bugyiban az ablakhoz oson:
Takk! Nyílnak a zsalu lécei. Törékeny utcai jelenet kínálja magát,
Ostyavékony járókelők, akik tudják, merre tartanak.
A zsalugáter csukódik, lécei lassan összezárulnak.

Miért kell mindig így véget érnie?
Emelvény olvasó nővel, haja kócosságával,
És az elmondhatatlannal, mi vonz benne, vele
A csönd mélyére, amelyre az éj magában nem magyarázat.
A könyvtár csöndje, a telefon nyomógombjainak hallgatása,
De ezeket sem kell újra kitalálnunk:
Eltűntek mind egy történet cselekményében,
A „művészi” részben – tudva, melyik fontos részletet kell elhallgatni,
Vagy hogyan kell egy karaktert felépíteni. Túl valóságosak a dolgok,
Hogy kételkedni kezdjünk, bár kimódoltak, mégis velük van tele a lap,
A belső a külsővel részeddé válik,
Mikor rájössz, sosem szűntél a halálon kacagni,
A háttérben sötét szőlőtőkék a veranda szélén.

robinson P>!
John Ashbery: Önarckép konvex tükörben

A Versum-könyvek két új kötete egy posztban. Ashbery versei hosszabb lélegzetűek, stílusukban a posztmodern költészethez áll közel. A lira kedvelőinek különleges csemege.
https://gaboolvas.blogspot.com/2020/11/turelem-onarckep.html

Kovács_Laci>!
John Ashbery: Önarckép konvex tükörben

A műről az a végső benyomásom keletkezett, hogy egy gondolkodó amerikai férfi építette fel ezt a gigászt életének vélt delelőjén. Ehhez képest lett ilyen hosszú az elemzésem. Előre is elnézést kérek feltételezett olvasóimtól.

Ashbery bizonyos versei egyszerűen rosszak.Amikor természeti képekkel dolgozik, mint a nyári fényes nappal, és a holdfényes éjszaka ellentéte az ideális alkotói közeg felderítésekor, az jó. Sokszor viszont jó témát talál, de a kivitelezése nem meggyőző, mint a Romló helyzet című versben. Ilyenkor nem tudom, hogy a téma rossz érzetéhez igazította a formát, vagy csak egyszerűen rossz a vers. Ilyen, zavarba ejtő zagyvaság volt számomra a Tizedik szimfónia. Mindannyiunk szerencséjére, ezek az élettel járó buktatókat jeleníthetik meg.

Vannak mestermunkák is a kötetben. Ilyen a már itt, a molyon idézetként is feltüntetett Film noir című mű, amelyben a kiváló, érzékletes jelenetek egy nyugodt hangvétellel párosulnak. Az ilyen művek a legjobbak benne. Hasonló kiválóságot tapasztaltam az álmok, és a vágyak hasonlóságán, beteljesületlenségének lényegén morfondírozó Hüvelyk Matyi című darab esetében is, amely emlékezetes, második versszakában a gondolat megjelenésének a pillanatát méltatja.

Sok esetben az adott vers egy, a lírai énben zajló belső harcot vetít ki egy fizikai tájra, vagy emberi-mesterséges térre. Ilyen esetekben a –legjobb tudomásom szerint- a new age nyugati gondolkodóira jellemző, a keleti filozófiákból kölcsönzött, ezeknél a filozófiai iskoláknál gyakran előforduló gondolatokkal játszik el. Ilyen gondolat, hogy az egyetlen felfogható igazság a mérhetetlenül kicsiny pillanat, s hogy múlt és jövő csupán az elme alkotásai. A pillanat érvényességének összetett elemzése a Seherezádé, amely legalább három pontban próbálja taglalni az említett problémát, s végül a történet, mint a vissza nem térő pillanatok füzérének egyensúlyi játéka jelenik meg szemeink előtt. Persze, egyéb értelmezési lehetőségek is lehetségesek, a versek nem szolgálnak tiszta meghatározásokkal ezeket illetően.

Ellenpontként említhetők Ashbery olyan versei, amelyek formailag a nyugati hagyományokhoz köthetőek, ilyen például a De Imagine Mundi című alkotás, amelyben a tudat világának „boncmesteri” leírását kapjuk: az egyedi, és az összes közti értelmi ütközés testet ölt az igazi egyéniség és a tucatember közti párhuzamos leírásban. A mű feloldása a minden embert sújtó eleve meghatározott létezése és az egyéniség által választott álom közti kibékíthetetlen ellentét, amely mint a dallamot elrondító égdörgés jelenik meg. De ilyen, a nyugati, főleg középkori hagyományokat idéző Nem lehet tudni is: gyönyörű, rímes viaskodása a tudatnak önmagával, amelyben a jelenségek világának megérthetetlensége kezd kirajzolódni. Mindazonáltal végkövetkeztetése megnyugtató, mert a világ vélt rendezettségét egy dalnál nem tartja sem többre, sem kevesebbre.

A belső harcot szerencsére megtörik az érzékibb darabok (lásd, a fentebb említett Film noir), vagy a Vegyes érzelmek című, komikus szösszenet, ahol a buta tinilányok vagánysága üdítően hat költőnkre, de egy hosszabb időtávra vetítve mégis egyféle irritációt vált ki a lírai énből.

Ugyanakkor a költői útkeresés, afféle ars poetica változatok is bőséggel fordulnak elő a gyűjteményben. Ezek, ha az általam ismert ars poetica műfaját tekintjük, inkább tépelődő, kiútkereső szövegek. Az elmúló pillanat feletti meditációt legkifejezőbben a Nagy galopp című ars poetica ragadta meg számomra: második versszaka szerint az eseménytől független idő képzete a megfelelő, az teljesen mesterséges. A mesterséges idő ilyen felfogása biztosítja azt a rendezett munkát, amely dicséretet érdemel.

Az ars poeticák tépelődésének érvényét a kötet címadó mesterműve, az Önarckép konvex tükörben tudja valamelyest csökkenteni. Az Önarckép előkészítése az Oleum Misericordiae, amely a művészetet a nincstelenek és elhagyottak mentsváraként magasztalja. Maga az Önarckép az előző versekben sokféle szemszögből megvilágított dilemmák, így az álom-valóság, pillanat vs. más idősíkok, felejtés és megismerhetőség egy gyakorlatias foglalata egy reneszánsz mester önarcképén keresztül. Sok magyarázata lehetséges, de az én szememben most a következőket jelenti. Az önarckép abszurd műfaj, mert az alkotó énje csak töredékesen jelenhet meg benne. Eleve fájdalmasan kicsi, keretek közé szorított része az egésznek. Az én az önmagára ébredt létezés egy kerete, ezzel elkülönül az ezen határon túl kezdődő világegyetem elemeitől. Az „én” csak a felfogásán túli „mások” tükrében létezhet. Sőt, mindennek tetejében az alkotó szándéka, s az attól törvényszerűen különböző mű is különbözni fognak egymástól. Ilyen módon egy önarckép a halandó én magáról alkotott megtévesztő pillanatképe. Ha valami maradandó, az töredékesen éli túl az alkotót az alkotásában. Ilyen módon, Krusovszky segítő szavaival, a hosszúversben a költői én a tapasztalás által tapasztalhatta meg önmagát, s a higgadt hosszúvers legalább részeredményt tudott felmutatni a lírai én hosszú civódását követően.

Végül kijelenthetem, megérte elolvasni, befogadni minden gondolatát, de egy ilyen gigászi mű után sokkal több felhőtlen mulatásra lesz szükségem. A szó leghagyományosabb értelmében vett pokoljárás volt.

theodora P>!
John Ashbery: Önarckép konvex tükörben

Versei viszonylag hosszúak, bennük sokszor meglepő képek kapcsolódnak össze. Többször éreztem úgy olvasás közben, hogy teljesen elvesztem – kerestem a történetet, de csak epizódokat, pillanatokat tudtam kivenni. Krusovszky Dénes utószava szerint: „Ashbery korai líráját is az avantgárd utolsó nagy hullámaként értelmezik. (…) a (poszt)modern amerikai líra egyik csúcsteljesítményeként vonul be az irodalomtörténetbe.” Lassan olvastam ezt a kötetet, többször visszatértem egy-egy oldalához – és rá kellett hangolódnom, teljes elmélyülést kívánt.
Azoknak ajánlom ezt a kötetet, akik kíváncsiak az amerikai líra jelentős, 20. századi alkotójára – szeretnek elmélyülni egy-egy szövegben és nyitottak a nehezebben értelmezhető versekre.


Népszerű idézetek

theodora P>!

[…]
Aztán eluralkodik az éjszakai ragyogás. A hold
egy cisztercita sápadtságával
A mennybolt közepére kapaszkodott, odatelepedett,
Végre eljárhat a sötétség ügyében.
És felsóhajtanak mind a föld apró dolgai,
A könyvek, az iratok, a harisnyakötők és
a kezeslábasok gombjai,
Amelyeket valahol egy fehér kartondobozban
tartanak, és az alsóbbrendű
Városok mind kilapulnak az éjszaka egyengetése alatt.
Túl sokat kíván és követel a nyár,
De az éj, a kimért, a szűkszavú, többet ad,
mint amennyit elvesz.

10-11. oldal (Ahogy valakit részegen a postahajóra raknak)

ESanka>!

[…]

Mégis egyedül vagy te is és ez szomorú nem igaz
Mégis egyedül kell lenned legalább egy ideig
Ahhoz kell hogy dolgozni tudj mégis olyan természetellenesnek tűnik
Mintha emberekkel találkozni az élet velejárója volna ami korántsem biztos
Aztán a magány valahogy mégis valóságosabb és emberibb
Nemcsak a madárijesztőt ismered hanem az egész tájat
És a varjak békésen csipegetnek ahol a borona elhaladt

79. oldal (Litván tánczenekar)

theodora P>!

Mindent próbáltam már, és csak némelyik
volt halhatatlan és szabad.

(első mondat)

theodora P>!

[…]
Ami miatt bizonyos lépcsőket nem mászom meg,
Nem kopogok ajtókon, félek, hogy egyedül fogok
Megöregedni, és hogy az út alkonyi végén
Nem találok mást magamon kívül.

Kurtán biccent: „Na, jól elvoltál,
De végre ismét együtt vagyunk, és ez számít.”
Levegő az utamban, megrövidíthetnéd ezt,
De elült a szél, és az utolsó szó némaság.

74. oldal (Halálfélelem)

JPityu I>!

Tökéletes megtisztulás
(Absolute Clearance)

„Voilà, Messieurs, les spectacles que Dieu donne à l'univers…”
Bossuet

A képeket nézi a falakon.
Kis ízelítő ez csupán a valóságból.
De ebből soha nem elég.
És nem hoz kielégülést a való.

Egy félhomályos hotelszobában,
Ahogy az alkony megemeli a párhuzamos
Foltokat, nappal lesz és éjjel

És odakint az óceán felett
A vágy, mely otthon álom akart lenni
Felhő vagy alvó madár
A felfejthető víz réseiben.

A pillanat, amikor egy ló lassú ügetése
A csatornapart mentén lényegtelennek tetszik
És a valóság: a maga legjobb formájában
Akár egy másik időhöz viszonyított idő.

Ismét el kell szenvedni az elmozdulás fényét
Dühöngve haladni lefelé
„Oly nagyszerű az ő bátorsága,
Oly hatalmas az elméje,
Végzetei mily dicsők.

Mint egy sas, amit nem szűnünk látni
Akár az ég közepén szárnyal
Vagy egy sziklára telepszik,
Szúrós tekintettel kémlelve körül,
Hogy váratlanul lecsapjon zsákmányára,
Hisz a karmait sem könnyebb elkerülni
Mint a pillantását.”

"Mennyivel tisztább lenne
Csatangolni csupán, épp csak eltűnődve
(Akár egy macska bundája a napsütésben):
Hadd forduljon a számok oszlopa,
Adódjon össze, vonódjon ki
(Vesszők, számok, betűk)
És így tovább a középértékig…

Mígnem egy távoli város szobájában
Egy találkozás eredményeképp,
Ölelés és elválás után,
Feszült pillantások övezik
Az egyszer örökre félretett játékokat.

„Elrakom a gyermeteg holmikat.
Miattuk jöttem Riverside-ba,
És éltem itt három éven át,
Hogy elérkezzem a virágkor kissé sem
Bizonytalan végéhez, amint egyesek nevezik.”

Az áradó fénnyel incselkedem,
Szigorúan görbülő mosolya
Mint végső bizonyosság,
„Akár a sas,
Ami lebeg csak odafönt, lebeg, aztán lecsap.”

25-27. oldal (fordította Krusovszky Dénes)

sophie P>!

Rossz előérzet
(Foreboding)

Egy fuvallat a tó felől – sziromformájú
Vidámparki fények kerülgetik a hely vonzó
Körvonalait, ahol lennénk, ha itt volnánk.
Elménkből kibombázva, azt hiszem,
Az idevezető út túl szűk, túl zsúfolt
Az érzelmek hullámaival. De nem lehet.
A törlődés először a középpontban jelentkezik,
Majd a szélek felé halad. Az egyik nagy ronda,
Amelyik fogszabályozót visel, a szart is kiveri a kisebből,
Aki épp egy excalibur feliratú fémbaltáért
            nyújtózkodik:
Kész dzsungel ez valóban. A nappali kocsmák
Megteltek, de az éjjel többet tartogat
A félreeső zugokban. Úgy tűnik, mintha valaki
Egy megoldandó egyenlettel állt volna elém.
Azt mondom: „Képtelen vagyok válaszolni erre
            – bár tudom,
Hogy igaz, kérlek, higgy nekem,
Értem is a bizonyítást, gőgösen, láthatatlanul
Függ magasan az égen a csíkos napellenző fölött.
            Annyit szeretnék
Csupán, hogy haladjon tovább, mielőtt
Bárkinek baja esik, s hogy ez a kavarodás
Kezdődjön újra köztem és az éjjel rám eső fele közt.”

57. oldal

sophie P>!

Most a reggel impulzusa hajtja
Az órám fogaskerekeit. Ahogy valaki kidugja a fejét
Egy halom takaró alól, közösen a jó és a rossz,
Így a lehetetlen elhatározások és határozatlanságok gubanca:
A móka és kacagás iránti vágy, és hogy mi is
Hozzátegyünk valamit a budifal jóformán
olvashatatlan graffitibozótjához.

33. oldal - Nagy galopp

sophie P>!

A számos, ahogyan az egyetlent látja:
Az egyetlen, ahogy összetéveszti magát a számossal,
Mégis egyénként fogja fel magát,
Aki két rögzített pont között halad.

55. oldal - De Imagine Mundi

Kovács_Laci>!

Ashbery épp az Önarcképben találta meg a maga sajátos költészeti témáját, amelyet úgy foglalt össze, hogy ez a „tapasztalás megtapasztalása” lenne ("the experience of experience"). Vagyis valahol maga a költészet, a költői nyelv az, amiről beszélni igyekszik, s amelyet közben a világról való beszédének anyagaként is használ.

129. oldal, Utószó-Krusovszky Dénes: Élményszerű jelen-John Ashbery költészetéről (21. Század Kiadó, 2020)

JPityu I>!

Folyó
(River)

Túlságosan jónak gondolja magát az
Efféle általánosításokhoz, amik
Mozgatják. A szemközti oldal
Homályba merül, emez
Önérzetbe. De a közép egyre
Csak omlik és újraformálja magát.
Áttekereg a piknikasztalnál ülő páron (de hát
Ebben az évszakban még korai piknikezni)
A folyó ismeretlen tudása
A maga munkálkodásáról.
A lehetséges unalmat és a túlnőtt intuíció
Foltját elkerülendő az egész jelenet
Üveggel van elfalazva. „Még korai”,
Mondja a nő, „ebben az évszakban”. Sólyom húz el.
„Küldd őket mind vissza a városba.”

63. oldal (fordította: Lanczkor Gábor)


Hasonló könyvek címkék alapján

Kellerwessel Klaus: A 77 fejű herceg éneke
H. P. Lovecraft: Howard Phillips Lovecraft összes művei III.
Jim Morrison: Szeretlek és gyűlöllek
Sylvia Plath: Zúzódás
Gregory Corso: Az utolsó gengszter
T. S. Eliot: Szikföld
Joszif Brodszkij: Új élet
Raphael Bob-Waksberg: Aki még romjaidban is szeret
Sylvia Plath: Sylvia Plath versei
Orbán Ottó: Orbán Ottó összegyűjtött versei I-II.