Heidi 6 csillagozás

Johanna Spyri – Sara Torrico: Heidi

Az Olvass velünk! sorozat azt a célt tűzte ki maga elé, hogy közelebb hozza a klasszikus irodalmi műveket a mai kor gyermekeihez. A harmadik szint a 8-9 éves korosztályhoz szól, azokhoz, akik már rendelkeznek némi olvasási rutinnal, ám az eredeti történetek még nagyon megterhelőek lennének számukra, hiszen azok szókincse és világa egyaránt távol áll a 21. századi gyerekektől. A fiúk A kincses sziget és Robin Hood olvasmányos kalandjaiba merülhetnek el, míg a lányok betekintést nyerhetnek Rómeó és Júlia, valamint Heidi romantikus világába. A kötetek végén az író életrajza és a regények történelmi hátterének rövid összefoglalója szintén a megértést segítik.
Hol lakik a boldogság? Talán a svájci Alpokban? A történet főszereplője, Heidi sokkal inkább érzi szabadnak magát a hegyek tiszta egyszerűségében, mint a gazdag városi házban. A nyíltszívű kislány sok barátot szerez, és még a zordnak tűnő nagyapját is megszelídíti…

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Olvass velünk! Napraforgó

>!
Napraforgó, Budapest, 2017
72 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634458159 · Illusztrálta: José María Rueda

Várólistára tette 1


Kiemelt értékelések

Mary_Angela>!
Johanna Spyri – Sara Torrico: Heidi

Nagyon érdekes könyv, és rövid így gyorsan kiolvastam. Ellenben izgalmas. Remélem, hogy még sok ilyen könyvet olvasok.

loz>!
Johanna Spyri – Sara Torrico: Heidi

Sajnos a rövidítés nagyrészt olyan, mint a kötelező olvasmányok röviden. Ez ide ment, az azt mondta, nagyrészt irodalmi igényesség nélkül. Láttunk már szebb megvalósítást is.
A képeken furán vette ki magát, hogy Heidi mindig mindenhol ugyanabban a ruhában van, amit 3 év alatt sem nő ki, sőt, ő sem nő. Különben jók a illusztrációk, ha valaki szereti az ilyen fotórealisztikus festményeket.


Hasonló könyvek címkék alapján

Kurt Held: Zora és pajtásai
Jakob Streit: Puck, a törpe
Jakob Streit: Méheskönyv
Jakob Streit: Puck az emberek birodalmában
Jakob Streit: Tatatukk vándorútja a Kristályhegy felé
Jakob Streit: Állattörténetek
Jakob Streit: Napsugár, a méhecske
Lisa Tetzner: Hajótöröttek szigete
Kathrin Schärer: Johanna a vonaton
Rolf Lappert: Pampa Blues