Heidi 92% 169 csillagozás

Heidi története teljesen ismeretlen volt számomra, a filmet sem láttam. Egy kedves kislányról szól a könyv, aki minden körülötte lévőt felvidít, elfeledteti az emberekkel a rosszat csupán azzal, hogy egész nap csacsog. Gyerekként is tetszett volna, de talán másképp. Felnőttként is rá kell csodálkoznunk a szép tájra, a virágokra, az állatokra. Ha minden problémánk nem is oldódik meg ezzel, de talán jobban érezhetjük így magunkat.

Gyermekkorom abszolút olvasmánya. Ha nem volt éppen mit olvasnom, levettem a polcról. A Delfin-könyvek előtt a Pöttyösek voltak a gyengéim.
Szép történet, és szeretném egyszer Heidi szemével látni a svájci hegyeket… és kecskéket is kérek hozzá természetesen.

Mikor olyan 8-9 éves voltam akkor olvastam először a Heidit, de akkor csak egy kis rövid változatot.Már azt is nagyon szerettem. Viszont ez a könyv valami elképesztően jó. Miközben olvastam végig azt gondoltam, hogy „jaj de cuki”, „milyen aranyos történet”.:)

Végre elérkezett ez az idő is! Elolvastam! Szerintem a Heidi volt az első könyv, amiről életem során hallottam. Anyukám állandóan azt hajtogatta, hogy ő mennyire szerette gyerekkorában, úgyhogy amikor láttam a Könyvmolyképző gyereknapi akciójában, azonnal lecsaptam rá, elsősorban anyának, másodsorban magamnak. Nagy vonalakban amióta az eszem tudom, ismerem a történetét. Azt hittem, hogy szájbarágós lesz és idegesítő, anya és az én stílusom nagyon nem ugyanolyan könyvek terén. Ő a romantikus – happy endes könyveket szereti, én meg azokat, amikben folyik az élet, és azért lehet rajtuk sírni is, ha úgy adódik. Persze a happy endet sem vetem meg, de na. Értitek. :D
Visszatérve a lényegre, nem! Egyáltalán nem volt bosszantó, Heidi egy életrevaló, lelkes kislány, igazi gyerek, de azért nem volt eltúlozva a gyerekessége. Nagyon szerettem, kellett most nekem egy ilyen kedves történet, amiben nincsenek bár varázslók, komoly izgalom vagy halálos betegség, mégis lekötötte a figyelmem az elejétől a végéig.

Olyan könyv, ami hatására az ember szeretné maga is átélni mindazt a szépséget és életörömöt, ami sugárzik a lapokról. Egy idilli világ, ahol nincsenek rossz emberek, s még a hibákból is jó származik. Mindenki szerethető, de Heidihez senki sem fogható. Nagyon aranyos történet, ami átmelegíti az olvasó lelkét, s egy olyan mesevilágba repíti, ami akár valós is lehet. A filmet régen láttam és nagyon szerettem, de a könyvben sem csalódtam. Nagyon szerethető.

A filmfeldolgozásból már ismertem a történetet, mégis nagyon jól esett olvasva is átélni Heidi gyönyörű történetét. A könyvtől kedvem támadt vajas kenyeret reggelizni, s kecske tejet inni, kószálni a vadvirágok illatával telített nyári hegyoldalban. Hatalmas fenyők zúgását hallgatni, lyukas fedelű szénapadláson heverve csillagokat bámulni, vagy csak egyszerűen mindenki kezébe odanyomni a könyvet, hogy olvassák már el.

Pár napja néztük meg mese formájában és akkor felvetettem a gyerekeknek, hogy el is olvashatnám nekik, aminek nagyon örültek, mert nagy kedvenc lett, mind a mese, mind a könyv.

Úhh, ez most nekem felèrt egy svájci nyaralással.

Gyerekkorom egyik legkedvesebb könyve. Azóta már többszörösen megfilmesítették, születtek nyomán jobban és kevésbé sikerült feldolgozások.
Alaptörténet: az árva Heidit nagynénje felviszi a svájci hegyekbe és embergyűlölő nagyapjára bízza. A kislány csodálatos egyéniségével hamarosan elbűvöli nemcsak az öregembert, de a kis hegyi falu többi lakóját is.
Majd hirtelen fordulat történik: haszonleső rokona újra eljön és kiragadja a lánykát a fészekmelegből és biztonságból, kedves hegyei közül, elviszi Heidit Frankfurtba, a nagyvárosba, ahol az elkényeztetett béna lánykát, Klárát kell szórakoztatnia. A kis „vadlány” fokozatosan átalakul, megtanul olvasni is, de a nagyvárost képtelen megszokni, fojtogatják a magas falak, egyre hazavágyik, a hegyekbe.
Miután ebbe bele is betegszik, Kláráék háziorvosa rájön, mi a baj és eldönti: a kislánynak haza kell térnie…
A könyv nyelvezete egyszerű, hiteles.
Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, nemre és korra való tekintet nélkül!
………
2014 nyara: Újraolvastam ismét:) Még mindig imádom! Tervbe vettem a németül való olvasást is, bár gót betűs példányom van, ami megnehezíti a dolgot…

2016: Az „ikszedik” olvasás után újra köszönet Johanna Spyrinek és sajnos már eltávozott nagynénémnek ezért a kedves könyvért!

A filmről:
A filmet többször is láttam. Azaz két filmet is: az egyiket csak félig, sajnos. A színes film, az elbűvölő Noley Thorntonnal a címszerepben, tetszett, bár a táj időnként túl gyönyörű, a ruhák túl szépek, a vak nagymama története talán túl szívfacsaró; de a kislány őszinte, szép és csodálatosan játszik – tetszik a kis pásztorfiú is, Péter, akinek kifejező, kissé vad, szeplős kis arca annyira tükrözi érzelmeit – az elfojtott haragot, a dacot és féltékenységet, amiért kis barátnőjét elveszik tőle a „városi népek”… Nem tettem volna bele azt a részt sem, amikor Heidi majdnem beleesik a szakadékba, s két játszótársa „az utolsó pillanatban” megmenti az életét… De tetszett a mogorva, megkeseredett vénember, a nagyapa alakítása is, aki végül csak megbékül magával és az emberekkel és feltétel nélkül elfogadja a kislány szeretetét.
Láttam egyszer egy fekete-fehér film részletét is, az, úgy gondolom, jobban hasonlított volna az eredetihez, a könyvhöz. Sajnos, nem láthattam az egészet

Nagyon gyötrődtünk vele. A történet szép, néhol jött hogy elsírjam magam. Gyerekkoromban sokat néztük a rajzfilmet (nem mindig jókedvünkben, csak abban az időben nem ment semmi más rajzfilm a román tv-ben, ott is egy japán változat, elég csúnya szereplőkkel). Most románból háziolvasmány volt a lányomnak. Mivel egyedül nem boldogult vele, együtt láttunk neki, hangosan olvastuk és mondatonként fordítottuk. Ezért gyötrődtünk. Ilyen körülmények között nagyon feltűnőek voltak azok az ismétlések, amik másképp valószínűleg fel sem tűntek volna: a festői tájleírások.
Ami nekem nagyon tetszett a könyvben: Heidi ragaszokása mindenhez, ami neki fontos, a nagyapa jelleme (pedig mindenki rossznak hiszi), Sesemann apuka és nagymama hozzáállása, segítőkészsége.
Készülünk megnézni a rajzfilmet és a filmet is, mielőtt nekiállnánk leírni a tartalmat. (Magyarul már elég szépen leírta a leányzó, de azt le kellene fordítani, itt-ott kiegészíteni.)