Versek 15 csillagozás

Johann Wolfgang Goethe: Versek Johann Wolfgang Goethe: Versek Johann Wolfgang Goethe: Versek

„Mindent ​megadnak a végtelen istenek kedvenceiknek egészen, minden végtelen örömöket, a végtelen kínt is egészen” írja Goethe. S ha valaki, hát ő az istenek kedvence volt. Mi mindent élhetett át hosszú életében! És hasznára is tudott fordítani mindent. Életformája volt a mindenrenyitottság, a szüntelen tevékenység, a tökéletesedésre való törekvés, az egyszeri tapasztalatok egyetemessé emelése. „A lángész talán csak szorgalom” mondta kihívóan. Meg kellett küzdenie mindenért, de kivívott olimpuszi nyugalma alatt késő öregkoráig titáni szenvedélyek háborogtak. Művei „egy nagy vallomás töredékei”. A termékeny igazságot kereste, s olyan teljes képet teremtett magáról, emberről, világról, amilyet csak az óriások tudnak; korhoz kötött és korok feletti, személyes és közösségi, élet és halál, mulandó és örök mindig feszült egyensúlyát alkotta meg műveiben. Lírája az első dalok még mesterkélt pompájától az istenekkel dacoló prométheuszi ember roppant sodrású himnuszain, a római elégiák édes… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Horizont könyvek Kriterion

>!
Kriterion, Bukarest, 1988
>!
Európa, Budapest, 1982
550 oldal · ISBN: 9630725827 · Fordította: Arany János, Jékely Zoltán, Kálnoky László, Keresztury Dezső
>!
Európa, Budapest, 1963

Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 15

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

Wágner_Szilárd>!
Johann Wolfgang Goethe: Versek

Geothe-ét még életemben nem olvastam. Örülök, hogy a sors elém tolta ezt a könyvet, kimondottan meghatározó élményben volt részem az olvasásával.

kitty03>!
Johann Wolfgang Goethe: Versek

Érdekes volt versekkel elütni az időt. Legjobban a balladák ragadtak meg, de akadt néhány vers is azért.


Népszerű idézetek

ludovika>!

De én csak én vagyok,
vedd, amit adhatok!
És ha tán kevesled,
fess magadnak te szebbet.
Mert én csak én vagyok,
vedd, amit adhatok.

Lunemorte P>!

INTÉS

Mért mind távolban keresnéd?
Im, oly közel van a jó!
Csak ragadd meg a szerencsét,
Mert mindég jelenvaló.

Lunemorte P>!

ÚJ SZERELEM, ÚJ ÉLET

Szívem, szívem, mi lesz véled?
Mért szorongsz, mint lázbeteg?
Milyen új, felfordúlt élet!
Immár rád sem ismerek.
A mi vonzott, nem vonz többet,
Mi gyötört, már nem gyötörhet,
Harczod, békéd min se csüng…
Szívem, mondd, mi lesz velünk?

A szép lány ifjú varázsa,
Szemében a méla tűz,
Hűséges jó pillantása
Az, mi így békóba fűz?
Hisz akarnám nem szeretni,
Szökni, a pórázt levetni:
De hiába, nem lehet,
Minden út hozzá vezet.

Így láthatlan, fínom szálon,
Mit széttépni nem lehet,
A kis álnok mint egy álom
Tart lekötve engemet.
Maradnom kell bűv-körében
Kénye szerint, rabjaképen…
Oh csodás elváltozás!
Szerelem, bocsáss, bocsáss!

Lunemorte P>!

VIGASZ A KÖNYEKBEN

Miért vagy olyan bánatos,
Hol minden szív örűl?
Szemed mutatja, ne tagadd,
Itt sírtál egyedűl.

– «S ha egymagamban sírok itt
Enyém a fájdalom.
Édes a köny, csak az könyít
A fojtó bánaton.»

Hívnak vidám barátaid,
Mindannyi úgy szeret.
Ha veszteséged még oly nagy,
Köztünk felejtheted.

– «Zajongtok, ám nem sejtitek,
Milyen e gyötrelem, –
Nem veszteség, mit siratok,
Bár híját érezem.»

Ne csüggedj, hiszen ifju vagy,
Minden elérhető,
Van benned bátorság, remény
És szerzeni erő.

– «Oh megszerezni nem lehet,
Tőlem oly messze jár,
Oly magasan, mint fenn a szép
Fényes csillagsugár.»

Csillagra vágyni nem lehet,
De fényük elragad,
S gyönyörrel nézzük éjszaka
Szelid pompájukat.

– «S gyönyörrel nézem nappal én
Fényes csillagomat,
Hadd sírjam át az éjt, a míg
Könyem el nem apad.»

amadeus100>!

Johann Wolfgang Goethe: Vallomás

Mit nehéz eltitkolni? A tüzet!
Nappal a füst árulja el, a felleg,
éjjel a láng, a vörös szörnyeteg.
És nehéz eltitkolni a szerelmet:
fojtsd vissza vagy parázson égjen,
villantja akkor is a két szem.
Legnehezebb a verset eltitkolni,
nem is kerül véka alá e holmi.
A költő ajkán frissen zeng föl,
őt még betölti mindenestől.
Gyöngy betűkkel kivitelezve,
hogy az egész világ szeresse.
Felolvassa nagy boldogan,
ha örömöt, ha kínt fogan.

Kapcsolódó szócikkek: szerelem
Lunemorte P>!

BEKEZDŐ PANASZ

A szenvedélynek dadogása
Leírva, oh, mi különös!
Hát még, ha gyűjtöd házról házra
A levelet, hogy csokrot köss!

A mit egy élet nagy közökbe
Szétvetve szűlt, – komoly, bohó,
Azt itten két táblába kötve
Együtt veszi az olvasó.

De ne tűnődj' egy-egy hibán,
Hamar fejezd be könyvecskédet –
Ugy is ellenmondás az élet,
Különben szép sem volna tán.

Lunemorte P>!

VALÓDI ÉLVEZET

Hiába szórsz egy lány ölébe,
Hogy hű szivet nyerj, kincseket.
Nem édes a szerelem élve,
Ha ajándékba nem nyered.
Aranyért polczra visz ezernyi
Vásárolt népi szavazat,
De hogyha leányt akarsz nyerni,
Menj s add cserébe tenmagad'.

Ha kerűlsz szentelt köteléket,
Fékezd, oh ifjú, vágyadat,
Az ember szabad sorban élhet
S mégis magasb törvény alatt.
Csak egynek éleszd szived mécsét,
S ha az az egy viszont szeret,
Hadd kössön hozzá a gyöngédség
A zord kötelesség helyett.

Érzéssel válassz eszményképet,
S hidd, ő viszont választni fog,
Lélekre, testre szépet, épet,
S boldog lehetsz, mint én vagyok.
Én így jutottam édes párhoz
(Nincs ebben nálam okosabb!)
Ugy hogy a legszebb házassághoz
Más nem hiányzik, mint a pap.

Csak az én örömömnek élve,
Boldog, ha csak szemembe' szép,
Csak keblemen szomjazva élvre,
És szende, ha más körbe lép –
Ő gyöngeségből mit sem enged,
S nehogy korán múljék a tűz,
Nem ad jogot, csupán kegyelmet
S a hála is hozzája fűz.

Szerény vagyok s már az is kéj, ha
Gyöngéd mosolylyal boldogít,
S asztal fölött zsámolynak néha
Teszi a kedves lábait;
Ha almát nyujt, melyet kikezde,
Vagy, melyből szürcsölt, poharat,
Vagy rablott csók közt fehér keble
Egy perczre födetlen marad.

S ha ád az ég egy édes órát,
S beszélhetünk szerelmesen,
Akkor se kérem ajka csókját,
Csak hangját, csak szavát lesem.
Mily elme, mely mind gazdagabban
Csillogtat rejtett érdemet!
Tökélyes ő – talán csak abban
Hibás, hogy engemet szeret.

Vágyam keblére dőlni késztet,
De hódolatom térdre vet.
Ifjú, ily üdvből vedd ki részed,
Ez a valódi élvezet.
Hogy átlépvén a lét kapúját,
Az Édent ismerősnek lásd,
S hallván az égi Hallelúját
Ne érezz semmi változást.

Lunemorte P>!

ÁRTATLANSÁG

Szívek legtisztább erénye,
Kényes, mint a szemvilág,
Szebb, mint költők képzeménye,
Te legritkább ritkaság!
A mely szív még másért is ver.
Nem bírhatja kincsedet –
Csak az érez, ki nem ismer,
Hol ismernek, nincs helyed.

Ott fenn az angyalsereggel
Éltél mivelünk együtt,
Most is leszállsz néha reggel,
Mielőtt a nap kisüt.
Csak a költő szeme láthat
Halvány ködlepel mögött.
Phöbus jő, a fátylon áthat
S te is eltünsz mint a köd.

Lunemorte P>!

BIZTATÁS

Mit kívánjon, ah, az ember?
Jobb ha sorsát veszteg várja,
Ragaszkodik, gyökeret ver?
Vagy ha kiront a világba?

Biztos fészket, tetőt rakjon,
Avagy sátor alatt lakjon?
Vagy sziklában bízzék szentűl?
Hisz a szikla is megrendűl!

Nincs mindenre illő törvény!
Tegyen kiki, a hogy tehet,
Lássa kiki, mire mehet
S hogy ne bukjék, nagyra törvén.

csillagka P>!

MŰVÉSZ ESTI DALA

Oh szállj meg, teremtő varázs,
Melyből az élet lendűl,
Hogy dúzzadt teljes alkotás
Fakadjon most kezembűl!

A kéz remeg, az ajk dadog,
De erős az igézet!
Érzem, hogy nyomodon vagyok,
Ne illanj el, természet!

Elgondolván, e szent erőt
Mi rég fejleszti lelkem,
S hogy puszta hol volt azelőtt,
Most csupa öröm serken, –

Természet, lelkem úgy ohajt
Kebledre dőlni híven,
És mint szökőkut fogsz te majd,
Üdítni ezer ívben,

Hogy minden tehetségem gyors
Forgásban tarkán játszik
S e szűkes, véges földi sors
Határtalannak látszik!


Hasonló könyvek címkék alapján

Friedrich Schiller: Gedichte
Verseghy Ferenc – Földi János – Fazekas Mihály: Verseghy Ferenc, Földi János, Fazekas Mihály válogatott művei
Friedrich Schiller: Friedrich Schiller versei
Verseghy Ferenc: Válogatott versek
Batsányi János: Zengj hárfa
Dukai Takách Judit: Az én képem
Batsányi János: Batsányi János összes költeményei
Hajnal hasad
Johann Christian Friedrich Hölderlin: Friedrich Hölderlin versei
Johann Christian Friedrich Hölderlin: Gedichte