Utazás ​Itáliában 11 csillagozás

Johann Wolfgang Goethe: Utazás Itáliában Johann Wolfgang Goethe: Utazás Itáliában Johann Wolfgang Goethe: Utazás Itáliában Johann Wolfgang Goethe: Utazás Itáliában

„1786 ​szeptemberében, a francia forradalom előestéjén indult útnak Goethe a régen vágyott Itália felé, Dante hazájába, ahol végül két éven át bolyong. Feljegyzéseit saját kezűleg rendezte egységes egésszé 1813-ban. Az első két részt az utazással egykorú napló- és levélnyersanyagából Goethe többé-kevésbé folyamatos művé alakította, beleillesztett számos levelet és levélrészletet, a harmadik részt viszont inkább meghagyta eredeti formájában. Az összefoglaló "tudósítások”, naplójegyzetszerű részletek közé illesztette a római karneválról szóló „néprajzi tanulmányt”, ezáltal – és a szerkesztésnek a szándékos hevenyészettsége okán – megadva a műnek a sajátosan közvetlen, feszélyezettségtől mentes, helyenként szinte vallomásszerű, még legelvontabb művészetelméleti elmélkedéseiben is bizalmas, mondhatni „parlando” jellegét. A kötetből az emberélet teljes gazdagsága bontakozik ki, az ott szerzett belátások és felismerések kortalanná emelik a művet, üzenetei és meglátásai egy egész… (tovább)

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Életrajz / Útirajz, Nagy írók – nagy írások

>!
Tarandus, Győr, 2012
374 oldal · ISBN: 9786155180620 · Fordította: Rónay György
>!
Magyar Helikon, Budapest, 1961
438 oldal · Fordította: Rónay György

Enciklopédia 3

Helyszínek népszerűség szerint

Velence · Róma


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 14

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

>!
Mesemondó IP
Johann Wolfgang Goethe: Utazás Itáliában

Egy csillagot veszített, mert elég gyatra kiadás, sok volt benne az elgépelés meg a hiba, és haragszom rá, amiért egy csomó mindent kivágtak belőle. A …-os helyeknél mindig éreztem, hogy ezt még szívesen olvasnám tovább is. Fene a válogatott kiadásokba, majd én eldöntöm, mi érdekel és mi nem.
Erről persze nem Goethe úr tehet. Ő maga nagyon szórakoztató. Eddig nem nagyon foglalkoztam vele a kötelező olvasmányokon kívül spoiler, most viszont mókás volt megismerni „szórakozott, enyhén fellengzős utazó író” oldaláról is. Sohasem mulasztja el megemlíteni, hogy inkognitóban kell járnia Itáliát, mert lépten-nyomon lerohanja a Werther Fan Club (itt a Faustot még nem írta meg), hogy mennyire a terhére vannak a mindenféle hercegi és püspöki meghívások, és hogy természetesen ő olyan szinten képes értékelni a művészeteket, mint senki más. Ennek ellenére valahol mégiscsak nagyon bájos az egész útinapló, Goethe barátunk gyerekesen örül minden antik dolognak, amiről sokat tanult már, de sohasem látott, és időnként kibújik belőle a polihisztor is. Olyankor irodalmi művei rovására növényeket rajzolgat, meg az evolúción elmélkedik (aminek ekkor még nincs neve ugye). A kedvenc részem a római karnevál leírása volt, ezt talán külön publikálásra szánhatta, mert nagyon kerek és érzékletes. Különben meg Goethe mókás útitárs lehetett, a mindenféle vulkánokba való bemászástól a hobbiszintű geológiáig.

1 hozzászólás
>!
Habók P
Johann Wolfgang Goethe: Utazás Itáliában

Hosszú, hideg, sötét téli estén meleg országokról kell olvasni – ezért is esett erre a könyvre a választásom. És nagyon jó választás volt. Bár a könyvet kicsit egyenetlennek éreztem, számomra a kisebb események (egy-egy színházi előadás, egy kirándulás az épp kitört Vezúvra, egy csaknem diplomáciai bonyodalommá terebélyesedő konfliktus egy várrom lerajzolása miatt) sokkal érdekesebb volt, mint a művészettörténeti fejtegetések (amikkel nem is mindig értettem egyet, bár ő nyilván jobban értett hozzá), de összességében szívesen töltöttem vele az időt olyan helyeken, ahol már jártam, és nagy kedvet csinált egy esetleges újabb útnak.

>!
kaporszakall
Johann Wolfgang Goethe: Utazás Itáliában

Üdítően friss hangú olvasmány: életképek a XVIII. század végéről. Bár én Goethét nem sztárolom annyira, mint a hivatalos irodalomtörténet, de meg kell hagyni: rendkívül eleven, ahogy a tapasztalatait megörökíti. A művészeti tárgyú megjegyzései (részben másodrangú festők magasztalása, meg az építészetről szóló fejtegetései) kissé megavasodtak, de a hétköznapi élet apró mozzanatai megragadóak: a legjobb fajta újságírás, ami valaha is létezett (pedig akkoriban még jóformán ki se találták…)

Együtt élvezzük a gondolások és kedvesük felelgetős énekét a velencei éjszakában (az önálló Köztársaság utolsó éveiben…), együtt rázkódunk a Vezúv oldalán az öszvér farához kötözött talicskában, együtt gyönyörködünk a segestai templom romjaiban vagy ácsorgunk a taorminai görög színházban, együtt kergetjük a naplopókat Nápolyban, és részt vehetünk a római karneválon is. Egy-egy odavetett bekezdésben kis kerek életképek bukkannak fel, olyan elevenséggel, mintha nem is két évszázaddal ezelőtt örökítették volna meg őket.

Én, mint az ókor nagy kedvelője, Észak-Itália és Róma szerelmese persze kissé elfogult is vagyok a téma miatt, de a semleges olvasónak is kedvére lehet (esetleg a művészetről szóló részeken könnyedén átszökdécselve…). Nekem Goethe prózai munkái közül ez a legkedvesebb.

Ha valaki Itáliába látogat, kedvcsinálónak ma is érdemes kézbe venni. Persze a szálláshelyekre vonatkozó információk már nem teljesen helytállóak… Reméljük, senki nem azt a választ kapja, mint költőnk, aki a Garda-tónál a fogadóban diszkréten az illemhely után érdeklődött, mire a szolga fejedelmi mozdulattal kimutatott az udvarra: – ’Bárhol, ahol akarja…’

2 hozzászólás
>!
blankaveronika IP
Johann Wolfgang Goethe: Utazás Itáliában

Remek mű! Az én ízlésemnek kicsit hosszú és belemegy abszolúte érdektelen részletekbe is, de annyi vidám és érdekes anekdota van benne, hogy az ember előbb-utóbb elfelejti, hogy valójában Goethe leveleit olvassa a XVIII. századból.
Az első római és a nápolyi részeket ajánlom elolvasásra azoknak, akik ide készülnek, de a többi valahogy visszás. Tudom, és nyilvánvaló, hogy három évszázaddal ezelőtt nem volt minden ugyanolyan, mint ma. De nekem valahogy Szicília (vagy akár leszűkíthetjük csak Taorminára is) sokkal nagyobb élmény volt, mint amit Goethe lekicsinylő szavaiból kivehetünk.
Minden esetre hasznos adalékanyagot szolgáltatott a tézisemhez.

És amit elfelejtettem: ezt olvasva én is teljes bizonyosságot nyertem arról, hogy Stendhal bizony sok mindent koppintott.

>!
Padme
Johann Wolfgang Goethe: Utazás Itáliában

Gyakran előfordult, hogy számomra közömbös helyekre mintegy véletlenül jutottam el, ezáltal ottani jelenlétem nem volt igazán személyes; mintha egy épp erre a célra sebtében létrehozott, sematikus és ismeretlen ént helyeztem volna az adott időtartamra önmagam helyébe, hogy valódi lényegem a horatiusi procul negotiist élvezhesse, míg ez a számomra megdöbbentően idegen valaki irreleváns helyeket és tárgyakat alakít digitális hulladékká.
Aztán van egy másfajta utazás is, a sokat ígérő és – változatlan, örök értékei miatt – állandóan biztonsággal posztponálható. Ez a vágyódásról és a szakrális készülődésről szól. S ha már ott vagyunk, akkor a feszesre húzott napokról és az ex abrupto közéjük libbenő, megsejthetetlen pillanatokról.
Goethe olyan, mint a jacquard-szövés: a több ezer szál bonyolult kereszteződése és a sűrű, szinte átláthatatlan szerkezet végeredménye mindig valami hihetetlenül finom, nemes, grandiózus, ám mégis könnyed. Itáliai körútját – mint akkor szinte mindenkiét – nem kis részben Winckelmann inspirálta. A mítoszt és kultúrtörténeti csodákat áhító naiv, természetes lelkesedést sajnos időnként lebírja a racionális északi ember, még inkább a büszke költő (pl. kifejezetten mulatságos, mennyire nem tud mit kezdeni a „tétlen, lusta” nápolyiakkal, s az is, mennyire élvezi a látszat-inkognitót). Az viszont tagadhatatlan, hogy a puszta szemlélés kivételes adottságát a lehető legjobban hasznosítja, s ennek értékéből nem von le sem a dokumentálási kényszer (vegyük csak Goethe kevéssé sikerült vázlatrajzait, melyek a kötetet illusztrálják), sem pedig a kor ill. saját klasszicista felfogásából eredő téves, egyoldalú meglátások (úgy sétálgat Padovában és Assisiben, hogy Giottót észre sem veszi, de a Rómát elnehezítő márvány-őrület és az olyan másodvonalbeli festők, mint pl. Guercino viszont magukkal ragadják).
Hiba lenne tehát a romantikus géniusz preferenciái mentén csupán a kulturális útikalauzt látni a műben, mert így könnyen elkerülhetik figyelmünket azok az egyszerű zsánerképek (a karneváli forgatagban vidáman táncoló Pulcinellák vagy a hajnalban tésztát sodró szicíliai asszonyok), melyek leírásakor Goethe végre megfeledkezik magáról és igazán önmaga lehet.

>!
Léczfalvy_Lili
Johann Wolfgang Goethe: Utazás Itáliában

Egészen „véletlen” az Itáliai utazásom előtt vettem kézbe, és részben ott is olvastam a kötetet. Izgalmas volt az ókori Rómát -is- Goethe szemén keresztül látni, és ezzel szemben ráeszmélni, hogy olyan sokat nem is változott a mai időkre. Érdemes tehát polcon tartani, időnként újra elővenni, ha éppen Itáliai utazásra vágyunk.

>!
Vicenza
Johann Wolfgang Goethe: Utazás Itáliában

Római utazásom előtt vettem ki a könyvtárból ezt a könyvet, amolyan ráhangolódásnak szántam. Már rég haza jöttem, mire kiolvastam, nem haladtam vele gyorsan. Azt hiszem, inkább Goethe-hez kerültem közelebb, mint Rómához és Itáliához, de ez az eredmény is jó.


Népszerű idézetek

>!
kaporszakall

Nem állhattam meg, hogy egy kolosszális Jupiter-főt meg ne szerezzek magamnak. Most ágyammal szemközt áll, jó megvilágításban, úgyhogy reggeli fohászomat nyomban hozzá intézhetem – hozzá, aki minden nagysága és méltósága ellenére is a legvidámabb kalandocskák emlékét hagyta ránk. Öreg gazdasszonyunk után, ha bejön ágyazni, rendszerint kedves macskája is beoson. Én a nagy szobában ültem, hallottam, hogyan szorgoskodik odabent a jó asszony. Egyszer csak szokása ellenére nagy hevesen fölrántja az ajtót, s kiszól értem, jöjjek sietve, csodát látni. Kérdem, mi történt; azt feleli, a cica imádja az atyaistent. Régen észrevette már, hogy ennek a jószágnak éppúgy van esze, mint akármelyik kereszténynek, hanem ez azért mégiscsak nagy csoda. Besiettem, hogy saját szememmel lássam a dolgot; hát bizony, valóban eléggé csodálatos volt. A mellszobor magas állványon áll; a test mélyen a mell alatt elvágva, úgyhogy a fő magasba emelkedik. A cica fölugrott az asztalra, mancsát nekitámasztotta az isten mellének, egész hosszában kinyújtózott, s így orra éppen a szent szakállig ért, azt nyalogatta nagy kecsesen, s ebben a legkevésbé sem zavarta, hogy a gazdasszony föl-fölkiáltott, s hogy közben én is a szobába léptem. A jó asszonyt hagytam, csak hadd csodálkozzék, magamnak azonban azzal magyaráztam meg a különös macskaáhítatot, hogy ez a finom szaglású állat bizonyára megszimatolta a zsírt, ami a formából a szakáll mélyedéseibe szivárgott s ott ragadt.

Első rész / Róma (Tarandus 2012, 109-100. oldal)

>!
kaporszakall

Május 28.
Derék, s oly hasznavehető Volkmannom időről időre arra kényszerít, hogy szembehelyezkedjem a véleményével. Azt mondja például, hogy Nápolyban harminc-negyvenezer semmittevő él; s ki nem szajkózza ezt utána! Én a déli állapotok némi ismerete után sejtettem, hogy ez csak afféle északi nézet, mely szerint mindenkit naplopónak tartanak, aki nem dolgozik reggeltől estig fáradhatatlanul. Ezért aztán különös gonddal figyeltem meg a népet, akár dolgozott, akár pihent; hitványul öltözött embert sokat láthattam, dologtalant egyet sem.
De mert én meg is akartam ismerni azt a rengeteg ingyenélőt, tudakozódtam utánuk egyik-másik barátomtól. Ilyet azonban ők sem tudtak mutatni nekem, így hát magam indultam vadászatra, miután enembéli kutatásaimat kiválóan egybehangolhattam a városnézéssel.
Azzal kezdtem, hogy a roppant nyüzsgésben igyekeztem tisztába jönni a különböző alakokkal, igyekeztem küllemük, ruhájuk, viselkedésük, foglalatosságuk alapján megítélni és osztályozni őket. Ezt a műveletet könnyebbnek találtam itt, mint bárhol egyebütt, mert itt az emberek jobban magukra hagyatkoznak, és külsőleg is alkalmazkodnak állapotukhoz.
Korán reggel kezdtem vizsgálódásaimat; láttam embereket, akik itt vagy amott állingáltak vagy pihentek, de mind olyanok voltak, akiknek hivatása ezt így hozta magával abban a pillanatban.
Teherhordók voltak, akiknek megvan a maguk különleges posztja, s csak arra várnak, hogy valaki igénybe vegye szolgálatukat; kocsisok, legényeikkel és szolgáikkal, akik a nagy tereken állnak egyfogatúik mellett, lovaikat gondozzák, és ha valaki szólítja őket, rendelkezésére állnak; hajósok, akik a mólón pipáznak; halászok, akik a napon hevernek, talán mert kedvezőtlen szél fúj, s nem mehetnek ki miatta a tengerre. Sokakat láttam még ide-oda menni, de többnyire mind magukkal cipelték foglalkozásuk valami jelét. Koldulni nem láttam, csak nagyon vén, teljesen munkaképtelen és nyomorék embereket. Minél jobban körülnéztem, minél alaposabban vizsgálódtam, annál kevésbé sikerült igazi naplopókat találnom – akár a legalsó, akár a középosztályból, akár reggel, akár a nap java részében, s akármilyen életkorból, s akármelyik nemben kerestem is.
[…]
Igaz, pár lépést sem tehet úgy az ember, hogy silányul öltözött vagy éppen rongyos alakokkal ne találkozzék,az illető azonban még egyáltalán nem henyélő, nem naplopó! Sőt, meg merném kockáztatni a következő paradoxont: Nápolyban talán még az egészen alacsony osztályokban lehet a legtöbb iparkodó embert találni.
Ezt természetesen nem szabad egybevetni holmi északi szorgalommal, mely nemcsak napról napra és óráról órára él, hanem a jó és derűs napokban a rosszakról és borúsakról, nyáron a télről is gondoskodnia kell. Az északi ember az élvezet legszebb napjait és óráit veszti el és fordítja munkára azért, mert a természet rászorítja az előrelátásra, előre gondoskodásra: a háziasszonynak be kell sóznia és föl kell füstölnie a húst, hogy egész évre el legyen látva a konyhája, a férfinak gondolnia kell rá, hogy legyen elég fa és gabona, s a jószágnak elegendő takarmány és így tovább. Az emberek hónapokra örömest otthagyják a szabad levegőt, házakba húzódnak s úgy védekeznek vihartól, esőtől, hótól és hidegtől; évszak követ évszakot megállíthatatlanul, s aki nem akar tönkremenni, annak jó gazdává kell válnia. Mert ott egyáltalán nem arról van szó, akar-e valaki nélkülözni: egyszerűen nem akarhat nélkülözni, nem szabad nélkülözni akarnia, mert az ínség megsemmisíti; a természet állandóan arra kényszeríti, hogy tevékenykedjék, előre dolgozzék. Bizonyos, hogy ezek az évezredek óta változatlan természeti hatások határozták meg a sok tekintetben tiszteletet érdemlő északi népek jellemét. Ugyanakkor viszont mi, a mi szempontunkból túlságosan szigorúan ítéljük meg a déli népeket, melyekkel oly enyhén bánt az ég.

Második rész / Nápoly (Tarandus 2012, 253-257. oldal)

1 hozzászólás
>!
blankaveronika IP

A gyarlón egybetákolt balettot mindenestül kifütyülték; de azért derekasan megtapsoltak néhány kitűnően ugró táncost és táncosnőt. Ez utóbbiak kötelességüknek tartották, hogy testük minden szép részével megismertessék a nézőket.

46. oldal, Velence (Tarandus)

>!
kaporszakall

Regensburg, 1786. szeptember 3.
Hajnali háromkor lopóztam ki Karlsbadból, különben nem engedtek volna el. A társaság augusztus 28-án igen szívélyesen ünnepelte meg a születésnapomat, s ezzel jogot szerzett arra, hogy visszatartson; csakhogy semmi értelme nem volt tovább is ott időznöm. Postacsézába vetettem magam, egészen egyedül, minden csomagom egy köpenyzsák meg egy borztarisznya; s fél nyolcra, szép, csendes, párás reggelen Zwodába értem.

Első rész / Karlsbadtól a Brennerig (Tarandus 2012, 9. oldal)

5 hozzászólás
>!
Szelén P

Ma, Szent Ferenc ünnepén, elmentem alle Vigne nevű templomába. A kapucinus harsány hangját a templom előtti árusok zsivaja úgy kísérte, mint valami szimfónia; éppen köztük álltam a templom kapujában, s mondhatom, volt mit hallanom…

50. oldal - Velence (Tarandus, 2012)

>!
blankaveronika IP

Michelangelo Utolsó ítélete és mennyezetfestményei csodálatot keltettek bennünk. Én csak bámultam és ámultam. A mester benső biztosságát, férfiasságát, nagyságát el sem lehet mondani. Miután mindent újra meg újra megszemléltünk; elhagytuk ezt a szentélyt és a Szent Péter-templomba mentünk; azt is beragyogta a tiszta ég tündöklő világossága, csupa fény és derű volt minden része.

98. oldal, Róma (Tarandus)

>!
blankaveronika IP

Előzőleg a Palazzo Barberinibe kocsiztunk, megnézni Leonardo da Vinci nagyszerű képét, meg Raffaelét a kedveséről; ezt saját kezűleg festette.

276. oldal, Másodszor Rómában (Tarandus)

>!
blankaveronika IP

A felhőket szétoszlatta a légnyomás, és szép este derült ránk.

13. oldal, A Brennertől Veronáig (Tarandus)

>!
Szelén P

Hogy jól kötő habarccsal és vaskapcsokkal miféle bolondságot képes létrehozni az ember!

70. oldal - Ferrarától Rómáig (Tarandus, 2012)

>!
blankaveronika IP

Sokszor tűnődtem szótlanul, s ő egyszer csak odafordult hozzám: Che pensa! non deve mai pensar Vuomo, pensando s'invecchia. Ami ezt jelenti: Mit gondolkodik annyit! Sose gondolkodjék az ember, a gondolkodás csak vénít. Majd némi beszélgetés után: Non deve fermarsi Vuomo in una sola cosa, perchè allora divien matto; bisogna aver mille cose, una confusione nella testa. Azaz: Nem kell beleásnunk magunkat egyetlen dologba, mert belebolondulunk; egyszerre száz dolognak, zűrzavarnak kell lennie a fejünkben.

75. oldal, Ferrarától Rómáig, Perugia október 25-én este (Tarandus)


Hasonló könyvek címkék alapján

Johann Christian Friedrich Hölderlin: Versek, levelek / Hüperión / Empedoklész
Walter Benjamin: Német emberek
Christian August Vulpius: Haramiák kapitánya
Hermann Hesse – Thomas Mann: „Kedves és tisztelt barátom”
Franz Kafka: Levél Apámhoz
Claudia Göckel: Szállodai levelezés
Franz Kafka: Levelek Felicének
Thomas Mann – Kerényi Károly: Beszélgetések levélben
Kaszab Andor: Német-magyar diáklevelezés
Bodis László (szerk.): Heine napjai