Johann ​Wolfgang Goethe versei 2 csillagozás

s boldogság sem kell, ha nem általad csak.

8. oldal, Ajánlás (Európa, 1972)

A ködnek, a szélnek,
száz szörnyű veszélynek,
sziklás meredeknek,
hónak, vad ereknek,
hajrá! Nekimenni!
És sose pihenni!

Jobb volna körömmel
tépetni, veretni,
mint ennyi örömmel
tetézve szeretni,
ha égve a vágyban
szívhez közelítünk,
jaj, mily csodalágyan
sajdul meg a szívünk.

De hát hova essek?
Erdőkbe siessek?
Nincs béke velem.
Minden hiába!
Élet koronája
te vagy, Szerelem!

42-43. oldal, Nyugtalan szerelem (Kosztolányi Dezső fordítása) (Európa, 1972)

Gond

Ne látogass vissza, kérlek,
otthonomba szüntelen!
Hagyd, ó, hagyd, hogy vígan éljek,
add, ó, add meg örömem.
Fussak tőle? Vagy keressem?
Haboztam már eleget.
Hogyha nem hagysz boldog lennem,
tedd hát, gond, hogy bölcs legyek.

Dalok

Vagyon

Tudom, nincs semmi vagyonom,
csak a gondolat, mely száll szabadon
a lelkemből kiszakadva,
meg a pillanat, melynek gyönyörét
néha jó sors, a kegyes ég
fenékig üríteni hagyja.

Cupidó

Cupido, önző, rakoncátlan kölyök!
Pár órai szállást kikönyörögtél.
Hány napja, éje már, hogy itt maradtál!
S most parancsolgatsz és gazda vagy a házban!

Széles ágyamból kiszorultam;
a földön ülök, és gyötrődés az éj;
tűzhelyem lángját dévajon egyre szítod,
felemészted a teli raktárt s összeperzselsz.

Eldugtad a szerszámaim, elhajigáltad;
keresek, és már szinte vagy vagyok, őrült.
Oly ügyetlen lármázol! félek, a drága lélek
megszökik, tőled szökve, és itthagyja a kunyhóm.