43. legjobb dráma (műnem) könyv a molyok értékelése alapján

Faust 389 csillagozás

Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust Johann Wolfgang Goethe: Faust

Elmélkedésre, titkok megfejtésére szánt mű a Faust, nem a puszta szórakozást vagy a készen tálalt életbölcsességet kereső olvasónak való. Goethe maga is elismerte: sok mindent „beletitkolt” (így mondta szó szerint: „hineingeheimnisst") ebbe az "összemérhetetlen” egészbe, ebbe a hagyományos példák vagy merev műfaji szabályok közé nem kényszeríthető alkotásba. A Faust titkai sokfélék: a természet titkai, az ember titkai, a társadalom titkai. És Goethe személyes titkai. Ezek sem akármilyen titkok persze – ezek is egy világba látó ember titkai. A Faust azonban mégsem titkoknak holmi rejtélyes kultusza, hanem éppen ellenkezőleg: az ember életre-halálra való viadala a titkokkal – az emberé, aki megfejteni hivatott őket. A Faust a megismerés drámája – a világot ésszel, érzékekkel megismerni vágyó emberé. Nem is ölthetett volna hát más alakot, csak ilyen „összemérhetetlent”, amelybe beleépül a „világ és az ember története is”.
(Európa Könyvkiadó, 1967)

Eredeti mű: Johann Wolfgang Goethe: Faust (német)

Eredeti megjelenés éve: 1832

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Diákkönyvtár, Európa Diákkönyvtár, Populart Füzetek, A világirodalom klasszikusai, Helikon klasszikusok, Matúra klasszikusok, Világirodalmi kiskönyvtár

>!
Kalligram, Pozsony, 2016
684 oldal · ISBN: 9786155603679
>!
Kalligram, Pozsony, 2015
716 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155603174 · Fordította: Márton László
>!
Európa, Budapest, 2012
536 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630795326 · Fordította: Jékely Zoltán, Kánoky László

36 további kiadás


Enciklopédia 8


Kedvencelte 48

Most olvassa 48

Várólistára tette 263

Kívánságlistára tette 63

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Timár_Krisztina ISP
Johann Wolfgang Goethe: Faust

Újraolvasás vége.

Ezt hívják, kérem, klasszikusnak, nem a Werthert. Bocsánat az utóbbi rajongóitól.

Középkor, antikvitás, felvilágosodás, romantika, szerelem, háború, pénzvágy, hatalom, szorgalmas munka, minden benne van, meg mindennek az ellenkezője is. Ennek tényleg akkora a hírneve, amekkorát megérdemel. Illetve soha nem lehet akkora a hírneve, hogy azt kapja, amit érdemel, de az más kérdés. :)

Diákként gyakorlatilag ugyanaz a kategória volt számomra, mint az Isteni színjáték. Olvastam, fogalmam se volt, mit olvasok, de attól még nagyon tetszett, főleg a második fele. Most újraolvasva megállapítom, hogy legalább amit nyomokban fölfogtam, az tényleg úgy is van, vagy legalábbis azóta sem értem másként.* :)

Hogy most értem-e én ezt a művet, hát az más lapra tartozik. :) Az van ugyanis, hogy a nagy részét egyszerűen átengedtem magamon, mint a meleg zuhanyt. Érzékeltem, hogy szerepel benne Thalész, a Homunculus és Zsebella, de hogy melyik miért pont azt mondja és cselekszi, amit, azt meg ne kérdezze tőlem senki. Ahhoz sokkal műveltebbnek kéne lennem, és sokkal alaposabban olvasnom, kb. ötsoronként megállva, újraolvasva, nagy rendszerbe illesztve, szóval ahogy Ovidiust szoktam. Majd ha nem latinból akarok nyelvvizsgázni, hanem németből, esetleg. Ettől függetlenül kiválóan éreztem magam olvasás közben, adott esetben szívesen meg is ismételném.

Vagyis éppen fordítva olvastam, mint ahogy más normális ember szokott. Nem akkor figyeltem igazán, amikor a főszereplővel történt valami fontos, hanem amikor mellékszál következett. A legjobban a beillesztett tömegjelenetek tetszettek, amelyeket más ember valószínűleg átugrana, mert a cselekményhez látszólag nem sok közük van. Én se tudnám kapásból megmondani, melyiknek pontosan mi köze Faust vándorútjához, legfeljebb arra tudok magyarázatot adni, melyikben miért éppen azt a szerepet veszi föl Mefisztó, amelyiket fölveszi.

Mert többször is maszkot ölt a történet során, és mindig ő indítja be az eseményeket, sőt adott esetben tovább is mozgatja a szálakat a háttérből. Ahogy az a Sátánhoz illik, legalábbis a barokk kor óta. De Faust sem marad végig ugyanaz. Utálja az álarcoskodást, mindent halálosan komolyan akar venni, de azért mindig belemegy a játékba, vagy éppen beleviszik. Azt hiszi, hogy ő parancsol, pedig, mint a furfangos szolga, Mefisztó irányítja, amikor látszólag engedelmeskedik neki. Persze Faust részéről van tétje a dolognak, ő a lelkével játszik, Mefisztó semmi kockázatot nem vállal, spoiler Miközben legalább annyi mindenben hasonlítanak egymásra, mint amennyiben különböznek.

Váltott maszkok, tömegjelenetek, illúzió, karnevál, világszínház. Csupa olyasmi, amit csak a dráma nyelvén lehet elmondani, akár előadható az a dráma, akár nem. Szeretem a színházi emberek vitáját is a legelején, akármennyire el van nyújtva. Az oda kell. Ebbe a darabba úgy általában minden kell. Egy szót se hagyj el belőle. Úgy lesz sokszólamú.

A régi fordítást olvastam (Jékely-Kálnoky), gyönyörű. De Márton Lászlóé se lehet piskóta, már csak a fordító személyéből kiindulva. Be fogom szerezni, ez biztos.

* spoiler

>!
Interpopulart, Budapest, 1993
352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638069481 · Fordította: Jékely Zoltán, Kálnoky László
5 hozzászólás
>!
n P
Johann Wolfgang Goethe: Faust

Azt hittem, mivel láttam a Faust című filmet, majd a könyv olvasása egy fáklyásmenet lesz és én, igen én leszek az, aki majd megfejti az „örök küzdelem” dilemmáját. Hmm… Jobb lett volna, ha értem és nem kell elolvasnom, de elolvastam és nem biztos, hogy értem.

Goethe vegykonyhájában, párás gőzölgés közepette lappang a gonosz ármánykodás, és ha nem vagyunk résen, akkor minket is becsaphat. Mondom ezt éppen én, akinek bizony Mefisztó volt a regény szereplői közül a leginkább figyelemreméltó. Fifikás, humoros észjárásával, sajátos bölcselkedéseivel, mindent át és meglátó tekintetével, hihetetlen magabiztosságával és mindentudásával együtt úgy éreztem, hogy talán nincs az ilyen kísértő ellen mit tenni.
De vajon Faust tett-e vagy akart-e tenni ez ellen valamit? Vagy a vágyainak és céljainak eléréséhez ő nem számolt az esetleges következményekkel?

A mű, annyira összetett és sokrétű, mint amilyen az emberi lét is. Viszont engem nem csak az emberi lét kérdése fogalakoztatott közben. Bár a felmerülő kérdéseim mégis többnyire erre fókuszálnak, arra, ami Faustban lejátszódik, a választásai és döntései lehetősége.
Ha volt ugyan ilyen lehetősége.Az érdekelt igazán, hogy a gonoszt mi tartja vagy ki tartja életben, kitől-mitől tud cselekedni, ki ad neki hatalmat erre, hogyan tudja, ha tudja befolyásolni az emberben lezajló folyamatokat? Szükséges-e a rossz tudása vagy megtapasztalása, van-e ezeknek tanulsága az életünkben, a döntéseinkben? És van-e eszköz vagy jól bevált módszer arra, hogy ha „meglátjuk a gonoszt” annak hátat lehessen fordítani.
Faust jellemét is figyeltem, a szorongó tanácstalanságát, az állandó szenvedését, a folyton vágyakozó útkeresését. Mefisztó ezt az „örök elégedetlen” állapotot használta ki és fordította át úgy, hogy Faust azt hihesse, hogy élete beteljesülését csak vele együtt tudja megvalósítani.

Olvasás közben megnéztem néhány tanulmányt, érdekességet Goethéről és a művéről.Többnyire ezek a hozzáolvasások adtak igazán útmutatást a megértéséhez. A könyv végén található Jegyzetek pedig mint egy „gondolat vezetőként” szolgáltak. A Faust-kommentárok közül Minor-, Witkowski- és a Trendelenburg-féle ill. Lukács György Faust-tanulmányai adtak igen nagy segítséget abban, hogy az antik mondavilág, a mitológia és a mágia rejtelmeit megvilágosítsák.
A Jegyzeteket a könyv befejezése után újból elolvastam és így végkövetkeztetésként azt kell mondjam, hogy Goethe Faustja zseniális és remek!
Van egy rövid szakasz az utolsó fejezetek egyikében, ahol a Gond próbálja Faustot a „világnézeti pesszimizmussal” még egyszer befolyásolni, próbára tenni. Faust,és itt Goethe életének summáját is meglátjuk, a következőt válaszolja, ami egyben válasz Mefisztó „add el a lelked nekem” törekvéseire is:
"Rohantam a világon át;
mit megkívántam, üstökön ragadtam,
amit meguntam, abbahagytam,
mit elszalasztottam, nem érdekelt.
Sóvárogtam, s beteltem, újra vágy
fogott el, ekként száguldottam át
az életen, hajdan vadul robogva,
de bölcsen s megfontoltan ballagok ma.
A földkerekséget már ismerem,
s hogy túllássunk azon, reménytelen;
bolond ki vaksin fölsandítva alkot,
képzelgőn, felhőn túli emberarcot!
Álljon szilárdan, nézze meg honát;
a bátraknak nem néma a világ.
A végtelenbe kóborolva mit lel?
Ragadja azt meg, amit ismer.
Haladjon így az életúton át,
ha rémek kísértik, menjen tovább,
kínt, üdvöt a haladásban találjon,
s elégedetten percre meg ne álljon!"

10 hozzászólás
>!
Lunemorte MP
Johann Wolfgang Goethe: Faust

Létezik-e tökéletes nő vagy csak a sokak által szépségideálnak tartott nő lehet „tökéletes"? Mit tegyünk, ha végül is találkozunk egy ilyen asszonnyal? Lehet-e egy ember újabb célok nélkül elégedett? Bele lehet-e fásulni az állandó sikerbe? Gyeremekkori hitünk bűntudatként hathat-e ránk, ha már másban hiszünk? Mitől erényes egy ember? Angyaloknak kell-e zengeniük a nevünket ehhez vagy elég az ördögöknek? Számomra ez a történet filozofikus mese, ahol a régmúlt idők kérdései talán még napjainkban is felmerülhetnek. Mefisztó alakja zseniális, ráébreszti az embert önnön hiábavalóságára.

>!
Angele P
Johann Wolfgang Goethe: Faust

Most az jutott eszembe, hogy én ezt nagyon szerettem, még akkor kis tini koromba, és mostmeg már látom is, hogy mekkora nagy mű ez! Sajnálom, hogy a kötelező olvasmányok lerontják a kötelező olvasmányok százalékát itt a molyon. Mindenki, aki szerette nyomjon rá egy 5-öst. Még akkor is, ha nem is annyira szerette.

15 hozzászólás
>!
mandris
Johann Wolfgang Goethe: Faust

Lehet, hogy az én készülékemben van a hiba, de én élveztem a Faust olvasását*, attól függetlenül is, hogy klasszikus lévén, bizonyára bekapcsolt beépített tekintélytiszteletem. Ez nem jelenti azt, hogy ez volt az év olvasmányélménye, mert a kettő azért valamennyire független egymástól. Eleve nehéz – paradox módon – egy klasszikusnak „újat” mondania egy mai olvasónak. Mivel nálam is jó néhány klasszikus megelőzte a Faustot, így talán nem érződött annyira eredetinek, ami az olvasmányélménynek rosszat tett valószínűleg, ugyanakkor így legalább látom, mennyi olyan mű, amit egyébként nagyon szeretek, nem születhetett volna meg (vagy legalábbis valószínű, hogy nem született volna meg), ha nincs a Faust-történet. Annak, hogy mennyire élveztem a Faustot, az viszont valószínűleg jót tett, hogy nagyon szeretem – többek között – a Mester és Margaritát. Úgyhogy már legfőbb ideje volt, hogy elolvassam a Faustot. Csak a jegyzőkönyv kedvéért, én még sajnos nem láttam színházban, úgyhogy ilyen jellegű élmények se pozitív, se negatív előítéletekkel nem ruháztak fel a mű kapcsán.
Így aztán a negatív és pozitív hatások összességében szépen ki is egyenlítették egymást, és bár amiről szólt, nem volt annyira új (egyrészt a fenti okokból, hogy már máshol olvashattam hasonlót, másrészt mert nyilván gimnáziumban – ha el nem is olvastam – azért megtanultam, amit a tanárnő elmondott a Faustról**), nagyon tudtam élvezni az egyes részeket, illetve az egésznek a formáját, a verssorok ritmusát, na meg a humorát. Azért időnként kapaszkodni kellett rendesen. Itt, ha egy pillanatra elterelte valami a figyelmemet (és mechanikusan továbbolvastam – ez az agyam alapértelmezett módja ilyenkor – anélkül, hogy bármit is felfogtam az értelméből), nehezebb volt „csak gyorsan átfutni” a korábbi sorokat, hogy bejöjjön a tudatalattiból, hogy mit is olvastam. Egyébként inkább mondanám, hogy bizonyos jelenetek tetszettek nagyon, mint hogy az egész mű en bloc. De az kétségtelen, hogy az összbenyomás egyértelműen pozitív. De mit lehet ezen nem szeretni? Van itt alkímia, mitológia, kereszténység, gyilkosság, csábítás, boszorkányok – ez egy mitológiai-fantasy-romantikus-horror-kaland-dráma (kihagytam valamit?). Ki az, aki még ebben sem találja meg, ami érdekelheti?

* Na jó, a kötet végén lévő Ős-Faustot már kevésbé (lehet, hogy érdemes lett volna hagynom egy jelentősebb szünetet a kettő között – vagy párhuzamosan olvasni), de úgy döntöttem, tisztességesen végigolvasom a kötetet. :)
** Irodalom óra – Spoiling your fun since 1994.

>!
Kozmikus_Tahó
Johann Wolfgang Goethe: Faust

Az egész ott kezdődött, hogy láttam egy minősíthetetlenül rossz Faust előadást a Katonában. Senki meg ne nézze, rettenetesen olcsó, hatásvadász eszközökkel operál, életem legrosszabb darabja volt, amit két részletben, 3-3 órára bontottan kellett végigszenvednem. Csak azért maradtam és nem mentem fél óra után haza, mert esszét kellett a darabról írnom, na meg az utána esedékes kocsmázás a haverokkal is ott tartott.
Itt kezdődött Faust – tal a kapcsolatom. Goethe pedig számomra egy követendő gondolkodó – polihisztor, ezért már akkor furdalt a kíváncsiság, milyen lehet ez a dráma, mikor először hazavergődtem arról az istentelen borzadályról.
„Nem lehet rossz, gyürkőzz neki, ne riasszon vissza az a laza 510 oldalnyi verselés!” – biztattam magam, de…húztam a dolgot. Aztán egy kedves molytársammal elkezdtük közösen olvasni és…nem kapott el, nagyon lassan haladtam vele. Esténként nem igazán volt figyelmem, erőm hozzá, de a nyári szünet kisegített!
Beszippantott. Megjelent Mefisztó alakja és letehetetlenné vált számomra a könyv. Ezzel jártam WC – re, vittem az ágyba, kirándulásra, mindenhova. Újra találkozhattam a lapjain szívemnek kedves mitológiai lényekkel, mély gondolatokkal, humorral, a keresztény kultúra történeteivel, csavaros szimbolikákkal. Egy élmény volt!
Zseniális!
Így pedig csak még dühösebb vagyok arra az izére, amit végig kellett ülnöm.
Olvassátok, én nem bántam meg!

>!
csillagka P
Johann Wolfgang Goethe: Faust

Puzsér Robi Jazzy-s filmes beszélgetéseit nagyon szeretem hallgatni. Mint ad Isten (ördög) pont a múlt héten volt arról szó, hogy két fajta ördög ábrázolás létezik a filmeken, az hiszem a könyvekben is. Az egyik Belzebub aki egyszerűen eltapos, tőle félünk, vele nincs is mit kezdeni, legjobb ha megpróbálsz elfutni, a másik ábrázolás pedig Mefisztó (Lucifer) aki hatalmas szellemi fölényével győz le, mégis ő a veszélyesebb, neki több kell a kicsiny életednél, ő a halhatatlan lelkedre pályázik, ellenne sincs semmi esélyed, akármennyire is hangoztatja a szabad akarat lehetőséget.
Nálam ők egyébként a nagyon kedvelt gonoszok az Ember tragédiáját és a Faustot is az ördögök viszik a hátukon.
Bírom a fejüket és tökéletes tisztába vagyok azzal, hogy nekem se biztos, hogy lenne elég erőm és bizony lenne olyan lehetőség amiért talán megkötném a saját alkumat. Az emberlánya mindig több, jobb, szebb, okosabb, fiatalabb vagy bölcsebb ( na az azt hiszem nem lehet az alku tárgya mert bölcsként talán növekednének az esélyeim :) ) szeretne lenni.
Itt van most ez az nyugdíjasokat átverő termékbemutatós botrány, ott is az a cél, hogy elhitessük a tökéletes lehetőséget, és mivel mi emberek szeretünk hinni a csodákban és sajnos eredendően idősebb korban a realitás érzék is csökken, sokakat sikerül is becsapni. Szinte bizonyosan ők nem olvasták a Faustot vagy elfelejtették mire is tanított.
Na jó messze jutottuk, pedig Faustban mind ez megtalálható, Doktorunk is megkötötte a maga szerződését és nem sikerült elállási nyilatkozatot belecsempészni ezért az irat érvényes és Mefisztó végül meg is kapta az ellenértéket.
Valahogy úgy érzem ez a mű néhol kicsit sok, néha többet akart mondani mint amennyit kellett volna, annyira nem élveztem amennyire szerettem volna, elment, de semmi több, nem adott annyit, amennyi időt és energiát a megalkotására Goethe rászánt.
Jó volt, tetszett, de nem volt fenséges ha értitek mire gondolok, ördögtől kicsit többet vártam volna.

7 hozzászólás
>!
Valentine_Wiggin
Johann Wolfgang Goethe: Faust

Imádom. Első betűjétől az utolsóig imádtam, jóval azelőtt elolvastam, hogy feladták kötelezőnek. Az irodalom tankönyvben véletlenül bukkantam rá egy kivonatára, és tudtam, hogy ezt nekem meg kell szereznem.
Faust karakterét szerintem nem lehet gyűlölni. Olyan alapvető emberi kérdések foglalkoztatják, amik szerintem mindenkiben felmerülnek, és képes volt változni, fejlődni, pont az ő személyiségének alakulását tartottam a könyv legerősebb pontjának.
Mefisztó karakterén sokat nevettem, érdekes figura, de ugyanúgy voltam vele, mint Luciferrel az Ember tragédiájában… annyit árt az egész történetben, hogy elismerem, szórakoztató, de számomra nem kedvelhető karakter. Ugyanakkor Fausttal alkotott párosát már számtalan történetben felismertem újra, kedvelt archetípusok az irodalomban.
Összességében szerintem az életben legalább egyszer mindenképp muszáj elolvasni. Tényleg az a fajta regény, amitől többnek érzi magát az ember, még ha nehéz is néha megfogalmazni, pontosan mit ad át.

>!
Könyvmolykisasszony
Johann Wolfgang Goethe: Faust

Utálom a kötelezőket!!! Van egyáltalán valami értelmük? Ez se volt jobb a többinél, sajnálom, egyébként, annyit sikerült leszűrnöm belőle, hogy fura alak ez a Faust. o.O

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Rawalpindi

De szívet szívhez sohasem szerezhetsz,
ha nem a szívedből vált ki az.

27. oldal (Európa, 2005)

1 hozzászólás
>!
ℕnabella

Látom, a legjobb nyom vezet;
csak szét ne szórd magad e buzgalomban!

Dolgozószoba - Mefisztó

3 hozzászólás
>!
Sli SP

MEFISZTÓ
Ördögnek adnám most magam, de menten,
csak ne volnék ördög magam.

109. oldal, A tragédia első része (Európa, 2001)

Kapcsolódó szócikkek: ördög
>!
Frank_Spielmann I

FAUST
(…)
Kicsoda vagy tehát?

MEFISZTÓ
Az erő része, mely
örökké rosszra tör, s örökké jót mivel.

Első rész, Dolgozószoba (Jékely Zoltán ford.)

15 hozzászólás
>!
Sli SP

MEFISZTÓ
(…) ha magadban bízni vagy szerencsés,
bízik benned más is, ne félj.

76. oldal, A tragédia első része (Európa, 2001)

Kapcsolódó szócikkek: bizalom · önbizalom
>!
Frank_Spielmann I

(…) az Ördög sem maga ura.

Első rész, Boszorkánykonyha

>!
Sapadtribizli P

Az ember gúnnyal, tudjuk, arra támad,
amit meg nem ért,
s így a szépnek, jónak ártnak

49. oldal (Európa, 2001)


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Regös István Attila: Homo Sapiens
John Milton: A küzdő Sámson
Friedrich Schiller: Don Carlos
Friedrich Hölderlin: Empedoklész halála
Vörösmarty Mihály: Vörösmarty Mihály költeményei
Henrik Ibsen: Peer Gynt / Rosmersholm
Henrik Ibsen: Brand
Adam Mickiewicz: Ősök
Pierre Corneille – Molière – Jean Racine – Victor Hugo: Királyok, hősök, doktorok
Verseghy Ferenc: A korán jött ember