A ​boldog élet útmutatója avagy a vallás tana 0 csillagozás

Johann Gottlieb Fichte: A boldog élet útmutatója avagy a vallás tana

A jelen munka Johann Gottlieb Fichte remekműve, a német gondolkodás egyik csúcsteljesítménye. Mint útmutató, valóban utat akar mutatni a boldog élethez, amely Fichte felfogásában azonos a bölcseletileg átgondolt vallási életvezetéssel. Mindezt az Útmutató – amely a János-evangélium Krisztusát követve egyszerre akar út és igazság lenni – oly esztétikai szépséggel és gondolati mélységgel adja elő, hogy keresve sem találhatnánk párját a világirodalomban. E munka az ént tudásként definiálja, és a tudásnak kettős státusza van: egyszerre istentudás, vagyis a véges én abszolútumra vonatkozó ismerete, ugyanakkor Isten-tudás, vagyis Isten gondolkodása a véges énben. Miközben Fichte sorait olvassuk, gyakran érezhetjük, hogy az emberiség egyik kivételes szellemóriása szólal meg a könyv soraiban és egyben mibennünk….

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Fides et Ratio – A vallásbölcselet kiskönyvtára Szent István Társulat

>!
Szent István Társulat, Budapest, 2010
280 oldal · ISBN: 9789632772189 · Fordította: Hankovszky Tamás

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 11


Népszerű idézetek

>!

Nem az a vallás lényege, amit a közönséges gondolkodásmód annak vél, hogy tudniillik valaki hisz – mendemondák és külső tanúságok alapján igaznak tartja, elfogadja, mert nincs bátorsága tagadni, hogy van Isten. Hiszen ez vulgáris babona, amely legfeljebb a rendőrség korlátozott hatáskörét egészíti ki, az ember bensője azonban ettől még ugyanolyan rossz marad, mint korábban, sőt gyakorta még rosszabbá is válik, mert az Istent saját képére formálja, és saját romlottsága támaszává alakítja. A vallás lényege inkább az, hogy valaki saját személyében, és nem valaki idegenében, saját szellemi szemével, és nem idegen szemmel, Istent közvetlenül szemléli és birtokolja. Ez azonban csak a tiszta és önálló gondolkodás által lehetséges. Mert csak ezáltal lesz valaki saját személyévé, és egyedül ez az a szem, amely számára Isten láthatóvá válhat. A tiszta gondolkodás maga az isteni létezés, és megfordítva, az isteni létezés a maga közvetlenségében nem más, mint tiszta gondolkodás.

>!

Az élet ugyanis szükségképpen boldog, hiszen az élet a boldogság. A boldogtalan élet gondolata viszont ellentmondást foglal magában. Csak a halál boldogtalan. Ezért szigorú értelemben azokat az előadásokat, amelyeknek megtartására elhatároztam magam, úgy kellett volna neveznem, hogy az élet útmutatója vagy az élet tana – vagy a másik oldalról nézve: a boldogság útmutatója vagy boldogságtan. Mindeközben messze nem minden boldog, ami élőnek tűnik, ami azért van, mert a boldogtalan valójában és igazság szerint nem is él, hanem alkotórészeinek túlnyomó többsége szerint belesüllyedt a halálba és a nemlétbe.

Maga az élet a boldogság, mondtam. Ez másképpen nem is lehetne, hiszen az élet szeretet, és egész formája és ereje a szeretetben rejlik, és a szeretetből keletkezik. Az imént mondottakkal a megismerés legmélyebb tételeinek egyikét mondtam ki, amely tétel véleményem szerint mindenkinek azonnal világossá és meggyőzővé válhat, igaz, csak valóban összeszedett és megfeszített figyelem mellett. A szeretet a magában véve halott létet maga elé állítva mintegy kettős létre osztja fel – és ezáltal énné vagy önmagává (Selbst) teszi, amely szemléli magát és tud magáról. Minden élet ebben az énségben gyökerezik. A szeretet másrészt a legbensőségesebben egyesíti és egybekapcsolja a felosztott ént, amely a szeretet nélkül csak hidegen és minden érdeklődés nélkül szemlélné önmagát. Éppen ez az utóbbi, a meg nem szűnő, örökre megmaradó kettősségben lévő egység az élet, amint az mindenkinek azonnal világos kell, hogy legyen, aki a megadott fogalmakat kristálytisztán akarja gondolni és egymásra vonatkoztatni. Mármost a szeretet emellett önmagával való elégedettség, önmaga felett érzett öröm, önmaga gyönyörűsége, így tehát boldogság. Ebből pedig világos, hogy teljesen egy és ugyanaz az élet, a szeretet, és a boldogság.

>!

A boldogság, mint láttuk, az Egyben való nyugvás és a benne való megmaradás. A nyomorúság a sokféleségben és különfélében való szétszóródottság. Ezek szerint a boldoggá válás állapota szeretetünk visszafordítása a sokféleségtől az Egy felé.

Aki szétszóródott a sokféleségbe, olyan, mint a víz: szétfolyt, kiömlött és elfolyt. Abbéli sóvárgásában, hogy ezt vagy azt és akár sokfélét szeressen, semmit nem szeret. Mert mindenhol otthon szeretne lenni, sehol sincsen otthon. Ez a szétszóródottság a mi tulajdonképpeni természetünk, amelyben születtünk. Ezért a lélek visszafordítása az Egy felé, amire a természetes szemlélet soha nem jut el, hanem erőfeszítés által kell elérni, a lélek rendbe szedéseként , önmagába való megtérésként jelenik meg: és komolyságként, ellentétben azzal a tréfálkozó játékkal, amelyet az élet sokfélesége űz velünk, és mélyreható gondolkodásként, ellentétben a könnyed érzülettel, amely – mivel sok mindent akar megragadni – semmit sem ragad meg szilárdan. Ez a mélyen gondolkodó komolyság, a léleknek ez a szigorú rendbe szedése, és ez az önmagunkba való megtérés az egyetlen feltétele annak, hogy elérkezhessen hozzánk a boldog élet. E feltétel teljesülése esetén azonban bizonyosan és tévedhetetlenül elérkezik.

>!

Amit a közönséges szemlélet morális eltévelyedésnek, bűnnek és véteknek tekint, valóban károsabb és veszedelmesebb lehet az emberi társadalomra nézve, mint némely más dolog, amit a közönséges szemlélet jóváhagy vagy akár dicséretesnek vél. Az igazság szemében azonban minden élet, amely szeretetével az esetleges felé fordul, és gyönyörűségét bármilyen más tárgyban keresi, mint az örökben és változatlanban, egyedül azért és azáltal, hogy gyönyörűségét egy másik tárgyban keresi, éppolyan semmis, nyomorúságos és boldogtalan.

Az igazi élet a változatlanban él, ezért se veszteséget elszenvedni, se gyarapodni nem képes: éppúgy, ahogy maga a változatlan, amelyben él, sem képes ilyen veszteségre vagy gyarapodásra. Minden pillanatban teljes – a legfőbb élet, ami egyáltalán lehetséges; és szükségszerűen mindörökre az marad, ami bármely pillanatban volt. A látszólagos élet csak a változóban él, és ezért nem marad önmagával azonos két egymást követő pillanatban. Minden következő pillanat elnyeli és felemészti a megelőzőt, és így a látszólagos élet szakadatlan halállá válik: csak meghalva és a halálban él.

>!

A lét – mondom a lét és az élet újra csak egy és ugyanaz. Csak az élet képes önállóan, önmagától és önmaga által létezni; és másfelől az élet, amilyen bizonyos, hogy élet, magában hordja a létezést. A létet általában megállapodottnak, merevnek és halottnak képzelik. Még a filozófusok is szinte kivétel nélkül így gondolták, és még akkor is, ha abszolútnak kiáltották ki. Ez egyedül abból fakad, hogy nem eleven, hanem csak holt fogalmat hoztak magukkal a lét elgondolásához. Nem a létben önmagában és önmagáért van a halál, hanem a halott szemlélő halottá tevő pillantásában. Azt, hogy ebben a tévedésben rejlik minden egyéb tévedés ősforrása, és hogy e tévedés által az igazság világa és a szellemi világ örökre bezáródik a pillantás előtt, máshol már kifejtettük.

>!

A már említett fonák és ízléstelen modern filozófia mint a közönségesség tulajdonképpeni szószólója is előlép, pirulás nélkül kinyítja a száját és beszél: „Egyedül a külső érzék a realitás forrása, és minden ismeretünk egyedül a tapasztalaton alapul” – mintha ez axióma lenne, amely ellen senki sem merészel semmit felhozni. […] Miért maradt előttük rejtve az a már első pillantásra, minden alaposabb vizsgálódás nélkül is magától kínálkozó és sokkal természetesebb és valószínűbb ellentétes nézet, hogy az összes külső érzék valamennyi objektumával együtt csak az általános gondolkodásban bír alappal, és hogy érzékszervi érzékelés mint olyan csak a gondolkodásban, és csak mint elgondolt, mint az általános tudat meghatározása lehetséges, nem pedig a tudattól függetlenül és önmagában véve?


Hasonló könyvek címkék alapján

David Michie: A dorombolás művészete
Bolyki László: Kegyelem és kalmárszellem
Baranyi Tibor Imre: Fejlődő létrontás és örök hagyomány
Weöres Sándor: A teljesség felé
Buji Ferenc: Magasles
Hamvas Béla: Scientia sacra
Julius Evola: Meglovagolni a tigrist
A magasztos szózata – Bhagavad-Gítá
Anthony De Mello: A csend szava
László András: Tradíció és metafizika